Intel: még nem kerül Atom a mobiltelefonokba
2009. június 25. 00:17, csütörtök
Bár az előzetes hírek szerint felmerült a lehetősége, hogy az Intel és a Nokia megállapodása révén Atom chipek jelenhetnek meg a mobil készülékekben, erre egyelőre nem kerül sor - a két cég technológiákat cserél.

Hirdetés

Azt már a tegnapi sajtótájékoztató előtt tudni lehetett, hogy az Intelnek sikerült megállapodnia a Nokia vezetésével a szoros együttműködésről, arról azonban csak találgatások láttak napvilágot, hogy milyen fejleményekhez vezethet majd ez az együttműködés. A Bloomberg saját forrásra hivatkozva arról írt, hogy Atom processzorok jelenhetnek meg a Nokia fejlesztéseiben, ám erre egyelőre még várni kell.

A találgatás nyilván azért kapott ekkora hangsúlyt, mert az Intel az eredeti projekt 2006-os lefújása, majd pedig az érintett alkalmazottak nagy részének kirúgása után most ismételten a mobilpiac felé kacsingat, és ezúttal szeretnének biztosra menni. A sikerhez azonban szükségük van az öt legnagyobb gyártó legalább egyikére, és néhányan arra számítottak, hogy a Nokia mutatja majd az utat az Atom chipek térhódítása felé vezető úton.

A jelek szerint erről most még nincs szó, a két cég ugyanis saját Linux platformját, illetve az azokhoz kapcsolódó technológiákat teszi elérhetővé újdonsült partnere számára. A Maemo és a Moblin ezzel akár idővel egybe is olvadhat.

Mindenképpen érdemes azonban megjegyezni, hogy a két cég csak homályos ígéreteket említett a sajtótájékoztatón, elsősorban a felhasználói élményre hegyezve ki azt. Nem voltak hajlandók beszélni arról, hogy vajon az említett technológiák megjelennek-e majd a másik fél termékeiben, csak annyi hangzott el, hogy majd "valami" megszületik a közös fejlesztőmunka eredményeként. Ehhez annyit tettek hozzá, hogy eszközök egy egészen új szegmensét dolgozzák ki, amely túlmutat majd a jelenlegi terminológiában megforduló MID, notebook, netbook és egyéb kategóriákon. Az Intel egy konkrétumot árult el, ez pedig a HSPA 3G-technológiák licencelése - ez a gyártó által használt Wi-Fi és WiMAX platformokat egészíti majd ki a jövőben.

A Nokia és az Intel bejelentése közel két héttel azután látott napvilágot, hogy a világ legnagyobb mikroprocesszor gyártója 884 millió dollárért (175 milliárd forintért) felvásárolta a Wind River Systems szoftverfejlesztő vállalatot. Az Intel közleménye szerint a felvásárlás a vállalat növekedésének stratégiai részét képezi, amellyel a hagyományos személyi számítógépek és szerverek piacáról a mobil kéziszámítógépek és egyéb rendszerek felé kívánnak nyitni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 26. 18:52 | válasz | #2
Az atom egy olcso, kis fogyasztasu, x86 architekturaju cpu, en orulnek egy olcso vga felbontasu erintokijelzos 500mhzs telefonnak, amire akar siman telepithetnek rendes xpt is...
barii  
2009. jún. 25. 09:15 | válasz | #1
mostanában jellemző ez a másik piacára való kacsintgatás
a google a microsoftéba az androiddal
a microsoft a google-ébe a bing-el
az arm a számítógép vonalra ami az intel-amd-é
az intel a mobil vonalra, ami az arm-é