Nem omlott össze az amerikai digitális átállás
2009. június 14. 16:29, vasárnap
Bár még mindig sokan nem állnak készen a digitális televíziózásra a tengerentúlon, az átállás napján az illetékesek szerint kezelhető volt a megkeresések áradata - csaknem 3 millió háztartásban van még munka.

Hirdetés

A Szövetségi Kommunikációs Bizottság által közzétett jelentés szerint az analóg sugárzás utolsó napján, vagyis ezen a pénteken, nagyobb zökkenők nélkül sikerült túlélni a legnehezebb időszakokat, így kijelenthető, hogy elkerülték a sokak által vizionált katasztrófát. A nagy nap így inkább az Y2K körüli hisztériára hasonlít, mintsem a Disznó-öbölre, ami mindenképpen jó hír az illetékeseknek.



Pénteken az Egyesült Államokban összesen 971 állomás szüntette meg eddigi analóg adását, amelyet minden esetben a kizárólag digitális alapokon működő utód váltott fel. Ehhez természetesen a háztartásokat a szükséges készülékekkel kellett kiegészíteni, így várható volt, hogy az utolsó napokon telefonhívások valóságos áradata lepi majd el a hivatal központjait, különös tekintettel arra, hogy az eredeti februári határidő táján még 5 millió otthon esetében hiányoztak a feltételek.

Ez be is következett, pénteken például egyetlen nap alatt 317 ezer hívást regisztráltak a hivatal munkatársai, ezt azonban az összes call-center, valamint 4000 ezer operátor bevonásával sikerült ellensúlyozni. Az átlagos várakozási idő a vonal másik végén lévő fogyasztók számára 5 perc volt, a központok pedig 24 órán keresztül rendelkezésükre álltak. Az összes hívások egyharmada a set-top-box készülékekkel volt kapcsolatos, ezek nagy részét azonban az állomáskereső funkció újbóli használatával megoldották (számos csatorna került új frekvenciára). További 20 százalék vételi gondokról számolt be, itt sem találkoztak azonban nagy problémákkal a többség esetében.

Az első számú gondot továbbra is a lemaradók tömege jelenti, a Nielsen június 12-én lezárult felmérése szerint ugyanis még mintegy 2,8 millió háztartásból hiányoznak a szükséges készülékek. Az FCC előtt így további kemény munka áll, bár azt kiemelték, hogy a helyzet mindenképpen jobb, mint az eredeti februári határidő idején. A készülékekből (egy-két kivétellel) megfelelő mennyiség állt rendelkezésre az üzletekben, a kínálattal így nem volt különösebb gond. A különböző csatornák pedig a maguk részéről a jelerősség növelésével igyekeznek biztosítani, hogy mindenki kellő minőségben részesüljön az átállás előnyeiből.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. jún. 16. 04:14 | válasz | #21
A Globalteq GCR 370CX-re gondolsz ? Ezt adják a téhóm és a vidanet net+tv+telefon hármashoz is, és amellett, hogy csak mpeg2-est tud, sajnos tényleg elég bugos.
kvp  
2009. jún. 15. 20:26 | válasz | #20
Mpeg2 tomorites mellett az sd adasnak 5 megabit kellene. Mpeg4 mellett eleg a 2.5 megabit. Az 1.6 megabit mpeg4-ben vhs minoseg, mpeg2-ben qvga (tomoritve 8 KB egy frame). Ennel kevesebb mar problemas. Full hd adashoz mpeg2-ben 32 megabit kellene, mpeg4 mellett 16 megabit. Hd ready (half hd) adashoz ezeknek a fele kell (16/8 megabit). Egy full hd adas helyere 6-7 sd adas fer el, es kb. fele annyi (3-4) hd ready adas. Ma Magyarorszagon 3 full hd csatornanak van kiepitve dvb-t adokapacitas, vagy agyontomoritve 24 sd csatornanak.

ps: A vezetekes iptv-k hasznalhatnanak full hd-t vegig, mivel a multicast nem terheli a halozatot, de intelligens switch-eket igenyel. Ha unicast-ot hasznalnak, az azt jelenti, hogy buta halozatot es nagyeljesitmenyu szervereket alkalmaztak, ami video on demand eseten jo, viszont tv nezes eseten foloslegesen eszi a szavszelesseget es a nagyobb terhelesu idoszakokban minosegromlast jelent.
2009. jún. 15. 19:48 | válasz | #19
"hd-nél van 2-3 mbit? Mert sd-nél bőven elégnek kellene lennie, a dvdripek 1,5 körül mennek, és ott bizony nem kockásodik."
Ha jól tudom az SD adás valami 2.2-2.5 Mbit, ami normális pl. Duna TV, de az RTL és TV2 1.6Mbit-re fizetett elő, ami már kevés hozzá. HD témában csak tippelni tudok, de rémlik valami 18-22Mbit?
2009. jún. 15. 19:45 | válasz | #18
Ki beszélt az itteni szolgáltatókról? Én arról s ok csatornáról írtam, akik pár éve még Mpeg2-es adst nyomtak, aztán hipp-hopp áttértek Mpeg4-re, a T. előfizető meg vehetett új settop boxot.
2009. jún. 15. 17:04 | válasz | #17
Földfelszini frekvenciasporolás miatt (Kell) átállni illetve azok újrakiosztása drága pénzért mobiltársaságoknak hatalmas biznisz ez pl az antennahungáriának és egyébb frekikiosztó hatóságnak.
2009. jún. 15. 13:24 | válasz | #16
Valahol el kell kezdeni. Majd javul. Remélem : )
2009. jún. 15. 12:37 | válasz | #15
elméletileg csodás kép és hangminőséget fogsz kapni, ha szobaantennával TV-toronyról veszed a jelet.

gyakorlatilag - a gyűrűk ura 3 vágatlan verziója rányomva 1 CD-re .avi-ban 1x-es CD-olvasóval egy p1-es gépen - minőséget. legalábbis jelenleg ez a helyzet.
Ferrer  
2009. jún. 15. 09:53 | válasz | #14
Én azt szeretném megtudni, egyáltalán mire jó a digitális átállás :P
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 15. 09:47 | galéria | válasz | #13
hd-nél van 2-3 mbit? Mert sd-nél bőven elégnek kellene lennie, a dvdripek 1,5 körül mennek, és ott bizony nem kockásodik.
Lmntal  
2009. jún. 15. 08:28 | válasz | #12
Mz/x, mz/x! Kapcs. ford...

Mié kell mindig mindent SOK pénzért elrontani? A kérdés költői volt...
2009. jún. 15. 08:25 | válasz | #11
A Digi saját maga számára gyártatott le egy nagy tömeg beltérit, és én inkább a szakértelem hiányát, meg a hatalmas, mindent elvakító profit-orientáltságot látom abban az egy emberben, aki az egész Digi-tv feje és Romániában él. Mert ha érdeke lett volna a minőség is (ja és persze az emberek elégedettsége), akkor már eleve mpeg4-et is képesek lennének ezek az occsó beltérik szolgáltatni - nem beszélve a h264-ről...
2009. jún. 15. 06:41 | válasz | #10
Műhóódon pedig a Digi mpeg2-ben nyomja, a UPC is, meg a többi eccerűen azéé mert mikor szerződést kötsz, nem érdekük 30-40 000res h264-es kódolású beltérit osztogatni..illetve ha ilyet adnának (pénzért) senkise fizetne elő.

Hát hogy az mpeg 4 kockásul 3-4 megabiten az azért kemény. Ha letöltesz egy jobb divixet, az 2 megabites stream hanggal együtt (384-es hanggal), szóval ha darabosodik, szerintem akkor ott valami komolyabb gond van.
2009. jún. 14. 23:39 | válasz | #9
Itt T-home iptv van mpeg4-es tömörítéssel. Robbanás, vízfröccsenés, gabonamező vagy gyorsan mozgó jelenetnél hányás szintjén mozog a kép. Olyan kegyetlenül kockásodik, hogy youtube videók különbek... Sávszélesség spórolás ezerrel, viszont csak 2-3mbit-et visz el a netből.. DE EZ CSÚCSTECHNOLÓGIA!!!
2009. jún. 14. 22:17 | válasz | #8
Ezek az amcsik. Ahelyett, hogy neteznének TV-znek. Nem érzik a szélessáv adta előnyöket...

http://www.isite.hu/internet_hirek/youtube/20090614/vide%C3%B3k-99-%C3%A1t-tov%C3%A1bbra-tv-n-n%C3%A9zz%C3%BCk
kvp  
2009. jún. 14. 21:15 | válasz | #7
"Nos...jó dolog. Mert nincs hangyás kép. Itt vagy van adás, vagy nincs."

Blokkosodni fog az agyontomorites miatt. Aztan kockasodni fog a veteli hibak miatt, a hang meg recsegni es kattogni a frame csuszasokkor. Alapvetoen Magyaroszagon a youtube alap minosege varhato, az is csak idealis esetben.
2009. jún. 14. 21:02 | válasz | #6
2012-ben nálunk is vége lesz.
2009. jún. 14. 20:39 | válasz | #5
"Nos...jó dolog. Mert nincs hangyás kép."
Ó te naív lélek. Olvasd el a cikkeket a TV2 és RTL várhatóan siralmas képminőségéről (nem pixeles csak kockás by Index) az ólcsó és alacsony sávszéllesség okán.

"Műholdas csatik többsége Mpeg2ben megy..."
Mivel ott pont ugyan úgy sávszéllesség pocsékolás az Mpeg2 mint DVB-T-nél, szerintem ez már idejétmúlt kijelentés.

Amúgy állami támogatásról itthon mélyen kussolnak, pedig be lett ígérve, pedig egy HD képes DVB-T külső tuner 28 rongy alsó hangon.
PLaci  
2009. jún. 14. 18:08 | galéria | válasz | #4
Ha nem csak jelerősséget, hanem sávszélt is emelnek, akkor :)
2009. jún. 14. 17:33 | galéria | válasz | #3
ez azt jelenti, hogy a hdtv rip-es sorozatok minősége jobb lesz?
2009. jún. 14. 17:32 | válasz | #2
Nos...jó dolog. Mert nincs hangyás kép. Itt vagy van adás, vagy nincs. Műholdas csatik többsége Mpeg2ben megy...összehasonlítva a koax adással azért másabb...naha lehet látni az agyontömörítést, meg a hang sem olyan mint analóg csatin.
smv  
2009. jún. 14. 16:52 | válasz | #1
Lehúzás szagú