Nem tárgyalják újra a Pirate Bay perét
2009. június 27. 15:45, szombat
A három bíróból álló panel elhárította az eredeti döntésben érintett kollégájukat érintő kritikát, ezzel pedig nem hagytak esélyt a per újratárgyalására. Az áprilisban meghozott súlyos ítélet marad érvényben.

Hirdetés

Arról áprilisban mi is beszámoltunk, hogy a per igen kemény ítélettel zárult, eszerint pedig az Pirate Bay torrentportál négy üzemeltetője 1-1 évet tölt majd börtönben, ehhez pedig tetemes, 3,8 millió dolláros pénzbüntetés társult. A elítélt adminok azonban külön-külön fellebbeztek, többek között azt hozva fel indoklásul, hogy az ügyben eljáró bíró elfogult, mivel tagja a kiadókat védő svéd szervezeteknek és maga is támogatta a szórakoztatóipart segítő törvény létrejöttét.

A fellebbezéseket egy három bíróból álló panel vizsgálta meg, csütörtökön azonban közleményben jelezték, hogy nem értenek egyet a vádakkal. Egyöntetű véleményük szerint kollégájuk nem minősíthető elfogultnak az ügyben, a szerzői jogi törvény alapvető gondolatainak támogatása ugyanis nem minősül ennek. Ezzel gyakorlatilag megtagadták a per újratárgyalását, azaz az eredeti áprilisi döntés marad érvényben, ami az adminok számára börtönbüntetést jelent. Arról egyelőre nincs hír, hogy ennek letöltését mikor kezdik meg az elítéltek.

A per komoly mozgást indított el a svéd fiatalság körében, ami jól érzékelhető a Kalózpárt támogatottságának növekedésében. Az Európai Parlament választásán sikerült bejutniuk, képviselőjük pedig a közlemény megjelenése után rögtön támadta azt. Szavainak most már kellő súlyt adhat, hogy több mint 40 ezer új tagot számlál a párt - a szervezet nemcsak a Pirate Bay perével, hanem a szintén áprilisban elfogadott IPRED-direktíva ellen is küzd, ez utóbbi ugyanis lehetővé teszi a jogtulajdonosok számára a tartalmakat megosztók személyes adatainak megszerzését.

Az adminok időközben jelezték , hogy az EU emberi jogi bíróságához fordulnak, mivel a svéd igazságszolgáltatás szerintük nem tud objektív döntéseket hozni az ügyben.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 07. 09:11 | válasz | #79
szerzői jogi törvény alapvető gondolatainak támogatása ugyanis nem minősül ennek. Hmm, senki nem mondta hogy a gondolatok támogatása miatt részrehajlóak. A bírók és a nyomozást vezető rendőr azért volt részrehajló, mert a kiadók/jogvédők ALKALMAZÁSÁBAN állt. Értsd: folyamatosan pénzt kaptak azért hogy elítéljék őket. Színház...
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. jún. 30. 01:52 | válasz | #78
Arany életük lessz a sitten , a bírót meg öcsém az ózdiak maj' jó' seggbeszúrják de ha más nem akkor majd ők egy év múlva, vazelin nélkül.
Szerintem wifis hotspotot fognak kapni saját laptoppal, ez a minimum amit még el lehet viselni. Magánzárkában , nyugisan csetelgetnek majd egymással és eltervezik, hogy hogyan fogják a bírót alaposan seggbeszúrni, gumibottal.
A jelentésben pedig annyi fog állni, hogy a bíró menekülés közben hátulról megmérgezte / seggbeszúrta magát és végelgyengülésbe elhunyt. RIP
2009. jún. 29. 22:39 | válasz | #77
Azért a fiúk nem adják fel amit csinálnak: most már saját videómegosztó oldalt is fejlesztenek Videobay néven.

http://www.isite.hu/internet_hirek/pirate-bay/20090629/videobay-kal%C3%B3z-youtube
2009. jún. 29. 17:58 | válasz | #76
Egy kis szösszenet:
Dr. Csath Magdolna: A luganoi tanulmány


Dr.Csáth Magdolna: A luganoi tanulmány
2009. jún. 29. 16:50 | válasz | #75
"az EU emberi jogi bíróságához fordulnak,"

csak megjegyezném, hogy ilyen szerv nem létezik. van emberi jogi bíróság, strasbourgban működik, de semmi köze az EU-hoz. illetve az EU-nak van bírósága, úgy hívják, hogy az Európai Bíróság (vagy Európai Közösségek Bírósága), de ahhoz biztos nem tudnak fordulni ebben az ügyben

ne keverjük már össze-vissza a dolgokat
Tsol  
2009. jún. 29. 16:27 | galéria | válasz | #74
Ez hányadik reged? Vagy nem tudsz addig számolni? Amúgy a nacionalizmusoddal szánalmas vagy.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 29. 13:02 | galéria | válasz | #73
"...csak helyett a többi ellenérv MELLÉ"
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 29. 13:01 | galéria | válasz | #72
Max a pöcsüket kaphatták elő :)
Ennyi erővel a magyarokat is előkaphatták volna, mert 1100 éve a kedvenc szórakozásuk volt a nyugati népek lemészárlása, és kifosztása :D Meg elővehették volna németországot, hogy nácik voltak.

Ez max valami "mondjunkmár valamit a csak helyett a többi ellenérv" szöveg lehetett, már ha volt ilyen nyilatkozat egyáltalán...

Mit nemértesz? Könybe NEM érkezhet csavarás nélkül a rendszer érdekeivel ellentétes téma, márpedig a 2. vh, és holokausztos hiszti, a rendszer érdekeivel ellentétes. Viszont a netre érkezhet, mert nem lehet szabályozni. És mint mondtam, aki ügyes, meg tudja keresni az igazságot a sok kamu között. Viszont könyveknél ilyen nincs, mert azok eleve cenzúrázva nyomtathatóak, és ahhoz nagyobb infrastruktúra kell, nem lehet megkerülni a rendszert...
2009. jún. 29. 12:44 | válasz | #71
Van olyan könyv, ami elavult, de nem mind az. Minthogy nem minden weboldal manipulált. De nem te szoktál panaszkodni,hogy manapság az SG is félrefordít, meg kihagy dolgokat? Lehet hozzájuk is ár csavarva érkezik a cucc. A web jó, csak több a kamu infó. Miért több? Mert egy weboldalt megváltoztathatnak akárhányszor (így szinte végtelenül lehet fals infókat írni), míg a könyveket nem változtatják ennyiszer.

Nem, amikor Törökország szeretett volna csatlakozni, benyújtotta az igényét (még csak az igényét) és máris előkapták a hódításokat.

Öngól? :)
2009. jún. 29. 12:24 | galéria | válasz | #70
ajjj, tomcsa :D ennyi butaságot..ne legyé má te is birka :) a hold egyébként is finom és sajt izű... :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 29. 12:20 | galéria | válasz | #69
"Voltak problémák velük. Igen és? Ők is változnak, képzeld el. Akkor az ázsiaiakat miért nem égetik el? Hisz ott van a legtöbb terrorista."

Öngól! Terrorista jelenleg= mindenki aki az aktuális rendszer ellen van. Manapság pl a "terroristák" a jók, mivel egy alapvetően romlott, igazságtalan, és szar rendszer ellen vannak, és persze az adott rendszer úgy állítja be őket mintha ők lennének a gonoszok.
Mellesleg még az lehet terrorista akit annak jelölnek (aki pl nem tetszik a rendszer vezetőinek).

"Forrás? Könyvtár. Egyszer be kéne menned, nem csak a gép előtt, mindenféle manipulált oldalakat olvasgatni."

Jajde öngól már megint. A könyvek manipuláltak. Mind. Ugyanis ha olyan dolgok vannak bennük ami nem összeegyeztethető a rendszer normáival, nem adják ki, vagy meg kell változtatni a kérdéses részt. A net az egyetlen hely, ahol az igazságot IS meg lehet találni, ha az ember jól keres, mivel kontrollálhatatlan, nem tudja a rendszer cenzúrázni.

"Ez olyan, minthogy Törökországot nem látnák szívesen az Európai Unióban, mivel anno annyi fejfájást okozott (hódítások). Ehhez mit szólsz?"

Azt hogy elképesztő baromság. Azért nem látják szivesen az eu-ban, mert: 1. nem európában van, és 2. mert nem elég stabil a rendszere, 3. fejletlen és nagy, jól lehúzná az eu gazdaságát (magyarország legalább kicsi).
2009. jún. 29. 12:08 | válasz | #68
Voltak problémák velük. Igen és? Ők is változnak, képzeld el. Akkor az ázsiaiakat miért nem égetik el? Hisz ott van a legtöbb terrorista.

Forrás? Könyvtár. Egyszer be kéne menned, nem csak a gép előtt, mindenféle manipulált oldalakat olvasgatni.

"Nekem is volt 2 tiszteségges cigány ismerősöm. És? De mivel a 99% egyáltalán nem ilyen, így lehet általánosítani, mert a kivételeket úgy is messziről látni."

Pontosítok. Ha az a két ember megfelelően magam pozícióban áll, akkor látni. Amúgy nem. Lásd Hitlernek is voltak zsidó "nagy emberei".

Ez olyan, minthogy Törökországot nem látnák szívesen az Európai Unióban, mivel anno annyi fejfájást okozott (hódítások). Ehhez mit szólsz?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 29. 11:50 | galéria | válasz | #67
Amúgy a cikkhez:

itt is látszik, hogy fantasztikus világrendszerünkben a szabadság, és az alkotmány, csak addig érvényes, amíg nem vásárolják ki ;)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 29. 11:44 | galéria | válasz | #66
Már megint nem ismered a történelmet, és úgy pampogsz.

adolf "agonoszmaga" hitler-re érted ezt az elmebeteg vezetőt, ez 100%. Csakhogy a zsidók elleni előítéletek már akkor is sokszáz/ezer éve léteztek... kb azóta mióta külön közösség lett a zsidóság. Főleg a mindenki egy darab szar rajtuk kívül mentalitásuk, sunyi áskálódásuk, és kapzsiságuk miatt. Nem véletlen hogy a középkorban az európai országok többségében (ha nem mindben) volt egy olyan szabály, hogy zsidó nem lehet köztisztviselő. De már az ókorban is egy sértés volt ha valakit lezsidóztak. Vajon miért?
hitler csak ezt lovagolta meg.
A gépezet beindulását, meg az őrök lelki problémáit honnan szedted? Forrás? Bizonyítékok?
A cigányok többsége meg egyszerűen beilleszkedni képtelen állat, ez tény. Se itthon nem tudnak beilleszkedni a sok támogatás ellenére, sem máshol! Olaszországban miért küldik rájuk a katonaságot? Miért nem tudták elviselni őket svédországban? Vagy franciaországban? Miért van rossz véleménye róluk az angoloknak is? Miért van kb minden népnek rossz véleménye róluk akikkel valaha is nagyobb számban kellett együtt élniük? Mert mindenki ráászistááá? Ráadásul szelektíven rááászistáá (merthogy ezernyi nemzetiség él minden országban, velük még sincs gond)?
Nekem is volt 2 tiszteségges cigány ismerősöm. És? De mivel a 99% egyáltalán nem ilyen, így lehet általánosítani, mert a kivételeket úgy is messziről látni.
mousee  
2009. jún. 29. 11:23 | galéria | válasz | #65
Jelképesen értettem...
Sir Ny  
2009. jún. 29. 11:22 | válasz | #64
te a cigányok mellett bújsz el? akkor megtalálnak. a skinhead-ek mellett kell elbújni, ott biztosan nem keresnek majd.
2009. jún. 29. 11:01 | válasz | #63
Volt anak alapja, hogy anno a zsidókat és a cigányokat pécézték ki. Tudod mi? A hülyeség! A felesleges előítélet. Természetesen ehhez kellett egy elmebeteg vezető, aki szintén pszichikailag kevésbé beszámítható embereket húzott maga mellé. Pár pszichopata.

Ellengeb a közkatonák nem voltak azok és ők szívtak de kurvára. Például a haláltáborokban. Az elején még bírták az őrök, mivel éheztették és dolgoztatták a zsidókat. De amikro már elindult a gépezet, felépültek az égetők, bizony rövidültek a munkaórák és elkezdtek nagyon keményen inni, hogy az őrök elviseljék azokat a borzalmakat, maikor ők okoztak.

De neked ez nem jelent semmit, mivel könnyű a szobában pofázni és forradalmat üvölteni.
2009. jún. 29. 10:16 | galéria | válasz | #62
Persze, pont ezért mondtam, hogy 2009-ben, így elítélni valamit fa*zság..Egyénenként kellene, az, hogy milyen népcsophoz tartozik nagyjából mindegy.Viszont, azért nem lehet azt sem kijelenteni, amit mondtál példának okáért : hogy van 100cigusból 1 aki tisztességes és akkor a cigusok mind tisztességesek..szóval csalóka, és sajnos az arányok, azok tények, megbélyegzik a csoportot...mindenkinek fejlődni kellene társadalmilag...
mousee  
2009. jún. 29. 10:10 | galéria | válasz | #61
Annyi a lényeg, hogy nem népcsoportot kell elítélni, hanem embereket. Van olyan cigó ismerősöm, aki olyan tisztességes, tanult (villamosmérnöki diplomája van), hogy én elbújok mellette. Viszont van olyan magyar ismerősöm, aki rombol, pusztít, vandálkodik, és mindenre szarik. Persze akad ellenpélda is dögivel.

Mindenhol van jó, és rossz. Ha egy népcsoportot ítélsz el, az általánosítás, ami hülyeség.
2009. jún. 29. 09:35 | galéria | válasz | #60
Jah, a dolog pikantériája, h a ZS-k (v. akár a jogvédők) ugye legálisan tolvajkodnak (irreálisan magas árak stb), még a torrentezők (akik mellett arrakistor is áll) azok illegálisan tolvajkodnak (művek ingyen lehúzása stb..)
Akkor most mi az igazság?
2009. jún. 29. 09:26 | galéria | válasz | #59
A hírhez hozzászolva, nevetséges a bíró is...a börtön büntetés is és a 3.800.000$ is...Minél többen össze kell fogni, csak ez az út járható.Mondjuk, kíváncsi lennék, hogy a háttérből tényleg kik irányítanak...
2009. jún. 29. 09:18 | galéria | válasz | #58
Jah, érdekes arrakristor..mert nyílván van alapja annak amit mond, és nem VÉLETLENÜL lettek kipécézve a ZSk meg Cigók stb nép annak idején..Nyílván köztük vannak legnagyobb arányban a csalók/tolvajok...Nem véletlenül nem a buddhistákat égették el...Ha érted mire gondolok.Viszont van köztük tisztességes is...Ígyhát nem nagyon lehet igazságot tenni...2009-ben pedig ez a fenyegetőzés tényleg nem normális.
2009. jún. 29. 09:06 | válasz | #57
Most nem tudom eldönteni, hogy demokráciában élünk-e, mivel a szólásszabadság nevében nem moderálják ki ezt a rengeteg ostoba, buta, szánalmas, stb., szélsőséges és ijesztő hozzászólást amely már elmeorvosi kezelés után kiált; vagy haladunk teljes káosz felé, legalábbis ami az észbeli képességeket illeti.
Egyáltalán milyen lelke van egy olyan embernek aki más ember vagy csoport halálán viccel? És még közszemlére is teszi a gondolatait?
2009. jún. 29. 08:29 | válasz | #56

Elolvastam és akkor most mi van? Én ott voltam, mint SS tiszt és igenis hús-vér zsidókból csináltunk hollókosztot, a szabadság felé az út csak a kéményen át vezetett ! A vége-felé már csak az égetőgödröket használtuk, mert az volt a legolcsóbb megoldás, itt egyszerre 200-300 zsidót is el lehetett égetni és mindössze egy kis olajra volt hozzá szükség, vagy bármire ami jól ég. Csak a nagy lárma, a non-stop tartó üvöltözés volt az egyetlen hátránya. Egy-egy ilyen égetőgödörből 10-20 kiló aranyat szedtünk ki a végén a fogakból.

Volt is egy jó vicc akkortájt:

- Mikor lessz jó a zsidó?
- Ha jó alaposan át van sütve
2009. jún. 29. 08:12 | válasz | #55
A zsidók pontosan azt kapták, amit megérdemeltek.
mousee  
2009. jún. 29. 08:10 | galéria | válasz | #54
#50-ben linkelt oldalt elolvastad? Hasznos lenne...

#52 Kár volt emlegetni :D
2009. jún. 29. 07:55 | válasz | #53
Ahhoz , hogy kollektív így megutáljanak egy népet, ahhoz pontosan ilyen patkány ítéleteket és ilyen patkány nyomorbadöntő törvényeket kell hogy hozzanak, mint amilyeneket hoztak. És ezért megint hollokosztot fogunk belőlük gyártani !

tomcsa4 #48: nem, te ZSIDÓközpontúbban látod a dolgokat, s mondod ezt te, akinek a fél családjából szappant főztek a nácik. Menjél az SZDSZ-be melegfelvonluni te kis csíra !
Tsol  
2009. jún. 29. 07:25 | galéria | válasz | #52
Ki tiltották "isztánlátó" (-.-) barátunkat?
ilf667  
2009. jún. 29. 06:10 | válasz | #51
Viszont elég szomorú hogy 2009-ben mentegetőznöm kell, hogy zsidó vagyok-e vagy sem.

és mi oka lehet, hogy nem amiatt kell mentegetőznöd, hogy hottentotta vagy baszk vagy e? ezen is el lehet tűnődni azért. nem kockadobással döntik el és pécéznek ki egy népet
2009. jún. 28. 20:48 | válasz | #49
De ha nagyon égetni akarsz sok nicket létrehozó szerencsétlenség, akkor magaddal kezd. Köszi!
2009. jún. 28. 20:46 | válasz | #48
Én emberközpontúbban látom a dolgokat. Második Vh szégyenfolt lesz örökre. Nem tudom miért utálod a zsidókat (egyet se láttál szerintem). Le merem fogadni akármennyi pénzbe, hogy mind különb volt nálad.

De egyik emberrel sem lehet így bánni, elmebeteggel sem, senkivel. Elég volt maga a háború, sok katona halt meg, akiknek nem lehetett jövőjük (sokaknak még emlékként sem). De ez, amiről Te beszélsz, rátett egy lapáttal. A németek sokáig nem ellenkeztek, mivel nem is tudták (pont olyan hülyék voltak, mint te), csak utána. Aztán jött a nagy "hát mi nem tudtuk" szöveg. Szégyen.

Ma is rásütik a németekre a szégyenbélyeget, pedig nem kéne. De a mai napig szégyellik is. Hál istennek, anno kikaptak.
Tsol  
2009. jún. 28. 19:21 | galéria | válasz | #47
Na bazz, fail :(
Tsol  
2009. jún. 28. 19:21 | galéria | válasz | #46
Köszönjük! [nagy/]

2009. jún. 28. 18:18 | válasz | #45
btw, hol van ilyenkor a modi? Alszik? Biz'Isten, ha lenne egy "jelentem" gomb itt, már tegnap este felnyomtam volna, aztán regisztráljon újra, nem bánom, de ami sok, az sok. Holnapután már "kurvaanyázni" fog itt, meg terrorveszéllyel fenyegetni, ami már ráadásul nem csak ízlés kérdése, hanem törvénybe ütköző.
2009. jún. 28. 15:03 | válasz | #44
Gratulálok barátom, kiállítottad a "szegénységi" bizonyítványod.
Egyébként pedig egyet értek az ítélettel, bár az elfogultság is nyilvánvaló.
Tsol  
2009. jún. 28. 14:41 | galéria | válasz | #43
Tényleg végünk van.
Tsol  
2009. jún. 28. 14:36 | galéria | válasz | #42
Végünk van.
Ahoy  
2009. jún. 28. 14:10 | válasz | #41
Erre csak annyit tudok mondani, hogy szánalmas, és egyben rémisztő is, hogy emberek ide süllyednek. Nekem vannak rokonaim akik megjárták az auswitzi haláltábort. Ha élnének még, tudnának neked mesélni. Mielőtt rámküldenéd az SS-t IP cím alapján, megmondom neked, hogy én "fajilag tiszta" vagyok, mivel nem vérrokonaim. Viszont elég szomorú hogy 2009-ben mentegetőznöm kell, hogy zsidó vagyok-e vagy sem. :( Van a családban egy óvónéni, aki 3 kisgyermek anyukája, és egy mérnök. Egyikőjük sem zsidó vallású, tisztességes magyar polgárok...

Mégis őket fogjátok elvinni, ha újra beindítjátok az egész gépezetet mert nemtudják majd igazolni hogy "emberek" :( Mégis nekik kell majd sárga csillagot viselni. Mégis őket fogod belelőni az árokba.

DE ebben a nagy faji keveredésben itt Mo-n, mi lenne ha kiderülne hogy benned is van zsidó vér??? Na?? Esetleg megnyitnád a kemping Pb gázpalack csapját??

Szomorú, hogy az SG-n is ezt kell olvasnom :(
mousee  
2009. jún. 28. 13:59 | galéria | válasz | #40
Aha, oké, akkor összegezzünk:
Szóval értelmesebbnek tartod, hogy egy teljesen más irányú/érdekeltségű fórumot írj tele, ahol tisztában vagy azzal, hogy mindenki elhajt, mintsem hogy valamely politikai, esetleg katonai szervezetben kamatoztatnád az indulatodból fakadó felesleges energiáidat. Mindemellett kitérsz arra, hogy saját honfitársaidat, akik veled azonos eszméket vallanak, sértegesd, másik (általa nem igazán kedvelt) népcsoporthoz sorold, sőt, még a halott hozzátartozóit is sértegeted. Hát gratulálok, nem véletlenül tartunk itt, ahol tartunk. Azoknak, akiknek az országért, egy nemesebb célért kéne harcolni, azok igazából elenyésző kisebbségben vannak, akik viszont szeretnek lázadozni, gyújtogatni, és anyázni, azok pedig egyre többen. Veled az élen.

Gratulálok.
2009. jún. 28. 12:42 | válasz | #39
szerinted miért irogatok? amugy pedig ha nem használ, akkor egy-két zsírfejű provokatőrt el is fogunk kalapálni
mousee  
2009. jún. 28. 12:19 | galéria | válasz | #38
És szerinted egy informatikai/tudományos fórumon való tombolás megváltja a világot?
2009. jún. 28. 12:12 | válasz | #37
Nem alkuszunk ! Amíg ezek a csótányok el nem takarodnak Dachauba , vagy esetleg izraelbe, nem alkuszunk amíg zsidók szipolyozzák a Magyar Nép , a Magyar Nemzet vérét, nem alkuszunk amíg ilyen parkány bírók vannak európában, nem alkuszunk !!! NEM ALKUSZUNK ! TŰZZEL-VASSAL FOGJUK ŐKET MEGKORONÁZNI , GÁZKAMRÁKAT FOGUNK NEKIK ÉPÍTENI !!!! PONTOSAN ADDIG , AMÍG MAGUKTÓL RÁ NEM JÖNNEK , HOGY MIÉRT KAPJÁK A BÜNTETÉST !
mousee  
2009. jún. 28. 11:57 | galéria | válasz | #36
Figy, megpróbálok veled értelmesen beszélni, bár felesleges:

Szóval: Rengeteg mindenben egyetértünk, és ugyanazt valljuk (lásd linux, éljenek a magyarok, stb), de ahogy ezt előadod, és megfűszerezed a 124 regeddel, az kritikán aluli. Pontosan ez az a stílus, amivel egy rohadt nagy ellentétet váltasz ki, bár mint fizetett flamer, vagy csak simán agybajos, ez teljesen normális. Tényleg csak jófejségből (bár tuti felesleges, de azért mégiscsak, remény hal meg utoljára): Stílusoddal kezdj valamit.

UI: Ha erre is offenzívan válaszolsz, akkor....hát, no comment :D
2009. jún. 28. 11:49 | válasz | #35
Te meg menjél a hollókoszt múzeumba és sirasd el a szappanná konvertált nagyapádat !
mousee  
2009. jún. 28. 11:43 | galéria | válasz | #34
igazat adsz önmagadnak, ez azért erős :D De mindegy, legyen, éljen a skizoság... ha majd átjössz, akkor szólok, hogy gyertek be nyugodtan, az utolsó csukja be az ajtót :D.

Amúgy meg attól hogy itt ezer reggel arckodsz, nem váltod meg a világot. Mi lenne, ha elmennél inkább megdönteni ezt a szörnyű világot? Hátha lelőnek. Vagy valami.
atys2  
2009. jún. 28. 11:20 | válasz | #33
Az a baj, hogy túl sok a birka ebben az országban.
Tudatosan leépítettek minket szellemileg is. A sok hülye
meg még asszisztál is hozzá.
Banano   "Rest in Peace Banano" 
2009. jún. 28. 11:12 | válasz | #32
HATALMAT A NÉPNEK
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. jún. 28. 11:02 | válasz | #31
Hogy ki a zsidó azt az SS dönti el.
Vantulok   "Rest in Peace Vantulok" 
2009. jún. 28. 11:00 | válasz | #30


Hajrá kalózok ! Hajrá gójok !
SCaine   "Rest in Peace SCaine" 
2009. jún. 28. 10:50 | válasz | #29
szerintem igaza van Matulának. A cionisták és világuralomra törekvő politikai szervezetek világszerte zsidó kézben vannak. Jobban oda kellene figyelniük, hogy milyen mértékben kapzsiskodnak és akkor talán nem érné őket az 1944-eshez hasonló attrocitás
atys2  
2009. jún. 28. 10:50 | válasz | #28
Azért nem ártana elgondolkodnotok, mielőtt Matula papát fikázzátok.
Kiknek és miért érdeke mindez? Ne legyetek már birkák! A sok agymosott
birka tüntet a Gárda ellen is. Majd akkor amikor még az unokáitok
is az IMF kölcsön terhét nyögik, majd akkor rájöttök. Csak akkor már
késő...
2009. jún. 28. 10:43 | válasz | #27
igen és ez így is marad bármennyire is fáj nektek és a mocskos zsidó haverjaitoknak
2009. jún. 28. 10:34 | válasz | #26
NEKEM MÁR CSAK A ZSIDÓK SZENVEDÉSE OKOZ ÖRÖMÖT
2009. jún. 28. 09:53 | válasz | #25
hiába törlik a nevet, új névvel anonim módon ismét bejöhet.. a net szabadsága egyben a hátránya is..
2009. jún. 28. 09:38 | válasz | #24
Attól tartok, neki nincs határ. Már sokszor átlépte és hasonlóan, mint most is. Ő tőle ennyire telik. Gyenge ember.
2009. jún. 28. 03:06 | válasz | #23
Fogadjunk, hogy vajon kiki=hottold=gettóharcos partizánkodik itten új nickkel... Te beteg vagy, pajtás. Sokan sokszor megmondták már. Eddig jobbára csak röhögtem a hülyeségeden, de azért valahol húzzunk már meg egy határt!
2009. jún. 28. 02:38 | válasz | #22
ja, pontosítok csak 1, de azis túltesz egy ss-századon észben
2009. jún. 28. 02:37 | válasz | #21
na, néhány hibbant ide tévedt....
2009. jún. 28. 02:29 | galéria | válasz | #20
egy BANT kérnénk ide ha lehet -.-'
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 28. 02:09 | galéria | válasz | #19
Te nem vagy normális. Amúgy azt honnan tudod, hogy zsidó a bíró? Esetleg rokon?
2009. jún. 28. 01:28 | válasz | #18
2009. jún. 28. 01:08 | válasz | #17
Rohadt mocskos büdös faszrázogató zsidó bírók, hogy száradtak volna bele abba szappan édesanyjuknak abba a redvás picsájába ezek a cionista tetves barkós kaftános férgek

Ezt üzenem ezeknek a gázkamratöltelékeknek, hogy mindig emlékezzenek, hogy miért csináltak belőlük már egyszer hollókosztot !





2009. jún. 28. 00:40 | galéria | válasz | #16
Hát jah. Minek kapcsoljam be a tv-t, mikor mindent letölthetek ami érdekel, és megnézhetem reklám nélkül, általában jobb minőségben is mint jelenleg tudnám tv-ről, és nem vagyok időhöz sem kötve (általában olyankor pont nem tudnék tv-t nézni amikor adják, csak 6 és 9 között/körül, már fel is adtam, hogy valaha ebben az időbne normális műsor fog menni bárhol).
2009. jún. 28. 00:11 | válasz | #15
Ez teljesen igy van. A mai fiatalok jelentős hányada magasról tesz a tévére.
A neten végre már akkor és azt nézed amit akarsz.No reklán no buzifejű, kivénhedt vagy fiatal ribanc plasztikai mútéttel felhozott beképzelt műsorvezetők, Détár E meg a sleppje.
2009. jún. 27. 23:12 | válasz | #14
A TV szolgáltatók a saját szolgáltatásuk hiányosságai miatt veszítik el a nézőiket. Hogy mást ne mondjak, a retekklub megveszi az egyik sorozat X évadának a vetítési jogát, aztán meg kotlik rajta. Lejátsszák az első két évadot, aztán semmi. Közben más tévék is elkezdik játszani a sorozatot, de a 2. évad után kénytelenek abbahagyni, mert a retekklub lestipi-stopizta a vetítési jogokat és b@szik vetíteni. Legutóbb amikor a Terminátor sorozatot a 4. rész után szó nélkül abbahagyták, akkor határoztam el, hogy míg élet, a büdös életbe sorozatot én nem kezdek el nézni a tévében. Egyik adón sem. Mert van olyan tévé, aki meg úgy csinál, hogy elkezdi a sorozatot a 2. évad 5. epizódjától vetíteni a 3. évad 12. ep-ig, aztán hagyja abba. Utána lejátszik az 5. évadból néhány részt, aztán az elsőből, & so on... Ember legyen a talpán, aki követni tudja.

Amikor az okokat vizsgálják, hogy miért virul a warez, többek között ezeket is fel kéne vetni, mert amikor az előfizető harmadjára fog neki a sorozatának és harmadjára szakítják félbe, utána nem kell csodálkozni, ha elkezdi letölteni, és nagy ívben leszarja a tévét.

Nálam olyan ritkán megy a tévé, hogy az kifejezhetetlen. Van néhány műsor, amit megnézek (3-4) és kész. Ha nagyon kell egy film, nem fogok rá várni, hogy mikor hajlandó a retek lejátszani, hanem letöltöm. Így csinálnak pl a Star Wars I-II-vel, már milliószor lejátszották; a III-at sosem. Valamelyik héten úgy hasra ütve lejátsszák a Gyűrűk Ura befejező epizódját, ami biztos nagyon bejött azoknál, akik nem látták az előző kettőt. Csak 3 órás a film, reklámmal együtt 4, így 20 h-tól 24-ig le volt tudva a műsorszerkesztés.

Tehát a nézők leszarása mellett még a lustaság és a hozzá nem értés is bejátszik náluk, és még nekik áll feljebb.
2009. jún. 27. 22:56 | válasz | #13
a börtönbüntetés kiszabása meg ilyen kihágásért(már ha egyáltalán az) egyszerűen vérlázító
2009. jún. 27. 22:51 | válasz | #12
Hát nagy kár értük de marad még elég oldal. Szélmalomharc, egynek vége ,lesz helyettük 3. Amúgy meg ezt úgy csinálják a profik, hogy ne legyenek lekövethetőek az üzemeltetők adatai.
ssdb  
2009. jún. 27. 22:09 | válasz | #11
Még hogy nem volt elfogult? Azonnal menjenek külföldre. Mielőtt a szemetek bekasztnizzák őket. vigyék a szervereket is és maradjon elérhető a thepiratebay :D

Börtönbüntetés illegális! Dugják börtönbe azt a fasz bírót aki ezt a döntést hozta!
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 27. 21:13 | galéria | válasz | #10
Nemcsak sima tagja, hanem az egyiknek igazgatótanácsi tagja is.

Mindezt abszolút elfogulatlanul.
2009. jún. 27. 21:05 | válasz | #9
akkor lehessen tőlük letölteni a sorozatokat, műsoraikat, akár reklámokkal együtt.. (max kiollózzuk) ..
2009. jún. 27. 20:56 | galéria | válasz | #8
Az a baj, hogy nem csak a játék/zene/film kiadók vesztenek sokat a warez miatt, hanem a TV szolgáltatók, mivel le lehet tölteni jó minőségű HD anyagokat is, kevesebben fizetnek elő HD adásokra, meg különböző filmes csatornákra. Bluray és és egyéb új technologiák terjedését is lassítják. Nyilván ezek miatt vannak a különböző P2P korlátozások is (legtöbb net szolgáltató TV-t is szolgáltat), meg torrentoldalak elleni támadások.
2009. jún. 27. 19:39 | válasz | #7
Igazából az a rémisztő, hogy most látszik csak igazán hogy a nagy kapitalizmusban a nagy médiacégek/jogvédők mennyire megvették kilóra az államot. (franciaország dettó mint a svédek).
Az egész eljárás engem kb. a régi szocalizmus/komunizmusra emlékeztet (na meg A tanú cimü filmre), hisz 3 "elfogulatlan" biró kijelenti a 4. társukról aki egy szerzői jogvédő cég tagja hogy szintén elfogulatlan és semmi köze a szerzői jogvédőkhöz...

Szóval az a megdöbbentő hogy már a mindenki számára nyilvánvaló dolgokról is van képük a nyilvánnoságnak az ellenkezőjét hazudni. Ez eddig csak magyarországon volt bevett, de úgy látom a svédeknek is kakukk lesz hamarosan ilyen társasággal...
2009. jún. 27. 19:12 | galéria | válasz | #6
igazuk van a kalóz adminoknak :| ezek a svédek segghülyék


mi a fxsz, hogy a rákba képzelték ezek hogy majd 3.8mill dodót kiperkálnak egy nonprofit oldal üzemeltetői??? magánszemélyek?????? :S
mousee  
2009. jún. 27. 18:45 | galéria | válasz | #5
Letöltendő börtönbüntetés... és az nem illegális? :D

Félretéve a viccet, tényleg húzós... Pofátlanság a köbön. Remélem hogy ebből valami óriási példaértékű balhé lesz.
2009. jún. 27. 18:35 | válasz | #4
Wazz, száz éves cikk! És most nem csak kötekedni akarok, de már ott tartanak, hogy Svédországot perelik be Ez az aktualitás.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 27. 17:20 | galéria | válasz | #3
Varjú varjú szemét nem vájja ki.
De itt melléfogtak a csöppet sem tisztelt bírók, mert ez az ügy túl nagy nyilvánosságot kapott már ahhoz, hogy el tudják tussolni a részrehajlásukat.

De ezt pl. az indexen már pár napja lehetett olvasni.
2009. jún. 27. 17:16 | válasz | #2
ez röhej. mocskos kurva anyukájukat. méghogy nem elfogult a kollágájuk? az ilyen senkiházaikat kéne inkább lecsukni, akik ekkora baromságokat beszélnek.
2009. jún. 27. 16:27 | galéria | válasz | #1
Ezmiez hogy nem tárgyalják újra? Meddig ér ezeknek az állatoknak a keze? Beszarás.