Zack Snyder és a 300 folytatás
2009. június 29. 04:19, hétfő
Zack Snyder a 300 és Watchmen Blu-rayes bejelentésének alkalmából hajlandó volt kicsit bővebben nyilatkozni a spártai film folytatásáról. Elárulta, hogy Frank Miller már dolgozik a történeten és hogy maradnak a bevált technikánál.

Az már régóta köztudott, hogy Zack Snyder folytatja eddigi legnagyobb sikerét és a Spirit - A sikoltó várossal buktázó Frank Miller is visszatér a biztos sikerhez. Mindenesetre a Comingsoon.net egy rövid interjút készített a rendezővel, aki hajlandó volt néhány részletet elárulni a 300 második részéből.



Először is Miller gőzerővel dolgozik a sztorin, melyről mindösszesen annyit árult el, hogy forgatókönyv helyett először képregényként kapja majd kézhez és abból dolgozik majd ő is. Ezúttal azonban nem csak Spárta áll majd a középpontban, hanem eljutunk Athénba és az Égei-tengerhez - vagyis kicsit kibővítik a világot.

Hozzátette, hogy a korábban bevállt technológiát alkalmazzák ezúttal is, melyről mindössze annyit mondott, hogy közel sem volt forradalmi, hiszen a meteorológusok is ezt használják.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 30. 14:33 | válasz | #6
Legyyen a címe 300 2! Zseniális lenne!
sznus  
2009. jún. 30. 01:37 | válasz | #5
"Hozzátette, hogy a korábban bevállt technológiát alkalmazzák ezúttal is, melyről mindössze annyit mondott, hogy közel sem volt forradalmi, hiszen a meteorológusok is ezt használják."

Ööö... most én vagyok hülye, hogy nem értem? A Bluebox/greenbox technika akar ez lenni? :)

2009. jún. 29. 22:52 | válasz | #4
De akkor remélem nem 300 lesz a címe. gondolom Szalamiszról fog szólni, legalább is Athén, Égei-tenger, folytatás, ebből erre következtetek.
2009. jún. 29. 16:13 | válasz | #3
Hát akkor ez Milleren fog múlni főleg...
2009. jún. 29. 10:51 | válasz | #2
Bírom Snydert jó kis rendező kedvenceim között van!

Hajrá reméljük jó lesz!
Zsolek123   2006. 09. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2006. 09. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 29. 10:11 | galéria | válasz | #1
Adja isten, ebből is jó süljön ki... Várjuk.