![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Megállapodott a béremelésről az amerikai színészszakszervezet
2009. június 10. 11:29, szerda - Forrás: Napi Online
Az amerikai filmszínészek érdekvédelmi szervezete, a Screen Actors Guild (SAG) nagy többséggel elfogadta a stúdiókkal és a producerekkel kötendő új, két évre szóló szerződést.
A SAG közlése szerint a szavazásban résztvevő tagok 78 százaléka támogatta az új megállapodást, a színészek közül olyan nagyságok voltak mellette, mint George Clooney és Tom Hanks. Ellenezte viszont az új feltételeket egyebek közt Martin Sheen és Ed Harris, sőt maga a SAG elnöke, Alan Rosenberg is. Az ő táboruk nem tudott olyan erősen érvelni, mint a másik - mondta Rosenberg a Reutersnak - , de bíznak abban, hogy a még az idén megkezdődő tárgyalások eredményeként 2011-re már jobb szerződést tudnak kiharcolni. A mostani megállapodás azonnal a tavaly június 30-cal lejárt helyébe lép és az idén 3 százalékos, jövőre 3,5 százalékos béremelést tesz lehetővé a színészek számára, emellett kitér az interneten megjelenő munkák javadalmazására is, bár a BBC szerint épp ezen a téren nem tudtak számottevő emelkedést elérni. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |