Hamarosan ismét mozikban a Watchmen - Az őrzők
2009. június 28. 05:01, vasárnap
Alig két hét múlva Amerikában újra a mozikba kerül a mérsékelt bukásnak elkönyvelt Watchmen - Az őrzők, ám ezúttal az amúgy is méretes játékidőt 25 perccel megtoldják.

Hirdetés

A 163 perces képregényfilm kritikailag szépen teljesített, ám a közönséget valahogy nem sikerült megfogni vele. A 130 millióba került alkotás világszinten mindösszesen 182 milliót szedett össze, amivel nem igazán sikerült minden kiadást lefedni - ráadásul a bírósági ítéletnek köszönhetően a Warnernek ezen is osztozkodnia kellett.



Már akkor felmerült a hír, miszerint siker esetén a stúdió - ugyan limitált kópiával - elhozza a mozikba a film rendezői változatát is, mely egyébként újabb 25 percet ad hozzá a már megismert történethez. Mindenesetre a Warner a siker elmaradásának ellenére is tartja a szavát és július 17-én Dallas, Los Angeles, Minneapolis és New York egy-egy mozijában műsorra tűzik a 190 perces filmet.

A többi rajongó sem kell, hogy búslakodjon, hiszen Amerikában pár nappal később, július 21-én jelenik meg a DVD, hazánkban viszont csak augusztus 18-tól szerezhető be a film - igaz, rögtön négy kiadásban.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 29. 19:15 | válasz | #24
Én is így voltam vele mikor megjelent nem röhögtem rajta vagy ilyesmi....persze a hátam mögött a csajok azért adták neki......ők már nem bírták ki:D
1Obi1  
2009. jún. 29. 15:40 | válasz | #23
Mind sejtettük.
winnie  
2009. jún. 29. 15:21 | válasz | #22
mondom, primit..., izé, éretlenség. ha nem lett volna neki, akkor meg az a baj. én speciel nem is vettem észre. vagyis amikor leesett, hogy meztelen, akkor természetesnek vettem.
2009. jún. 29. 15:15 | galéria | válasz | #21
Rendesen idegesítő már, hogy a Watchmen fórumok(legalábbis a magyarok) hozzászólásainak 50%-át dr. Manhattan nemi szervén való vihogás vagy megbotránkozás teszi ki. Érdekes, hogy én 2 haverral néztem, és valahogy nem égett bele az agyunkba az élmény, hogy utána hetekig kék faszt emlegessünk.
ddt500  
2009. jún. 29. 13:57 | válasz | #20
Baszki tényleg? Én csak a pélóját figyeltem! Buzi-e vagyok?
2009. jún. 29. 12:40 | válasz | #19
nem tudom, feltűnt-e, de az egész ember kék volt, nem csak a pélója. :)
ddt500  
2009. jún. 29. 10:17 | válasz | #18
Jó lehet, hogy túloztam de azért 200 millát csak összekapart szerda óta.
ddt500  
2009. jún. 29. 10:14 | válasz | #17
Ha röhögnöm kell egy kékek világító fasztól akkor már prűd lennék? Érdekes erre nem is gondoltam eddig. Mindig jó az sg-re járni itt ingyen van az agyturkász.
2009. jún. 28. 22:16 | válasz | #16
"ez nem prűdéria, hanem éretlenség mindössze."

hihetetlen, de egyetértek veled.
winnie  
2009. jún. 28. 21:35 | válasz | #15
szó sincs okoskodásról, szimpla fact checking volt. csak nem akartam, hogy a kollega szégyenben maradjon. figyeld meg, amikor visszajön, ő fogja megköszönni.

"ezt nem értem, miért. miért ilyen prűdek az emberek? a dávid szobron is röhögsz?"

ez nem prűdéria, hanem éretlenség mindössze. ha egy szinkronos filmben kimondják, hogy "fasz" vagy hogy "segbbekúrt", akkor azon nevet a közönség. mert ezek vicces szavak, ha más mondja őket sok ember előtt. és innen már csak egy lépés a legendás, hovatovább kultszinkron.
2009. jún. 28. 21:11 | válasz | #14
főleg, hogy nem is céltalanul használták, annyit hozzátennék.

winnie: "bocs az OFF-os közbevetésért, de tudom, hogy ha én nem javítom, akkor más teszi meg. neki szerettem volna spórolni"

te egy áldott jó ember vagy, de azért jó volt mellékesen okoskodni egyet, nem? :)
2009. jún. 28. 21:09 | válasz | #13
"Csak dr.Manhattan kék pélója késztetett mindig röhögésre."

ezt nem értem, miért. miért ilyen prűdek az emberek? a dávid szobron is röhögsz? pedig a dávid szobor mikor készül és azóta hol tartunk? MINDEN MÉDIÁBÓL a szex és az erotika folyik, egyáltalán nem meglepő az ilyesmi. én legalábbis nem lepődök meg rajta.
winnie  
2009. jún. 28. 20:54 | válasz | #12
"Ja közben a Trnasformers 2 megdönt minden rekordot. "

lol:) nem dönt meg semmilyen rekordot. na jó, minden idők legjobb szerdáját megdöntötte. mert szerdai premier. puff. (miért hisz el az ember mindent, amit olvas?)

(bocs az OFF-os közbevetésért, de tudom, hogy ha én nem javítom, akkor más teszi meg. neki szerettem volna spórolni.)
2009. jún. 28. 19:14 | válasz | #11
Chocho :


Valami hivatalos linket tudsz nekem erről adni?
ddt500  
2009. jún. 28. 16:30 | válasz | #10
Nekem tetszett. 2X is megnéztem moziban. Csak dr.Manhattan kék pélója késztetett mindig röhögésre. Ja közben a Trnasformers 2 megdönt minden rekordot. Péntekig 125 milliót szedett össze.(Ennyire azért nem volt jó szerintem).
Chocho  
2009. jún. 28. 15:43 | válasz | #9
Nem, DVD-n is kiadják. Csak pletyka volt, amit később cáfoltak.
2009. jún. 28. 14:13 | válasz | #8
Sajnálatos.... akkor marad a torrent ugyebár
2009. jún. 28. 12:34 | válasz | #7
Pedig jó lett volna, ha legalább 1 kópiát bepróbálnának valami pesti moziban ...
2009. jún. 28. 12:32 | válasz | #6
Tudtommal Magyarországon még BD-n sem kapunk bővített változatot.
2009. jún. 28. 10:57 | válasz | #5
sajna nálunk sem moziban, sem dvd-n nem jut el a bővített változat. moziban eleve bukta volt MO-n, így érthetően nem tűzik újra műsorra, DVD változat pedig tudtommal egész Európában a moziváltozatot fogja tartalmazni. :(
2009. jún. 28. 09:56 | válasz | #4
Az elmúlt évek legjobb filmje a Dark Knight mellett, és nálunk csak BluRay-re jön a bővített változat, odaát meg DVD-n is, ez kiszúrás.
Mire megjelenik itthon, átolvasom még egyszer a képregényt, és remélem hozzánk si eljut a kibővített kópia a mozikba
2009. jún. 28. 08:12 | válasz | #3
Remek hír!!!!!

Viszont sajna a Bővített verzió is csak Blue Rayen fog megjelenni ami egyáltalán nem jó....
BM  
2009. jún. 28. 06:43 | válasz | #2
akkora szar film...
marcee  
2009. jún. 28. 06:17 | válasz | #1
Már az eredeti verzió miatt is pereskedni akartam, hogy két és fél órát elvettek az életemből! ;)