Olcsóbb lesz a Windows 7
2009. június 25. 18:36, csütörtök
A Microsoft bejelentette a különböző Windows 7 változatok hivatalos árait, amelyek némi csökkenést mutatnak a Vista esetében eredetileg alkalmazott számokhoz képest - az előrendelés még olcsóbb lesz.

Hirdetés

A Windows Team Blog oldalán a szoftvercég végre pontos adatokkal állt elő, amelyek alapján felvázolható a Windows 7 összes készülő változatának pontos ára, illetve ezek egymáshoz és az előző generáció példányaihoz való viszonya. Jól látható, hogy a legnépszerűbbnek számító és a legnagyobb példányszámban elkelt Home Premium esetében 10-20 százalékos engedményre szánták el magukat, ebből azonban az Ultimate példányok sem maradnak ki.

Aki rendelkezik az előző két generáció egy legális példányával (Windows XP, illetve Vista), az nyilván az Upgrade változat mellett teszi majd le voksát, ez pedig a Home Premium, a Professional (a Business utódja) és az Ultimate verziók esetében 120, 200, illetve 220 dollár lesz (az első és az utolsó opciónál 40 dollárt engedtek a Vista eredeti árából). A telepítő a futtatást követően ellenőrzi a meglévő operációs rendszer hitelesítését, az új szoftvert pedig ugyanazon partícióra kell telepítenünk. XP használatakor teljes újratelepítésre van szükség (személyes állományainkat az Easy Transfer segítségével másolhatjuk át), míg a Vista esetében csak akkor kényszerülünk erre, ha olcsóbb változatra váltunk, például az Ultimate helyett Home Premium verziót szeretnénk használni.


Ami a dobozos példányokat illeti, itt a Home Premium 200, a Professional 300, az Ultimate pedig 320 dollár lesz - ez szintén 40, illetve 80 dolláros engedményt jelent a Vista eredeti áraihoz képest, a középső változat kivételével. Ezek jelentősége azonban nem túl nagy, hiszen a Windows teljes forgalmának alig 5 százalékát teszik ki a több számítógépen is használható dobozos verziók, a nagy többség az OEM-változatokat használja, illetve kizárólag új számítógép vásárlásakor szerez be egy-egy előre telepített példányt. Utóbbiak esetében akár ingyen is válthatunk, amennyiben július 1. és január 31. között ruházunk be egy új konfigurációra, bár a végső határidő a gyártótól is függ majd.

Az október 22-én, illetve 31-én (a magyar nyelvű dobozos változatok ez utóbbi kategóriába tartoznak) megjelenő operációs rendszer már ezen a héten előrendelhető lesz néhány országban. Az USA-ban például a Home Premium így mindössze 50 dollár lesz - ez Kanadában 65 dollár, az Egyesült Királyságban 50 font, Franciaországban és Németországban pedig 50 euró, Japánban pedig 7400 jen.

Európában az Internet Explorer tervezett hiánya miatt nem lesz lehetséges a Vistáról történő frissítés, így itt is teljes újratelepítésre lesz szükség.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 28. 15:57 | válasz | #45
Ja, a legtisztább nyilván ahogy mondod a tiszta telepítés upgrade licensszel, mindenféle Vista előtelepítgetés nélkül, de úgy alapból kizárt, hogy felmenjen az Exproler, mivel az ugye nem lesz rajta. Viszont ha már van Vista, akkor elvileg Explorer is van, és akinek ez számít annak ez az eljárás lenne a jó. Viszont ezért is gondolom, hogy nem lesz upgrade verzió az EU-ba, mert annak mennie kellene már futó Vistával is. Vagy rosszul gondolom?
Adamul  
2009. jún. 27. 20:30 | válasz | #44
IE-nélkül érdekes lesz letölteni...:)
Ravkin  
2009. jún. 27. 01:28 | válasz | #43
Az hogy ugyan azt nyomod már megint egyenesen szánalmas. Szerintem ha kiadnának egy 100x jobb windows verziót neked az sem lenne jobb. És tudod miért ? Mert egy fasz vagy, és ezen semmilyen oprendszer nem fog tudni segíteni.
pixx  
2009. jún. 27. 01:24 | válasz | #42
Most, hogy nem raknak bele IE-et, amit főként az Operának köszönhetünk(ők kardoskodtak a legjobban, sőt az egyetlenek, a beépített IE ellen) remélem mindenki Firefoxot, fog felrakni :)
2009. jún. 27. 00:53 | válasz | #41
"Finally, as a way of saying thank you to our loyal Windows customers, we are excited to introduce a special time limited offer! We will offer people in select markets the opportunity to pre-order Windows 7 at a more than 50% discount. In the US, this will mean you can pre-order Windows 7 Home Premium for USD $49.99 or Windows 7 Professional for USD $99.99. You can take advantage of this special offer online via select retail partners such as Best Buy or Amazon, or the online Microsoft Store (in participating markets).

This program begins tomorrow in the U.S., Canada and Japan. The offer ends July 11th in the U.S. and Canada and on July 5th for Japan or while supplies last"
SCaine   "Rest in Peace SCaine" 
2009. jún. 26. 19:26 | válasz | #40
Csak nehogy azt mond, hogy azért ilyen iszonyúan nagy a Viszta/Win7 gépigénye, mert a háttérben folyamatosan monitorozza a felhasználókat.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 26. 19:26 | galéria | válasz | #39
Már megint itt vagy hottold?:/
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 26. 19:25 | galéria | válasz | #38
És annak mégis mi értelme? Minek raknék fel előbb egy Vistat, hogy aztán upgradeljem win7re? Nem jobb egyből 7est telepíteni?:D
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 26. 19:24 | galéria | válasz | #37


Nem liszenszről volt szó, amiről te beszélsz az upgrade liszensz, attól még csinálhatsz tiszta telepítést.
2009. jún. 26. 19:19 | válasz | #36
Milyen kár kedvezs tezsdvérgéim, hogy kilóg a lóláb !

2009. jún. 26. 18:51 | válasz | #35
Akkor se tennék fel Winfos 7-et ha fizetnének érte, jó nekem a Linux , vagy maximum egy XP, ha már Windows.
csibra  
2009. jún. 26. 15:46 | válasz | #34
Az, hogy nem lesz benne IE nem azt jelenti, hogy a telepítőlemezen sem lesz.

A másik meg, hogy szerintem simán lehet majd updatelni, egy tört verzióval, ez csak az MS bosszúja a bazinagy büntetések miatt.
2009. jún. 26. 15:30 | válasz | #33
Hmm, itt azt irjak, hogy europaban upgrade aron lehet majd venni a full verziokat.
2009. jún. 26. 14:22 | válasz | #32
Honnan szoktad megrendelni?
2009. jún. 26. 14:10 | válasz | #31
Ő már nincs itt, kizárták, ha bár lehet, hogy még nem ismertük fel az uj regjét.


A cikkhez: Mennyi lesz az olcsó, az amerikaiaknak, az átlag keresetű Európait meg továbbra is 50-60 ezres áron fogják csapolni le?
2009. jún. 26. 13:38 | válasz | #30
Lehet, hülye kérdés, de Home Premium Windows Vista-ra lehet Windows 7 Professional Upgrade-t venni, mert a notin az van, és így lenne a legolcsóbb (főleg ha US-ben veszem és nem UK-ben, 50$ =? 50£, érdekes). Ugyan most Windows7 van rajta, de upgrade előtt nyilván visszatelepíteném.
2009. jún. 26. 13:36 | válasz | #29
Ott a pont
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 26. 12:35 | galéria | válasz | #28
ócsó lesz? nekem eddig is ingyen volt, és addig az lesz amíg nem azért fog kelleni csak azért szenvedek vele, mert erre írják a játékokat :)
Mighty  
2009. jún. 26. 12:21 | galéria | válasz | #27
Majd megrendelem az USA-ból :)
Hegi90  
2009. jún. 26. 10:40 | galéria | válasz | #26
szívesen megvenném, de nem tudom, hogy az itthoni kereskedők hogy fogják árulni :(
2009. jún. 26. 10:19 | válasz | #25
Eleve fogsz egy 1 gigás pendrájvot, letöltöd rá a firefox-ot vagy amit akarsz, felrakod a Win7 Nuku IE Edition-t, benyomod a pendrájvot és telepítesz. Mi ez a bonyolult? Vagy ha nincs pendrájvod 1500-2000 forintért vehetsz már. Akinek fussa eredeti Win-re nem e miatt fog keseregni.
Szerintem.

Amúgy meg továbbra is marha drága a Windows oprendszer. Főleg majd azok amik itthon lesznek 60-80 ezerért. Néhány ember havi keresete. Ezért telepítem én a tömeglicence-s munkahelyit is itthon
2009. jún. 26. 09:09 | válasz | #24
Szerintem ez a hír, hogy nem lesz explorer a win7 ben és akkor nem tudsz letölteni böngészőt és meg vagy lőve egy hülyeség.
Windows update akkor is lesz.
Ott meg tuti benne lesz az explorer telepítésének lehetősége.
Ahhoz meg nem kell böngésző se.
Szerintem...
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. jún. 26. 08:30 | galéria | válasz | #23
Windows-t USA-ból kell rendelni. Mindig olcsóbb volt úgy, és két kattintás. 98 óta ezt csinálom. Rendszeresek az akciók, ráadásul kint szép nagy dobozos windows-t adnak soksok kiegészítő lemezzel, ajándék játékkal, matricákkal, minden szirszarral, stb (prof/ultimate esetén MSDN lemezek, SQL Express, egyebek.)
2009. jún. 26. 05:55 | válasz | #22
nálunk is elő lehet majd renddelni 50 ajróért? gondolom nem:(
2009. jún. 25. 23:49 | válasz | #21
Hmmm. Kiváncsi vagyok lesz e olyan "akciós" liszenc Ultimate-ből mint amit Vistából lehetett pár hónapja találni, valami 79USD-ért ... :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 25. 23:36 | galéria | válasz | #20
CS.N.T.K.K!
szily3  
2009. jún. 25. 23:15 | válasz | #19
Nekem még mindig drága. De azért megveszem...
tompka  
2009. jún. 25. 23:04 | válasz | #18
Na de lesz olyan verzsön amiben minden lesz? Mert a vistánál is volt média pléjer mentes, meg média pléjert tartalmazó verzió is.
Laceee   2005. 09. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 25. 22:47 | válasz | #17
Kintről kell megrendelni.
Turdus  
2009. jún. 25. 22:30 | válasz | #16
Nem kell ahhoz böngésző... wget. Lemented előre pendrivera, ha más nem. De ennyi erővel az ff teleptőt is lementheted, oszt jónapot.
2009. jún. 25. 21:45 | válasz | #15
Monnyuk azé ápdételgetnek, mer occóbb , meg kevesebb a macera a mentésekkel, telepítésekkel. Amúgy meg egyetértek a kb. 2 évente min. egy reinstallal, de megoldás lett volna, hogy reinstall a régi Windózt, aztán míg meleg gyorsan rá az új ápgrédet. No de ennek most pápá.
BaLeeX  
2009. jún. 25. 21:43 | válasz | #14
Mókás lesz vadi új szűz gépen böngésző nélkül böngészőt letölteni.
2009. jún. 25. 21:29 | válasz | #13
személyes állományainkat az Easy Transfer segítségével másolhatjuk át

Mi lehet egyszerűbb mint F5-öt nyomni Total Commanderben? LOL.
2009. jún. 25. 21:26 | válasz | #12
Én nem is értem hogy emberek minek ápdételgetnek. Egy Windowsnak jót tesz évente-kétévente egy reinstall. Tessék megtanulni külön partíción tárolni mindent, hogy a rendszerpartíciót szívfájdalom nélkül lehessen formázni ha bármi gebasz van. (na jó, 10 percet el kell tölteni az appdata/mozilla és egyéb cuccok archiválásával)
2009. jún. 25. 21:25 | válasz | #11
Akkor ez most azt jelenti, hogy az EU-ban nem is lesz kiadva upgrade verzió, mert újra kell telepíteni frissítés helyett? No, akkor ennyit a jóárasított Winfos megvásárlásáról dédelgetett, hülye álmaimról.
Ja, és nem az EU a genyóskodik, hanem megint Mikroék, mert az EU megmondta nekik, hogy építsék bele a böngésző választási lehetőséget a telepítőbe, ezek meg csak azért is keresztbe tesznek, és inkább kiölik a Zexplorert is, nehogymá Fájörfoxot kölljön kínálgatni.
Apropó, böngésző nélkül nem lesz egyszerű böngészőt letölteni!
Vorpal  
2009. jún. 25. 21:13 | válasz | #10
Be kéne tiltani az EU ban az Upgradeket.
Formátozzanak, újratelepítsenek és nem kell lesni, hogy mitől nem megy a vadi új rendszer és hova is tünt 30 giga hely.
2009. jún. 25. 21:12 | galéria | válasz | #9
mondjuk más kérdés, hogy én személy szerint nem kockáztatnám meg az updatet...
2009. jún. 25. 20:52 | válasz | #8
Hát ez tényleg nagy kiszúrás. Remélem fellépnek ellene páran.

Grat EU, csak így tovább.
2009. jún. 25. 20:37 | galéria | válasz | #7
wáháháááá....
"Európában az Internet Explorer tervezett hiánya miatt nem lesz lehetséges a Vistáról történő frissítés, így itt is teljes újratelepítésre lesz szükség."
...azt kell mondjam megérdemeltük, most majd az egyszerű User mehet panaszkodni, hogy nem lehet updatelni a windowsát. Kíváncsi vagyok hány helyen lesz benne a dokumentációkba hogy "..except the European version..." Köszönjük EU

tom235  
2009. jún. 25. 20:29 | válasz | #6
Nem kell dvd, felnyomod a pendrájvra
2009. jún. 25. 20:23 | válasz | #5
akkor ingyér van? xD
2009. jún. 25. 20:07 | válasz | #4
az $50 az pontosan £50 ra jon ki!
es csodalkoznak hogy all a vilagvalsag
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. jún. 25. 19:39 | galéria | válasz | #3
De jó hogy van MSDNAA-m.
Sir Ny  
2009. jún. 25. 19:08 | válasz | #2
Windows ára = DVD ára. csak nem a boltban kell beszerezni. az piszok drága egy hely.
2009. jún. 25. 18:43 | válasz | #1
Igen, nálunk pedig az 50 dolláros 50 000 Ft-ba fog kerülni, ahogy én a hazai kereskedelmet ismerem.

Hottold, jöhetsz flémelni!