10 ezer videoklipet kapnak a PS3-tulajdonosok
2009. június 13. 13:31, szombat
A Sony egy új portállal bővíti konzolos kínálatát, amely 10 ezer, teljesen ingyenesen elérhető zenei klippel egészítheti ki a PlayStation 3 tulajdonosok eddigi gyűjteményét.

Hirdetés

Az új szolgáltatás a VidZone nevet kapta, a hivatalos rajt után pedig mindenféle korlátozás nélkül lesz elérhető mindazok számára, akik letöltik az ehhez szükséges szoftvert a PlayStation Store oldaláról. A látogatók a meglévő anyagok megtekintése mellett azok rendezésére is lehetőséget kapnak.

A Sony ezúttal nem fukarkodott a kínálattal, a 10 ezer már önmagában is szép szám, a gyűjteményben pedig saját (Sony BMG) tartalmaik mellett az EMI, valamint számos egyéb, független kiadó anyagai is megtalálhatók. Az előadók listáján olyan neveket találunk, mint a Coldplay, a Glasvegas, Britney Spears, Pearl Jam, Armand van Helden stb. A szoftver letöltésén kívül ráadásul semmilyen más követelményt nem állít a konzol gyártója, így költségekkel, különféle díjakkal sem találkoznak majd a készülékek tulajdonosai. Az árcsökkentés helyett tehát a cég továbbra is egyéb módszerekkel igyekszik növelni fejlesztése népszerűségét.


A lejátszás, vagyis az online stream mellett a látogatóknak lehetőségük lesz az egyes klipek rendezésére, saját egyéni lejátszólisták összeállítására, valamint a csévelésre az egyes felvételeken belül. A megfelelő alkalmazás letöltését követően a zenei menüben jelenik meg a VidZone ikonja, erre kattintva léphetünk be az alkalmazás oldalára. A program első körben az Egyesült Királyságban, Írországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, valamint Ausztráliában lesz elérhető.

A Sony hivatalos bejelentése szerint a szolgáltatás most péntektől elérhető a felsorolt országok felhasználói számára.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Georgg  
2009. jún. 21. 16:22 | válasz | #17
Csak egyetlen szépséghibája van ennek.
Magyarországon a szolgáltatás nem elérhető.

Viszont a Youtube készített új felületet a konzolosok számára.
2009. jún. 16. 01:45 | válasz | #16
persze-persze...nálam senki sem gondolhat kevesebbet az angolokról (évek óta élek köztük,volt időm megtanulni az 1 bites agymüködésüket)de azért itt sem hülye mindenki....
Sir Ny  
2009. jún. 15. 23:27 | válasz | #15
internetre
nem gondoltak rá, csak amikor már késő volt, ezért vették el
mert az xbox360 egy fostalicska, a börtönben úgy gondolták, a ps3 éri meg a legjobban az árát
senki nem látta előre, ez a baj

igen, van 1000 más módszer, és azon vannak, hogy ezeket letiltsák.
2009. jún. 15. 22:51 | válasz | #14
:O ilyen cikket én is tudok irni...csak néhány kérdés ami felmerült a nyilvánvalóan bulvár hir láttán:
mire csatlakoztak rá wifivel?
miért nem volt letiltva a wifi?
mi az hogy az elitélteknek ps3-a van?
mégha igaz is,ki nem látta előre?
1000 más módszer létezik a kommunikációra a kinti "világgal".....
Sir Ny  
2009. jún. 15. 21:24 | válasz | #13
nem is hazudnak link
neoG  
2009. jún. 15. 19:37 | válasz | #12
Izé leszek, mert nincs konzolom, és a konzolosok mindíg azt mondják, hogy ugyanúgy lehet használni a konzolt netre, mint a PC-t.Szóval még mindíg nem értem
2009. jún. 15. 18:36 | válasz | #11
Szánalmas próbálkozás...
2009. jún. 15. 13:13 | válasz | #10
Gondolom még sosem hallottál rádiós egérről,billentyüzetről....sem arról, hogy számitógép is köthető hd tvre...
2009. jún. 15. 09:28 | galéria | válasz | #9
Na persze, Youtube HD-t is kényelmesen a kanapéról vezérled a nagytévén nézve mi? Ne legyél már ennyire izé vazze... :D
2009. jún. 14. 17:19 | válasz | #8
jo a játék katt a linkre azt megtudod



http://s6.gladiatus.hu/game/c.php?uid=41553
2009. jún. 14. 17:18 | válasz | #7
http://s6.gladiatus.hu/game/c.php?uid=415
2009. jún. 14. 16:07 | válasz | #6
Most komolyan! Erre van valós igény? Vagy csak a sony hiszi azt higy ezzel el van intézve a dolog?
neoG  
2009. jún. 14. 14:50 | válasz | #5
Most mi ebben az Xtra?Felmegy youtube-ra, aztán ott van minden klipp
2009. jún. 14. 14:28 | válasz | #4
Miért nem játékot adnak ingyen.Videoklipekhez nem kell PS3.
Zodd  
2009. jún. 14. 12:11 | válasz | #3
Csak nekünk semmit sem ér. :( Majd ha kibővítik.
2009. jún. 14. 10:49 | válasz | #2
Ez teljesen korrekt. A 360-asok csak pénzért tölthetnek le hivatalosan klippeket.
Tetsuo  
2009. jún. 13. 16:25 | válasz | #1
Agymosas a gagyival mar ingyen. nagyszeru.