Vagy Ridley Scott vagy senki!
2009. június 13. 05:07, szombat
A 20th Century Fox igen keményen üzent a Scott-fivérek által vezetett ScottFree produkciós irodának. A stúdió kijelentette, hogy csak abban az esetben kap zöld utat az ötödik Alien-film, ha azt Ridley Scott rendezi.

Hirdetés

Korábban mi is bejelentettük, majd maga a gyártó ScottFree meg is erősítette, miszerint tervbe vették az ötödik Alien-filmet, melyről mindösszesen annyit tudni, hogy nem a negyedik epizód után játszódik majd, hanem annál jóval korábban. Az akkori hírek szerint a rendezésre Carl Erik Rinsch lett kiszemelve, a Scott-fivérek pedig producerként vesznek részt az alkotásban.



A Fox azonban felszólalt és egyértelművé tette, hogy ők hogyan képzelki el az ötödik Alien-mozit. A stúdió egyértelműen elutasította a rendező személyét (aki egyébként nem mellesleg Ridley Scott lányával jár) és kijelentette, hogy vagy Ridley Scott rendezi a filmet vagy nem kapja meg a szükséges engedélyt és támogatást a produkció.

A lépés viszonylag érthető, hiszen A nyolcadik utas: a halál mellett csak a James Cameron rendezte második rész aratott egyértelmű sikert és valószínű az Avatár direktora nem vállalná el újból ezt a feladatot.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
craesh  
2009. jún. 15. 20:30 | galéria | válasz | #26
sztem meg ridley scott szar alak ehez a filmhez.... rohattul nem állja meg a helyét egy olyan rendezö aki a 80as években véletlen rámákolt a filmre. valszeg inkább a producerek segitették ott is. Ő maradjon csak a gladiátor, mennyei királyság meg az ilyen történelmi eposzainál (nincs velük semmi bajom) na de egy ilyesn Alien 2 szintü filmet soha az életbe nem fog ez a történelem tanár csinálni...

új arc kell mindenképpen rendezönek. a terminator 4 rendezöje tökéletes lenne, a lényeg hogy az öregek csak _segitsek_ öket, szal producer vagy vmi hasonló legyen, mint a spielberg mostanában, de azé ne ugasson sokat. lejárt lemzek már... lásd indy 4 stb.

Tikal  
2009. jún. 14. 22:50 | galéria | válasz | #25
lehet hogy én nem... de remélem a terminator 4 után már rá sem biznak semmit, bár nekem a két charlie angyalai után már gyanus lett volna a rendező, hogy csak nem kéne neki odaadni egy kult film folytatását...
Tikal  
2009. jún. 14. 22:46 | galéria | válasz | #24
? t3-nál talán jobb volt, de sem mint önálló film sem mint a terminator és a judgement day mellett nem áll meg, és szégyent hoz rájuk....
bmw  
2009. jún. 14. 21:23 | válasz | #23
Csak csinaljak maaaar.... :)
2009. jún. 14. 17:54 | válasz | #22
ja csak az a pöcs olyan "méltó" folytatást csinált, hogy valószínű nem lesz 5. rész, vagy ha lesz nem 200 millióból és nézheted 2 órán keresztül ahogy Connor egy Terminátorral beszélget, mert sok akció, CG nem lesz benne!
2009. jún. 14. 15:21 | válasz | #21
"... és valószínű az Avatár direktora nem vállalná el újból ezt a feladatot."
Hát most be van táblázva vagy 5 évre J.C. Készül az Avatar, a Battle Angel, meg van 1-2 projekt függőben ... Avatar trilógiává fejlesztéséről nem is beszélve.
2009. jún. 14. 13:16 | válasz | #20
S pluszz a harmadik, ezek mind elismertek voltak úgy kritikailag, mint közönségileg.
A mostani rendezők a fél karjukat odaadnák, hogy ilyen portfóliójuk legyen viszonylag kezdőként.
2009. jún. 14. 13:14 | válasz | #19
velem=vele

Velem nem volt akkor még semmi helyzet:P
2009. jún. 14. 13:13 | válasz | #18
Azelőtt lógatta a lábát vagy reklámokat rendezett vagy valami :D
Az Élien nem volt akkor olyan nagy projekt, senki se gondolta hogy klasszikus lesz belőle. Pont az a helyzet volt velem (előzmény és utóhang is) mint a Terminator első részével.
Kerub  
2009. jún. 14. 11:46 | galéria | válasz | #17
Jaaaaaa, mert te a Hullajó meg a Törjön ki a frász féle vicces filmek után nyugodt szívvel rábíztad volna a LotR trilogiát... LOL :D
Kerub  
2009. jún. 14. 11:43 | galéria | válasz | #16
És én milyen jól jártam mert ez a pöcs olyan jó filmet készített ami a T3-mal ellentétben végre tényleg folytatás.
Tikal  
2009. jún. 14. 09:07 | galéria | válasz | #15
igaza van a Foxnak...ezt kellett volna tenni a Terminatorral is, vagy Cameron vagy senki... de nem voltak ilyen határozottak és rábizták egy pöcsre...
2009. jún. 14. 07:19 | válasz | #14
de az Alien előtt mit csinált R. Scott?
2009. jún. 14. 02:11 | válasz | #13
Rendezhetnek filmet, de nehogy már a legelső projektjük egy klasszikus folytatása legyen, csináljanak egy teljesen különálló, kissebb költségvetésű filmet s abban bizonyitsanak.
Ridley Scott a Szárnyas Fejvadász előtt csinálta az Alien-t úgyhogy bőven bizonyitot, Peter Jackson pedig nem egy elismert alkotást tett le az asztalra LOTR előtt (Braindead, Heavenly Creatures, The Frighteners)
Kerub  
2009. jún. 14. 00:20 | galéria | válasz | #12
Manapsàg a rendezõket reklámfilmeknél és klippeknél próbálják ki és onnét kerülnek át a film iparba. Lásd David Fincher. De pl a Constantinet is egy olyan faszi rendezte aki elötte csak klippeket. Szóval nekem nincsenek ilyen fentartásaim... Mi lett volna ha a studio annó nem ad lehetõséget Ridleynek a Szárnyas fejvadászra mondván h egy senki aki nem bizonyítot. Ez a rendezô többet felmutatott már mint az aki a District 9-t rendezte, akit Peter Jackson egy rövidfilm után felkarolt. Ha már PJ ... te neki adtad volna a LotR könyveket az elötte lévô filmjei alapján?
Szóval nekem nincs bajom az új arcokkal, fôleg amíg nem studiók, hanem olyan rendezök fedezik fel öket mint Ridley Scoot akinek a választásában maximálisan megbízom.
Mister  
2009. jún. 13. 20:11 | válasz | #11
Reklámfilmek és klippek?
Hát akkor tényleg alkalmas egy ilyen volumenű film levezénylésére... :D
2009. jún. 13. 19:43 | válasz | #10
szerintem is vagy Scott papa vagy Cameron bacsi kene a "director" szekecskebe keruljon. amugy az a bizonyos 4. resz nekem tetszett... ojan 2. reszes hangulata volt. eloszor loj , utana meg kerdez. :D
2009. jún. 13. 18:08 | galéria | válasz | #9
én szerintem nem kéne ezt erőltetni.
Már a 4. résznek sem lett volna szabad elkészülnie.
Amúgy most néztem meg nem rég az aliens-t (2. rész) és messze az a legjobb, és leghangulatosabb rész. Amúgy meg hihetetlen hogy a 80-as években készült, és még mindig megállja a helyét. Látvány ügyileg kiváló. Néhol még el is gondolkozom hogy hogy csinálták abban az időben
Kerub  
2009. jún. 13. 17:04 | galéria | válasz | #8
Azért nézz utánna a tagnak mielött ebből a fél információból ilyen következtetéseket vonsz le. Én megnéztem anno az eddigi munkáit (reklámfilmek, klippek) és maximálisan megnyugodtam az 5. filmmel kapcsolatban (persze úgy h Ridley az egyik producer :) )
2009. jún. 13. 13:34 | válasz | #7
Banyeg megnéztem ki ez a tag (Carl Erik Rinch), hát ... 3 filmhez volt eddig köze összesen, íróként, producerként vagy rendezőként, egyik sem egy ismert produktum, utoljára '96-ban, szóval kb. totál noname alak ... és erre bíznának egy legendát? Necces ...
Tetsuo  
2009. jún. 13. 13:19 | válasz | #6
ilyen a vilag..
Mister  
2009. jún. 13. 12:49 | válasz | #5
De értitek, ha RScott lányával járnék, akár rendezhetnék is 100 millás költségvetésű filmeket...
2009. jún. 13. 11:49 | válasz | #4
Vagy Cameron és Scott közös rendezésében készülne :) (najo álmodozást abbahagyom :))
2009. jún. 13. 09:58 | válasz | #3
Szintén.
Bár Ridley papára nem nagyon számítanék, már csak azért sem, mert az túl szép volna, hogy igaz legyen..
emp  
2009. jún. 13. 08:43 | válasz | #2
én meg egy pattanásig feszült, idegőrlő psichoterror verzióra szavaznék a'la 8.utas
2009. jún. 13. 08:22 | válasz | #1
Ez most vagy nagyon jó(nem hagyják összegányolni,vagy nagyon rossz(el sem készítik).
Én leginkább valami kaotikus hentelős filmet látnék szívesen amiben komoly fegyverek,katonák,és sok alien van!