EU: nincs szükség netsemlegességi törvényre
2009. június 15. 11:18, hétfő
Az Európai Bizottság szerint nincs szükség a közösség egészére kiterjedő netsemlegességi törvényre, mivel az internetezők jogait minden tagállam (így Franciaország) saját jogszabályai is biztosítják.

Hirdetés

A múlt héten beszámoltunk arról, hogy a visszaeső kalózok internetelérésének megvonását, valamint egy új központ felállítását lehetővé tévő HADOPI-törvényt a francia alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találta, ezt követően pedig megtudhattuk, hogy a francia kormány mégis végrehajtaná annak főbb pontjait. Az Európai Bizottság időközben üdvözölte az első döntést, erre hivatkozva pedig azt állítja, hogy nincs szükség a gazdasási és politikai közösség egészére kiterjedő netsemlegességi törvényre.

A bizottság úgy látja, hogy a francia alkotmánybíróság most egyértelművé tette, hogy az egyes tagállamok többnyire biztosítják a szerzői jogok, valamint az olyan alapvető állampolgári és emberi jogok közötti egyensúlyt, mint a szabad véleménynyilvánítás és információáramlás. Éppen ezért felesleges lenne ezen egyensúlyt ismételten garantálni egy, a tagállamokra kiterjedő törvényben, Ezen véleményük a telekommunikációs szabályozás régóta tervezett átdolgozása esetében befolyásolhatja a munkát az előttünk álló időszakban.

A Telecoms Package névre keresztelt csomag ugyanis 2002 óta az első nagyobb frissítést jelentené a telekommunikációban, többek között a rádiófrekvenciák újraelosztásával, valamint az új mobil szolgáltatások kiépítésének elősegítésével. A 138-as, majd pedig 46-os számmal illetett kiegészítés garantálná, hogy bírósági ítélet nélkül a felhasználókat nem foszthatnák meg elérésüktől, ezt azonban az Európai Bizottság ellenzi (szerintük ilyen garanciára nincs szükség a fenti okok miatt), annak ellenére, hogy az Európai Parlament (a francia tiltakozás után) kétszer is elfogadta a kiegészítés beiktatását.

A csomag egyebek mellett lehetővé tenné a szolgáltatók számára, hogy korlátozzák az elérhető weboldalak számát, ami a kritikusok szerint a szólásszabadság korlátozásával egyenlő. Azt azonban még nem tudni, hogy az Európai Bizottság a csomag mely részeit fogadja majd el, illetve dobja vissza - utóbbi esetben ezen részeknek újra kell kezdeniük a teljes folyamatot.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Simaji  
2009. jún. 16. 12:15 | válasz | #31
Hát ez nem igaz!!

Ezek nem értenek a szép szóból?!?!?!!?

A nép már világosan megmondta, hogy NEM AKARJA a hülyeségüket, többször is bebizonyosodott... De azért ők mégis csinálják...

Bááhhh.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 16. 09:53 | galéria | válasz | #30
Nocsak, mára törölték az összes hozzászólását, remélem, nem a te javaslatodat fogadták meg (eddig ilyet nem láttam is).

Ugyanis pl. a TOR vagy a Vidalia konfigurálásának leírásával biztos segített pár embernek, így meg azok a leírások is elvesztek. :(
2009. jún. 15. 21:28 | válasz | #29
pl ez megteszi: http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1233399367
2009. jún. 15. 21:26 | válasz | #28
Ekkor ez se 100%-os, ha nagyon akarják, kijátszák, nem ismerem ezt a TORT, de már annyiszor szajkózza, hogy egyszer talán kipróbálom, de nekem nincs igen rá szükségem, ha netalán kibannolnak egyszer innen, akkor csak olvasó leszek, de egy demokráciában ha tetszik, ha nem a trolkodókat is elkell fogadni....

Persze ez a veszélye, mivel a média is pl. sokszor trolkodik:

A SOKSZOR ISMÉTELT HAZUGSÁG IDŐVEL IGAZSÁGGÁ VÁLIK!!!

Ez csak az emberek józanságával lehet kivédeni észérvekkel.

És el is jutottunk a cikk lényegéhez is: AZ EU egy olyan normán dolgozik ami idővel az emberek feletti totális kontrolla törekszik, hogy ez még simán nem valósult meg, ez az elégedetlenkedőknek köszönhető, kik nem nyugodnak bele birkán a dolgokba, tehát szükség van ilyen trolkodókra is, csak észérvekkel tegyék......
2009. jún. 15. 21:25 | válasz | #27
úgy gondoltam ha lenne a TOR-nak saját topicja, akkor nem lenne mindenhová beírogatva
kvp  
2009. jún. 15. 21:08 | válasz | #26
Reszben vannak technikai szempontok, reszben vannak emberiek. Az, hogy letezik technikai megoldas egy a tobbseg altal el nem fogadott viselkedes keresztulvitelere meg nem jelenti azt, hogy az helyes is lenne. Azaz attol meg, hogy meg lehet csinalni nem jelenti azt, hogy erkolcsileg jo is. A forumok rongalasa mindenfele oda nem illo tevekenyseggel pl. ilyen. A legnagyobb gond az, hogy par megkergult ember miatt sikerul vegul keresztulvinni mindenfele megfigyelesi es egyeb rendszert. Ha nem harcolnanak paran a tisztesseges emberek ellen, akkor sokkal kisebb lenne az elektronikus megigyelorendszerek tarsadalmi tamogatottsaga. Ugyanis mig elo terroristat meg a legtobb forumozo eleteben nem latott, addig szelsoseges troll-t tobbnyire igen es ezek erhetoen jobban zavarjak az embereket.

A mostani peldara tobb megoldas letezik: Az egyik a letiltasok mellett torolni az adott felhasznalo osszes hozzaszolasat, igy kitakaritva a forumot. (ez a wikipedia rollback rendszerenek a lenyege). A masik megoldas a felhasznalok szamara a feljelentes gomb biztositasa, ami lehetove teszi, hogy ha tul sok hosszu ideje aktiv es buntetesmentes ember jelent fel valakit, akkor kizarjak. Ez volt anno az atheni cserepszavazas lenyege es meg a google is hasznalja bizonyos helyeken (mivel egyszeru es tobbe-kevesbe automatikus). A harmadik megoldas az allam segitseget kerni, ugyanis a tor forgalomkorrelacioval torheto, tehat csak az orszagban talalhato tor-ral vedett kapcsolatokat kell korrelalni a forumra erkezo, jol azonosithato es mar titkositas nelkuli bejegyzesekkel. Ebbol meg lehet allapitani az adott felhasznalo kapcsolatanak a helyet, ami alapjan mar oda lehet kuldeni egy csapatot az elfogasara. Ezt itthon meg nem hasznalta senki, de az allam reszerol a kepesseg megvan. (ezt anno poltikai celbol hoztak letre, a kurucinfosok ellen, de vegul nem volt ra szukseg)

ps: Tudom hogy a harmadik megoldas overkill, de csak azert irtam le, hogy az adott troll is megertse, hogy nem vedett, csak tul erdektelen ahhoz, hogy lecsapjak. (egeszen addig amig veletlenul valami olyan nem mond ami valahol kiveri a biztositekot)
2009. jún. 15. 21:00 | válasz | #25
Még annyit, ha tényleg ilyen jó ez a TOR, csodálkozok, hogy még az sg-én sem nem jelent meg olyan cikk, hogy beakarnák tiltani, mint a skypot például.....
2009. jún. 15. 20:56 | válasz | #24
Kösz, és ez passzívaknak is jó, tudod kikre gondolok.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 15. 18:48 | galéria | válasz | #22
Ne invitáld már a topicok közé, épp elég, hogy a hírek topicjait összebassza.
2009. jún. 15. 18:21 | válasz | #21
van eSGén ennek külön téma?? folytassuk ott.
2009. jún. 15. 17:01 | válasz | #18
ha lenne tetszőleges szabad portom a fejem se fájna. de nincs, le van tiltva minden, csak a böngészésre használtak vannak engedve, még e-mailt se tudok küldeni.
P3h3ly  
2009. jún. 15. 16:28 | válasz | #16
Nem követed az eseményeket: Már X mennyiségű regjét törölték, csak mivel mindig más IPről jön stb mindig tud újat csinálni IP bannál is.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 15. 15:25 | galéria | válasz | #14
"ezt azonban az Európai Bizottság ellenzi [...], annak ellenére, hogy az Európai Parlament [...] kétszer is elfogadta a kiegészítés beiktatását."

"Azt azonban még nem tudni, hogy az Európai Bizottság a csomag mely részeit fogadja majd el, illetve dobja vissza - utóbbi esetben ezen részeknek újra kell kezdeniük a teljes folyamatot."

Nem mellesleg ez jelzi az EU demokráciaértelmezését is. Normális demokráciákban a parlament határozata köti a kormányt (attól most tekintsünk el, hogy a kormánypártoknak többnyire eleve többségük van a parlamentben). Az EU-ban ezzel szemben az Európai Bizottság semmibe veheti az Európai Parlament döntését.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 15. 15:21 | galéria | válasz | #13
Az Európai Bizottság akkora , amekkorát a Föld még nem hordott a hátán. Tehát nincs szükség a francia törvényeket felülíró (és ezáltal a köcsög Szarközit korlátozó) EU-törvényre az internetők védelmére, mert noha a francia kormány alkotmányellenes és a netezők érdekeit sértő törvényt hozott és akar minden tiltakozás ellenére bevezetni, a francia alkotmánybíróság egyelőre ellenáll.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 15. 14:40 | galéria | válasz | #12
"mivel az internetezők jogait minden tagállam (így Franciaország) saját jogszabályai is biztosítják."

Legalább ne Franciaországot adnák meg példaként!
2009. jún. 15. 14:35 | galéria | válasz | #11
német dog pl
2009. jún. 15. 14:34 | galéria | válasz | #10
ha próbálnának eltávolítani, már minden szar nikked bannolva lenne
ráadásul be is vallod, hogy alreged van, mégse kapsz bannt
Sir Ny  
2009. jún. 15. 14:32 | válasz | #9
dog=fog (ezért rossz az automatikus helyesírás ellenőrző. mióta van olyan magyar szó, hogy dog?)
Sir Ny  
2009. jún. 15. 14:31 | válasz | #8
figyejjé haver. ha főmennek a szolgátaltóbácsikához, és letörlik a szerverkéről az adatocskákat, akkor a TORocskával semmicskét sem dog tudni elérni.
2009. jún. 15. 14:01 | válasz | #7
csak a nagyrabecsült TOR-od sem képes megkerülni a portok letiltását és felépítéséből adódóan a kapcsolódási szálak maximalizálása használhatatlanná teszi. aktív tartalom futtatása vagy letöltés pedig egy seed-szerver nélküli torrent sebességével egyezik meg, mivel a leírása szerint p2p hálózat.
a wikipediás cikkben ezek szépen kiolvashatók ha odafigyel az ember és leszűri a mesét.

2009. jún. 15. 13:16 | válasz | #5
"Ön azt mond amit akar,csak elöbb kérdezze meg tölünk hogy mit akar.."
Turdus  
2009. jún. 15. 13:02 | válasz | #4
"tagállamok többnyire biztosítják"
"Többnyire éjszaka jönnek elő... többnyire..." :-)

Sanyópapa: szevasz vajonkiki
2009. jún. 15. 12:13 | válasz | #1
"HADOPI-törvényt a francia alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találta, ezt követően pedig megtudhattuk, hogy a francia kormány mégis végrehajtaná annak főbb pontjait"
Ez csak nekem abszurd egy kicsit? Ebből látszik a legjobban, hogy az egész törvényhozás, bíróság mind csak illúzió. Amit akarnak, úgyis véghez viszik, vagy így vagy úgy, de akkor is létrehajtják.

"tagállamok többnyire biztosítják a szerzői jogok, valamint az olyan alapvető állampolgári és emberi jogok közötti egyensúlyt, mint a szabad véleménynyilvánítás és információáramlás"
Nah ne vicceljenek már. Manapság erősebb az internetes cenzúra európában, mint eddig bármikor.

"A csomag egyebek mellett lehetővé tenné a szolgáltatók számára, hogy korlátozzák az elérhető weboldalak számát, ami a kritikusok szerint a szólásszabadság korlátozásával egyenlő."
Itt az élő példa az előzőre.