Rövid ideig tartott a Microsoft Bing sikere
2009. június 9. 11:45, kedd
A szoftvercég új keresője a megjelenést követően rögtön megelőzte a Yahoo megoldását, ezzel pedig megvalósította a Microsoft által kitűzött célt - az ideális állapot azonban csak pár napig tartott.

Hirdetés

Az első beszámolók kiemelték, hogy a kissé furcsának ható névvel megjelent Bing új megoldást valósít meg az internetes keresők szegmensében, amely leginkább a Wolfram Alpha-hoz hasonlítható. Kétségtelen, hogy a Microsoft kitett magáért, továbbra is arra koncentrálva, hogy megszerezze az olyannyira áhított második helyet - ennek elérését néhány éven belül jósolják, ám a vezetés, még ha csak egy rövid időre is, de már belekóstolhatott az érzésbe.

A StatCounter Global Stats adatai szerint ugyanis június első hetében, vagyis közvetlenül a megjelenést követő napokban, a Bing máris megelőzte az eddig a második helyet tartó Yahoo keresőjét, jóllehet ez a Live Search portál számára mindeddig elérhetetlennek bizonyult. Erre sokan felkapták a fejüket, mások pedig gyorsan megjegyezték, hogy valószínűleg a megjelenés miatti érdeklődésről, pontosabban annak rövid ideig tartó fellángolásáról van szó (vagy arról, hogy milyen könnyen lehet pornót keresni az új platformmal, amit azonban azóta javítottak). Jóslatuk beigazolódott, a Bing ugyanis gyorsan visszaesett a harmadik helyre, ezzel pedig visszaállt az eredeti állapot.

A második hely megszerzése azért is fontos, mert a Microsoft ezt eredetileg a Yahoo felvásárlása révén szerette volna elérni. A mintegy 40 milliárd dollárt felemésztő üzlet kútba esése helyett ezt most jóval gyorsabban és olcsóbban megvalósították, és bár a siker rövid életűnek bizonyult, a lehetőség mindenképpen megvan annak megismétlésére. Ez pedig nyilván dollármilliókat jelentene számukra, valamint a Google eddig kikezdhetetlen fölényének csökkentését - a keresőcég globálisan továbbra is 80 százalékos részesedés körül mozog, ez az Egyesült Államokban is 70 százalék feletti.

Meglátjuk, hogy a Bing hogyan szerepel majd a piacon - az elemzők jó része szerint a Microsoft ezúttal jó lóra tett.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 17. 02:49 | válasz | #20
Nem hinném hogy utóléri a google-t, mert már mindenki azt szokta meg. A kezdeti siker csak a kíváncsiskodóknak köszönhető szerintem, ráadásul a google találja meg azokat, amiket valóban keresek, a bing egyenlőre csak minden más hülyeséget talál. Lehet hogy idővel javul a helyzet, de 99%-ban eddig is megtaláltam a keresett dolgokat. A maradék 1%-ot szerintem Binggel sem találom majd meg.
2009. jún. 11. 07:47 | válasz | #19
Lehet mar gondoltak ilyesmire sunyi modon ?
Valami atallitja winen az FF alap keresolyet bing-re
endyxx  
2009. jún. 10. 16:48 | galéria | válasz | #18
Most kipróbáltam, és bejött :)
Narxis  
2009. jún. 10. 16:24 | válasz | #17
Inkább azt mondanám, hogy az internetben egyre több a pénz, ezért találja meg elsők között a fizetett hirdetéseket. Ez lesz a sorsa minden keresőnek amelyik eléri az első helyet, legyen az akár a Yahoo vagy a Bing. Nagy üzlet ez, nem véletlen próbálkozik MS már hosszú évek óta.
2009. jún. 10. 16:21 | válasz | #16
Butának lehet, hogy butább, de ezt csak akkor mondhatod, ha a létező összes találatot, amit kidobott egyesével végignézted. Előbb nem, mivel nincs rálátásod az egészre. Próbáld ki a "download music" kifejezést. 184 000 000 találatot dob. Tessék végignézni mindet! Aki ennyiből sem tud választani, az írjon magának saját keresőt, mert neki sem a bing, sem a livesearch sem a yahoo nem lesz megfelelő.

Kezicsókolom!
2009. jún. 10. 15:02 | galéria | válasz | #15
Vagy csak te vagy laikus fiam.
2009. jún. 10. 11:32 | válasz | #14
Érdekes, másnak ez megy, neked nem? Lehet rossz szakmát választottál.
2009. jún. 10. 09:43 | válasz | #13
No, azért ahhoz hogy az Opera elterjedjen ahhoz előbb ingyenessé kellett tenniök, az pedig teljesen csak valahol a 7-8.akármi környékén történt meg (5.0-tól kezdve volt reklámcsíkos változat). Netcápából volt fizetős, de legalább létezett ingyenes változat, ők a (web és certificate)szerverekből akartak megélni, de aztán végül máshogy alakult :). Egyébként a Mozilla.org is a Netscape-ből született, az AOL-TimeWarner (Netscape tulajdonosa akkori nevén) alapította. És nem is az FF volt az első név amin megjelent a közösségi fejlesztésű böngésző, volt Phoenix, Mozilla is. Vele párhuzamosan íródott a Galeon (emlékeim szerint az első igazán komoly borzer) meg jóég tudja még mi.
2009. jún. 10. 09:24 | galéria | válasz | #12
Valóban, és próbáljátok csak meg optimalizálni (vagy akár csak használhatóra írni) az oldalaitokat mindegyik szarságra, amelyiket valmelyik idióta gyártó kiböfög. A netnek szabványokra "kéne" épülnie, amiket persze senki sem tart be.
2009. jún. 10. 06:58 | válasz | #11
Nanana! Azért volt élet a firefox előtt is ie nélkül! Esetleg emlékezz vissza a Netscape-re. Erősebb alternatívája volt az iexplorernek mint most a firefox, és az operát is lényegesen hamarabb kezdték fejleszteni mint a firefoxot. (Amúgy ff párti vagyok, de a tény az tény)
De ez a "legyen 2-3 böngésző és 1 kereső" egy irdatlan nagy baromság. Akkor fejlődik egy technológia igazán, ha van konkurenciája. Próbálják csak lepipálni egymást, versengjenek csak a kegyeinkért ;)
2009. jún. 09. 20:35 | válasz | #10
Egyszeru helyzet, tobbet kell fizetni Mozilla foundationek, mint a Google, es van eselye a dolognak. Talan egy kisebb oszegert a valaszthato keresok listajara kerulhet.
2009. jún. 09. 19:39 | válasz | #9
Ja, egyre inkább csak azt találja meg, amiért fizetnek, amin Google hírdetést van, stb. Egyre több dolog van, amit már nem talál, amiket évekkel ezelött még igen. Gyorsul egyre, de egyre butább.
Narxis  
2009. jún. 09. 19:02 | válasz | #8
Ne már, hogy nálad az a fejlesztés ha máshogy néz ki a gugli keresőoldala. Egy csomó fejlesztés van végrehajtva magán a keresőmotoron.
DjDano  
2009. jún. 09. 18:26 | válasz | #7
Nem vagy te egy kicsit MS ellenes? És amúgy a statisztikák nem támasztják alá amit mondasz, mert globálisan még mindig 70% körül van az Internet Explorer részesedése....

Valljuk be az utóbbi években nem igazán fejlesztette a Google a keresőjét, azon kívül, hogy más szolgáltatások reklámjait elhelyezte az oldal tetején. Valahogy úgy vannak vele mint az MS az IE6-tal anno, mindek fejlesszenek ha nincs rivális és egyeduralkodók... Ezért is lenne jó egy újdonságokat felvonultató konkurencia!
DjDano  
2009. jún. 09. 18:20 | válasz | #6
Te komolyan gondolod amit írsz ember? Amíg csak az IE6 volt, addig szinte semmit nem fejlődtek a böngészők, több évig kellett használnunk egy lassú. elavult és ráadásul veszélyes böngészőt. Aztán 2004 őszén jött a tűzróka ami ez elmúlt 5 év alatt alaposan felkavarta az állóvizet. Azóta igazi verseny van a sebesség, biztonság, funkciók, és nem utolsó sorban a szabványkövetésben. Mindez már az Explorerern kívűl 4 szereplővel Firefox, Opera, Chrome és Apple Safari

Mindenki eldöntheti melyik a szimpatikus és ez nagyon jó!

A Microsoft keresője is hasonló versenyre késztetheti a többi céget!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 09. 16:28 | galéria | válasz | #5
Ha elterjed ezzel is meg lehet csinálni majd azt, hogy kiírja hogy: "Sajnos csak windows operációs rendszerrel, xbox360-al, vagy zune-val jeleníthető meg az oldal".
2009. jún. 09. 15:37 | válasz | #4
webkereső = sok pénz. Igen jól értékesíthető, mint reklámhely, mint fogyasztói adatok, mint fizetett keresési eredmények. Emiatt fontos az első hely: ki akar reklámért fizetni egy sokadiknak...

Webböngésző több dolog miatt jó. Előszöris: adja az alapértelmezett webkeresőt, ez ugye máris sok pénz. (Az emberek nagy százaléka a default-ot használja, mindig...) Másrészt lehet saját formátumot nyomni, erre a formátumra fejlesztői eszközöket, szervereket, szolgáltatásokat eladni, stb. Nem véletlen az, hogy az explorer annyira inkompatibilis a szabványokkal: ez üzleti előny.

A gugli is pont ezért nyomja a fejlesztéseket, ott lihegnek a nyakában ezek a próbálkozások. Fejlesztenie kell, ha első akar maradni. Na, pontosan ezért jó a verseny. Ha csak EGY marad, akkor minek fejleszteni, kényelmesen hátra lehet dőlni és számolni a pénzt.
2009. jún. 09. 14:57 | válasz | #3
A Microsoftnak jó valamiért, hogy nyomatja a szarjait erőszakkal, ami amúgy a kutyának nem hiányozna ha csak Firefox+Opera és Google létezne a földön.
2009. jún. 09. 14:10 | galéria | válasz | #2
Vesszek meg, hogy mi a halálnak ennyi tré kereső, meg böngésző. Álljanak már le és legyen végre valamennyire szabványos a dolog. Bármelyik élő embernek bőven elég 2-3böngésző és 1 AZAZ EGY kereső, csak az legyen jó.
2009. jún. 09. 11:55 | válasz | #1
azért nem kell temetni. valahogy sokkal másabb dolgokat talál, mint a gúgli. ha egyiken nem találom, megnézem a másikon.