Fizetőssé válhat a Hulu
2009. június 8. 12:08, hétfő
Az anyacég új vezetője szerint a reklámokra épülő modell nem vált be, ezért a rendkívül népszerű videómegosztó portál által kínált tartalmak legalább egy része fizetőssé válhat a jövőben.

Hirdetés

Jonathan Miller, aki idén márciusban érkezett a News Corp. céghez, hogy felülvizsgálja a digitális stratégia fontosabb elemeit, két konferencián is beszélt a portál jövőjéről, annak üzleti modelljéről. Véleménye szerint ez utóbbin mindenképpen változtatni kell, mivel a reklámok önmagukban nem jelentenek elég vonzerőt a tartalomszolgáltatók számára, a bevételről nem is beszélve.

A Hulu kiemelkedően népszerű a tengerentúlon, ahol a nagy kiadók és filmstúdiók beleegyezésével, sőt azok közvetlen támogatása mellett kínál teljes televíziós műsorokat és mozifilmeket. Ezzel a portálnak sikerült az, amivel a YouTube-nak hosszú ideig nem sikerült megbirkóznia - hiába van utóbbinak jóval nagyobb felhasználói tábora, a Hulu sokkal inkább megfelelt a szórakoztatóipar ízlésének és feltételeinek. Úgy tűnik azonban, hogy az anyagiakat illetően ez sem elég, ezért az anyacég most változtatna az eddig kizárólag reklámokra építő üzleti modellen.

A gyors változásokat a vezető azonnal kizárta, ám hosszú távon teljesen logikusnak tartaná a mikrofizetések, valamint az előfizetéses modell megjelenését, ami minden bizonnyal az európai megjelenéssel, a kontinensen való terjeszkedéssel egy időben valósulna meg. Amennyiben a fizetések nem a teljes kínálatra terjednének ki, nyilván a legújabb, legnagyobb érdeklődésre számot tartó alkotásokat fejelnék meg némi díjjal, mivel a reklámok eddig nem tudták megváltani a világot.

Kérdés, hogy miként viszonyulnak majd ezen lépéshez a felhasználók, akik hozzászoktak az ingyenességhez, különös tekintettel arra, hogy a YouTube is egyre inkább fontos szereplőként jelenik meg a zenekiadók és filmstúdiók előtt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Gery85  
2009. jún. 08. 21:08 | válasz | #9
kipróbálom.thx
winnie  
2009. jún. 08. 20:55 | válasz | #8
vannak ip-rejtő okosságok vagy programok, mint hotspot shield.
Gery85  
2009. jún. 08. 20:52 | válasz | #7
És hogy lehet megoldani,hogy magyarországról is nézni tudjam??
winnie  
2009. jún. 08. 20:23 | válasz | #6
főleg azért is meglepő, hogy nem-pénzes volt, mert az itunes is mekkora sikersztori, pedig ott nem HD-s filmek, sorozatok hada van, hanem kvázi bélyegnyi epizódokat árulnak 1.99-ért. de szerencsére fizetni nem bonyolult.
winnie  
2009. jún. 08. 20:21 | válasz | #5
nyilván fizetve is sokaknak megérné. amúgy meg várható volt. ennyire durva jó kínálatot teljesen ingyen nem tudom meddig lehet fenntartani. sok warezelő nyála nyilván csorogna, ha tudná mi minden van "ottan".
2009. jún. 08. 20:10 | válasz | #4
Ki mondta, hogy nem kellett senkinek ingyen? Sőt: pont abban bíznak, hogy lesznek elegen akik fizetnek is majd.
Tetsuo  
2009. jún. 08. 20:07 | válasz | #3
ki nem szrja le?? LOL soha nem fizetnék azert a szarert..
2009. jún. 08. 19:21 | válasz | #2
pedig már kezdtem örülni persze alaptalanul
2009. jún. 08. 19:13 | válasz | #1
Hulu? Ha még ingyér se kellett, akkó mé fizetnék érte ???