Bojkottálná a PlayStation konzolokat az Activision
2009. június 24. 00:58, szerda
A kiadó első embere szerint akár vissza is hívhatják a PS3 és PSP konzolokra készült játékokat, amennyiben a Sony nem csökkenti a készülékek árát. Elemzők szerint a vezető blöfföl.

Hirdetés

Bobby Kotick, az Activision Blizzard elnök-vezérigazgatója nyilatkozatában beszélt a kérdésről, kihangsúlyozva, hogy az Xbox család esetében sokkal kedvezőbb adatokat mutathatnak fel, vagyis itt jobban megéri a befektetés. A Sony háza táján az árcsökkentést hiányolja a cégvezető, amely szerinte idővel drasztikus lépéseket követel majd.

Kotick kiemelte, hogy a Sonynak végre lépnie kell, és csökkentenie kell a PlayStation 3 árát, mivel ennek elmaradása miatt tovább csökkenhet a tulajdonosok által megvásárolt játékok száma. Mivel ez a fejlesztőket és a kiadókat is súlyosan érinti, jövőre, vagy esetleg 2011-ben már komolyan el kell gondolkodniuk azon, hogy megéri-e a további fáradozást, vagyis az új kiadványok piacra dobását a platform. Amennyiben ezt nem így látják majd, akár a teljes bojkottra is sor kerülhet, ami azt jelentené, hogy az Activision egyáltalán nem dobna ki játékot a Sony konzoljain.



A vezető megemlítette, hogy cége eddig mintegy 500 millió dollárt fizetett ki a Sonynak (ennyire rúgtak a jogdíjak), ami valószínűleg utóbbi vállalat profitjának négyszerese - a Sony játékrészlege tavaly valójában csaknem 600 millió dolláros veszteséggel zárta az évet. Kotick véleményének súlyát jól jelzi, hogy cége (amelyet partnerével közösen 1991-ben alig 440 ezer dollárért vásárolt meg) mára 16 milliárd dolláros piaci értéket mutathat fel, első negyedéves forgalmuk pedig csaknem elérte az egymilliárd dollárt.

Mondani sem kell, hogy mekkora érvágást jelentene ez a Sonynak, ha többé nem jelenne meg Call of Duty, Guitar Hero vagy egy esetleges StarCraft játék a gépükre. És gondolom azt sem kell említeni, hogy ez mekkora stratégia előnyt jelentene a Microsoft számára, ahol most Gates úr bizonyára nagyon szurkol annak, hogy a Sony ne változtasson semmin. Külső elemzők szerint Kotick minden bizonnyal blöfföl, ám helyzeténél fogva ezt is megteheti. Amennyiben mégis komoly lépésekre tudja rávenni a Sonyt, az jól mutatná, miként változtak meg az erőviszonyok a játékpiacon az utóbbi években.

A Sony szinte azonnal reagált a dologra és szerintük az idén megjelentetett közel 350 címükkel nincs miért szégyenkezniük, ám azt elismerték, hogy valóban nagyon drága a PS3 (valójában a piacon lévő legdrágább konzol). Azt azonban nem árulták el, hogy pontosan mit tesznek most.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 30. 17:13 | válasz | #44
"Szvsz senki sem irt 50 Gb-ot,leven a kereskedelmi forgalomba kerult lemezek 25 Gb-osak(en meg nem lattam masmilyet)"

Természetesen lehet kapni 50GB-os lemezeket is, de ezt is megirja rendesen.
2009. jún. 30. 17:12 | válasz | #43
"Érvelj! piszkálodni fikázni még egy hűlye is tud!"

Érveljek? Basszus, hát itt az iro berakom a lemezt megirom és jééééé nem csak 11GB-ot írt rá és még vissza is tudom olvasni. Elég jó érv?
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. jún. 28. 17:22 | válasz | #42
Ezt várjuk már mióta, egy cross-platform multipléjer FPS-t. Csak hogy egyértelműen eldőljön már ez a vita. Mert abban senki sem kételkedik, hogy lehetséges-e kontrollerrel FPS-ezni. A kérdés az, hogy mennyire hatékonyan?

Szoktam nézni konzolos gémpléj videókat, és hát valami szánalmas, ahogy mozognak, céloznak, szerencsétlenkednek.
2009. jún. 28. 01:30 | válasz | #41
valszeg neked kimaradt h Diablo is volt PS-re és jól lehetett irányítani, War2 is volt PS-re, de már egy ideje bármilyen RTS megjelenhet kontrolleres konzolra is (Halo Wars?). Jól mondta a kolléga, ha FPS-t lehet irányítani konzolon (régen erre mondták h nem lehet, nagyon régen), akkor már bármit. Blizz simán meg tudná oldani h SC2-t konzolra is kihozza és battle.net-en PC-sek, konzolosok vegyesen mehessenek egymás ellen
Sir Ny  
2009. jún. 26. 21:23 | válasz | #40
azért nem is olyan valószínűtlen az, hogy kiadók ott fogják hagyni a PS-t. gondolkozzunk.
először is, rohadt drága a fejlesztői környezet, a jogdíjak meg az ilyesmik.
másodszor, szinte minden játék jobban fogy x-en
harmadszor, sokkal drágább a játék megcsinálása PS-re.
negyedszer pedig, a játékok egy árban vannak, viszont az adathordozók nem.

kíváncsi vagyok, mennyi profitot hoz egy PS3-as port egy xbox360oshoz képest. fele annyit? negyedét? bár, amíg még nyereséges, addig kiadják, de amint kétszer egymás után veszteséges lesz egy (két) játék, és az xboxon nyereséges, azon nyomban meg fogják szüntetni a játékok portolását ps3-ra.
2009. jún. 26. 17:51 | válasz | #39
Elgurult a gyogyszer?
1. Min ne agyaljak?
2. Ez nem az en prezentaciom,ez 1 idezet es link volt 1 masik weboldalrol,mivel te kertel linkeket...
3. A sepcifikaciokat nyilvan nem tudod,kulonben nem kerdeztel volna olyat,hogy ki irt mar 50 Gb-ot BD-re....
4. Csak neked kiskocsog (ne forszirozzuk mennyire alap ma mar az angol)
A lenyeg: Marcius 31.-eig bezarolag a Sony 98,8 milliard Yen (685 millio angol font) veszteseggel zart,szemben az 1 evvel korabbi 369,4 milliard Yen nyereseggel,a ceg egyertelmuen (es jo okkal) a vilaggazdasagi gondokkat es az eros yent hibaztatja
2009. jún. 26. 13:34 | válasz | #38
Nem a lemezről van szó!
2009. jún. 26. 13:29 | válasz | #37
Ne agyalj rajta még a végén megfájdul!Különben sem ez a téma.
Köszönöm angol már egy kicsit pökhendi prezentációd” specifikációkat én is tudom!
Hogy a többiek is értsék Magyar nyelven írd le TE!Ne majmold az angolt Magyar nyelven célra törőbb..
Ha nem tudsz arra a lehetőségre válaszolni nem baj’ kit érdekel! De ne tereld efféle bunkóságokkal-vagy te is be állsz a sorba??

2009. jún. 26. 12:32 | válasz | #36
"If Sony are in the business of making money then they’re doing a pretty poor job of it, the figures just released for year ending March 31st show that Sony recorded a loss for the first time in 14 years as they reported a loss of 98.9bn Yen (£685m) compared with a profit of 369.4bn Yen the previous year, the company obviously (and with good reason) blames the global downturn and a strong Yen."
Forras
De ha rakeresel 100+1 oldalon rajta lesz,hogy buko a Sony per pill..

Szvsz senki sem irt 50 Gb-ot,leven a kereskedelmi forgalomba kerult lemezek 25 Gb-osak(en meg nem lattam masmilyet)
Majd ha KIJOTTEK azok a nyero cimek,ok...de a majd jon szart se szamit...
Nem tudom eldonteni,szimplan hulye vagy,flamelsz vagy mi?
2009. jún. 26. 11:00 | válasz | #35
Érvelj! piszkálodni fikázni még egy hűlye is tud!
2009. jún. 26. 10:57 | válasz | #34
bla bla bla
Sir Ny  
2009. jún. 26. 09:39 | válasz | #33
"A Sonyt földhöz vágná pár milliós cím elmaradása, az Activision-t pedíg a Sony platformok kiesése."
A Sony-t még Mályköl Dzsexon halála sem vágta földhöz. Sőt, meg sem érezte. Mi egy Blizzard egy Mályköl Dzsexonhoz képest?
2009. jún. 26. 09:26 | válasz | #32
"A BDíró csak 11gigáig ír!"

Miről beszélsz kisember? Írtál már BD lemezt egyáltalán életetben? Mitől írna csak 11GBig?
2009. jún. 26. 06:50 | válasz | #31
Bocs cateran nak ment volna!!
ui
Erre az évre (2009) nyerő címek!
2009. jún. 26. 06:49 | válasz | #30
ui
Erre az évre (2009) nyerő címek!
2009. jún. 26. 06:46 | válasz | #29
Van bizonyítási lehetőség!
Melyikötök dolgozik a sony költségvetési területén?'
-//- írt BD re legalább 50gigát?"
Linket is be lehet szúrni!!!
2009. jún. 25. 16:55 | válasz | #28
:O meg egy foldonkivuli..Sonynak nincs anyagi gondja? BD iro 11Gb-ig ir? a nyero cimek meg mar a megjelenese ota "jonnek"....
2009. jún. 25. 15:41 | galéria | válasz | #27
sry :D félre ment akkor.
mamo33  
2009. jún. 25. 15:22 | válasz | #26
"A BDíró csak 11gigáig ír!"

Ezt a hülyeséget honnan vetted????
2009. jún. 25. 13:37 | válasz | #25
én becsültem fel....
2009. jún. 25. 13:29 | válasz | #24
A BDíró csak 11gigáig ír!
A sony-nak biztos nincs anyagi gondjai,szerintem fars ez a hír és persze ha igaz is" bőven lépnének a helyükbe"
Egy kicsit furcsa nem?' itt van a MAG a fejlesztés a zipper kapta meg,jőnnek nem sokára ki szépen a nyerő címek és hírtelen radikálísan fogalmaznak ez egy kicsit cinkes lenne!
Nem lehet érdeke az ár csökkentés híszen nem egy debüt gépről beszélünk!
Közös érdek !!
Sir Ny  
2009. jún. 25. 10:59 | válasz | #23
"Komolyan mondom ez a blue ray konzolra akkora faszság"
miért fáj neked, hogy benne van? csak nem azért, mert nincs Blue-ray íród, és meg kell venned hozzá a játékokat?
2009. jún. 25. 10:16 | válasz | #22
PS3hoz semilyen adpter nem kell a bill+eger paros, csak usb legyen es mondjuk a jatekok is kezeljek. UT pl ilyen, siman lehet PS3 sima usb eger es billel jatszani.
2009. jún. 25. 10:09 | galéria | válasz | #21
Szabad megjegyeznem annó a Diablo 1-et PS-en játszottam többször végig. Tehát ne becsüld le a konzol irányításban rejlő lehetőségeket. Igen más volt mint pc-n (a Hellfire-t már azon nyomtam) de szokható és kényelmes. Nem kell lebecsülni, még doom-oztam is controlerrel.
Agyalok én is egy konzol+laptop párosításon. A PS a blue ray miatt vonzó pont nekem, a box meg a játék választék miatt.
2009. jún. 25. 09:42 | válasz | #20
Vagy vagyen dvd lejátszót vagy nézze számítógépen! Komolyan mondom ez a blue ray konzolra akkora faszság mint amikor a spar közértben zoknikat meg 3 éves gyerekeknek való gumikacsákat árúlnak. Hogy kerül a csizma az asztalra??
2009. jún. 24. 23:30 | válasz | #19
Az oké hogy képesek kontrollerrel FPS-t játszani, de azért ilyen játékot Logi G5-el vagy Razer Copperhead-del, vagy társaival az igai játszani... :D
2009. jún. 24. 23:01 | galéria | válasz | #18
Hát ha jól láttam, 20k körül van egy adapter, amivel billt és egeret lehet csatlakoztatni. (Ha kormányt akarsz, akkor az is nagyjából ilyen árban van ha jól tudom.) És akkor hány játék támogatja ezt, úgy hogy tényleg pc szerűen használható (jól beállítható, kihasználható)? Mindenki jön ezzel, hogy ugyan úgy rá lehet, de egyáltalán használja valaki így, vett ilyen adaptert?
Nekem ennyiből géphez van joystickom, gamepadom, kormányom, és még freetrackem is (webkam + lámpa) szimulátorokhoz, amivel sokkal élvezetesebb minden szimulátor (autós, repülős, katonai).
2009. jún. 24. 21:01 | válasz | #17
egyrész mint említették rálehet dugni billt konzolra.

És egy Dia3 mért ne menne vezérlővel? Ha FPSt képesek avval játszani akkor Diat gond nélkül.
SCt mondjuk énse tudom elképzelni egérnélkül annak ellenére, hogy a mostani SCT is portoltá/játszoták konzolon.
Sir Ny  
2009. jún. 24. 18:43 | válasz | #16
övék a jog, nem fizetnek senkinek.
2009. jún. 24. 18:14 | galéria | válasz | #15
egy új ps3 gép kellene amit lehet olcsobban addni. ha letiltanák a blue ray filmek lejátszását máris egy csomo pénzt sporolnának a jogdij kifizetésen, és akki szeretne mégis filmet nézni a konzolon ami ugye játék gép lenne, az vegyen hozzá updatet.
opeca  
2009. jún. 24. 17:41 | válasz | #14
"Konzolra minden olyan vezérlő elérhető ami
PC-re!"

Az lehet, csakhogy a játékfejlesztők az alap-vezérlővel kalkulálnak. Nem mintha a játékost földhöz vágná a plusz periféria megvétele a játék miatt, de akkor is az elsődlegesen koncepcióba foglalt játékvezérlés az alap-vezérlőre van kihegyezve, tisztelet a kevés kivételnek...
Ruley  
2009. jún. 24. 17:13 | válasz | #13
"simán megél azokból"

Nem, nem él meg, se azokból se semmi másból.
neoG  
2009. jún. 24. 16:08 | válasz | #12
Cinizmus ON:
1. Szánalmas lesz az irányítás miatt?Konzolra minden olyan vezérlő elérhető ami
PC-re!
2. PS3nak nem kell az Activision.Olyan remek exlusive címekkel rendelkezik, hogy
simán megél azokból!
Cinizmus OFF

qwas:
2009. jún. 24. 14:39 | válasz | #11
wow diablo, sc? mind kultikus címek, de konzolra egyik sincs bejelentve, egyáltalán nem biztos, hogy jönnek, és ha jönnek, konzolon akkor is szánalmasak lesznek az irányítás miatt. megnyugodhatsz, koreában is akár megjelenik konzolra akár nem, pc-re lesz eladva az összes starcraft.
qwas  
2009. jún. 24. 12:42 | válasz | #10
Ennek a csákónak biztosan magas a fizetése. Vehetne rajta magának egy fejet.
2009. jún. 24. 12:21 | válasz | #9
opeca  
2009. jún. 24. 11:05 | válasz | #8
Ki ez a malacka?
2009. jún. 24. 10:46 | válasz | #7
ezt hívják piaci erőfölénnyel való visszaélésnek.
A Bush érában meg simán terrorizmusnak
Ruley  
2009. jún. 24. 10:44 | válasz | #6
Az van, hogy a mostani helyzetben mindketten egymásra vannak utalva. A Sonyt földhöz vágná pár milliós cím elmaradása, az Activision-t pedíg a Sony platformok kiesése.
Szóval ez így üres blöff, de annyi kiderül belőle hogy tényleg elég kétségbeejtő a helyzet, mert korábban már kérték szépen is az árcsökkentést, ezek szerint most már az akkorinál is sürgősebb.

Az egy dolog hogy az Activision blöfföl, de valószínüleg a kisebb fejlesztők is ugyanígy élik meg a válságot, csak nekik nincs elég nagy nevük ilyesmit kérni, úgyhogy sokan csak szép csendben, minden blöff nélkül abbahagyják a Sony támogatását, vagy tönkremennek.
2009. jún. 24. 10:10 | válasz | #5
sucker sanyi megerdemli,ha pofan vagna az activison!
NEXUS6  
2009. jún. 24. 07:39 | galéria | válasz | #4
Jön ilyen. Úgy hijják MAG. Valami 256 emberke tud majd eccerre nyomulni online egy pályán, ami konzoloknál nem túl sűrűn fordul elő ugye.

A következő SC szerintem nem is volt konzolokra tervezve.

Viszont vannak ott azért más címek is.
De a vörös bohóc akkor is bekaphassa!
:D
2009. jún. 24. 07:06 | válasz | #3
activision sokkal több egy modern warfarenel, gitar heronal....
Jelenleg ők a legnagyobbak, EAnál is nagyobbak.

Ha CSAK a Blizzardot nézzük ott a WOW, DIABLO3, SC2.... Ezek mind kultikus címek, irdatlan eladásokkal. Bizonyos piacokon már az egyik ilyen cím elmaradása is leírhatja Sonyt. ld DélKorea Starcraft.
2009. jún. 24. 06:36 | válasz | #2
Ja de ez két élű fegyver!
Sony helyében ki dobnák egy fps-t (nem kz) modern warfare stílusút jobb grafikával megtudnák csinálni!
Ezután pofán röhögném ezt a vörös bohóct!!!
Üdv.
Tetsuo  
2009. jún. 24. 01:57 | válasz | #1
A disznarcu csavo duplafogsorral, oltonyben.. LOLL