Internetes domainnévvel Székelyföld erősítéséért
2009. június 16. 09:02, kedd - Forrás: MTI
Kicserélték a sepsiszentgyörgyi városi és a megyei önkormányzat autóinak rendszámtábláját, így mostantól a Székelyföldet jelképező, Terra Siculorum rövidítéséből származó SIC jelzés szerepel rajtuk az eddigi JUD (Judet: megye) helyett.

Hirdetés

Látszólag csak "formai" kérdésről van szó, valójában a helyhatósági magyar vezetők ezzel az intézkedéssel is erősíteni akarják a székelyföldi "arculatot", identitást. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felragasztotta autójára a Székely Nemzeti Tanács által forgalmazott, most már újságosbódékban is megvásárolható matricát, amely Székelyföld térképét, a székely zászlót és a SIC rövidítést ábrázolja.

"Egy évvel ezelőtt a frissen létrehozott székely megyék és városok szövetsége is szerepet vállalt a székely márkanév kialakításában. Úgy gondoltuk, a székely önkormányzatoknak saját identitással kell rendelkezniük, ezért egyeztünk meg Hargita megyei barátainkkal közösen, hogy minden önkormányzati autó rendszámtábláját kicseréljük, és minden gépkocsinkra feltesszük a Székelyföldet jelző lehúzóst. Ez utóbbit bárki használhatja, és arra biztatunk mindenkit, a székelyföldi szimbólumokat népszerűsítse autóján is" — mondta a Háromszék című napilapnak Antal Árpád.

A polgármester üdvözölte a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a .sic domainnév levédésére vonatkozó kezdeményezését. A helyi önkormányzatok arra buzdítanak, hogy mindenki támogassa aláírásával annak megszerzését. Az SZNT háromszázezer aláírást szeretne összegyűjteni a .sic tartománynév létjogosultságának bizonyítására.

Az erdélyi Krónika emlékeztet: a domainnevek kiosztását és legfelső szintű felügyeletét ellátó szervezet, az ICANN májusban hagyta jóvá - a székelység, siculitas rövidítéseként - a .sic legmagasabb szintű domainnevet, így 2010 első negyedévétől ez lehet Székelyföld saját internetes azonosítója. Ez lehetővé teszi, hogy a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe a Székelyföldre utaló .sic végződésű legyen. A saját domain-kiterjesztést kezdeményező SZNT szerint az autonómiatörekvés egyik állomása lesz, ha a világhálón országok, autonóm régiók, kulturális közösségek között a Székelyföld önálló entitásként jelenik meg.

Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási közleményben tudatta: aki támogatni szeretné a kezdeményezést, a www.pontsic.org honlapon teheti meg. Aláírhatnak magánszemélyek, cégek és szervezetek lakhelyük, illetve szék- vagy telephelyük hollététől függetlenül. Ugyancsak a székelyföldi összefogás jegyében terveznek egy élőláncos tiltakozást Sepsiszentgyörgy központjában a magyar intézményvezetők tömeges eltávolítása ellen. Ennek az akciónak a kezdeményezője ugyancsak Antal Árpád és Tamás Sándor. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) szerint csütörtökön 16.30-ra a Tamási Áron Színház elé várnak több száz sepsiszentgyörgyi és háromszéki lakost, hogy egymás kezét fogva, jelképes védelmi gyűrűt fonjanak a város központja köré.

Miután 36 közintézmény elé "Ebből az intézményből magyar vezetőt váltottak le" feliratú gyászkeretes táblát helyeztek, a múlt héten önkéntesek segítségével elkezdték az aláírásgyűjtést a csíkszeredai kiáltványhoz, amelyben egyebek mellett a magyar intézményvezetők leváltása ellen tiltakoznak, illetve a székelyföldi autonómia megszerzését szorgalmazzák.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2009. jún. 17. 07:22 | válasz | #1
Sok sikert, mi innen is szurkolunk