E3: Crysis 2 bejelentve
2009. június 1. 23:10, hétfő
Miután a GDC-n bemutatkozott a CryENGINE 3 a többség sejtette, hogy hamarosan valami nagyot jelent be a Crytek.

Hirdetés

És ez most meg is történt. Az E3 egyik első, igazán ütős - és tegyük hozzá, a platformokat tekintve meglepő - bejelentése a Crysis 2 volt. Már korábban is hallani lehetett, hogy maga a játék nem úgy fogyott, ahogy azt várták, így a második rész csak konzolokra érkezik, ám erről végül kiderült, hogy csak részben volt igaz.



A Crysis 2 ugyanis továbbra is kikerül PC-re is, de X360 és PS3 változatok is lesznek ezúttal. Az EA konferencián valószínű megtekinthetjük az első videót is a programból, hiszen David DeMartini, az EA alelnöke elmondása szerint a Crysis 2 a kiadó egyik legfontosabb projektje. És nagyon örülnek, hogy a Crytek továbbra is velük együtt dolgozik. Várjuk az Electronic Arts konferenciát, amiről majd kedden számolunk be.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 05. 16:32 | válasz | #27
Dr! Szerintem meg te vagy tudatlan és tájékozatlan. Szerinted egy személyi számítógépet kizárólag játékra lehet használni?
A cégeknek, kormányzatoknak és kisebb részt egyéni felhasználóknak szükségük van információ tárolásra és továbbításra. Erre kell elsősorban PC nem arra, hogy a hülye gyerek máriózzon.
Cat 02  
2009. jún. 04. 19:13 | galéria | válasz | #26
Szánalmas példa, de ott a wow.
Sir Ny  
2009. jún. 04. 17:14 | válasz | #25
Ahogy gyakorlatilag mindenkit mindenki tart el. Ez a gazdaság lényege.
2009. jún. 03. 20:03 | galéria | válasz | #24
Nah ezt az üzenet linkjét elmentem... méghogy nem hülyítik az embereket.
2009. jún. 03. 19:57 | galéria | válasz | #23
Valóban, a Warheadre gondoltam. De az a hülyeség, hogy a Warhead nem kiegészítő, tehát az a 2. része... De hát mind1, akkor Warhead.
2009. jún. 03. 19:55 | galéria | válasz | #22
Pc piac évek óta haldoklik. Aki ezzt nem látja az tudatlan tájékozatlan vagy sima pc buzi. A játékok tartják el a hardver piacot (új proci új videokártya). Azért kapnak a pécések egyáltalán játékot hogy menjen a hw piac!!! Ti tartjátok el őket!!! LOLL
2009. jún. 03. 16:22 | galéria | válasz | #21
Nagyon el vagy varázsolva... a Crysis: Warhead # Crysis 2!
A Crysis 2-t még csak most készítik!!!
2009. jún. 03. 11:43 | galéria | válasz | #20
Az meg pláne biztos, hogy nem a Crysis miatt érdemes gépet fejleszteni (sőt :D). Van még bőven érv mellette.
2009. jún. 03. 11:42 | galéria | válasz | #19
zola2000: Akinek a Crysis első része nem tetszett, annak a 2. része már nagyon valószínű, hogy igen, mivel pergősebb, filmszerűbb lett. Nekem az 1-ben túl sok "üresség" volt, taktika nálam eleve ott kezdődik, hogy nem egyedül kell menni. Taktika és szabadság, nem linearitás az ArmA-ban van, meg szimulátorokban. A Crysis 2 -t szerintem jól eltalálták, filmszerű, pergős, változatos, de mégsem teljesen csőfps, és az AI is egész jó. Kevés olyan van, akinek sem az első, sem a 2. része nem tetszett. Nálam low-mediumon ment mind a 2, grafikával semmi gondom nem volt, a 2. része kimondottan tetszett így is, bár hiányolom a coopot, single pályaszerkesztést, és lehetett volna kicsit több lehetőség.

PC-re meg mindenkinek megéri kiadnia a játékokat - hiába a sok warez. Ha azt mondják, hogy nem, akkor vagy ijesztgetni szeretnének, vagy jobb ajánlatot kaptak(!). Gépet még mindig sokaknak jobban megéri fejleszteni, így pc-s játékpiac is marad. Attól, hogy jobban megéri konzolra IS kiadni (mivel a vevők nagy része átment konzolra főképp a játékkínálat, exkluzivitások és ilyenek miatt), nem jelenti a PC "halálát".
2009. jún. 02. 17:49 | válasz | #18
A CrySis főmuftija, csak a PC Exclusivitás megszüntetését mondta, az Epic és benne az UT3/GoW főagyaúristene sértödött meg, de nem is a warezre, hanem a bírálatokra, amik érték a GoW-ot.
opeca  
2009. jún. 02. 17:33 | válasz | #17
Legutóbb még bedurcizva jelentte ki a Crysis főmuftija, hogy nem lesz PC-re második rész, kiindulva a sok warezból, ami komolyan érintette az első részt. Mármint szerintük komolyan.

Akkor ezek szerint mégiscsak lesz?
Akkor a kérdésem: Minek?
2009. jún. 02. 16:45 | válasz | #16
"No várj, most azt mondod, hogy hatalmas katasztrófa, hogy a bugos, optimalizálatlan első rész után nem jön PC-re a második rész?:DDDD"

Hát gen ráadásul hülyeségeket sem kéne mondani:
"A Crysis 2 ugyanis továbbra is kikerül PC-re is, de X360 és PS3 változatok is lesznek ezúttal."
2009. jún. 02. 16:37 | válasz | #15
De hogy utálom, netezni/filmezni jó. Csak annyit mondtam ha ez kijön nem kell rohanni a boltba gépet fejleszteni.
ffxi  
2009. jún. 02. 16:02 | galéria | válasz | #14
Mindig is lesz pc piacnak beleszólása ebben. Ha a nagy kiadók nem is csinálnak rá játékot. Akkor jönnek a kicsi feltörekvőben jövő cégek. És jó nagyot kaszálnak korszakalkotó művükkel. Utána felvetődik a nagyoknál, hogy mégsem kéne hanyagolni a pc-s tábort. És belekzedenek újra. Rókabő módon nem tudják eladni játékaikat, warez-ra fogják, bejelentik, hogy többet nem pc-re. És körös körbe forog ez az egész :D
opeca  
2009. jún. 02. 15:51 | válasz | #13
No várj, most azt mondod, hogy hatalmas katasztrófa, hogy a bugos, optimalizálatlan első rész után nem jön PC-re a második rész?:DDDD

Na jó, figyuszka, biztos rádesett egy PC amikor kicsi voltál, ezér tutálod ennyire, de azért van különbség a sőlyos elfogultság, és a nevetségessé válás között:)
opeca  
2009. jún. 02. 15:49 | válasz | #12
Figyelj, hidd már el, hogy a PC-és játékpiac soha nem fog megszűnni. Túl nagy szegmens ahhoz, hogy kivegyék, és persze növekvő szegmens.
Azért mert leírod naponta 50x, attól még nem lesz másképpen.
2009. jún. 02. 14:12 | válasz | #11
Az eddigiek alapján azt tudom mondani, hogy az szidja a krízist akinek mediumon megy, és akinek maxon megy az dicséri, ami azt jelenti hogy tényleg egy jellegtelen játék lehet (nem láttam), és csak a grafika/fizika adja el. Ez konzolon szerintem nem fog menni, mert már most is vannak olyan játékok amik megközelítik a cryengine 3 konzolos techdemokban látott grafikai részletességét (pl mgs 4, ff13), hát még mire ez megjelenik, és csak a grafika miatt senki sem fogja megvenni, tehát majd játékmenetben és hangulatban kell többet nyújtania a játéknak, hogy jól eladható legyen, na majd meglátjuk mit alkotnak a cryteknél (ezúttal mi is ^^)
2009. jún. 02. 13:19 | válasz | #10
pfff..mert majd a Crysis fogja eldönteni a pc vs. konzol csatát nem?:D
2009. jún. 02. 12:27 | válasz | #9
Sok pc bejelentés hírnél olvasni hogy a pc fanboyok írják hogy "na még egy exkluzívot vesztett az x360, ezért se kell venni" ugyanilyen alapon írom hogy újabb exkluzívot vesztett a pc, ezért a játékért sem kell pct fejleszteni.

Oké azt hogy utolsó érv visszavonom, ott van még az empire: total war, a blizzard játékai, meg néhány apróság mint maradék exkluzív cím...
Hegi90  
2009. jún. 02. 12:07 | galéria | válasz | #8
ígyvan.
neoG  
2009. jún. 02. 10:29 | válasz | #7
Feszültséged=feszültséget (bár az első sem hülyeség:))
neoG  
2009. jún. 02. 10:28 | válasz | #6
Muszáj itt keltened a feszültséged?Az ilyen kommenteket nagy megerőltetés lenne magadban tartani?Van egy csomó "erre szakosodott" topik, ahol kiélheted PC ellenes hajlamaidat.
2009. jún. 02. 10:13 | válasz | #5
Már mindjárt itt a DX11 és még mindig főleg DX9-et kívánnak használni.
Amúgy várom a játékot.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jún. 02. 09:57 | galéria | válasz | #4
Mi ez a rakás szar lenne az utolsó érv pc-re? Ha egy fostos gagyi techdemo lenne az utolsó az eléggé hígfos játékipart jelentene. De szerencsére ez egy egetrengető baromság. Ez is egy unalmas béna, félkamu techdemo lesz mint az előző volt...
2009. jún. 02. 07:12 | válasz | #3
Nah ezzel a bejelentéssel az utolsó érv is megszűnik a pc fejlesztés mellett...
2009. jún. 02. 07:11 | válasz | #2
Nah, kíváncsi leszek mit lehet kihozni az xbox360ból, bár most volt kint a final fantasy 13 videója, ami ha össze lehet hasonlítani a kettőt részletesebb mint a cryengine3 xbox360on, szóval ezen még dolgozzanak
nohea  
2009. jún. 02. 05:52 | válasz | #1
HELL YEAH!!!