Svájc: tiltakozások a biometrikus igazolványok bevezetése ellen
2009. június 4. 08:40, csütörtök
Hiába szavazták meg néhány hete a helyiek a biometrikus igazolványok bevezetését, az ügy ezzel még nem zárult le. A döntés szabályos tiltakozási hullámot váltott ki több kantonban.

Hirdetés

Schwyz és Waadt kantonok után további két kantonban, St. Gallenben és Solothurnban is többen hivatalos panaszt nyújtottak be a végeredmény ellen. St. Gallenben a helyi lakosok 50,4 százaléka voksolt a biometrikus igazolványok bevezetésére. Itt 20 panasz érkezett, de ezek mindegyikét elutasította a kanton kormánya. Az indoklás szerint pusztán a kis szavazatkülönbség még nem elegendő ok az újraszámolásra és nem bizonyítja, hogy szabálytalanságok történtek. Ugyanígy döntött Solothurn kanton kormánya is, amely mind a 12 beérkezett beadványt elutasította. Solothurnban 51,9 százalék volt az igenek aránya.

A hivatalos szervekhez 22 kantonból összesen több mint 460 panaszt juttattak el a végeredményt kifogásoló személyek. A legtöbben azzal érveltek, hogy a túl kis különbségű győzelem miatt újra kellene számolni a szavazatokat vagy akár az egész népszavazást újra le kellene bonyolítani. A határozatokat bárki megtámadhatja a Szövetségi Bíróságon. A Szociáldemokraták Pártja (SP) rámutatott, hogy pont a kis különbségű győzelem miatt elengedhetetlen, hogy a létrehozandó központi adatbázisban maximálisan biztosítsák az adatvédelmet.

A svájci állampolgárok május közepén szavazták meg az új generációs okmányok bevezetését. Az igen és a nem voksok közötti különbség csupán 5504 szavazatot tett ki, így ez volt az egyik legkisebb különbségű döntés a svájci választások és népszavazások történetében. Mivel az alpesi ország tavaly csatlakozott a schengeni egyezményhez, így 2010-ig köteles bevezetni a biometrikus igazolványokat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 06. 00:18 | válasz | #10
Viszont ha nem léphet hagyományossal EU-tagállam területére, akkor már csak ki van kényszerítve, hogy igényeljen egyet, nem? Ha pedig ki van kényszerítve, akkor hol a demokrácia? Ennél még az 50%+1 szavazat is jobb, mert ha nincs alternatíva, akkor az diktatúra.
MuldR  
2009. jún. 05. 08:26 | válasz | #9
A demokracia halott! Eljen a proletardiktatura!
:) :D
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. jún. 05. 00:12 | galéria | válasz | #8
Ezt meg is lehet ám fordítani: ha valami igazán nagy dolog, akkor éljen a közvetlen demokrácia, ne azok a képviselők döntsenek róla, akik nagy valószínűséggel (pontosabban: egész bizonyosan) úgyis csak a saját pártjuk érdekei szerint szavaznak. Én legalábbis nem látom okát, miért tekintsem egy pártkatona szavazatát értékesebbnek, mint a Mariska néniét. Mindketten inkompetensek a témában, csak másképp.

Ezzel nem akarok vitatkozni veled, mert annak is van alapja, amit te írtál.

A jelen esetben pl. az lehetett volna egy megoldás, hogy aki nem kér a biometrikus útlevelekből, az kapjon/használjon továbbra is hagyományos útlevelet - de annak tudatában, hogy azzal nem léphet EU-tagállam területére.
2009. jún. 04. 22:55 | válasz | #7
Na, pontosan ezért szoktak lenni a komolyabb ügyekben a kétharmados törvények. Persze, ez csak a parlamentben van. Népszavazáson mindig az 50%+1 szavazat a döntő. De kicsit fura, hogy ha ez egyszer egy igazán komoly dolog, akkor miért lehet róla népszavazni? Döntsön a parlament, 2/3-dal, vagy 4/5-del! Ne a 98 éves mariskanéni, aki már ki sem teszi a lábát az országból, ergo ő nyugodtan kibicelhet, mert más faszával veri a csalánt.
ocsieu  
2009. jún. 04. 17:40 | válasz | #6
A kérdés szerintem az, hogy érdemes-e 100000 (vagy bármennyi) szavazatkülönbség miatt egyöntetűen kötelezni milliókat (a példánál maradva mind a 2700000-et)... Szerintem meg kellene hagyni a választás lehetőségét... Adjanak valami olyan plusszt a biometrikus igazolványokkal, amiért bárkinek/mindenkinek érdemes váltani, és akkor kötelezni sem kell majd senkit rá...
2009. jún. 04. 14:12 | válasz | #5
akkor meg a kisebbség erőlteti rá az akaratát a többségre
hdo  
2009. jún. 04. 12:01 | válasz | #4
Az meg még nagyobb vicc, ha pölö egy vezetőségi ülésen páros számban jelentek meg ... szavazás van, 50-50 ... ilyenkor az elnök szavazata duplán számít, el van döntve, csókolom. Marhajó ez a demokratikus szavazás!
2009. jún. 04. 11:59 | galéria | válasz | #3
Ettől mindig kész vagyok...mi a faxért nem lehet már hozni egy olyan törvényt, amíg az emberek 80-90%-ka nem szavaz az adott dologra..és csak 1x lehessen szavazni.AKKOR NEM VEZETIK BE.Mert nevetséges, hol van itt a többség?Egy példa : 1.400.000 ember akarja, 1.300.000 pedig nem...hol van itt az egyetértés?Az egyik csoport rá erőlteti a másik csoportra az akaratát....vicc az egész.
Hegi90  
2009. jún. 04. 11:36 | galéria | válasz | #2
meg akkor minek van róla népszavazás, ha amúgyis KÖTELEZŐ??? és minket miért nem tájékoztattak erről az egyezmény előtt??
Hegi90  
2009. jún. 04. 11:36 | galéria | válasz | #1
1. Megint ugyanaz érvényesül sajnos: 50,1% dönt arról, hogy mi legyen a másik 49,9%-al ..

2. Akkor nekünk is kötelező lesz 2010-ig? Na arra kíváncsi leszek!