Franciaország: szigorítanák a HADOPI-törvényt
2009. június 25. 17:51, csütörtök
A francia minisztertanács a szerdai ülésen foglalkozott a Loi HADOPI hivatalról szóló törvény módosításának kérdésével.

Hirdetés

A francia igazságügyi minisztérium öt új ponttal egészítené ki a meglévő jogszabályt. Ez a csomag már az alkotmánybíróság javaslatainak figyelembe vételével készült, ennek ellenére elfogadása esetén jelentős mértékben szigorítaná a törvényt. Ugyan az egész csomag még nem szivárgott ki, de egyes részletek már ismertté váltak.

A La Tribune napilap által közölt információk szerint a hozzáférések blokkolása már nem csak a HADOPI hivatal által, hanem bármelyik bíró döntése alapján elrendelhető lenne. Emellett növelnék a pénzbüntetések összegét: az először vétkezőknek, az internetelérések tulajdonosainak legfeljebb 1500, a visszaesőknek viszont már 3000 eurós pénzbírságot kellene kifizetniük. Felmerült annak lehetősége is, hogy még nagyobb pénzbüntetésre vagy akár letöltendő börtönre ítélnék azokat, akik figyelmen kívül hagyják a bírói határozatot és akik új internethozzáférést szereznek a tevékenységük folytatására.

A Le Parisien tudósításában arról írt, hogy az ügyeket gyorsított eljárásában tárgyalnák. A módosítócsomag Michele Alliot-Marie eddigi belügyminiszter nevéhez köthető, aki a napokban az igazságügyi szaktárca új vezetője lett. A L'Express hírmagazin úgy tudja, hogy a csomagról a nyári szünet közepén, július 20-án, egy rendkívüli ülésnapon döntene a francia parlament két kamarája.

Nicolas Sarkozy francia elnök hétfői beszédében külön kitért a kérdésre és szavait mindkét kamara tagjainak címezve kijelentette, hogy a végsőkig figyelemmel fogja kísérni a csomag útját.
A mostani pontok között szerepel egyébként az is, hogy például egy kellő mértékben nem védett WLAN-hotspot üzemeltetőjét terheli a felelősség azért, ha valaki a rendszeren illegális fájlcserélést folytat.
A francia alkotmánybíróság június közepén mondta ki, hogy a francia HADOPI-törvény legszigorúbb pontjai ellentétesek az alaptörvénnyel. Christine Albanel francia kulturális miniszter azonnal jelezte, hogy ennek ellenére bevezeti a jogszabályt a kormány.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 26. 21:46 | válasz | #24
Nekem az nagyon úgy tűnik, hogy ha pl. ellopják az autómat és bankrabláshoz használják fel, azért én vagyok a felelős. Hiába volt benne riasztó... (Lekopog...) Nagyon beteg lehet az az ember lelkileg, aki ilyen törvényeket agyal ki és ver végig a törvényhozáson. Ráadásul gusztustalan módon, a hátsó ajtón keresztül (nyári szünetben amikor senki nem fogja elolvasni, vagy ellenszavazni.)
2009. jún. 26. 19:33 | válasz | #23
Íme a Führer reinkarnációja Dragoff személyében....

Hogy a cionista lobbi mögötte van az nem kétlem, no de ilyen képeket ide linkelni....
Dragoff   "Rest in Peace Dragoff" 
2009. jún. 26. 18:03 | válasz | #22
"A francia alkotmánybíróság június közepén mondta ki, hogy a francia HADOPI-törvény legszigorúbb pontjai ellentétesek az alaptörvénnyel. Christine Albanel francia kulturális miniszter azonnal jelezte, hogy ennek ellenére bevezeti a jogszabályt a kormány."

Mocskos, büdös gázkamrazsidók !

A Führer gázosított már el ezeknél rendesebb embereket is.




KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 17:04 | galéria | válasz | #21
Ő is.
2009. jún. 26. 16:28 | galéria | válasz | #20
azt általánosságban írtam
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 16:16 | galéria | válasz | #19
Csak te érezted úgy. Teljesen normálisan írt, nem mondott semmi rosszat vagy sértőt, alaptalanul vádoltad. Sőt épp te fenyegetted meg őt:

"simén felnyomlak hogy pedo vagy"

Aztán meg:

"úgy beszél mint egy jogvédő, úgysem tudnuk elbujni, mind lebukunk, ijesztget a sittel,"

Én is írtam ilyesmit a #9-ben. És valóban, ha nagyon akarják, TOR és proxy meg egyebek ellenére is kinyomozható, mikor és mit töltesz le és fel. Attól senki nem lesz "jogvédő", hogy objektíven tájékoztat téged az ellenfél lehetőségeiről.
2009. jún. 26. 14:03 | válasz | #18
Pedig semmi rosszat nem mondott, igaza van, ha nagyban akarnak be varnak, nekik is megvannak a beépített embereik, miért ne regisztrálnának be a zárt trackerekre is az embereik és már böngészhetik is a peerlistát, nyitott trackeren még ennyi sem kell, peerguardian? Már nem használ, szimpla statikus ip nekik is van, s hogy ők áthághatják a törvényt azt le sem szarják, csak a pénz jöjjön nekik, nem riadnak vissza törvénytelen eszközöktől, főleg ez a Szarközy is segíti őket, kit vastagon megkentek, tökéletes titkosítás nincs, nem analfabéták azok a hárpiák, akik úgy gondolják, a technológia náluk is meg van, akár olyan mint a titkos szolgálatok is használnak eltudom képzelni!!!!
2009. jún. 26. 13:14 | galéria | válasz | #17
lehet hogy csak én éreztem így, de nekem az jött le, úgy beszél mint egy jogvédő, úgysem tudnuk elbujni, mind lebukunk, ijesztget a sittel, stb
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 12:05 | galéria | válasz | #16
Mivel is vádolt téged, minket?
2009. jún. 26. 11:14 | galéria | válasz | #15
amilyen alapon ő minket
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 11:04 | galéria | válasz | #14
Elgurult a gyógyszered? Milyen alapon vádolod B0nFire-t?
2009. jún. 26. 10:40 | galéria | válasz | #13
simén felnyomlak hogy pedo vagy (persze névtelenül) Blikkbe egy-két fotó a pedofil rémről, mire tisztázod magad (persze a géped tele lesz gyerekpornóval, a rendőrségbnek van belőle elég) ha sikerül, nem lesz állásod, a környezeted kiközösít, megbélyegzett emeber leszel
de ha nem pedo, akkor fermentálhatsz otthon lépfenespórákat is
vagy találnak a lakásodon a nyomozók némi hernyót, kokszot
az előzetesenben meg úgy megfélemlítenek, illetve a cellatársak úgy megvernek, hogy még azt is bevallod, hogy tojást tojsz, csak hogy kikerülhess onnan
szal ne legyen akkora nagy a mellényed
2009. jún. 26. 10:35 | galéria | válasz | #12
te egyike lehetsz a jogvédő patkányoknak

csak azt ne hidd, hogy te érinthetetlen vagy, és nem lehet egy csettintéssel börtönbe dugni vmilyen okkal, évekre

ma bárki börtönbe kerülhet, ha az állam úgy akarja
2009. jún. 26. 10:32 | galéria | válasz | #11
tévedsz
mindent megtilthatnak
aki ezeket kijátsza, az pedofil terrorista
2009. jún. 26. 01:55 | válasz | #10
Sokan ott tévednek, hogy azt hiszik, az átlaguser hű de cseles, a jogvédők meg egytől-egyig tökkelütöttek. Holott inkább fordítva igaz. A jogvédő szervezeteknek megvan a kellő emberi és anyagi hátterük ahhoz, hogy a legjobb szakembereket fizessék meg, valamint tájékozódjanak. Az egyetlen ok, hogy nem kapdosnak el egyesével minket, hogy egyszerűen jobban megéri nekik az a néhány "nagy" per, amiből tudják, hogy biztosan pénzt fognak leszakítani. Tudják, hogy 12 éves Vértorrent Pistikéből nehezen lehetne kártérítést kicsikarni, mert egyrészt még nem büntethető, másrészt ha az lenne sem lenne neki miből fizetni.

Persze elítélték azt az amerikai családanyát (dalonként 80ezer) dollárra, de ez inkább tapogatódzás volt, hogy na majd mit lép erre a társadalom? A társadalom nagy ívben tesz rá. Ezért a jövőben ritkulni fognak a magánszemélyek ellen indított effajta perek, és inkább azokra fognak vadászni, akik ebből pénzt csinálnak. Mindenki warezol, de ez nem olyan dolog, amire verni kellene a mellét bárkinek is. Nem kell rá büszkének lenni. És főleg nem méltatlankodni, hogy még nekünk álljon feljebb. Ott vannak a proxyk, ott a TOR, aki majrés, titkosítson ezerrel, de azért ne ringassa magát abba a hiú ábrándba, hogy ha nagyon akarnák nem tudnák lekapcsolni az illetőt. Tipikus példa erre, hogy nem azért fognak lekapcsolni, amit letöltöttél; majd szépen rádkennek ezt meg amazt, ami jön.

Amikor meg a hűvösön guggol valaki, annak teljesen mindegy, hogy kalózkodást, vagy egyéb bűntényt varrtak a nyakába. A lényeg, hogy benn van a kalitkában a madárka.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 01:02 | galéria | válasz | #9
Belegondoltál már, honnan szerzel tudomást arról, hogy pl. egy friss film innen meg innen letölthető? Ahogyan te megtudod, úgy megtudhatja más is, mondjuk egy "jogvédő" patkány is. A zárt tracker sem jelent feltétlenül védelmet, mert ha sokan ismerik, akkor egy görény miért ne szerezhetne tudomást róla?

"Azért nem tilthatják meg a proxy-k használatát mert a személyes adatok és a magánszféra védelme alap jog mindenkinek!"

Majd hoznak rá törvényt, amely megtiltja. A személyes adatok és a magánszféra meg már rég nem tabu az államnak. Gondoltad volna még 4-5 éve, hogy épp Franciaországban, a "szabadság országában" hoznak efféle törvényeket, mint ez a Hadopi? Vagy hogy Németországban az állam fog "törvényesen" betörni a polgárok gépeibe?

Amúgy meg az adatforgalom elemzéséből meg lehet tudni, mely proxin keresztül mit töltesz le vagy fel. A "jogvédő" vakond látja, mit tölt le az adott proxi, az állam meg látja, mi megy az állampolgárok gépeire. Nem nehéz az összehasonlítást elvégezni, a hardverek már jószerivel megvannak hozzá.
2009. jún. 25. 23:17 | válasz | #8
Szívesen ékeskednék idegen tollakkal, de ezt én is olvastam valamikor valahol egy fórumon, és most beugrott. Tehát nem saját szerzemény, de attól még jó.
Simaji  
2009. jún. 25. 22:46 | válasz | #7
Ez mind mind csak duma... Mondja már meg nekem valaki, ha én teszem azt illegális tartalmat töltök le a neten de azt úgy, hogy 3-szor van kódolva mind az adat mind a weblap, akkor honnan fogják tudni, hogy én most mit is csinálok?

A másik meg az ha proxy-n töltök ami mondjuk anonim akkor azt meg nem lehet követni... Azt meg végképp nem tehetik meg, hogy irányítják, hogy mit csinálhatok a neten... Azért nem tilthatják meg a proxy-k használatát mert a személyes adatok és a magánszféra védelme alap jog mindenkinek!
Ahoy  
2009. jún. 25. 22:10 | válasz | #6
Szerintem a p2p-t kéne egyre több legális részére kiterjeszteni a netnek. Ha elfogadott lesz, akkor már lehetetlen szűrni, hogy ki használja legális, illetve illegális célokra. (Titkosítás, stb...)

Remélem lesznek ilyen technológiák a közeljövőben, (vagy már vannak is) p2p videómegosztás. Tudom tudom halott torrentek példája. De akkor legyen egy keretrendszer hozzá, mindenkinek kötelező legyen egy kis részt seedelni, hogy pl minimum 3 példányban meglegyen a dolog. Vagy p2p böngésző? Nincs szerver csak valahogy egymásnak osztjuk az adatokat és a virtuális "szerver" processeit. (Ehhez jelenleg nem nagyon értek, de valahogy megoldható lenne - erőforrás osztás már mostis megy) Max hubok vagy trackerek lennének. Viszont így a "szervert" sem lehetne egyszerűen letiltani bármilyen határozat alapján. Ezek légbőlkapott gondolatok, de olvasgattam már hasonlóakról, nem lehetetlen.
2009. jún. 25. 21:36 | galéria | válasz | #5
szuper, egyre élhetetlenebb világ jön el
aztán ha majd mindeki ül a börtönben majd sírhatnak a kiadók, hogy nincs aki vegye a lemezeiket
Azorut  
2009. jún. 25. 21:20 | válasz | #4
A büntetést nem, de A Szökést igen ;)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 25. 20:53 | galéria | válasz | #3
"a börtönbüntetést le lehet tölteni torrenten?"

Ez nagyon tetszett, saját találmány vagy olvastad valahol? Mindenképp grat!

Azt a Szarközit meg már lelőhetné valaki.
2009. jún. 25. 20:22 | válasz | #2
egy ügyes cracker tuti megoldaná xD
--
a franciák meg maradjanak a pezsgőnél, a bornál, meg az eifel toronynál! abból is meg tudnának élni, a nagyok dolgát hagyják a svédekre!
2009. jún. 25. 18:48 | válasz | #1
Nem unják még ezt a HADOPI-t? Szarközi is inkább megváltoztatná a nevét Kohn-ra vagy Grün-re; éget itt bennünket. Kit szolgál ő, az állampolgárokat, akik megválasztották, vagy a multikat? Vagy ha már ragaszkodik a magyar névhez, legyen Szarházi.

btw, a börtönbüntetést le lehet tölteni torrenten?