Szakértői konzultáció minden ügyfélkapu-hiba után
2009. június 10. 11:05, szerda - Forrás: MTI
Az ügyfélkapu minden érdemi meghibásodása után szakértői szintű konzultációt javasolt Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért felelős államtitkára szerdai országgyűlési bizottsági meghallgatásán.

Hirdetés

Baja Ferenc az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága informatikai és távközlési albizottsági ülésén kifejtette: a konzultációra azért is szükség van, hogy tájékoztathassák a képviselőket az ügyfélkapu működéséről, illetve adott esetben a meghibásodás okairól. Az államtitkár javasolta azt is, hogy nemsokára elfogadandó elektronikus közigazgatási törvény végrehajtási rendeletében pontosan rögzítsék a portál működtetésnek feltételeit.

Baja Ferenc elmondta, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint az ügyfélkapuhoz hasonlóan nagy rendszerek, mint például a Google esetében a hétszer 24 órás hibamentes üzemeltetés hihetetlenül sok pénzbe kerülne, ami a néhány hónap múlva üzembe állítandó Ügyfélkapu2 esetében sem áll teljesen rendelkezésre. Hozzátette: lényegében azt kell megvizsgálni, hogy társadalmilag mi az elfogadhatóbb, egy 15-20 milliárd forintos fejlesztés, vagy egy 2-3 órás leállás. A meghallgatáson jelen lévő szakemberek közül Oláh István, az ügyfélkaput működtető Kopint vezérigazgatója kifejtette, a meghibásodás kapcsán adatvesztés nem történt.

Az ügyfélkapunál május 29-én délelőtt kilenckor jelentkeztek az első hibák, amiről rövid időn belül értesítették az érintetteket, s közleményt adtak ki történtekről. A hibát egy órán belül azonosították, s az ügyfélkapu mintegy 8 óra múlva délután, a kora esti órákban már ismét működött. Az ügyfélkapu nagy terhelés alatt működő rendszer, a hibát több körülmény egybeesése okozta. Baja Ferenc meghallgatását a Fidesz kezdeményezte, azt követően, hogy május végén ismét leállt az ügyfélkapu, s az állampolgárok számára elérhetetlen volt a rendszer.

Az infokommunikációs államtitkárság sajtóirodája korábban arról tájékoztatott, hogy a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer működési hibája "az egyik alapszoftver nem várt működéséből" adódott, amit az üzemeltető gyártói támogatással sikeresen elhárított. A hiba biztonsági problémát nem okozott, adatok nem vesztek el.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Vorpal  
2009. jún. 11. 01:31 | válasz | #6
A "Tolvajok, fikázás, rosszindulat" ra ugrottál te is mi?:)
2009. jún. 10. 17:29 | válasz | #5
Akkor mit keresel még itt? És vidd magaddal "GyuFe"-t is, már ne mérgezze itt tovább a levegőt...
Vorpal  
2009. jún. 10. 14:19 | válasz | #4
Nem kerül annyiba - de ezen már széjjelvetett minket az ideg a mulkori 2 közbeszerzés kapcsán.

Tanulság: Magyarországon nem érdemes a dolgok pénzügyi oldalát firtatni, mert ott úgy is le van szarva az nagyérdemű.

Tolvajok, fikázás, rosszindulat országa ez. Egyetértek GyuFe vel - lehet innét elmenni.
2009. jún. 10. 14:09 | válasz | #3
"a hibát több körülmény egybeesése okozta. "

magyarán bugos szarszemét, amit nem teszteltek megfelelően. Nincs az az isten, hogy 15-20 milliárba kerüljön egy ilyen rendszer. Vannak működő rendszerek, mindannyian tudjuk. Aki az ilyen fal szövegeket bedobja, azt nem szabad komolyan venni, és ez ok a szerződésbontása. Support díjjakkal sincs ennyi 10 évre.

Mivan bazmeg, ilyen sok adót fizetünk??
2009. jún. 10. 12:19 | válasz | #2
Ez nekem is tetszik, majd ezt mondom a megrendelőnek én is!
Ha olyan biztosan üzemelő rendszert akar mint a Google, akkor az ár 1000x-es, egyébként meg örüljön, hogy néha működik is!
Vorpal  
2009. jún. 10. 12:15 | válasz | #1
"azt kell megvizsgálni, hogy társadalmilag mi az elfogadhatóbb, egy 15-20 milliárd forintos fejlesztés, vagy egy 2-3 órás leállás" - egyik sem és beszélni sem kell meg érdemes ilyenről, mert igy nagyon professzionális hatást kelt.
De áh marketing.

Vicces hogy még el sem készült, már le akarnak nyeletni velünk egy 3 órás leállást.D szóval embereke akkor 3 órára le fog állni készüljetek,)))