Németországban is jogdíj lesz az USB-kulcsokra
2009. június 26. 15:42, péntek
Eddig általában az volt a gyakorlat, hogy hazánkban átvették a Nyugat-Európában felmerült ötleteket. Most azonban úgy tűnik, hogy fordult a kocka.

Hirdetés

Németországban ugyanis a jövőben szerzői jogdíjat kell fizetni az USB-kulcsok és a memóriakártyák után. Arról azonban még folyik a vita, hogy pontosan mekkora is legyen ez az összeg. A pontos díjról a gyártóknak és a szerzői jogvédő szervezetek képviselőinek kell megállapodniuk egymással. "Mindkét oldal komolyan foglalkozik a kérdéssel. Sok termék esetében még nem született meg a döntés a jogdíj mértékéről" - jelentette ki Judith Lammers, a BITKOM szakmai szervezet szerzői jogi részlegének vezetője.

Németországban jelenleg is vita folyik arról, hogy kell-e jogdíjat fizetni például a faxkészülékek után, mondván ezek a berendezések alkalmasak az újságcikkek kinyomtatására. A mostani javaslatok szerint minden eladott USB-kulcs és memóriakártya után egységesen 10 eurócent összeget kell majd fizetni. Vagyis az összeg független lenne az adattároló tárolókapacitásától. Az újabb elképzelés - érthetően - igen csak felborzolta a kedélyeket, hiszen a szerzői jogi társaságok már így is komoly összegekhez jutnak az értékesített nyomtatók, fénymásolók, videorekorderek és adathordozók után.

Az VG Wort, a GEMA és a többi társaság összesen 700 millió eurót szeretne beszedni évente. A gyártók viszont a jogdíjak mérséklését követelik. "A mostani megegyezés mind a szerzői jogvédők, mind a gyártók érdekeinek megfelel" - nyilatkozta Rainald Ludewig, az Informationskreis AufnahmeMedien (IM) nevű szervezet elnöke és a Panasonic vezető jogásza. Az IM a gyártók érdekeit képviseli, a tagok között megtalálható például a Fujifilm, a Philips, a Sony és a Verbatim.

Amennyiben marad a 10 eurócentes összeg, akkor a szerzői jogvédő társaságok éves szinten több millió eurós bevételre tehetnek szert. A GfK piackutató cég adataiból ugyanis kiderült, hogy Németországban csak tavaly 15,5 millió USB-kulcsot és 25,5 millió memóriakártyát adtak el. S mivel az igények egyre nagyobbak, várhatóan az idén még több eszközt értékesítenek majd.

Érdekesség, hogy Magyarországon idén április közepétől drágultak az üres adathordozók. Hazánkban egy 1 gigabájtos pendrive után 100, egy 32 gigabájtos után 2400 forint jogdíjat kell fizetni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 29. 10:25 | válasz | #20
Az ilyen törvények betonoznak be egy pillanatnyi gazdasági helyzetet, ami a fejlődés legnagyobb kerékkötője.

Azt hiszem a warez fontosabb, mint elsőre látszik... Nem a szar filmek, meg sorozatok miatt, hanem mint piaci mechanizmus, és a technológia egyik hajtóereje.
Vogel  
2009. jún. 29. 10:08 | válasz | #19
Szlovákia a megoldás. Én onnan rendelek mindent, adathordozó, nyomtató-patron (mert erre is van pár ezres díj).
2009. jún. 29. 08:48 | válasz | #18
ja és amúgy is 30.000-40.000ft egy ilyen nagysebességű kártya. akkor azért ilyen drágák.
2009. jún. 29. 08:41 | válasz | #17
ezt nem mondják komolyan, hogy még a memória kártyára is van jogdíjj? én például most akarok venni egy 32GB-os sd hártyát a kamerába. azt hogy a kamerával felfeszem majd a családot, miért is kell jogdíjjat fizeti? elmehetnek a jó pi..ba
2009. jún. 28. 12:53 | válasz | #14
"Az VG Wort, a GEMA és a többi társaság összesen 700 millió eurót szeretne beszedni évente."

És ebből mennyit látnának a művészek és előadók?

Az emberi agyak után nem akarnak még jogdíjat fizettetni? Elvégre az is adathordozó valamilyen szinten. Ránézek a múzeumban egy Rembrandtra, és kifelé fizetnem kell az emlékeimért, vagy egy koncertről kifelé jövet, mivel emlékszem a szövegre meg a dallamra.
2009. jún. 27. 17:47 | válasz | #12
MONJON LE!
2009. jún. 27. 11:39 | válasz | #11
A legtöbb bolti üres CD-n ott lóg az ARtisjus holograflogója, hogy fulladnának bele.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 27. 00:54 | galéria | válasz | #9
http://itcafe.hu/hir/ascap_csengohang_jogdij.html

Itt található egy link arról, hogy ugyanez a "jogvédő" szervezet 13 éve
jogdíjat akart beszedni a cserkészlányoktól a tábortűznél énekelt dalok után.



gopher  
2009. jún. 27. 00:04 | válasz | #8
vagy miben :D
gopher  
2009. jún. 27. 00:03 | válasz | #7
"A mostani megegyezés mind a szerzői jogvédők, mind a gyártók érdekeinek megfelel" ... a vevők, a szerzők, az előadók és mások érdekei lényegtelenek, hiszen demokrációban élünk :)
2009. jún. 26. 22:19 | válasz | #6
Németországban komoly gond a faxon kinyomtatott újságmásolatok utcai árusításának veszélye. Ennek véget kell vetni, mert ha bárki csak úgy ingyen beszkennelheti és kinyomtathatja vagy elfaxolhatja az újságokat, akkor összeomlik a német sajtó, és nem tudni, mi lesz... szóval ezért.

De ha adjátok itt az újabb ötleteket nekik (pergamentekercs, házfal stb.), akkor jövőre talán azokra is lesz jogdíj. Mindenki össze-vissza másol, olvas, hallgat mindenféle dolgot, és amiből nincs bevétel, abból nincs bevétel. Szóval bevétel kell mindenből. Ez logikus és indokolt és törvényes és így jó.

CSAKHOGY EZ NEM SZERZŐI JOGVÉDELEM, HANEM TÖRVÉNYESÍTETT RABLÁS.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 19:01 | galéria | válasz | #5
"A mostani javaslatok szerint minden eladott USB-kulcs és memóriakártya után egységesen 10 eurócent összeget kell majd fizetni."

Vagyis kb. 30 forintot.

Nálunk ez többezer forint is lehet egy 8 vagy 16GB-os pendrive után. Hiába, a lehúzásban Magyarország mindig is élen járt.
haxy27  
2009. jún. 26. 18:49 | válasz | #4
Az adathordozókra itt is van jogdíj, vagy nem?
2009. jún. 26. 16:31 | válasz | #3
Ezzel csak adják a muníciót a német kalózpártnak...
2009. jún. 26. 16:16 | válasz | #2
A cikk hangulatkeltő. Németországban mindenre akartak már kivetni jogdíjat (nyomtató, HDD, monitor, jóégtudja)...
2009. jún. 26. 16:05 | válasz | #1
Innentől kezdve bármi, ami adathordozó lehet (pergamentekercs, házfal,stb.) azok után jogdíjat fognak kérni? Obelix után szabadon: Hülyék ezek a németek.