A 100. résszel ér véget a Kés/alatt
2009. június 24. 01:28, szerda
Majd egy éve annak, hogy megjelent a hír: az FX csatorna megrendelte a Kés/alatt, vagyis a Nip/Tuck 6-7. évadját, vagyis a két zárószezont. Azt viszont még mindig nem tudni, hogy mikor tér vissza a képernyőre két kedvenc plasztikai sebészünk.

Hirdetés

Sajtóértesülések szerint legkorábban erre jövőre kerülhet sor, valamikor az év elején, míg rá egy évre következhet a hattyúdal, melyet a 100. epizód fog lezárni. A részek forgatása a napokban fejeződött be és a sorozat stábja lóhalálában tovább is lépett a készítő, Ryan Murphy új sorozatának, a Glee-nek a díszletei közé.

A 100. rész egyébként kábelsorozatok esetében igazi mérföldkő és csak valóban nagyon kevés éri meg, hiszen az országos adókon adott szériákkal ellentétben nem 22, hanem általában csak 13 epizód tesz ki egy évadot. Épp ezért nem is meglepő, hogy olyan alapsorozatok, mint a 6 évadot megért Maffiózók vagy Szex és New York csak 86, illetve 94 részt számlálnak.

Egyébként, aki a hazai folytatásra kíváncsi, azt azzal tudjuk biztatni, hogy jelen állás szerint ősszel kerül a Viasat 3 képernyőjére az 5. évad még le nem adott pár epizódja.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ZeGa  
2009. jún. 24. 09:26 | válasz | #1
Sajnos egyszer mindenek vége lesz, pedig nagyon szerettem ezt a sorozatot.