Az internet hatása a nyelvre
2009. június 24. 14:36, szerda
A világháló és annak használata bizonyos mértékben mindenképpen megváltoztatja az emberi beszédet és a köznyelvet. Az még kérdéses, hogy ez a változás milyen mértékű.

Hirdetés

A mai fiatalok, de az idősebbek közül is egyre többen választják az e-mailt, a SMS-t és a közösségi portálokat a személyes beszélgetések helyett. Sok szakember azonban attól tart, hogy - jogosan-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga - a változásokkal rondábbá válik, egyszerűsödik a köznyelv. A szülők gyakran ingatják a fejüket, amikor azt látják, hogy a gyermekük barátja 200 méterre lakik csak, de a két fiatal mégis inkább online tartja a kapcsolatot egymással.

"Ez egy tömegjelenség. A fiatalok számára teljesen természetes, hogy az interneten keresztül ápolják a kapcsolataikat. Az ő szempontjukból ez a megoldás sokkal hatékonyabb annál, mint hogy felhívjanak valakit. Szintén érdekes, hogy sok tinédzser azért választja az online kapcsolattartást, mert a valóságban bizonytalanok és az online világban jobban meg tudják védeni magukat a becsmérlésekkel és a kritikákkal szemben. Ott csak annyira engednek magukhoz közel másokat, amennyire ők szeretnék. A probléma oka abban keresendő, hogy egy könyvnek 200 oldala van, egy film 2 órán át tart, de az interneten mindig történik valami" - mondta Florian Rehbein pszichológus.

Gerald Hüther professzor szerint sok fiatalnak bőven elegendőek a világháló biztosította lehetőségek. "A valódi kapcsolatok jóval összetettebbek és bennük muszáj a másikra is figyelni, a partner véleményét, érveit is meghallgatni. A virtuális beszélgetéseknél viszont megmarad az ellenőrzés lehetősége és ha valakinek nem tetszik a dolgok alakulása, azonnal kiléphet a kapcsolatból. A szinte csak virtuálisan kommunikáló tinédzserek biztosan nehezebben értik meg a valódi barátaik, ismerőseik érzéseit. Olyan ez, mint amikor egy zenész huzamosabb ideig nem játszik a hangszerén" - tette hozzá a szakember.

Azt a szakértők még nem tudták megbecsülni sem, hogy az internetes kapcsolatok milyen mértékben változtatják majd meg a nyelveket és a közbeszédet. Különösen a mobil szolgáltatásokban terjednek a különböző rövidítések. Jó példa erre mondjuk a hathatós szó újkori leírása: 6hatós. Sokan viszont hajlamosak alábecsülni az online függőség, illetve a kizárólag az internetes szociális kapcsolatok jelentette veszélyeket és kockázatokat. S talán ez a legnagyobb probléma.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 25. 14:18 | válasz | #29
Bullshit Generátor

És egy saját gyártmány: diverzivikálnunk kell a portfólió árspecifikus orientációindexének reflexált környezetre gyakorolt tranzitív hatásait.
Szép, mi? Köszönet a BME Menedzsment tanszékének amely kb ilyen hasznos dolgokkal készíti fel az életre az informatikus hallgatókat.
2009. jún. 25. 14:11 | válasz | #28
"gyülekeznek a mobok az utcán, lesz itt pvp"

<kocka>loller, a mobok nem is tudnak pvp-zni!!! EPIC FAIL, mekkora n00b!!!444négy XD </kocka>
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 25. 12:38 | galéria | válasz | #27
na igen, inkább a mánágerizmus bullshitszavai károsak, és főleg idegesítőek pl "portfólió" "míting" "projekt" "paradigma" "ritél" "monitoring" "iterál" "sztenderd" "menedzsment" "korporét" "front ofisz", stb.
2009. jún. 25. 09:35 | válasz | #26
Netlszeng téma: vajh miben rosszabb a COOL mondjuk a baró és kafa szavaknál? Miért más a RULEZ mint a pöpec? Felfújt baromság.
Az mondjuk tény, hogy az internet és a szocializáció igencsak új utakre tévedt, de a nyelvromlás "rémét" igencsak nevetséges erre húzni.

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 25. 09:17 | galéria | válasz | #25
Ennél egyébként szerintem sokkal rosszabb, amikor az erősen modoros emberek, jól hangzó idegen szavakkal (latin, angol) teszik a szövegüket tudományos hangzásúvá, miközben a szöveg szart sem ér. (pl márketíng-mánágeristák) Emellett erőltetett és unalmas is. De hát a "bankbullshittiális multikapitálmánágerizmus"-os diktatúrában ezek a sikeres emberek...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 25. 09:11 | galéria | válasz | #24
Haverokkal szoktunk lolozni, roflozni, meg faszlámázni, mert vicces. lineage-ben meg ventrilon direkt kockául beszélünk, holott a legtöbbünk nem kocka, mert egyszerűen vicces.
pl l2 ventrin, mindenféle téma megy: Mondja az egyik, hogy tegnap a szórakozóhely előtt leütött egy gyereket, és 1 ütéstől feküdt. Mire én: biztos "criticalt" ütöttél.
Vagy pl a tüntetésekkor is mindig mondjuk hogy: na gyülekeznek a mobok az utcán, lesz itt pvp.
Senki sem téveszti össze a valóságot a játékkal, egyáltalán idiótaság ilyet feltételezni, hiszen csak pár beteg állat téveszti össze, de azok a tv-vel is megtehetik ugyanezt. Egyszerűen poén a kockanyelv.
2009. jún. 25. 08:55 | galéria | válasz | #23
Hát pedig élőszóban is nyomják a 12-18 évesek is. Szánalom.
A 'LOL'-tól kezdve a 'vok' és 'h' (azaz így ejti ki: hö)-n át a ROFL-ig...
Amikor ilyen emberkét hallok a közelemben (könyvtár, utca), azonnal kikapcsolom a figyelmemet és próbálok másra fülelni, mert egészen agyromboló a jelenség.
Ha optimista akarok lenni: hiszem, hogy kinövik...
Ha realista: jaj nekünk, közép- és nagy generációsoknak!
Vorpal  
2009. jún. 25. 02:24 | válasz | #22
Ja és Roflmao.
Vorpal  
2009. jún. 25. 02:23 | válasz | #21
Raj az aki nagy rajokban található meg hazánkban - a fehér is rajban él - egyértelműen nem rasszista.

Hogy mit eszik, na ez már fogas kérdés.
2009. jún. 25. 00:33 | válasz | #20
Nem rassz topic; te vetetted föl, én reflektáltam. (Júj... le szabad ilyen csúnya idegen szót itt írni? ) Én nem engedem őket 50 méternél közelebb magamhoz és kész. Tőlem lakhatnak a Holdon is.
2009. jún. 24. 22:31 | galéria | válasz | #19
Aham, és?Akkor ők a holdon élnek?Vagy ez most rassz topik, és csak fehérekről van szó?Mert akkor nem szóltam dik
2009. jún. 24. 22:27 | válasz | #18
A rajság egyfajta népcsoportnál divat. De ott nagyon. Jóízlésű fehér ember nem raj.
2009. jún. 24. 21:38 | galéria | válasz | #17
de loál vagy manga13
Ilyen begyöpösödött felfogással, mehetnél vissza tüzet csiholni az őskorba..Láttad már a 16 évesek idióta myvip regjeit?????Idézzek onnan?Nézzél szét, van pár nagyon komoly "still" arch, vágcsika? :D Szóval, ez a cikk nem teljesen up-to-date, mert a 16-17eseknél már gyomorforgató mód mennek a szavak, és nem ilyen van, h lol..meg ilyenek.Egyébként én is használom élőben, és pont annyira értelmetlen, mint amikor azt mondod, hogy ez : de király! Mert nyílván NEM EGY KIRÁLY van ott, hanem átvitt értelemben..Nyílván a lol-t, sem úgy kell érteni , hogy DE JÓLKINEVETLEK vagy, hanem mint egy jelző.De mondom, nézz szét a myvipen, pislogni fogsz...hányinger ami ott van a kicsik körül...Minél kisebben, már minél nagyobbnak akarnak látszani...és most már egyre jobban, elfajul az egész...JAh, és a RAJokról még nem is beszéltem OMG
2009. jún. 24. 21:23 | válasz | #16
Húúúú! Változik a kor, változik a világ! Jaj, nekünk, jaj, most mi lesz velünk??? Kipusztul az emberi faj, elolvadnak a jéghegyek. Vissza kéne csinálni! Vissza kéne menni a barlangba, sőt a fára!!! Besszarábia!
Icegod  
2009. jún. 24. 21:21 | válasz | #15
A beszélt nyelvben nem sok netes rövidítést találunk (vagy csak én nem találkozok ezekkel). Az olyanok, mint a szal, vagy szasz az internet nélkül is kialakultak (volna) - egyszerűen kényelmesebb kiejteni ezeket. A többi rövidítés viszont csak írásban jelenik meg. a 66ós-t hathatósnak olvassa az ember, ahogy a jó8-t is jóéjtnek, stb - a beszélt nyelvre ezek nincsenek hatással.

A többi netes kifejezést (LOL, ROFL, XD, stb.) pedig értelmes ember nem használja szóban - aki mégis, abban vagy teljesen összekeveredett a 2 világ, vagy csak feltűnési viszketegségből ilyen 'laza'.
Ferrer  
2009. jún. 24. 21:20 | válasz | #14
Volt, hogy államnyelv volt a latin, és bizonyos rétegekben rengeteg ilyen szó honosodott meg, de azért mára nem maradtak meg olyan mértékben egyáltalán. Persze vannak szavak, amik simán beépültek, mint a persze is. Persze sokan azt hiszik, ez színmagyar szó. :D
2009. jún. 24. 20:13 | válasz | #13
Nem? Szerintem meg van akkora hatása. Nem kimondottan a "kockasággal" van gond, de sok személynél köze van hozzá.

De elég elmenni egy egyetemre és meghallgatni a doktorátusival rendelkező embereket. Hát, nem fűznék hozzá semmit. (Egyesek annyira csúnyán beszélnek. Passzív szókincsüket használják állandóan. Meg amit ki lehetne fejezni magyarul, latinnal helyettesítik. Például a "Van valakinek még kérdése" mondatot "Van valakinek még -itt latinul kérdése-?" mondattal mondta. Ezt még csak csak értem, holott magát a latin szót nem ismerem. De volt sok esetben pislákolás a részemről. )
Ferrer  
2009. jún. 24. 19:58 | válasz | #12
Ez a téma már régebbre visszanyúlik, az sms elterjedésénél felfigyeltek rá sokszor. De nem hinném, h valaki élőben olyat mondana, hogy "Jól vok" (am neten is szerintem elég tróger rövidítés) Persze van ezeknek hatása a nyelvre, de azért nem akkora, hogy bármilyen veszély fenyegesse :)
2009. jún. 24. 19:36 | válasz | #11
Nem a kockaszlengre gondolok, hanem általános magyar nyelvre, de én is azt mondom, hogy rettentően tudatlan módon tudnak az emberek magyarul írni/beszélni, pedig csak egy kicsit kellene odafigyelni rá. De ilyenkor meg jönnek, hogy "változik a nyelv", rendben kérem de ne igénytelen irányba.
Tsol  
2009. jún. 24. 19:26 | galéria | válasz | #10
He?
P3h3ly  
2009. jún. 24. 18:22 | válasz | #9
Ebbe szerintem ne menjünk bele, attól hogy kocka tájszólásban beszél valaki még olvashat sokat.
Ruley  
2009. jún. 24. 18:15 | válasz | #8
"ez de lol". ez ugye olyan, mintha azt mondanánk, "ez de nagy nevetés". szóval..."

Abba a hibába esel, hogy nyelvtani rendszert feltételezel egy olyan nyelvváltozatban, aminek éppen az az igény a fő kiváltó oka hogy legyen egy MINDEN kötöttséget nélkülöző kommunikációs mód.

gojszi  
2009. jún. 24. 17:48 | válasz | #7
"bitagyú" omg lol
Más szemében a szálkát is...
Fura, hogy épp tőled kapunk efféle intelmeket, ígérem, hogy ezentúl mégjobban fogok ügyelni a beszédemre. :)
2009. jún. 24. 17:07 | válasz | #6


Én is így érzek. Egyet használok élőszóban, az az szvsz. Többit még írásban sem, vagy nagyon ritkán. Még játékokban sem szinte.

Az a baj, hogy nagyon csúnyán beszélnek az emberek. És keveset vagy semmit nem olvasnak és meg is látszik rajtuk.

Kihat a párkapcsolatokra is.
2009. jún. 24. 16:54 | galéria | válasz | #5
ez a tipikus bitagyú wow-buzi jelenség. nekem a szőr feláll a hátamon mikor élőben hallom, h LOL és a társai. ráadásul a sok bitagyú nem elég, h a digitáls világot összekeverik a valódival, de még ezt a szót rosszul is használja... "ez de lol". ez ugye olyan, mintha azt mondanánk, "ez de nagy nevetés". szóval...

nem mondom, h én nem szoktam ezeket a szavakat használni, de a rofl, lol, és társait inkább mellőzöm. viszont írásban én is mindig rövidítek. hogy=h, szerintem=szvsz (szerény véleményem szerint), szal=szóval és az összes többi netes szlengduma. (itt sg-n a g helyett a k írása, pl.: mekhalt)
de ha pl. játékban írni kell, én sem fogok mindent kiírni, ha 1x egyszerűbben is leírhatom úgy, h mindenki érti miről beszélek. (pl.: pill és re, kicsit afk)

szal szerintem csak arra kell ügyelni, h mit és hol használunk. a való életben nem csak, h lustaságra utal az ilyenfajta beszéd, de a szegényes szókincsre is. meg nem mindenki bitagyú, h értse ezeket a kifejezéseket...
2009. jún. 24. 16:42 | válasz | #4
Fasság.

Aki élőben nem tetszik ugyanúgy otthagyom a gcc-ben.

Tény hogy vannak hátrányai meg előnyei a neten való beszélgetésnek, de ez megint csak egy helykitöltő cikk nulla információtartalommal.
...
Holnap pedig jön majd a cikk, hogy a számítógépezés káros az egészségre.
djw  
2009. jún. 24. 16:29 | válasz | #3
"A szülők gyakran ingatják a fejüket, amikor azt látják, hogy a gyermekük barátja 200 méterre lakik csak, de a két fiatal mégis inkább online tartja a kapcsolatot egymással."

Ennek mi köze a nyelvhez?

Másrészt a nyelv alakulása mindig is az egyszerűsödés irányába mutatott - kivéve, amikor belepiszkáltak egyesek (lásd: nyakterkerészeti melfekvenc).
2009. jún. 24. 16:28 | válasz | #2
Ez hülyeség azt, hogy hathatós így kell írni: 66ós :D
2009. jún. 24. 16:27 | válasz | #1
Azért vannak akik már élőben is így beszélnek:

"-Lol figyi de zsír!
-De milyen dps-t tol már ez a kocka?
-Kajakra sztem egész király, csak pvp-ben gagyi a sok interrupt miatt.
-LolXD a noob tauren hogy belaggolt, milyen kicsi lett az fps-e.
-Rofl ezt a lúzert!"