Túl beteg a kiadatáshoz a NASA-hacker
2009. június 10. 19:37, szerda
Legalábbis erre hivatkoznak a brit hacker védői, kiemelve, hogy egy esetleges kiadatás komoly következményekhez vezethet, az ügy pedig akár a férfi öngyilkosságával is végződhet.

Hirdetés

A BBC tudósítása szerint Garry McKinnon betegségére hivatkozva igyekszik elkerülni a kiadatást az amerikai félnek. Az ügy már hosszú ideje húzódik, és a férfi eddig sikeresen elkerülte a legrosszabbat (jobban mondva sikeresen megtalálta az újabb és újabb fórumokat, ahol még fellebbezhet az eredeti döntés ellen). Most egyfajta utolsó szalmaszálként kapaszkodik betegségébe, amely valóban segíthet az ítélet módosításában.

A férfit tavaly Asperger-szindrómával diagnosztizálták, amely az autizmus egy enyhébb formája. Ennek ellenére védőügyvédei szerint a kiadatás komoly gondokat okozhatna számára, mivel mindenkor szüksége van családja jelenlétére és támogatására. Ellenkező esetben teljes mentális összeomlás is bekövetkezhet nála, amely akár öngyilkossághoz is vezethet - ezt pedig nyilván az amerikai hatóságok sem szeretnék, bármennyire is szeretnék móresre tanítani a NASA, valamint több katonai hálózat feltörésével és hatalmas károkozással vádolt hackert.

McKinnon érvei között egyébként az is többször elhangzott már, hogy ő mindössze az földönkívüli élettel kapcsolatos bizonyítékokra, valamint az ezt elfedő esetleges amerikai manőverekre utaló nyomokat keresett, és bár azt elismeri, hogy több fontos hálózatba is behatolt, ott azonban állítása szerint semmit nem törölt, így tehát nem vádolható szándékos károkozással. Ez utóbbi kitétellel az amerikai illetékesek nem értenek egyet, ők mindenáron a tengerentúlon szeretnék bíróság elé állítani a hackert, aki így akár 70 évet is kaphatna.

A férfi elfogása óta immár hét év telt el, az amerikai fél pedig szeretné behajtani a szerintük így okozott 800 ezer dolláros kárt, vagy legalábbis elégtételt venni azért. A kiadatásról szóló tavalyi miniszteri döntés megerősítése, illetve annak módosítása még idén várható.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 12. 06:35 | válasz | #13
2009. jún. 11. 16:59 | válasz | #12
"Egy gyilkos meg jó ha kap 10 évet. Persze ez is államonként változik, de akkor is."
Egy nemierőszakot elkövető 2-5évet.Egy késsel szurkáló 5 évet.Egy gyilkos 10-20évet. Egy állami hivatalba betörő 70évet. Egy fájl letöltő 200at. Szép jövő.
2009. jún. 11. 16:26 | válasz | #11
"70 évre lecsukhatják"
Egy gyilkos meg jó ha kap 10 évet. Persze ez is államonként változik, de akkor is.
Nesze neked igazságszolgáltatás!!! Kapják be!!!
2009. jún. 11. 14:00 | válasz | #10
"...nem is elítélni akarják csak azt tudatják velünk h 70 évre lezárták és pont..." "...az amcsiknak dolgozik majd..."

Szerintem is, egyes virusirtó cégek és tűzfal cégek is alkalmaznak hackereket....
Hawaii  
2009. jún. 11. 11:18 | válasz | #9
"...nem is elítélni akarják csak azt tudatják velünk h 70 évre lezárták és pont..." "...az amcsiknak dolgozik majd..."

Számomra is ez a leginkább emészthető forgatókönyv. Mindíg jól jön a friss és rátermett hús a cyber hadviselésben. Mitöbb azt sem tartom kizártnak, hogy a rendszer ahova betört, nagyon is tudatosan sebezhető, amolyan csali féleség, ami egyben teszt funkciót is betölt (attól függően, hogy ellenséges, vagy baráti országból próbálkozik a hacker).
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jún. 11. 08:33 | galéria | válasz | #8
Kitüntetni kéne, nem 70 évre leültetni + sok ezer dolláros fizu a védelmi hivatalnál...
Crane  
2009. jún. 11. 08:32 | válasz | #7
Humm... érdekes. Ha valóban talált volna valami nagyon fontosat, értékeset, akkor már rég meghalt volna "váratlanul". Szerintem inkább példát akarnak statuálni rajta, mert tele van az USA hócipője, hogy átjáróház a "titkos" hálózatuk. Egyértelműen kirakatbabú.
2009. jún. 11. 08:10 | válasz | #6
"...ő mindössze az földönkívüli élettel kapcsolatos bizonyítékokra, valamint az ezt elfedő esetleges amerikai manőverekre utaló nyomokat keresett..."
tulajdonképp az amcsik nem azt híresztelték h sosincs rejtett információ a földönkívüliekről?
Biztos h talált valamit akkor nem lenne ilyen fontos az h hol ítélik el.De lehet h nem is elítélni akarják csak azt tudatják velünk h 70 évre lezárták és pont a NASA-nak vagy az amcsiknak dolgozik majd, mert nekik kell az a tudás amit a csávó birtokol és így bárhova be tudnak jutni.

Akkor most ki is derült h földönkívüliek mégis vannak és sok titok is van róluk.
Nem mintha meglepne, de akkor most lebuktak amivel úgyse érünk semmit :D, de biztos lehet benne az ember.
ennyi
Lmntal  
2009. jún. 11. 02:39 | válasz | #5
Rájött, hogy az amerikai nép tulképp a földönkivüliek egy nehezen alkalmazkodó csoportja
2009. jún. 10. 23:33 | válasz | #4
anno azt állítótta h talált valamit, aztán utána hirtelen az usákoknak nagyon fontos lett ez a kiadatás. Azóta már nem hangoztatja h talált is valamit.
2009. jún. 10. 22:14 | válasz | #3
valószínűleg inkább megszállottság.
2009. jún. 10. 21:46 | válasz | #2
"...ő mindössze az földönkívüli élettel kapcsolatos bizonyítékokra, valamint az ezt elfedő esetleges amerikai manőverekre utaló nyomokat keresett..."
Wow. Nem is tudom, az első dolog, ami eszembe jutott talán az, hogy "elszántság".
billxxx   "Rest in Peace billxxx" 
2009. jún. 10. 20:38 | válasz | #1
Ki fogják adni,mert az amcsik félnek,hogy a talált bizonyítékokat,letöltötte ez elég veszélyes lehet,végül átveszik majd lecsukják,utána a börtönben mondjuk akár öngyilkos is lehet,de tulajdonképpen könnyű lesz eltenni láb alól.Az ügy eltusolva,a cia nyugodt lesz,mondjuk megkéseli egy néger sittes pl,tök mindegy.A lényeg hogy a fickónak game over.Lehet talált valamit ...........