Skype-blokkolás - engedne a német T-Mobile
2009. június 9. 12:17, kedd
A német mobilszolgáltató várhatóan nyártól mégiscsak engedélyezi hálózatában a Skype-beszélgetéseket.

Hirdetés

A T-Mobile ugyanakkor közölte azt is, hogy az online telefonhívásokat kezdeményezőknek minden bizonnyal havidíjat kell majd fizetniük azért, hogy a telefonjaikról igénybe vehessék ezt a szolgáltatást. Változás az is, hogy a plusz adatforgalmat - a továbbított információk mennyiségétől függetlenül - ezentúl már nem külön fogja leszámlázni a vállalat. "A webes technika és a programozás gyors fejlődése miatt mindig lesznek új szolgáltatások és alkalmazások, amelyeket nem láthat majd senki előre és amiket a költségkalkulációkban figyelembe kell majd venni. Ugyanez igaz lesz az internetes telefonbeszélgetések miatti forgalomcsökkenésre" - mondta Dirk Wende, a T-Mobile Németország szóvivője.

A szolgáltató úgy döntött, hogy a hálózatában folytatott VoIP-hívásokért egységesen 9,99 eurós havidíjat fog kérni az ügyfeleitől és nem gördít technikai akadályokat az internetes telefonbeszélgetések használata elé. Indoklásuk szerint a VoIP-hívások miatt megnövekedett adatforgalom szükségessé teszi a meglévő infrastruktúra fejlesztését, de ez a plusz költség nem hárítható át egyszerűen az összes előfizetőre.

A T-Mobile Németország április elején jelezte, hogy a hálózatában blokkolni fogja a Skype-beszélgetéseket. Ezt Alexander von Schmettow, a cég szóvivője akkor azzal indokolta, hogy a hálózati teljesítmény megóvása elsődleges szempont a számukra és hogy a 3G-s hálózatban való kapcsolatok engedélyezése esetén az adatátviteli sebességek nagy mértékben lecsökkennének és akár a hálózatok is túlterhelődhetnek.< Később a Vodafone is hasonló álláspontot képviselt, azonban Viviane Reding többször is felszólította a szolgáltatókat, hogy ne akadályozzák a szabad versenyt.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 14. 15:01 | válasz | #22
A wi-fi ráverhetne a számításaikra, csak az a baj, hogy aki járt Angliában, tudja, hogy ezek a faszszopók, hogyan reagálnak a wi-fi AP-k gombaszerű szaporodására... Megveszik őket. :) És előfizetéssel férsz hozzá a rendszerhez.
Mi pedig azt reagáljuk, hogy egy röpke 5-10 millióból a falunkat be fogjuk wi-fi-izni, és 5 év múlva senki nem fog a falunkból, vagy ha fog is, csak nagyon minimális pénzzel hozzájárulni ezeknek a szemétládáknak a gyarapodásához. :)
Azt reméltem egy éve, hogy a költségek szépen lassan a skype-al majd kikopnak, meg majd csak internetet fogunk fizetni 10 év múlva. Hát ők ezt nem akarják, mert havi 2-3 rongy, az nem havi 20-30, amit vannak akik meg kell nekik fizessenek. Úgyhogy más eszközhöz folyamodunk. Ha nem elég a kevesebb, nem kaptok semmit. Aztán lehet nézni.
2009. jún. 12. 12:36 | válasz | #20
Igy van ahogy a ridick is irta amugy pl a push to talk szolgáltatás is le van tiltva a magyar szolgátatóknál is.
Azorut  
2009. jún. 10. 22:12 | válasz | #19
Hát igen, ez érdekes dolog, mert ha nem volt benne a szerződési feltételekben, hogy a skype tiltva lesz, akkor elvileg ilyenkor fel lehet mondani a dolgot, azt hiszem.
JL666  
2009. jún. 10. 20:01 | válasz | #18
más szolgáltatásáért ők szedik be a pénzt? rég el kellett volna őket zavarni...
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 10. 17:52 | galéria | válasz | #17
Aki hűségidőre náluk vette a telefonját, az sajnos nehezen tudja otthagyni őket.
Lame  
2009. jún. 10. 17:01 | válasz | #16
Kocsog T. Egyebkent egyszeru. Ott kell oket hagyni.
Pofaznak itt a halozat tulterheleserol amikor a skypenak kb 3kb/s kell le es fel iranyban. Legalabb vallanak be, hogy nem birjak elviselni, hogy sokat veszitenek a percdijakon es ezert blokkoljak.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 10. 11:41 | galéria | válasz | #15
"eleve a skype sem ingyenes, mint ahogy ők azt hiszik."

Hogyan? Ugye nem várod el, hogy vezetékes vagy mobil szám hívása esetén a Skype fizesse helyetted a hívás ún. végződtetési díjat?
2009. jún. 10. 11:06 | válasz | #14
ilyen a szabad világ, mi meg a kína pornóoldal letöltést gátló új programján vagyunk felakadva.

de eleve, ha én kifizetem ez adatforgalmi díjat, akkor hagy döntsem már el mire használom. eleve a skype sem ingyenes, mint ahogy ők azt hiszik. most erre ráteszik a külön díjat és lassan megölik.
ha lenne több helyen nyílt internethálózat már rég nyitottam volna skype számlát.

2009. jún. 10. 08:46 | válasz | #13
A Skyp-on kívül vannak más hasonló szolgáltatok. Azokkal nem terhelik a hálózatot? Ha blokkolják a Skyp-ot, majd használok mást.
Crane  
2009. jún. 10. 08:27 | válasz | #12
Az a helyzet, hogy "technikai" tény, hogy a hálózatot minden olyan szolgáltatás "túlterheli", ami ingyen van, és nem hoz extraprofitot. :)
A Dajcse' Post (a dajcse' trémobillal karöltve) pl. most tervezi az e-mail szolgáltatás blokkolását az interneten, mert milyen dolog az, hogy az nem papírlapú leveleket küldözgetnek egymásnak az emberek?! És az e-mail is túlterheli a hálózatot. Bizony! ... és meg vannak nagyon sértődve!


(nem kell elhinni, csak görbe tükör a görbe tükörnek!)
Az igazság az, hogy hülyék ezek, csak nem forognak hozzá.
2009. jún. 10. 07:08 | válasz | #11
Röhejesek... :) Még hogy terheli a hálózatot a skype hívás... :) Be vannak tojva,hogy az ember ingyen is beszélhet a mobiljával!!! Majd csak kapnak egy mega bírságot!!! :)))
Hegi90  
2009. jún. 09. 18:06 | galéria | válasz | #10
A Microsoftot megbasszák egy hülyeségért, őket meg békénhagyják? Hogy van ez kéremszépen?
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 09. 17:50 | galéria | válasz | #9
Nem is egészen értem, miről beszél a német Tré-Mobile. A havi 40 euróba kerülő "korlátlan" szolgáltatásuk csak havi 5GB-ig korlátlan, utána a letöltést 64, a feltöltést 16kbit/s-ra korlátozzák. Vagyik ekkor a feltöltés már Skype-ra sem elég:

"Der monatlicher(hihi, meg kéne tanulniok a német melléknévragozást!) Grundpreis in Höhe von 39,95 € entfällt bei Online-Bestellung für 2 Monate. Gilt nur im Inland mit unbegrenztem Nutzungsvolumen für paketvermittelten Datenverkehr im Mobilfunknetz von T-Mobile Deutschland. Ab einem Datenvolumen von 5 GB pro Monat wird die Bandbreite im jeweiligen Monat auf max. 64 kbit/s (Download) und 16 kbit/s (Upload) beschränkt. Die Nutzung von VoIP, Instant Messaging und Peer-to-peer Verkehren ist ausgeschlossen."

Na mármost, a havi 5GB-ot minden épeszű előfizető ki fogja használni, Skype-pal vagy anélkül, hiszen nem keveset fizet érte. Akkor meg hol is terheli túl a hálózatukat a Skype? Nagyon kilóg a lóláb!
2009. jún. 09. 17:50 | válasz | #8
Érdekes, hogy az adót itt "havidíj"-nak nevezik...és bizony-bizony, lisszaboni szerződés elfogadása óta a multik is kivethetnek adót. Köszönjük neked ájróupai únijó!
2009. jún. 09. 15:39 | válasz | #7
ja bocs, 6kbyte-ot akartam írni... tehát 48kbit/sec, nos ez megvan a TOR-ral még egy nagyon lassú circuit-nál is, mikor az egyik node-od egy kambodzsai dzsungelban élő bennszülött, aki a laptopjáról és a saját-készítésű WOKból vagy kínai tésztaszűrőből készült wifi antennájával a thai határ mellől lopja a backtrack linux-szal feltört WEPes thai hálózatot és a gépén egy TOR-szervert üzemeltet ami bármikor automatán lekapcsol ha rosszul közelítessz felé és leoldja a truecryptes meghajtókat ...
2009. jún. 09. 15:33 | válasz | #6
A Skype-nak elég a 6 kbit/sec, ennyit pedig a TOR is bármikor kiköhög.
2009. jún. 09. 15:09 | válasz | #5
de a lyukkártyánál már gyorsabb! legalább postagalamb nem kell az elküldéséhez :D
Mcsiv  
2009. jún. 09. 13:46 | válasz | #4
tudjuk tudjuk, TOR az isten, TOR a király, de szegény áteresztő képességét egy soros portos modem is odaveri;]
2009. jún. 09. 13:20 | válasz | #3
Ennyit a "demokratikus", meg a "fejlett", meg a német , meg a "nyugati" meg az "államokról" ...

Meddig tart egy TOR-proxy-t rákonfigurálni a kimenő portra? Tudom-tudom jelenleg MÉG nem létezik Symbianra , Java-ra stb.. TOR kliens... de ha ezt hamarosan nem szünteti be a TRÉ-MOBIL akkor ÉN magam fogok portolni egyet rájuk !

KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 09. 13:18 | galéria | válasz | #2
Ihr könnt mich mal kreuzweise!
2009. jún. 09. 12:59 | galéria | válasz | #1
Ezek tényleg agyhalottak?! Valaki más szolgálat, ő meg beszedi a pénzt, vagy hogy van ez most?! A Skype ingyenes és más szolgáltatja alá a szerókat, meg úgy általában mindent, azért ő nem szedhet külön pénzt, mert nagykegyesen megengedi, hogy használd is a VOIP-ot a saját tetves, tisztességgel kifizetett internetkapcsolatodon!??! WOÁW! Asszem az uzsora mellé ez is bekerülhet a nagykönyvbe.

Gondolom idővel minden egyes nyitott portért is fizetni kell, nomeg protokollonként is. Hmmm. Bújtatott jövőbeli költségek.