Apple: nem könnyű a munkatársak élete
2009. június 25. 12:54, csütörtök
Az Apple korábbi alkalmazottai nem hétköznapi munkahelyi légkörről számoltak be a The New York Timesnak.

Hirdetés

Az állandó ellenőrzés légköre, a folyamatos bizalmatlanság és már szinte paranoid titoktartási kötelezettségek jellemzik a céget - állítja több egykori dolgozó. Emellett mindenütt megfigyelhetők a biztonsági emberek, a térfigyelő kamerák és a rendszeresen vizsgálják azt is, hogy ki vagy kik szivárogtathattak ki bizonyos információkat a sajtónak.

Aki például egy fontos projekten dolgozott, annak a legnagyobb fokú titoktartási kötelezettséget kellett vállalnia azzal kapcsolatban, minden reggel az irodájába vezető úton igazolnia kell magát és végül egy számkódot is meg kell adnia. Csak ezután léphet be a helyiségébe és kezdhet el dolgozni. Az irodák zömét szintén kamerákkal figyelik. Akik a terméktesztelési részlegen dolgoznak, azoknak minden vizsgált eszközt fekete lepellel kell letakarniuk. Amennyiben ezt elmulasztják és egy termék szabadon marad, azonnal kigyullad a riasztólámpa.


"Egyszerűen szuperparanoidok, ha a biztonságról van szó. Még soha nem éltem át hasonlót, egyetlen más cégnél sem" - nyilatkozta Mark Hamblin, aki az Apple iPhone érintőképernyős technológiáján dolgozott és aki tavaly hagyta el a vállalatot. A szigorú titoktartási kötelezettségek miatt a cég alkalmazottai, hasonlóan a kívülállókhoz, maguk sem tudják egy új termék bemutatási vagy piacra dobási időpontját. "Ott voltam az iPod debütálásakor, aminek időpontját egyetlen kollégám sem sejtette" - mondta Edward Eigerman, aki négy éven át volt az Apple rendszerfejlesztője és akit 2005-ben bocsájtottak el a társaságtól.

A vállalat a kiszivárogtatások megelőzésére érdekes módszerekkel él. Időnként például kifejezetten az árakra és a funkciókra vonatkozó hamis információkat dob be a köztudatba, hogy így találja meg a sajtót informáló dolgozókat, akiket utána azonnal elbocsájtanak. Philip Schiller, az Apple marketingügyekért felelős alelnöke rendszeresen ismerteti belső bemutatókon az új termékeket, ahol direkt hamis árakat és funkciókat közöl.

Nyilvánvaló, hogy elsősorban az ipari kémkedés miatt minden gyártó igyekszik védeni a titkait. Azonban, a megszólaló egykori alkalmazottak egyöntetű véleménye szerint az Apple esetében a vezetők már túlzásokba estek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ulkesh  
2009. júl. 05. 12:13 | válasz | #54
"Mert semelyik Apple termék, nem képes egy árban hozzá hasonló termékkel felvenni a harcot."

Erre kitérhetnél.
Mert mondjuk egy Mac Pro kategóriájú Dell, vagy HP gép kétszer kerül többe, mint az Apple-é. De a Sony asztali Vaio-k sem olcsók az iMac-hez képest. A Mini méretű és teljesítményű PC-k sem olcsóbbak.
A notebook-ok terén a sima Macbook-oknál már lehet némi igazad, de ha nem csak teljesítményben, hanem minőségben is azonos (unibody alu ház) gépet akarsz felhozni ellenük, akkor csak drágábbat találsz.
Ulkesh  
2009. júl. 05. 12:09 | válasz | #53
"Egy kicsit komolyabb lapos közel 3000 dollár egy macbook pro...hagyjuk már, egy hasonló tudás Alienware laposhoz, amiben nem 2, hanem 4 mag van, meg 1 gigás vidi kártya..."

Gondolom 2008-ban ezért volt a Macbook Pro a leggyorsabb notebooknak kinevezve. :D
A nyers hardvert a hajadra kenheted, ha a szoftver nem aknázza ki optimálisan.
(Az meg eleve megaLOL amit néha az Alienware összerak, hisz egy notebook a mobilitásról szól, nem arról, hogy 10-20 percig működjön akksiról, mert asztali hardverelemekkel pakolják tele.
Ulkesh  
2009. júl. 05. 12:06 | válasz | #52
"Ettől nagyobb sznob szöveget nem hallottam még"

Én lennék a legboldogabb, ha csak sznobériából lenne ilyen véleményem..
A két rendszert párhuzamosan használom és azonos vason az OSX sokkal gyorsabb, a Windows erőforrás kezelése egy vicc az OSX-hez képest.
Az meg hogy szerinted a Windows hibátlan és nincsenek ostoba bosszantó hibái szerintem LOL :D

"Az apple mindig is marketingben volt erős, nekem egy egyszerű divatcég."

A MS szerintem jóval erősebb marketing szempontból, hisz képes több millió embernek eladni olyasmit, ami még félig sincs kész, hemzseg a hibától és eszi a hardver erőforrásait feleslegesen.

Az Apple termékek sem hibátlanok (távolról sem), de a felmerülő hibák, vagy problémák száma meg sem közelíti egy MS rendszernél felmerülő gondokat...
2009. júl. 04. 01:11 | válasz | #51
Kína az nem Cupertino.

Egyetlen normális termékük van még: a Mac OS X (+ iLife).
pixx  
2009. jún. 27. 01:29 | válasz | #50
Igen divatcikké, csak baromi drágán, és mindig le vannak maradva, mint az aprópénz. Mert semelyik Apple termék, nem képes egy árban hozzá hasonló termékkel felvenni a harcot. Egy kicsit komolyabb lapos közel 3000 dollár egy macbook pro...hagyjuk már, egy hasonló tudás Alienware laposhoz, amiben nem 2, hanem 4 mag van, meg 1 gigás vidi kártya...
Aki meg azt mondja az Aplle termékei megbízhatóak, nézzen fel a beszéljükmac.com-ra, hogy lássa, mennyire stabil is, és hibátlan egy mac, vagy egy iphone...
2009. jún. 26. 22:04 | válasz | #49
Dehogynem, lehet pl. versenyezni azon kinek az akksija hogyan robbant fel :).
2009. jún. 26. 21:47 | válasz | #48
Ettől nagyobb sznob szöveget nem hallottam még:
"Van akinek elég egy Windows-os PC az összes bosszantó hibájával és ostobaságával, van akinek ennél azért több kell."
LOL
Az apple mindig is marketingben volt erős, nekem egy egyszerű divatcég.
Néha innovatív, de a legtöbb cucca teljességgel használhatatlan
2009. jún. 26. 21:30 | galéria | válasz | #47
Végül, de nem utolsó sorban, az Apple egyik fő fegyverténye, hogy mindenkinek van véleménye róla. Ami fontos, egy Dell termék nem vált ki olyan vitákat, pezsgő fórumokat mint egy aktuális Mac. Sok marketinges könyörögne ilyen hatásért :D
2009. jún. 26. 21:25 | galéria | válasz | #46
Szerintem inkább ahoz értenek, hogy igényeket formáljanak. Elérik az embereknék, hogy az övéket egyedinek, trendinek, divatosnak lássák. Zseniális módon divatcikké formálták az informatikai és most már telekommunikációs termékeiket. Tehát máshogy közelítjük meg a dolgot. Te úgy gondolod, hogy elébe mennek az emberek igényeinek, szerintem meg ügyesen formálják az igényeket. Nagyon jól bánnak a sajtóval. Kétség nem fér hozzá, hogy jó minőségű termékeik vannak. Jó a desing, szerintem minőségre sincs panasz. Azonban mivel divatcikkek és egyfajta egyediséget surágoznak simán túl tudják árazni őket. A nép viszi mint a cukrot, ha olcbb lenne talán nem is vennék ennyien, elmúlna a varázsa. Kicsit elit, nagyon trendi, az emberek zabálják. Kis hazánkban pláne a prémium prémium kategóriája. Aki vesz egyet, úgy érzi egy elitklub részese
ocsieu  
2009. jún. 26. 17:14 | válasz | #45
Tedd még hozzá, hogy a TERVEZÉSHEZ, is baromira értenek. Ha jól emlékszem, Bill valami olyasmit mondott annó, hogy Steve "jövőbe látását" irigyli a legjobban. Azt, hogy "mindíg" tudja, épp mire van szükségük az embereknek...
Most is tudsz venni egy halom frankó dolgot (elektronikai, szórakoztatóipari, pc, mobil...), de többnyire egyik sem tudja (akarja) azt adni, amit valamelyik (akár 3-5éves) Apple cucc...
Exen  
2009. jún. 26. 16:46 | válasz | #44
passatgp, a legleső daraboknál nem így volt, csak szervízben tudták kicserélni, és azonnal meg is büntették érte az Applet, és más megoldás kitalálására kötelezték.
2009. jún. 26. 15:08 | galéria | válasz | #43
Sajnos nem az első volt, inkább az első igazán hipe-olt darab. Mondhatni ők csináltak divatot belőle, nem ők találták fel a spanyol viaszt. A marketinghez és a reklámhoz piszkosul értenek. Eten, Asus... és még jónéhány gyártó árult már előtte is érintőkijelzős telefonokat. Tény, hogy a felületük nem volt olyan user barát, mint a iphone és főleg a szakbarbárok használták. A lehetőség adott volt bárkinek. Pl az iPod is igen erős marketinggel rendelkezik. Sok ember fejében egyenlő az mp3 lejátszóval. Pedig tudjuk, hogy előtte is tudtunk venni nagyon jó lejátszókat. A marketing csodákra képes
2009. jún. 26. 13:35 | galéria | válasz | #42
simán szétlehet csavarozni, az akksikat azzal együtt árulják hozzá
Exen  
2009. jún. 26. 12:45 | válasz | #41
Ez így igaz, és így 10szer annyiba került volna egy esetleges akksicsere...
2009. jún. 26. 12:40 | galéria | válasz | #40
3g nem volt, mert első iphone csak usa-ban jött ki, ott meg edge-t használnak
akksit valóban nem lehetett kivenni, viszont így masszívabb a ház, nem recseg ha megszorítod:)
Sir Ny  
2009. jún. 26. 12:38 | válasz | #39
mert az főleg a katonaságnak fejleszt. és ugye az gáz, ha kitudódik.
Sir Ny  
2009. jún. 26. 12:38 | válasz | #38
most gondolj bele, hogy mi lett volna, ha az iphone ötlete kitudódik. amikor megjelent, az volt az egyetlen (asszem) csak érintőkijelzős gép a piacon, és két-három év múlva a többi gyártó is piacra dobta a hasonló készülékeiket. ha hamarabb kitudódik, akkor az apple-nek nem lett volna semmi haszna. és éppen ezért jobbak az apple termékek, mert a konkurencia nem tud róluk. ha tudna róluk, lemásolnák, így nem lennének jobbak.
2009. jún. 26. 12:29 | válasz | #37
"alapvető" dolgok, melyeket a kutya sem használ :D
Viszont amit tud, azt úgy tudja, ahogy egyik konkurens termék sem a mai napig sem."
Honnan tudod ki mit használ. Meg azt kétlem hogy a megjelése idején csúcs volt az iphone. Akkor még 3g se volt rajta pedig az szinte már alapnak mondható. És pl az akksiját se lehet kivenni. Szóval ezek a dizájn mellett bosszantóak
2009. jún. 26. 12:26 | válasz | #36
Sajnos nem csak az Applenél van ilyen, hanem más kék-fehér 3betűs óriásvállalatnál is. :(
Ferrer  
2009. jún. 26. 11:49 | válasz | #35
A régebbieket én is rühelltem, de a touch szerintem valami eszméletlen jó. Ez az első lejátszó, ahol nem gyűlölöm az id3 tag szerinti rendezést.
Exen  
2009. jún. 26. 10:41 | válasz | #34
Én egyetértek valamilyen szinten a biztonsággal, az új ötletből befolyó pénz azt illeti meg, aki kitalálta (persze csak egy ideig, és nem úgy mint most, hogy valaki megvesz egy szabadalmat, aztán elreakja afiókba, mert neki az nem érdeke). Elismerem hogy az Apple jó dolgokat csinált/csinál, csak sajnos egy picit szerintem túlzottan profitorientált lett, szóval az, hogy egy olyan telefon szoftveréből a kivágás/bemásolás, vagy az MMS egészen a 3. verzióig hiányozzon, hát... apróság, de épp az apple féle tökéletességet áldozzták be a hamarabbi bemutatás érdekében, és ezel az alapfilozófiájukat sértették meg.

Windows, jó-jó, vannak hülyeségei, de pl. a Windows 7, melyet használok fél éve egy árva lefagyás nékül (hát windows az ilyen?), egészen jó. Nekem pedig nincs annyival több pénzem, hogy a MAC OS-X miatt sokkal! többet fizessek a gépemért. Azopn felül igaz, nem tud annyit, de a Nokia 5800-m ami teljesen! kielégíti az igényeimet, fele annyiba került, és van nem is egy hely, ahol szerintem jobb az "ájfónnál". (annak is megvannak a maga érdemei)

Szóval szerintem valahol erre lehet az igazság.
kvp  
2009. jún. 26. 10:23 | válasz | #33
"Egyébként szinte biztos vagyok, hogy mindegyik IT óriás kutatás-fejlesztési részlegén ugyanilyen, vagy akár sokkal komolyabb biztonsági intézkedések vannak. Pl. egy processzor gyártó aminek katonai érdekeltségei vannak biztos, hogy még ennél is komolyabban veszi a titoktartást."

Az intelnel minden publikus, meg az alapkutatasaikat is mindig publikaljak. Jo pelda erre az atom es a larrabee esete. De a microsoft is mindig publikalja az uj otleteit. (ha eppen van nekik) Egy los alamos-i allami laborban pedig azt mondta a volt igazgato, hogy keptelenseg az adatokra vigyazni, mert annyi kulfoldi tudos jar hozzajuk. (pedig csak leesett egy merevlemez az egyik asztal moge, nem lopta el senki) Magyarorszagon sem mas a helyzet, ilyen apple fele biztonsagi rendszer meg itthon sincs, a nemzetbiztonsagiaknal sem. Az egyetlen ami visszatartja az embereket attol, hogy ellopjanak valamit az a becsuletuk (mondjuk ezert is kerul ki neha ez meg az). Azert szoktak ellenorizni az alkalmazottakat mielott felveszik oket, mert ha rendes embereket vesznek fel, akkor nem kell rajuk vigyazni. Sokkal egyszerubb es kisebb az eselye, hogy gond legyen belole. Az apple pedig azert paranoias, mert csak a design es a markanev az ami megkulonbozteti oket a tobbiektol, amit nagyon konnyu ellopni. Viszont az erdekes, hogy a vasarloik neha jobban vedik az apple erdekeit, mint az alkalmazottaik.
Vogel  
2009. jún. 26. 09:15 | válasz | #32
Miért jobb egy ipod mint bármelyik mp3 lejátszó? Semmi különbséget nem vettem észre, kivéve az árát.
2009. jún. 26. 09:03 | válasz | #31
Ugrott a zsíros állás az Apple-nál, így most jópénzért az újságoknak panaszkodnak. Valamiből meg kell élni. :)

+
Arról vitatkozni, hogy az mac jobb vagy a pc kb. annyi értelme van mint annak hogy a windows jobb vagy a linux.
2009. jún. 25. 23:25 | válasz | #30
Szerintem pedig azok sírnak, akik lebuktak és útilaput kötöttek a talpuk alá. Felteszem, amikor belépett a céghez, aláírattak vele valamilyen titoktartási szerződést, vagy hasonlót. Akár álhír, akár valódi, kiszivárogtatta, ergo szerződést szegett. Ennél kevesebbért is bocsátanak el embereket állásokból.
hiftu  
2009. jún. 25. 23:11 | galéria | válasz | #29
Aki kutatás/fejlesztés vonalra megy el dolgozni az általában a kreativitását szeretné belevinni egy új dolog kifejlesztésébe. Valószínűleg a komor valóság igazából csak akkor esik le, amikor a saját bőrén megtapasztalja, hogy milyen is az Apple biztonsági rendszere.
Elég nehéz lehet úgy felszabadultan/kreatívan dolgozni, hogy állandóan figyelnek és a cég potenciális bűnözőt lát benned..
2009. jún. 25. 21:41 | válasz | #28
Az Apple termékeit lehet szeretni, nem szeretni, de tény, hogy jelenleg az egyik legnagyobb IT cég, még jó, hogy védik a titkaikat. Az ipari kémkedés komoly dolog. Lehet, egy kívülállónak vicces ez a paranoia, de nekik valószínűleg már nem annyira. Aki egy ilyen kaliberű céghez megy el dolgozni, az vállalja be ezeket a "kellemetlenségeket" és ne sírjon, mint egy kislány.
Ulkesh  
2009. jún. 25. 21:05 | válasz | #27
"Mar megjelenesekor sem volt kategoriajanak a legjobbja, alapveto dolgok hianyoztak belole."

"alapvető" dolgok, melyeket a kutya sem használ :D
Viszont amit tud, azt úgy tudja, ahogy egyik konkurens termék sem a mai napig sem.

--

Egyébként szinte biztos vagyok, hogy mindegyik IT óriás kutatás-fejlesztési részlegén ugyanilyen, vagy akár sokkal komolyabb biztonsági intézkedések vannak. Pl. egy processzor gyártó aminek katonai érdekeltségei vannak biztos, hogy még ennél is komolyabban veszi a titoktartást. Aki ilyen helyre megy dolgozni, az tudja, hogy mit várnak el tőle és azt is tudja, hogy ezt meg is fizetik. Szóval nem értem ezt a siránkozást.
ssdb  
2009. jún. 25. 20:58 | válasz | #26
hát... én nem tudnék ugy dolgozni ah ők...
2009. jún. 25. 19:53 | válasz | #25
Az apple olyan példás titoktartást visz véghez évek óta, amit csak irigyelni lehet. Akinek nem tetszik, az dolgozzon máshol, van még hely a szektorban. ipodom több generációból több modell is volt, mind zseniálisan megtervezve, átgondolva, kivitelezve, iphone 3g-m dettó, ezek után csak az tart vissza a mactől, h kutya drága. Pedig szerintem a Windows se rossz, sőt... nekem tökéletsen megfelel, és csak néha tapasztalok hibát, általában ezt is én generálom.
2009. jún. 25. 19:51 | válasz | #24
Mar megjelenesekor sem volt kategoriajanak a legjobbja, alapveto dolgok hianyoztak belole.Persze azota sokat tettek,hogy utolerjek -ilyen szempontbol- a konkurens termekeket
2009. jún. 25. 18:51 | válasz | #23
Az utolsó bekezdés mindent elmond. Az pedig, hogy mennyire vigyáz valaki a saját fejlesztésére, azt hadd döntse el saját maga.
Zoliz  
2009. jún. 25. 18:15 | válasz | #22
Hiába no jópézé' embervásár van és sokan vígan felajánlják a testüket lelküket :)
Sir Ny  
2009. jún. 25. 17:24 | válasz | #21
hasonló tudású konkurens termék. hol? persze, egy idő után a konkurencia beéri, de amikor megjelenik, akkor sokkal jobb választás, mint a konkurencia. pl ályfón, amikor megjelent, a kategória legjobbja volt, most meg már nem az.
2009. jún. 25. 17:22 | válasz | #20
kezeld a dolgozóidat ellenségként... és azzá is lesznek idővel...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 25. 17:11 | galéria | válasz | #19
simán! a hozzáértő emberek letölti a win forráskódját, és kijavítják benne azt a párszázezer bugot :D aminek a nagy részéről nem is tudnak.
2009. jún. 25. 16:46 | válasz | #18
Egyetértek. Nem rosszak az Apple termékek, de a jól megkreált marketing miatt a többet lehet elkérni értük, mint a hasonló tudású konkurens termékekért.
2009. jún. 25. 16:44 | válasz | #17
Amíg a vékonyságot erőltetik, addig valóban nem. De pl egy SE K850i sem túl vastag és abban is van AF+xenon.
kvp  
2009. jún. 25. 16:02 | válasz | #16
Az apple-nel ez a vallalati kultura resze. Anno meg Jobs ugrasztotta egymasnak a lisa-s es a mac-es fejlesztoket, hogy munkaversenyt generaljon. Sajnos hardverileg az utolso egyedi es tenyleg minosegi termekeiket meg Wozniak tervezte. (belulrol megnezve a regi es az uj hardvert egyszeruen latszik a kulonbseg) A mostani apple termekek mar csak szepen design-olt, jol eladott (hype-olt) pc-k es mivel az apple volt az elso aki kinaba ment gyartatni, ezert a minoseguk sem az igazi. Az apple mostanaban azert _zsenialis_, mert kepes az emberekkel _elhitetni_, hogy jobb az amit a tobb penzert kapnak, mint barmelyik masik gyarto termeke eseten. Az igazsag meg igazabol senkit nem erdekel egyik szekertaborban sem, mert itt az apple eleterzes a fontos, nem a technika.
msstz  
2009. jún. 25. 15:59 | válasz | #15
Hol vetted az aláírásodban szereplő gépet és mennyiért? :o
DOGMAN  
2009. jún. 25. 15:04 | galéria | válasz | #14
3GS-ben van autofókusz...
DRONE  
2009. jún. 25. 15:01 | válasz | #13
szerintem yó a mac..ki kell próbálni 1-2 hétig, és utána lehet(ne) szidni..
Ferrer  
2009. jún. 25. 14:56 | válasz | #12
Szerintem nem túl valószínű, hogy lesz ilyen. Nem hiszem, hogy elférne egy nagyobb érzékelő az iphone belsejében.. Mondjuk autófókusz meg néhány beállítás tényleg nem ártana neki.
Ulkesh  
2009. jún. 25. 14:45 | válasz | #11
"Meg vannak azok akik értenek annyira a géphez hogy ne legyen tele bosszantó hibákkal"

A Windows hülyeségeivel nem fogsz mit kezdeni, hacsak nem írsz egyet magadtól, ha olyan nagyokos vagy :D

"akik meg nem azok fizetnek kétszer többet egy ugyanolyan tudású gépért :)"

Szerintem lesd meg az aláírásom :D
Ulkesh  
2009. jún. 25. 14:44 | válasz | #10
Azonos hardveren gyorsabb és hatékonyabb az OSX, mint a Windows. A Mac meg teljesen a rendszerhez van optimalizálva, ami PC-n elképzelhetetlen.
2009. jún. 25. 14:42 | válasz | #9
Meg vannak azok akik értenek annyira a géphez hogy ne legyen tele bosszantó hibákkal, akik meg nem azok fizetnek kétszer többet egy ugyanolyan tudású gépért :)
2009. jún. 25. 14:41 | válasz | #8
Nekem nagyon tetszik amúgy a szifon. Amint lesz belőle jó fényképezős változat elgondolkozom, a beszerzésén.
Cat 02  
2009. jún. 25. 14:41 | galéria | válasz | #7
A Mac többet jelent ? =\
Bár kérdés mire akarod használni...
Ulkesh  
2009. jún. 25. 14:39 | válasz | #6
Az igényességet és maximalizmust ne keverd a sznobériával, nem ugyanaz .
Van akinek elég egy Windows-os PC az összes bosszantó hibájával és ostobaságával, van akinek ennél azért több kell.
Ferrer  
2009. jún. 25. 14:35 | válasz | #5
Én annyira vagyok Apple-os, hogy van egy Ipod touchom. Mint médialejátszó, imádnivaló, és a programok nagyon sokat adnak ehhez. De egyáltalán, eddig ilyen jó tervezést én még nem láttam elektronikus kütyütől. Bár nem ez tudja a legtöbbet a hordozható kisgépek közül, mégsincs annyi idegeskedés vele, mint amennyit némelyik "okos" készülék esetében tapasztalnak. Ha lenne pénzem, biztos vennék Imacet is, az még ráadásul jól néz ki a szobában is. :)
tom235  
2009. jún. 25. 14:34 | válasz | #4
Jaj, de sajnálom őket. Mindjárt sírva fakadok komolyan.
2009. jún. 25. 14:23 | válasz | #3
Sok sznob meg bekajolja, egeszseukre.
2009. jún. 25. 14:13 | válasz | #2
Ugyanakkor működik a dolog. Alapvetően jól csinálta az Apple, hogy divatcikként árulja a műszaki kütyüket. Sikerének ez az egyik alappillére.
2009. jún. 25. 13:47 | válasz | #1
buzik!