A 3G S a legsikeresebb iPhone?
2009. június 22. 21:01, hétfő - Forrás: MTI
Három nap alatt több mint egymillió darab kelt el az Apple legújabb iPhone-modelljéből, amely talán a kaliforniai székhelyű vállalat eddigi legsikeresebb készüléke.

Hirdetés

Az iPhone 3G S az Egyesült Államokban és további 7 országban múlt hét péntek óta kapható. Az egy évvel ezelőtt bemutatott modell szintén nagy siker volt, akkor azonban egyszerre 22 országban kezdték árusítani a készülék műholdas navigációval (GPS) egybeépített változatát. "A vásárlók az iPhone mellett döntöttek" - mondta Steve Jobs, az Apple első embere, akit először idéztek a vállalat közleményében azóta, hogy egészségügyi okokra hivatkozva januártól kezdve nem jelent meg a cég szokásos rendezvényein.

A The Wall Street Journal hétvégi beszámolója szerint Jobs még áprilisban májátültetésen esett át, és hamarosan a vállalatvezetéshez is visszatér. Az iPhone 3G tavalyi megjelenésekor nem volt minden rendben a telefonok aktiválására létrehozott honlapoknál, amelyek egyszerűen nem bírták a hatalmas terhelést. A káoszt akkoriban a rossz időzítés is segítette, mert az új modell bemutatójával egy időben jelent meg egy frissítés az előző változat szoftverjéhez, ezért a régi készülékeket is mind újra kellett aktiválni.

A pénteki bemutatón nagyobb fennakadásról nem érkezett jelentés, bár előfordult, hogy az aktiválás csak két nap alatt sikerült.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás