Forró vízzel hűtenék a szuperszámítógépeket
2009. június 26. 05:16, péntek
Az IBM és a Zürichi Műszaki Főiskola (ETH) munkatársai olyan szuperszámítógépet fejlesztenek, amelyet forró vízzel hűtenének. A tervek szerint a készülék működése által keletkezett hőt az ETH épületének fűtésére használják majd fel.

Hirdetés

Az innovatív rendszer neve Aquasar, és várhatóan 40 százalékkal csökkenteni fogja az ETH fűtési rendszereinek energiafelhasználását, valamint 85 százalékkal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást. Utóbbi azt jelenti, hogy évente körülbelül 30 tonnával kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe. A szuperszámítógépek és számítástechnikai központok különösen nagy energiafaló megoldásoknak számítanak. Csak az elmúlt 4 évben közel a duplájára nőtt a számítógép-központok által felemésztett energia mennyisége.


"Az energiaellátás a 21. század legnagyobb kihívása. Éppen emiatt a teljesítmény és a sebesség már nem lehetnek a legfontosabb követelmények egy új számítógép építésekor. Az új célunk ezért az, hogy nagy teljesítményű, de alacsony fogyasztású készülékeket hozzunk létre" - jelentette ki Dimos Poulikakos, a Zürichi Műszaki Főiskolához tartozó Új Technológiai Termodinamikai Laboratórium és a program vezetője. A feladat szép és nehéz, de amennyiben az Aquasar sikeres lesz, úgy segíthet a jelenleginél kevesebbet fogyasztó, de hasonló vagy nagyobb teljesítményű szuperszámítógépek kifejlesztésében.

A számítógépek esetében a felhasznált energiának akár az 50 százaléka nem a működésre, hanem a processzorok és más alkatrészek hűtésére megy el. Hűtés nélkül egy processzor túlmelegedik és másodperceken belül tönkremehet. Az egyik legfontosabb követelmény az Aquasar esetében is az, hogy a biztonságos üzem érdekében a chipet állandóan 85 Celsius-fok alatt tartsák. A leggyakrabban a levegőt alkalmazzák hűtőközegként, holott meglehetősen rossz hővezető. A víz például 4000-szer hatékonyabban tárolja a hőt, mint a levegő. Ezenkívül a víz képes arra is, hogy kiválóan továbbítsa a hőt. Van ugyanakkor egy fontos dolog: a vízhűtéses rendszernek hermetikusan lezártnak kell lennie, hogy a víz és az elektronika ne kerülhessen kapcsolatba egymással.

Az Aquasar esetében a kutatók a vízhűtést közvetlenül a processzoron helyezik el és úgynevezett mikrocsatornahűtőket alkalmaznak. Az egyedi megoldásnak köszönhetően a chipek akár 60 Celsius-fokos forró vízzel is lehűthetők. Ugyan a teljes rendszernek körülbelül 10 liter vízre lenne csak szüksége, de egy pumpa percenként 30 liter vizet juttat el a hűtőkhöz. "A megmaradó hőt hasznosítjuk, hiszen egyébként drágán kell megvásárolnunk. Ez a projekt egy fontos lépés az új számítógép-központok létrehozásának irányába" - közölte Bruno Michel, az IBM zürichi kutatólaboratóriumának munkatársa.

A tudósokat az emberi szervezet ösztönözte egy új típusú hűtési rendszer megalkotására. Az Aquasar egy három éves kutatóprogram eredménye, amelyben az ETH-n és az IBM-n kívül részt vettek még a Lausanne-i Műszaki Főiskola és a svájci CCEM központ szakértői is. A projektet támogatta az IBM svájci leányvállalata, valamint a konszern böblingeni kutató- és fejlesztőlaboratóriuma. Érdekesség, hogy az IBM mérnökei már 2005-ben sorozatgyártásban elkészíthető vízhűtést terveztek a számítógép-központok és a szervertermek számára.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 28. 22:18 | galéria | válasz | #40
OK, szóval saját magyar nyelvet hoztál létre, melyben a nyelvi közmegegyezéstől függetlenül alakítod az egyes szavak jelentését. Grat, Mr. Kazinci (sic!).
Sir Ny  
2009. jún. 28. 14:29 | válasz | #39
az én kedvemért hiába fáradsz, én már hamarabb megnéztem magamnak. ha hinnék neki, nem írtam volna azt, hogy a nagyon meleg a nagyon meleg, és a forró a forró.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 28. 13:43 | galéria | válasz | #38
De csak a te kedvedért idemásolom A magyar nyelv értelmező szótárából:

"~ leves, vasaló, kályha: nagyon meleg, felhevült, tüzes"

Keress magadnak egy magyar-magyar tolmácsot.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 28. 13:32 | galéria | válasz | #37
Akkor ideje lenne megtanulnod az anyanyelvedet. A forró magyarul nem azt jelenti, hogy forrásban van.
Sir Ny  
2009. jún. 28. 13:27 | válasz | #36
és kit érdekel az angol meg a német? a nyelvek nem tükörfordításban vannak, magyarul a forró azt jelenti, hogy forr, nem azt, hogy nagyon meleg, mint angolul a hot és németül a heiss.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 28. 12:55 | galéria | válasz | #35
"Ha már tudományos lapot olvasok, elvárom, hogy a cikkírók éntőlem műveltebbek legyenek a témában"

Hát ez itt gyakran nem teljesül.

A "forró" szó (angolul hot, németül heiß) sem az angolban, sem pedig a németben nem a forr igéből (boil ill. kochen) származik, az eredeti német nelvű cikk is a heiß szót használja, nem a "kochend" vagy "kochend heiß", azaz "forrásban lévő" kifejezést. A magyarban azonos szótőből képezzük a két szót, ez zavar össze itt egyeseket. De aki olvasott már magyar szakácskönyveket (na persze ti fiúk itt hátrányban vagytok :P), az tudja, hogy azok is a "forrásban lévő" kifejezést használják, ha tényleg a 100 fokos, bugyborékoló vízre utalnak.

Az írásnak persze tényleg hiányossága, hogy lényegében csak átveszi a német eredetit, holott lehetett volna hozzáfűzni egy kis hőtani magyarázatot, ahogy a #3-ban már írták.
2009. jún. 28. 03:33 | válasz | #34
Nem az számít, hogy a bojlerben lévő 60 fokos víz forró-e, vagy sem. Emberileg természetesen rávághatjuk, hiszen az mégsem várható el egy nyelvtől, hogy minden fokra külön jelzőt találjon ki. Arra ott van a fokbeosztás. De ez elvileg itt egy IT/Tech oldal, azon belül is egy tudományos cikk, ahol kurvára pongyolán veszi ki magát a 60 fokos "forró víz". Ha a blikkbe írnak ilyet, ott még elmegy, mert nem értenek hozzá. Itt viszont elvileg igen. Ha már tudományos lapot olvasok, elvárom, hogy a cikkírók éntőlem műveltebbek legyenek a témában és ne írjanak le ilyen hülyeségeket.
2009. jún. 28. 03:21 | válasz | #33
Mi ez a bulváros szar cím? Nekem erről az ellentmondásról a pirított hógolyó jut eszembe! Mi az, hogy "...akár 60 Celsius-fokos forró vízzel is lehűthetők." A hatvan fokos víz hol forr? A Himalája csúcsán? Itt az egész a hőelvezetésről szól, nem pedig arról, hogy "forró" vízzel hűtünk, mert a víz egyáltalán nem forró.
2009. jún. 27. 13:18 | válasz | #32
Fizikából tanítanak hőtant is,mint ahogy magfizikát is,meg dinamikát,meg stb.Csak figyelni kellett volna.
ilf667  
2009. jún. 27. 03:58 | válasz | #31
legyél rá büszke mint a bölcsészek
azt még tudod mi az oxigén? talán kémia órán hallottad
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 16:22 | galéria | válasz | #30
Számold csak ki, milyen hatásfokkal tudsz a 60 Celsius fokos hűtőközegből áramot termelni. Carnot bácsi üdvözletét küldi. A hőenergia legnagyobb része hulladékhő formájában elveszne - vagy ha hasznosítani akarod, akkor pontosan oda jutsz, hogy a fűtési vizet melegíted vele.
dez  
2009. jún. 26. 16:09 | válasz | #29
Szerintem z-vel kell ejteni.
dez  
2009. jún. 26. 16:08 | válasz | #28
(Ha valaki nem ismerte volna fel a videón, Cell procikból áll a gép.)
2009. jún. 26. 15:30 | válasz | #27
akvaszar, aquasar. lehet hogy jó lesz a cucc, de ilyen névvel magyaro. vicces forgalmazásban lesz részünk.
pTk  
2009. jún. 26. 14:31 | válasz | #26
Érdekes, nálunk a 60-70 fokos víz, amit a kazán csinál, olyan meleg, hogy a kezedet nem tudod benne tartani sokáig. Szóval a 60 fokos az már simán forró víz. Lehet, hogy a szaunában kibírod a 100 fokot is, csak az ember hőérzékelése más, ha vizet illetve levegőt kell "éreznie".

100 foknál kezdődik a forróvíz.. nevetnem kell :) (Teát se isztok, vagy wtf? )

2009. jún. 26. 14:03 | galéria | válasz | #25
Mert ennyi hő termelődik működés közben. Adott szerkezetben így halmozódik fel a hő.
2009. jún. 26. 13:52 | válasz | #24
hát nem találtam egzakt leírást (mivel nem fizikai mérték a forró, csak emberi)
de szerintem:
40-50 fok meleg
50-60 fok nagyon meleg
60-80 qrva meleg (más néven forró)
100 (+- nyomásfüggő) forrásban lévő.

Amúgy igaz, ha fűtésre akarják használni, akkor javasolt a 60+ fok kimenő hőmérséklet. Persze nyáron azért nem fűtenék vele, mert akkor a légkondiknak kell dupla kapacitással menni.

Talán jobb megoldás lenne más hűtőközeg használata, emivel már 60 fok alatt is lehet forrást elérni, és áramot termelni vele. Az áram pedig után használható fűtésre, légkondira,
vagy szerverekhez (perpetum mobile :P)
2009. jún. 26. 13:12 | galéria | válasz | #23
vagy 20 éve volt és nem emlékszem már rá
Piel  
2009. jún. 26. 13:09 | válasz | #22
Az ötlet nem rossz, de mi a francért kell 85 fokon járatni a processzort??? Minél hidegebb, annál jobb neki. Vagy valamiről lemaradtam?
A forró víz az nálam is 100 fok körüli hőmérséklet. A hétköznapi szilícium félvezetők viszont nem díjazzák ezt a forróságot.
Nem kellene ennyire hatásvadásznak lennie a cikk írójának(fordítójának). Nagyon nem tetszene ha a tudományos rovat a bulvársajtóhoz hasonló lenne és úgy kezdődnének a cikkek, hogy kihalt az emberiség! Azután ha beleolvasol kiderül, hogy mégsem, de valamivel csak be kell harangozni egy cikket.
Vorpal  
2009. jún. 26. 12:47 | válasz | #21
Jó látni ennyi amatőr csillagászt egyben.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 11:29 | galéria | válasz | #20
Amúgy hidegebb vízzel biztos elég lenne a lassúbb keringtetés is, de alacsony előremenő hőmérséklet esetén jóval nagyobb felülető hőleadókra és gyorsabb keringtetésre van szükség. Az épület fűtési rendszere meg biztos adott volt, túl drága lett volna átépíteni.

Viszont ha magas az előremenő hőmérséklet, magasabb lesz a visszatérő vízé is.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 11:25 | galéria | válasz | #19
Az talán nem, de a fizika nevű tantárgy - rémlik valami? - keretében tanultátok a hőtan alapjait is. Lehet, hogy akkor épp nem figyeltél oda?
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 26. 11:23 | galéria | válasz | #18
Nyilván a visszatérő körben segítenek rá a víz fűtésére. A fordításból kimaradt, bár teljesen logikus, hogy hőcserélőn keresztül melegítik fel az épület fűtőkörének a vizét, így nem lehet gond nyáron az sem, hogy a melegvízellátásra segítsenek rá.

Nincs szó róla, de biztosan alkalmaznak azért léghűtést is, mert a merevlemezek és főleg az elkók nem díjaznák a folyamatos 85 fok körüli ambiens hőmérsékletet.
2009. jún. 26. 11:13 | galéria | válasz | #17
nem emlékszem hogy lett volna hőtan tárgy
2009. jún. 26. 11:04 | galéria | válasz | #16
Ez középiskolás fizika...
2009. jún. 26. 10:53 | válasz | #15
Hát nem tudom mit szólnátok ha bedobnálak titeket egy 60 fokos vízzel teli medencébe...
Jaj hát ez meleg.
Vagy
ÁÁÁÁÁÁÁ FORRÓÓÓÓÓÓÓÓÓ !!!
Szerintem a második.
Crane  
2009. jún. 26. 10:51 | válasz | #14
"szimpla hideg vízel jobban menne"

Itt a lényeg a körforgás, mely pofon egyszerű: 60 fokos víz befolyik procihűtőbe. Átvesz a 80-83 fokos proci hőmérsékletből 20-23 fokot. Így 80-83 fokosan elhagyja a hűtőt, majd bekerül a radiátorba, ahol lead 20-23 fokot (szobahőmérséklet) a környezetnek, majd visszakerül a porcihűtőbe 60 fokosan, és kezdődik elölről az egész.
Ha hideg vízzel menne, akkor a vizet le kéne hűteni, ami további plusz energiabefektetés (vagy építeni kell egy marha nagy hűtőtornyot).

De azt mondjuk nem vágom, hogy nyáron 35 fokba mit kezdenek a fűtéssel. Vagy csak télen fog üzemelni? :) Netán hegytetőre építik?
shaba23   2003. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. jún. 26. 10:31 | galéria | válasz | #13
60 fokos víz forró, a 100 fokos (normál légköri nyomáson) pedig forrásban van, és közben forró is
2009. jún. 26. 10:29 | galéria | válasz | #12
na persez, mert mindenki járt hőtanra, igaz okoska?
2009. jún. 26. 10:28 | galéria | válasz | #11
hülye a cikk címe
meleg vizes hűtás mondjuk
de nem forró
egyébként meg nem tudom mi ebben a korszakalkató, sima vízhűtés, az elvezetett hőenergia felhasználásval
Tsol  
2009. jún. 26. 10:11 | galéria | válasz | #10
Dehát az túl egyszerű lenne.
2009. jún. 26. 09:59 | válasz | #9
Lehet bazzeg, hogy hülye vagyok, de szimpla hideg vízel jobban menne :D
Sir Ny  
2009. jún. 26. 09:56 | válasz | #8
a forró az nem 90-100, hanem pontosan 100 Celsius fok, normál légköri nyomáson.
2009. jún. 26. 09:40 | galéria | válasz | #7
60 fokos vizet vett forrónak.
2009. jún. 26. 09:35 | válasz | #6
jó a cím.
"Forró vízzel hűtenék a szuperszámítógépeket"

hát ha forró akkor nem nagyon tud hűteni. 90-100 fokos vízzel nem lehet egy procit 85-re hűteni.
Crane  
2009. jún. 26. 09:02 | válasz | #5
Összegezzük: Ez egy olyan új hőközpont, amin full grafikával akadás mentesen fut mindenféle izmos játék. Hát megfagyni biztos nem fognak, maximum lefagyni tudnak. :D
2009. jún. 26. 07:58 | galéria | válasz | #3
Nem lehete olyan szavakat használni, mint hőátadás és hővezetés meg hőkapacitás? Arról van szó, hogy kisebb hőmérséklet difi estén is nagyobb a hőáram a víz esetén, mert jobb a hőátadás és a víz hőkapacitása nagyobb és a közeg is sűrűbb. Semmi új nincs. A technológiai kialakítás a lényeg, magát a tényt minden olyan embernek ismernie kellene aki minimum 2-es volt hőtanból. :)
2009. jún. 26. 07:58 | válasz | #2
Akvaszar Szuperkompjúter, bíztató neve van!
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. jún. 26. 06:51 | galéria | válasz | #1
Jézusom! Most akkor ők feltalálták a vízhűtést? Mikor jön a tuning?