 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Hang nélkül a pc annyit sem ér, mint az ébresztőóra, habár a hangerőszabályozó nem feltétlenül erre utal, de nekem csak a pc-m van ami reggel felkelt 7.1 es zeneszóra vagy akármire. Ezt eggy ébresztőóra még nem tudja, mert még nincsen ilyen, hiába van kép megjelenítése a pár tízezresbe kerülő órának, hacsak fel nem ismeri az usb-s 7.1 es hangkártyát az a multifunkciós óra. Ez kb ennyit se ér hang nélkül, ha így lenne, de feltételezem nem dísznek van az usb szabvány a pc-n. Az meg hogy win vagy lin az nem számít. A lényeg, hogy tudjam használni rajta azokat a régi alkalmazásokat amiket már réges régen kitaláltak rá, amibe nem tartoznak a játékok. Szóval, akkor sem fogok játékgépeket venni, ha ..., ha ..., ha ..., ..., inkább csinálok belőle eggy nagy digitális órát és akkor minden funkciót tartalmazni fog , viszont inkább vennék teljes operációs rendszert, mint eggy full extrás nagykijelzős digitális órát. Na mindeggy nem kell komolyen venni, mivel szerintem az összes rendszer ezt tudja ami digitális és működik, mint eggy computer.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.

|
LOL
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
Hómályos ez a képernyő, minden ide oda csúszkál. XD
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
Hol ovastad hogy nem lesz start menü? Mert ebben a cikkben tuti nem! O.o
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
Ez olyan, mintha kiadnának eggy vadonat új motort kerekek nélkül, de a start gomb az ott van rajta és ha ráülsz(márha rátudsz) akkor mondod neki, hogy indulj el, de nem megy, mert nem húzza a core 2 duo vagy a babakocsi a vasat. :)
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
Jó lesz ez a lecsupaszitott verzió, notimra bőven elég lesz.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
Windows Starter, Start menü nélkül XD, de az óra megmarad. Ez a 21. század új nagyfogyasztású digitális kijelzője.
Én meg útálom az összes operációs rendszert. Az akvárium a legmenőbb nálam! :)
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
Köszi! ^.^
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
Automatikus indítás, csak hogy a guglizást megelőzzem neked:
Rendszer --> Beállítások --> Indítópult
Innen már menni fog :)
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can't do.
The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
|
1: csak a mountolt partíciók vannak az mnt-ben ... vaajon honnan kapta a rövidítés a nevét B0nFire ott ugyan meg nem találná a nem mountolt partícióit, ugyanúgy a dev/hda-ban sem, mert olyan nincs is dev/disk van, és ott vannak a mount parancsok ... szal mielőtt oktatnál, meg kellene nézni hogy pontosan melyik disztróról és azon belül is melyik shellről van konkrétan szó.
2: a windowsban betűk, a linuxban számok jelölik a meghajtókat a szerepük _ugyanaz_ ... tehát ebben is tévedsz, hogy nincs olyan hogy c meg d ... van csak 3 meg 4 ...
TAPASZTALAT, hogy ennyit guglizni hónapok alatt nem szoktam windowsban, mint Ubuntun az utóbbi 2 napban. Tehát csak akkor igaz a kijelentésed, ha a következő fél évben nem lesz szükségem guglira, de _folyamatosan_ van. Most például arra kell rákeresnem, hogy hogy a francba tudok rávenni egy programot, hogy loginkor induljon, de ez csak szerintem az első dolog lesz a tucat közül amire még rá kell keresnem a mai nap folyamán.
"Én se szeretem az exceptionokat nézegetni és kibogarászni belőlük hogy az adott programnak hanyas .net framework kell, milyen dll-ek hiányoznak, miért nem hajlandó engedni a felbontást 1024x768 fölé, és még sorolhatnám az a többezer problémát ami sima userként előfordult vindózon"
Ubuntuban ugyanez van a csomagokkal. Van amelyiknek az előkövetelménye _NEM_ települ fel Synapticcal mikor kijelölöd, ilyenkor indíthatod a progit terminal-ban, hogy debuggold a hibaüzenet alapján, hogy mi a kínja. Továbbá míg a Win7 már _telepítéskor_ natív felbontásba rakta a monitoromat, addig nekem hardver kezelőben kellett turkálnom Ubuntun, hogy 16:10-es képarányt támogató drivert telepítsek fel a vidkarimhoz. Marha idegesítő volt a szétfeszített 1024x768-as kép.
A logikát meg hagyjuk, ez teljesen egyénhez szabott hogy mi tűnik valakinek ésszerűbbnek.
Ha 3 nap Ubuntu előismeret után ennyi kifogásolnivalót találok a mondandódban, akkor meg kellene gondolnod, hogy esetleg nem-e kellene elmélyítened a tudásodat Linuxban és megtanulni pontosabban fikázni, mielőtt egy szót is írsz.
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

|
Nem tudod miről beszélsz. Wubi-val raktam fel az Ubuntu 8.10-et. Aztán elkezdtem buherálni, majd frissítettem 9.04-re.
3 nappal ezelőtt azt se tudtam eszik-e vagy isszák, most van egy teljesen működőképes atomstabil WUBIVAL telepített Ubuntum, amiben az opera böngészőben nemhogy flash, még shockwave is van, WINDOWSOS képmegjelenítőt használok - irfanview - wine segítségével, nautilus scriptekkel konvertálok videót, és képet ... sorolhatnám.
Tehát a windows fikázásodnak KÖZE NINCS az ubuntu néha idióta viselkedéséhez, WINDOWS 7-en telepítve is ugyanúgy megy ahogy mennie KELL!
B0nFire:
Ha windowsban telepítetted - mint én - akkor a "host" nevű mappából ér(t)ed (volna) el a meghajtó gyökérkönyvtárát, és valóban, én is 3 napot szoptam vele míg testreszabtam, de már jobban kézreáll mint a windows. Pont ezt a grafikai és funkcióbeli testreszabhatóságot kerestem évek óta amit az Ubuntuban most megtaláltam. Eddig minden új installkor könyékig turkáltam 2 kézzel a Windows rendszerfájljaiban hetekig, hogy csak a felét érjem el annak amit Ubuntuban 2 és fél nap alatt - mert hát erre való, és most az eredmény az, hogy a desktopom így néz ki:
http://yfrog.com/5kuploadyp
Nem térítek, csak mondom! Jó az a Win7 is, imádom! :)
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?

|
A számítógép nevében benne van, hogy valamit számít. Mégis mire lesz ez jó számológép nélkül?
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
Na kb olyan hasonlatot tudnék, hogy te eddig autót vezettél, és most repülőt akarsz, úgy hogy azt se tudod mi az. De anyázod meg szarozod, mert nem lehet tolatni a repülővel, és a fék se működik olyan jól, és miért nem pont úgy működik mint egy autó :D
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
Jaaaa igen, te vagy az aki úgy kicentizted a vinyóhelyet, hogy telepítés után semmi szabad hely nem maradt, amitől megfeküdt minden. Már el lett magyarázva, hogy te vagy a hülye :) vindóznál is ugyan ez lett volna. Ha nem tűnt volna fel, oda is van írva a hibaüzenethez hogy Nincs elég hely a lemezen! (az a buzi vindóz is ilyeneket szokott ilyenkor kiírni, fúúúj :D)
Neked maradnod kell a winnél, ugyanis begyepesedett vagy, nincs logikád(te olyan leszel öregkorodban mint a mai "ááá ezek a modern dolgok máá engem nem érdekelnek, ásse tudom miaz, hagyom a fiatalokra" öregek, akik ha új tv-t kapnak is órákig kell szájba rágni a hasonló irányítást csak mert a gombok alakja más, meg az egyik gomb 2 centivel arrébb van :D). Már látom miért nem találtad a meghajtóidat, mégsem a driver miatt. Képzeld linuxon, és kb az m$ oprendszereken kívül nincs olyan olyan hogy c meg d meg ilyesmik. Minden olyan mint egy mappa. A particióid pl az mnt-ben vannak :) (még egyszer mondom, nem csak linuxon)
valahogy így. Nekem vinen van egy olyan particióm hogy D:\ ("cuccok" cimkével) linuxon ez úgy néz ki, hogy /mnt/cuccok. Egyébként ez valójában csak link, mert igazából a /dev/hda/cuccok helyen érhető el "közvetlenül" hd jelenti a vinyót, a-z-ig a csatorna. Tehát satával hda az 1. vinyó, hdb a 2. és így tovább A /cdrom-ban meg az optikai meghajtók vannak (egyébként át lehet rakni máshova is, de az az alapértelmezett.
És képzeld a /dev/null tudod mit jelent? Törlés! Ha oda áthelyezel valamit törlődik. A /proc-ban meg a futó folyamatok vannak (mint a wines feladatkezelőben), csak úgy mintha fájlok lennének. A /sys-ben pedig a rendszeradatok hardverkomponensekre bontva fájlonként pl cpu (megnyitva látható az órajel, cache méret, hőmérséklet, stb), memória, swap memória, stb. Minden info elérhető úgy mintha egy txt fájlt nyitnál meg, speciális programok nélkül. A többi igazi mappa.
Na látod? ez van ha begyepesedve, 0 hozzáértéssel, és 0 utánaolvasással egy teljesen más rendszertől azt várod hogy vindóz legyen. Mert azt vártad hogy a linux vindóz legyen egy az egybe. Csakhogy akkor vindóznak hívnák ha ugyanaz lenne :D
Ja és emellett nekem sincs sok linux tapasztalatom, vindózon nőttem fel, de valahogy mégis elvagyok linuxxal is. Nem a linux a szar, hiszen te nem értesz hozzá semmit, sőt azt se tudod mi az. És mielőtt még ezen kezdenél vergődni, egy vindózt soha nem látott ember ugyanígy azt se tudná mi van vindózban, mert tökmás (egyébként jóval logikátlanabb), de valószínűleg inkább tájékozódna kicsit faszságok fröcsögése helyett.
Nem véletlen, hogy aki először lát számítógépet, egy ubuntuval tudni fogja kezelni, viszont egy vindóz előtt azt se tudná mi van. Csak ugye van aki ezen tud változtatni ;). Te nem ilyen vagy, teljesen jól mondták, maradj a vindózodnál, bár ha mondjuk 50 év múlva is gépezni szeretnél, és nem lesz vindóz akkor gondba leszel :D
Az mind szép és jó hogy te dolgozni szeretnél a számítógéppel és nem guglizni, meg gyógyítgatni. Én is, ezért is utálom a vindózt, ugyanis ott is ezt kell tenni, méghozzá gyakrabban (hazudozni lehet hogy nem, de sajnos ez tény), és főleg azért, mert az m$ jókis ügyeskedései miatt ki sem lehet kerülni. Én se szeretem az exceptionokat nézegetni és kibogarászni belőlük hogy az adott programnak hanyas .net framework kell, milyen dll-ek hiányoznak, miért nem hajlandó engedni a felbontást 1024x768 fölé, és még sorolhatnám az a többezer problémát ami sima userként előfordult vindózon (már ha emlékeznék mindre).
Én is winen (meg doson) kezdtem, de a linux kipróbálása előtt picit olvastam róla miben más. Nem is volt gond vele, és bár addig is utáltam a vindózt, mert idegesítő, utána mégjobban mivel láttam egy komolyabb, logikusabb, jobb felépítésű rendszert(na meg kezdtem tájékozódni az m$ "ügyeskedéseiről").
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

|
Emlékeim szerint te úgy telepítetted, hogy hagytad rá a particionálást, mindent csináljon ő. Na itt volt a hiba. Win mellé feltéve érdekes dolgokat művel az ubi. Ha te particionálsz, akkor semmi gáz nincs vele. És itt kanyarodnék rá arra a mondatodra h nem vagy hajlandó guglizni ezért, meg azért, pl NTFS driver miatt. Ha nem lenne windows a gépeden, és az alap linuxos fájlrendszert használnád, nem kéne ezzel törődni sem. Sőt, még a mountolással se kéne foglalkoznod NTFS fájlrendszerek nélkül.
A hibás shotokra: Mindegyikben arra hivatkozik, hogy nincs elég hely. Tehát a particionálásnál volt gebasz. Ha te particionálsz, akkor ezek a hibák nincsenek. A hiányzó meghajtóidat pedig a media mappában találod, vagy ott, ahova telepítéskor megadtad neki, hogy felcsatolja őket.
Igazából ennyi volt a nagy "úristenszarazubuntu"-ra a megoldás. Stresszes, tényleg.
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can't do.
The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.

|
JUJ most telepítettem vista x64 sp1-re egy .net framework 3.5 sp1-et. 75 megát töltött le. Csak 3/4 óráig szarakodott vele, és mindössze 1,3 gbyte helyre volt szüksége :DDDD
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
Na, látod ezért úgy szar ez az egész, ahogy van; ugyanis engem nem érdekel az ntfs restricted driver - fingom sincs, hogy mi az, és nem is érdekel -, sőt, azt se tudom, hogy a mountolást eszik-e vagy isszák, és 1 másodpercet sem vagyok hajlandó miatta guglizni, mert én dolgozni szeretnék a számítógéppel, nem pedig gyógyítgatni. Ha érdekelne ez a sok szarság, akkor lettem volna programozó. De nem érdekelt, így lettem user.
És milyen érdekes, hogy Windows alatt nem nekem - mint usernek - kell foglalkoznom az ilyesmivel, ellentétben a hűdefasza Ubuntu Linux-szal!
De ha érdekel, csináltam néhány scrshotot, amikor hibákat hajigált. Pl.
Open Office fatal error! A felhasználói telepítés nem sikerült Nem lehet egy kurva programot alapértelmezetté tenni, hogy egy szar pdf-et megnyissak! Amikor hiányoznak a meghajtóim!!!
Engem nem érdekel mi a kínja!!! Én dolgozni akartam vele; nem tudtam. Kész. Ennyi. Pont. A további rizsa sem érdekel, hogy "háddeazér'mer'..." Nálam, míg a világ világ a lakásom 50 m-es körzetébe sem kerülhet Linux. Hogy ti mit csináltok vele, a ti dolgotok, de engem ne oltsatok. Főleg nem Windows-topicban!!!
A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

|
Figyelj, ez egy olyan dolog, amihez hozzá kell szokni. Meg kell tanulni a trükkjeit, hogy ugyanolyan hatékonyan tudd kezelni, mint a windowst. Amikor életedben először láttál wint, akkor se voltál egyből született vérprofi. Tanulni kell ezt is, mert másképpen működik. Azért, mert van az ember háta mögött x év windows-os tapasztalat, amit nevezhetünk akár "pávőrjúzer" szintnek is, ez nem azt jelenti, hogy egyből guruk leszünk linux alatt is.
Amúgy meg 3 nap alatt feladni gáz. Én is tovább szenvedtem a win7-el, és egész jól megtanultam kezelni. Bár most már egyre inkább csak a helyet foglalja :)
#77 Kikérem magamnak, nem minden linuxos köcsög. Én határozottan nem annak tartom magam, nem fikázom a windowst, és segítek, ha tudok. Ne általánosíts kérlek.
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can't do.
The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
|
Nem látta a meghajtóidat amiken a fájlok vannak? Akkor mire települt :D? Vagy nem látta az ntfs meghajtókat? Hát igen ahhoz restiricted drivert kell telepíteni, mert alapon nem legális. Na meg mountolni kell ha nincs valami automount komponenst telepítve (ubuntuban szokott). Ez 10 sec kutatás guglival egyébként :D Csomagkezelő nem tudott feltelepíteni semmit? Azt hogy érted el? Azon még állítani sem kell, alapból működik. Tudod a kijelölés után el is kell indítani hogy hajtsa is végre :D (ugyanis nem csak egyenként tud telepíteni), na meg nem árt az utp kábelt bedugni, ugyanis netről tölti :)
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
én pont mousee javaslatára tettem fel a linuxot.  de úgy látszik nem a jó verziót, mert pont ellentétes tapasztalatot szereztem. jó nekem az XP, számomra még mindig az a kisebbik rossz.
|
Ezen akár meg se lepődj. Úgy őrzik a "tudást", mint a Szent Grált; avatatlanok kezébe nem kerülhet. Ez ilyen programozói agybaj. A grafikusok mindig kisegítik egymást pl...
Addig cukkoltak az összes ilyen topicban, míg elhatároztam, hogy kipróbálom azt a nagyszerű Ubuntut, és csak szoptam vele 3 napon át, mert még a meghajtóimat sem látta, amin a fáljok vannak. Semmit nem tudott feltelepíteni a remek csomagkezelőjéből, és semmilyen programot nem volt képes elindítani, és úgy egyáltalán semmire sem tudtam használni, míg három nap után "ledobta a láncot" és meghalt! Na, akkor kérdezősködtem Linux-topicban, hogy ilyenkor mi van, erre azt felelték, hogy "Nem neked való; játsszál szépen a Vindózoddal!"
Tehát meglehet, hogy ők semmivel sem tudnak többet mint én, csak jól adják elő magukat. Na, akkor elhatároztam, hogy én is ezentúl ugyanígy fogom leoltani a "mindentudó" Linux-huszárokat. Semmit se tudnak, csak pofázni, meg oltani a jónépet. Minden áldott Windows topicba beleböfögnek, hogy hangsúlyozzák a felsőbbrendűségüket.   Sok !
A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

|
Kinek mi, nekem is van egy ilyen kis laptopnak alig nevezhető izém (700mhz, 256ram, 30giga winyó), mondjuk tény, hogy nagyon szar az akksija, XP-vel anno bírta kb 3/4ed órát, most puppy linux rohangál rajta, és másfél órát röhögve kibír.
HW függő erősen, ugye a kicsi elterjedtség miatt kevesebb a támogatott HW, és ezért van amin jobban megy, van amin pedig kevésbé.
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can't do.
The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
|
nekem is mondták, hogy nettopra jobb a linux. hát nagy szart! kikapcsolt monitorral másfél óra zenehallgatás lemerítette, xp-vel meg végig tudok nézni egy 2,5 órás filmet úgy, hogy semmilyen háttérprogramot nem állítok le.
|
integrált Realtek RTL8201E nem "ch", hanem "k". elírtam. :) qTek-re is először qtech néven kerestem rá.
|
Realtechet nem csodálom, az valami hamisítvány lehet. A realtek kártyámat pl. tökéletesen felismeri még a Vista is.
|
Akkor azt szerencsésen kifogtad, mert öcsém kölcsön webcamját nem ismerte fel, az is Technika volt. A Realtek hálókari érdekes ... nekem is az van, felismeri ... integrált?
OFF: kezdem azt hinni hogy a Linux huszároknak csak akkor jár a szája ha windowst kell fikázni, de ha arról van szó hogy egy nem túl kacifántos kérdésre kellene válaszolni akkor lapulnak, mert annyira már nem ismerik. Fél nap eltelt és semmi ... nade mind1. Már írtam egy aprócska scriptet ami megoldja a problémámat.
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
"jobb helyeken a PC csak munkaeszköz, játszani konzollal, filmet nézni tv-n szoktak." jobb helyeken igykeznek hatéhonyan kihasználni az erőforrásokat és nem 100 féle eszközre pazarolni a pénzüket, csak mert sznobok szerint ez a trendi
Just avoid to falling into the hands of terrorists.
|
arra nem kell várnom, mert a technika webcamot már az xp is felismeri. ellenben a Realtech hálókártyám még a win7 sem, pedig ez egy elég elterjedt márka. update-ben pedig azokra gondoltam, amik most is benne vannak a windowsban.
|
Persze, majd a winupdate belefoglal minden noname ótvar szart az online driver adatbázisába. Arra várhatsz hogy pölö egy Technika - tesco - márkájú webcamot mikor fog felismerni egy Windows és magától telepíteni. Márpedig pistike azt veszi meg. A nővérke lexmark lézernyomtatójáról nem is beszélve. Btw, nekem nem ismerte fel a win7 a Cannon LBP3010 nyomtatómat, de Vista driverrel is kifogástalanul megy.
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
jobb helyeken a PC csak munkaeszköz, játszani konzollal, filmet nézni tv-n szoktak.
driver fronton pedig se pistike mp3 lejátszóját, se a nővérkéd nyomtatóját sem fontos helyből felismerni, mert ezeknek meg lehet nézni az oldalán a gyártó és tipus nevét, ami alapján neten meg lehet találni a hozzávaló drivert, vagy update-be beletenni ezeket. azt viszont, hogy nem ismerte fel még a win7 sem a hálózati kártyámat, az már röhejes.
|
A pc nem működik billentyűzet nélkül! Akkor ez most valami játékgép operációs rendszer lesz, jegyzettömb nélkül? Már megint az van, hogy a játékgépek a jobbak és arra fognak gyártani mindent és a pc-ket kidobják a kukába, mert drága gyártani és csak ezért nincsen a pc-hez minden létező driver. A pc-t is meg lehetne úgy csinálni, hogy bekapcsolom és win helyett elindul akármelyik játék, amit beteszek a gépbe.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
Uhh, enyhén szólva kiherélt Winfos lesz ... mennyibe fog így kerülni? 10 ezer forint? Nevetséges.
Nem értem minek ez a Linux vs. Windows vita minden windowsos hírbe.
Anyázás helyett valamelyik linux guru meg tudná mondani, vagy írni privibe, hogy hogy a francba tudok wine használatával Ubuntuban társítani egy kiterjesztést windowsos progival? Konkrétan arra lenne szükségem hogy az irfanview nyissa meg a képeket. Irfanview fennvan, műxik, társítani is tudom hogy kell, de az egyéni parancshoz nem tudom hogy pontosan mit kell beírni, hogy ne csak elindítsa, hanem meg is nyissa a képet. :S
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
(Nem a mappa lassul le, hanem kezelése.)
|
Miért kell lemeztöredezettség-mentesítő az oprendszerbe? DVD-lejátszás?? Számológép??? Jegyzettömb???? Ezek mind olyan kiegészítők, amiket külső fejlesztőkre érdemes bízni. Jobb és szebb programokat készítenek, az oprendszer gyártójának pedig több ideje jut(na) az oprendszerre.
A Microsoft ott tévedett el, amikor elkezdte fölösleges kiegészítőkkel teletömködni az operációs rendszereit, és egyre kevesebb valódi újdonságot épített beléjük. Eközben alapvető problémákat még mindig nem sikerült megoldaniuk... Az NTFS például journaling, mégis összeomlik néha, minden ok nélkül (ritka, de annál kellemetlenebb). Ha túl sok a bejegyzés egy mappában, akkor az szörnyen lelassul (röhej, nem?). A bejegyzések teljes elérési útja nem lehet hosszabb 255 karakternél (nevetséges).
Nos, a file-rendszernél kevés alapvetőbb része van egy oprendszernek, és egy 1985 óta fejlesztett szoftvernél az ilyen gyermekbetegségek már elfogadhatatlanok. Nem a kezelőfelület csicsái számítanak, és az ütemező finomhangolása is csak akkor érdekel, ha a file-rendszer már kiforrott.
A Linuxok sem tökéletesek, de a Windowsokhoz képest rohamléptekkel fejlődnek. A Windows-termékvonal holtág, a Microsoft hanyatlik, és semmi nem segíthet rajta. Úgyhogy leszarom, mi lesz és mi nem lesz a Windows 7-ben. Megveszem majd, ha muszáj, de eddig nem nyújt semmi olyat, amiért lelkesedni lehetne. 
|
Persze, hogy nem gondoltam komolyan! De te komolyan nem érezted ki az írásomból az iróniát??? Sorry, de nem találtam kacsingatós szmájlit...
A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.
|
Sajnos az is igaz, hogy az OS-ben lévő driverek rendszerint jóval kevesebb opciót tartalmaznak, mint az eredeti driverek. Ez persze érthető is, ezért érdemes megőrizni az eredeti driverlemezt.
http://magyarorszag21.blog.hu/2009/04/16/p1069869
"Terrorists may attack the open society, but only governments can abolish it." (The Pirate Party)
|
"..Ismerje fel alapból pistike mp3 lejátszóját, meg a pendrive-okat, de mondjuk a beépített kétmillió nyomtató driver felesleges, úgyis van hozzá CD..." - Na, ez így, ebben a formában nem igaz. Valamelyik nap telepítettem nővérkém gépét, és se a nyomtatóhoz, se az szkennerhez, sem semmihez az égegyadta világon nem volt telepítőlemeze. (Tudniillik elhányja.) Van, amit már én is elhánytam, és akkor nagyon jól jön az a sok driver a telepítőlemezen.
Pl gőzöm nem volt, hogy miféle hangkártyája van. No, most a bibi csak annyi, hogy maga az XP is koros már, így sok mindent nem ismer fel alapból. Én meg pláne nem szophatom ki az ujjamból, hogy milyen hangkártyája van. Muszáj voltam egy Everestet felpakolni neki, hogy kiderítse.
Ha elvárjuk, hogy az összes mobiltelefont, pendrive-ot, kártyaolvasót, mp3-lejátszót, iPodot, digitális kamerát felismerje automatikusan, akkor miért ne ismerje fel mondjuk a nyomtatót vagy a szkennert? Az is ugyanolyan periféria, mint bármi más. Sőt! Utóbbiak már jóval régebben képezik szerves részét a számítástechnikának. Egy 2009-es operációs rendszerrel ne kelljen már annyit szopni, hogy megveszem 50 rongyért, de azért telepítés után még végig kelljen játszanom a szokásos driver meg kodekvadászatot, amit a 8-9 éves OS telepítőjével kell. Elfér a telepítőlemezen az a sok driver; ha nem, adják ki az OS-t dupla DVD-n. Annyi pénzért lehet, nem?
Még ha valaki nagyon alapos, akkor is évek alatt annyi telepítőlemez felgyűlik, hogy ember legyen a talpán, aki kapásból tudja, hogy miről mit kell feltelepíteni. Az pedig még a legrendesebb háztartásban is előfordul, hogy a lemez elkallódik, megsemmisül estébé. Akkor mi jó már, hogy ott van minden egy helyen!
A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

|
A CrystalCPUID-vel én is próbálkoztam, de egyelőre hagytam. Egy 2180-ast használok 333MHz FSB-vel és 6-os szorzóval, 1.05V Vcore-ral, mert ennél kisebbet nem tudok beállítani az alaplapon. Gyárilag csak 200MHz lenne 10-es szorzóval, de így gyorsabb a memóriaelérés, így viszont már nem tudok lejjebb menni a szorzóval.
De lehet, majd teszek próbát 200MHz-es FSB-vel is, talán nem lesz feltűnően lomhább a gép.
http://magyarorszag21.blog.hu/2009/04/16/p1069869
"Terrorists may attack the open society, but only governments can abolish it." (The Pirate Party)
|
"Dehogy vistától kezdve. Xp-ben is megvolt a kezdetektől, csak prioritás nélkül, mert az akkor még nem volt."
Nem a prefetch, csak a programokhoz tartozó komponenseket töredezetség mentesítette az adatokat nem.
|
""Defrag minek? Veszünk új vinyót, ha már nagyon kócos... Különben is, 200 Gigás meghajtót rajtam kívül nem defragozik senki."
Ezért tették Vistatól kezdve ütemezettnek és háttér folyamatnak, alacsony IO Prioritással."
Dehogy vistától kezdve. Xp-ben is megvolt a kezdetektől, csak prioritás nélkül, mert az akkor még nem volt.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
minek dvd lejátszás egy netbookra, hm?
|
és az a legjobb ha programmal alulfeszelve órajelet állítasz.
Nekem brisbane x2 van 2,3ghz 1,3volton, cnq 1ghz-ra húzza le, 1,1v feszre... crystalcpuid-el ez a a profil van beállítva a biosban alapnak beállított 1 voltos tápfeszhez: 2,3ghz 1v, 1,6ghz 0,85v, 1 ghz 0,8v terheléstől függően szabályozza. Igazából ha a pwm teljesen le tudná állítani a ventit le is állhatna simán, az idő 90%-ban így is a 900-as minimum fordulatszámon megy, még max órajelen, max terhelésen is csak 40 fokot ér el közepes cooler fordulatszámon(1600rpm). Ezeknél a beépített izéknél a testreszabott mindig jobb lesz, mert a gyártó nem építhet arra hogy 1v- is menni fog a procija, de a user ha leteszteli, és megy akkor igen.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
nem kikapcsolhatók. Gondoltad csak úgy elveszed a tápfeszt azt jóvan? :DD
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
Rég benne van az MSN az updaten (legalábbis Vistan), windows live essentialsnek hívják.
#52: A GTA kiegészítő sem új rész, de a GTA4et sem kapod meg a GTA3 mellé ingyen..
|
"De jó is vót az a DOS!" Mintha csak idősebb IT-s kollégámat hallanám Emléxem mikor xp-re váltott a cég és sokmindent kellett átkonfigurálgatnia, mennyiszer hallottam én ezt a sóhajt..
Amúgy a Media Centert meg a multimonitoros lehetőséget megértem, hogy kihagyják, de a dvd-lejátszást OS-alapból is kellene támogatni, ezt fölöslegesen iktatják ki..
Háború a nemzet ellen: http://docler.hu/video/160355 - http://docler.hu/video/160384 - http://docler.hu/video/160291 - http://docler.hu/video/160315
|
Szerintem 50000-et ha már kiadtam eggy software-a, akkor megkaphatnám ingyé vagy töredékéért, ha becserélik a régit, de megtarthatom emlékbe, mert tetszik a régi software és megkaphatnám az új win frissétéseket és továbbá az új részeket is, miért kell megvenni eggy program frissítését, mint új win-t, ha már megvettem. A GTA kiegészítő lemez sem új rész és ezért is olcsóbb. Akkor meg adjanak ki eggy vadonat új rendszert amihez meg új gép kell. Ja ez volt a Vista? Ez meg valami keverék és ezért új? Mindegy én ehez nem értek, de azt igen, hogy nem akarok vírusos xp-vel gyötrődni.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
tanúsíthatom, hogy netbookon megy szépen a win7, kb 1 hónapot használtam, még a build 7000-es beta sem használhatatlan. az már más dolog, hogy az AOA150-ben lévő 1GB ramnak több mint a felét megeszi szüzen. a benne lévő programok közül használtam a jegyzettömböt, a számológépet, painet és a media playert, egyszóval amit XP alatt is. persze az msn-t még mindig nem tudják opcionális frissítésként beletenni az Update-be. egyúttal az új IE-t is kipróbáltam és érezhetően jobb az egy hónap alatt, már nem laggol 2 megnyitott lapnál, sikerült kb 10-re feltornászniuk. 
vista alatt volt ugye, hogy a megosztott mappákat lehetett kóddal védeni, na a win7 már azt is kiírja telepítés után, mi az a kód. persze ugyanúgy akár az elődjénél itt sem lehet megváltoztatni vagy akár csak később megnézni mi is a jelenlegi kód. (ha mégis meglehet légyszi PM-ben küldje el valaki hogyan)
|
Jegyzettömb maradjon, had ne kelljen már felraknom az office-t ha csak épp vmi apróságot akarok bepötyögni... Hangerőszabályzó is maradhat, számológép is(1 mega nincs a program, de néha kurva jól jön), vezérlőpult meg kell, különben honnan a rákból állítom be a cuccokat? Parancsorból? Bocs, de ezt te sem gondolod komolyan...
|
Alakul, de még mindig kicsit érdekesen látják a dolgokat. Szerintem a tökéletes win7 starter a következőképpen épül fel:
Limitált driverpack (érts: Ismerje fel alapból pistike mp3 lejátszóját, meg a pendrive-okat, de mondjuk a beépített kétmillió nyomtató driver felesleges, úgyis van hozzá CD) Kevesebb helyet eszik a rendszer, netbook-oknál ez jópont. Rendszer visszaállító kiszedése: A kicsi winyón a hely kincset ér. És amúgy is elég ritkán használt fícsőr. Háttérképeket lehessen már változtatni... Kritikán aluli szemétség, ezen már nem fog múlni semmi szerintem, ziher hogy lesz rá valami hekk. Windows media center: Hát, szerintem ez mondjuk nem egy veszteség, ez multimédia pécéknél hasznos. Építesz egy csendes (esetleg fullosan passzív) gépet, bevágod a tévé mellé, azt zsír. Multi monitor: Szerintem ez se egy nagy veszteség, bár haverokhoz elhurcolva a gépet, egy nagyobb monitoron lehetne nézni a képeket/filmeket. DVD lejátszás: Mivelhogy netbook-okra szánják, azokon elég ritka az optikai meghajtó, szóval szerintem túlélhető hogy nincs.
Ettől függetlenül szerintem nem azzal kéne netbookra starter OS-t csinálni, hogy csonkítjuk az eredetit, hanem azzal, hogy optimalizáljuk. Bizonyos szinten oké a csonkítás, mer van pár dolog, ami felesleges, de ez a háttérképes dolog ez kiakaszt :D De mindig kell valami olyan fícsőr, ami kell, és ezért "véletlen" meg kell venni egy nagyobb tesót a rendszerből. Hát igen, marketing.
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can't do.
The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.

|
Néztem a prociterhelést miközben huzigáltam a széteső ocsmány ablakot..ilyen primitív ámde látványos módon...nem nagyon kötöttek bele ha megnézed, vagy ha meg tudod érteni amit leírtam.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Azért a Javat azt szeretem...pontosabban átlátom, és az free...még.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"Az X az véletlenül nem a procit használja megjelenítésre? Vista óta a GPU kezeli az ablakok rajzolgatását is." Nah ennek hogy jartal utanna.
A tobbibe mar a tobbiek bele kotottek ha jol latom.
|
"Miért mi kivetnivaló van benne?"
Nem fogadtad el az X és a F(ree and)O(pen)S(ource)S(oftware) felsőbb rendűségét.
|
Egyrészt kipróbálom, másrészt meg előadásokra szoktam járni. Miért mi kivetnivaló van benne?
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Hat eleg sok zoldseget ossze hordassz ember. Hol olvasod te ezeket?
|
Nincs is bennük optikai meghajtó (mármint a netbook-okban) szóval nem kell dvd támogatás.. ha meg vesz külső lejátszót ahhoz meg kap egy powerdvd-t és el van sikálva. teljesen jó lesz, gondolom 10-15 $-ral emeli meg a gép árát majd és lesz végre 1 legális szoftvered :)
|
"Az Aero Glass felület nem lesz elérhető" ... Nagy sorscsapás. :D
Amúgy meg nem tök mindegy? 2012-ben úgy is mindmeghalunk! :P :D
|
"Windows Intéző" = Shell, enélkül nincs Asztal, de magán ügy. "hangerőszabályzó" pedig ezt a DOS-os driverek is rád súzzák és egyáltalán nem haszontalan.
"rendszerleíró adatbázis szerkesztő" hiánya halálos, egy csomó telepítő használja titokban, főleg a driver telepítők.
"Windows Messenger" Vistaból már kinyírva
"Defrag minek? Veszünk új vinyót, ha már nagyon kócos... Különben is, 200 Gigás meghajtót rajtam kívül nem defragozik senki."
Ezért tették Vistatól kezdve ütemezettnek és háttér folyamatnak, alacsony IO Prioritással.
"Kontrol Panel sem kell; mindent el lehet végezni parancssorból is, tehát tulajdonképpen azonkívül nem is kéne más az OS alap telepítésébe; majd akinek igen, az majd vesz külön pénzért magának mindenféle ócó programot ezekre a dolgokra." Nem egészen, Control Panel vagy Regedit, parancssorból WMI segítségével tudsz hasonlókat elérni még, de azért van amit, mind WMI-ől, mind Regeditből nehéz átállítani, de nem lehetlen.
|
Kernelt is vegyük ki, miafenének, írjon szépen mindenki saját maga oprendszert.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Ha már itt tartunk, állandóan olvasom a siránkozást, hogy minek egy OS-be Movie Maker; WMPlayer, sötöbö. Na, én kiegészíteném néhány alkalmazással, amelyek ugye teljesen fölöslegesek.
Egyáltalán az összes játék, a szolitertől kezdve a flipperen át az aknakeresőig. Nekem nemkő, tehát vegyék ki az OS-ből.
Aztán nem kell még: - Windows Intéző - hangerőszabályzó - jegyzettömb* - rendszerleíró adatbázis szerkesztő* - számológép* - lemezkarbantartó* - vezérlőpult* - lemeztöredezettség mentesítő* - karaktertábla - Windows Messenger* - biztonsági másolat - rendszer visszaállító
A * jellel jelölt alkalmazásokat a kutya sem használja, ugye? Nos, ha nem férünk el a múviméker és a médiapléjertől, akkor bizony ezeket az alkalmazásokat is mind ki köll irtani, mert hát miféle dolog az, hogy notepad-del szerkesztünk txt fájlokat, amikor Office-szal is lehet. A WordPad-et is ki tudja váltani az Office.
MSN minek? Annyi hirtelen-messzindzsör van, hogy nem is értem, mér' használják annyian ezt a szart.
Defrag minek? Veszünk új vinyót, ha már nagyon kócos... Különben is, 200 Gigás meghajtót rajtam kívül nem defragozik senki.
Kontrol Panel sem kell; mindent el lehet végezni parancssorból is, tehát tulajdonképpen azonkívül nem is kéne más az OS alap telepítésébe; majd akinek igen, az majd vesz külön pénzért magának mindenféle ócó programot ezekre a dolgokra.
De jó is vót az a DOS!
A szenvedés az az, amitől az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.

|
Igaz, az órajel csökkentésével is durván lehet csökkenteni a CPU fogyasztását, nagyjából lineárisan. Viszont az alulfeszeléssel négyzetesen.
http://magyarorszag21.blog.hu/2009/04/16/p1069869
"Terrorists may attack the open society, but only governments can abolish it." (The Pirate Party)
|
"..., ahelyett hogy valóban a teljesítményigényes dolgokat szednék ki, amik indokoltak lennének... (bár azok is biztos kikerülnek)."
Mint pl.?
|
Az energiagazdálkodással kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy ha jól belövöm az alulfeszelést (amihez megfelelő processzor is kell), akkor jobb eredményt érek el, mint ha külön program automatikusan kezeli az órajelet és a Vcore-t (XP-t használok minden gépemen).
http://magyarorszag21.blog.hu/2009/04/16/p1069869
"Terrorists may attack the open society, but only governments can abolish it." (The Pirate Party)
|
Úgy tűnik, ezek szimplán kis szemétkedések, ahelyett hogy valóban a teljesítményigényes dolgokat szednék ki, amik indokoltak lennének... (bár azok is biztos kikerülnek). Háttérképcsere, hangok testreszabása..? És ezek után várják, hogy inkább ezt használják mint egy ingyenes linux disztrót?
|
Mármint Vistán.
"Az internet tiszta gáz lett, amióta felfedezte magának a média, a pénzvilág, meg a sok idióta user. Ameddig a kockák voltak többségben nem volt semmi gond." - shenmuedc
|
Hát nekem az Aero-t be kellett kapcsolnom, máskülönben csíkozódott videók lejátszása közben a kép...leginkább KMPlayer-rel, de Mediplayer Classic-kal és MPlayer-rel is... És ez oldotta meg :/
"Az internet tiszta gáz lett, amióta felfedezte magának a média, a pénzvilág, meg a sok idióta user. Ameddig a kockák voltak többségben nem volt semmi gond." - shenmuedc
|
Buntetesbol inkabb legyen csak 1 giga v kevesebb es fusson legalabb ketszer gyorsabban az XP-nel, es egyen csak fele annyi memoriat. Kene javasoljam az MS-nek. Ha meg egy desktop gepen lassu akko meg mit varjak egy netbooktol.
|
Nemértem miről beszélsz, mert többmagos gépek procijai kikapcsolhatók...eleve tudnak ilyet, nem igen kell külön megtámogatni...csak kikapcsolni amikor nem kell.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Órajel szabályozást CPU terheltség függvényében akármilyen proci alatt (tökmindegy, hogy Cool&Quiet vagy a Pentium M-ekben lévő képesség, vagy stb.), amely támogatta, már Vista-val ellehett végezni (Mellesleg ez meg van GPU-ra is benne). A különbség annyí, hogy míg Vistanal per-mag ment az órajel szabályzás, és ez sokszor felesleges ingadozáshoz vezett, addig Win7 alatt per processzor fog menni.
Sokan az alap Balanced energia takarékossággal rá is fizettek: lasabb volt a gépük, mint kellett volna Vista alatt. Természetsen az energia gazdálokodási sémáknál szépen állíthatóak ezek a tulajdonságok.
Cool&Quiethez van egy külön progi, amivel jobb támogatás szerzhető hozzá, Vista alatt, vagy XP alá egyálétalán támogatást nyújtson. Az AMD C&Q technológiájának másik része, hogy hömérséklet függvényében jobb hűtő ventilátor fordultszám szabályzást is végez. A C&Q2-nél ezt leválasztották és egy külön featureként kapcsolhatóbe a BIOSban.
|
És ezt egyébként egy pár kbyte-os program külön is elvégzi, persze megfelelő hw támogatással.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
"Az új win energiagazdálkodása is figyelemreméltó, ugyanis, ha 2 vagy 4 magos a gép, akkor ha az egyik mag tartósan(fél másodperc) nem terhelődik, akkor csökkenti a efszültséget ott, és ha még tovább nem kap akkor lekapcsolja csutkára, csak egy erőforrásigényes folyamatnál kapcsolódik vissza...win7 be benne lesz mostmég nincs benne, a szerver változatba viszont már bennevan."
Figyelemre méltó, főleg hogy kb annyi köze van hozzá a winnek, higy a cool and quiet-hez (megmondja mennyi a prociterhelés). A többit meg a hardver végzi, amd-nél ezt a képességet hívják agc-nek, kell hozzá olyan proci és olyan alaplap :D
szóval ez olyan spanyolviaszos téma :D
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
"macosx: 2001 x11: 2003-4 (pontos dátumot nem tudok, 2004-ben már stable) vista: 2007"
Na ez sem teljesen igaz, MacOS X alatt csak Tigristől van OpenGL az Aqua alatt. Vista: (ha már az XGL alphákat/betákat beleszámóltad, akkor) 2003 PDC.
|
Win legalább szól, hogy neteddfeel embeer normááliis vaagy, nincs DX támogatás mitakaarsz?
Linux meg aszondja, hogy jovan..teddcsak fel, aztán nézegess, én megengedem..pontosabban fogalmam nincs arról, hogy felteheted, vagy nem.
Többi linuxos szoftnál is megfigyelhető, hogy minden baromkodást enged...aztán ha a kimenet széthullik, akkor User barátom te tehetsz róla..igaz énse szóltam mert mittudomén mitakarsz.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Virt gép alatt az XGL nem indult asjna, de a beryl felment, aztán olyanszinten szétcseszte az ablakokat, hogy még a kilépés gomb sem volt meg... :DDD
Gyerekek így jár az aki beryl-t telepít olyan linuxra amin nincs rendes támogatott 3D gyorsítás.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Igen..csak Win részről néztem a dolgot valóban. Egyébként a multitácscsscot sem csak a win7 tudja.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Előtte 2D gyorsítózott a Windows az is több, mint semmi, míg az X csak framebufferről tudott, öröm volt nézni X alatt a CPU terhelést újra rajzolásoknál, meg azt a szétesést szimuláló lebennyező újra rajzolást. Mellesleg csak az XGL használ 3D-ét, a síma X, illetve megfelelő ablakkezelő nélkül még mindig csak CPU + limitált "2D gyorsítás" van.
|
Nem Mini Win, hanem MinWin és nem új kernel, hanem kb. Vista/7 ntoskrnl.exe, hal.dll, pshed.dll, bootvid.dll, CLFS.sys, CI.dll, kdcom.dll, kritikus driverek, ntdll.dll, smss.exe + valami shell (ez csak a deminstrációban volt).
|
"Az X az véletlenül nem a procit használja megjelenítésre? Vista óta a GPU kezeli az ablakok rajzolgatását is." Csak akkor használ procit, ha nincs GLX_texture_from_pixmap extension (ma már minden kártya tudja). Egyébként vicces, hogy pont a Vistát hoztad példának, ez volt az utolsó rendszer, ami bekerült: macosx: 2001 x11: 2003-4 (pontos dátumot nem tudok, 2004-ben már stable) vista: 2007
|
Az X az véletlenül nem a procit használja megjelenítésre? Vista óta a GPU kezeli az ablakok rajzolgatását is.
20 éve fejlesztik a kernelt. MiniWin tartalmazza, és hivatalosan is bejelentették, hogy a mini win komponenseit szépen lassan átszivárogatják az újabb rendszerekbe.
Azt is megígérték, hogy méretre a következő oprendszerek egyre kisebbek lesznek mint a vista (nem lesz nehéz elérni).
Azt is megígérték, hogy kínosan ügyelnek a processzor terhelésre...pl nem árt tudni, hogy mikor a win7-et vagy vistát használjuk, a rendszer állandóan méri, hogy mi mennyi idő alatt történik...és ha a startmenüt nyitogatjuk sokszor akkor azt a lemez területet próbálja elsőnek betölteni egyfajta jóslás módon, ráadásul ha úgy itéli, hogy ez piszoklassú, akkor a MS felé ANONIM módon jelentést küld és elpanaszkodja hogy ecsém tegyetek már valamit, hogy gyorsabb legyen pl az office indulása (intelligens folyamatkezelőket ezért nem feltétlen kell kikapcsolni, nem esznek sokat).
Aztán mai újabb HDD-kben van flash memória..ide az új winek betöltik a boot sectort és még a fontosabb drivereket ha beférnek, így is gyorsítva az indulást.
Aztán ha úgy dönt a rendszer, hogy hát biza kevés a memó..ámde erős a proci, akkor nekiáll blokk szinten betömöríteni az adatokat, hogy jusson memó a többi folyamatnak is.
Az új win energiagazdálkodása is figyelemreméltó, ugyanis, ha 2 vagy 4 magos a gép, akkor ha az egyik mag tartósan(fél másodperc) nem terhelődik, akkor csökkenti a efszültséget ott, és ha még tovább nem kap akkor lekapcsolja csutkára, csak egy erőforrásigényes folyamatnál kapcsolódik vissza...win7 be benne lesz mostmég nincs benne, a szerver változatba viszont már bennevan.
Aztán...ugye volt olyan XP-nél, hogy hiába volt bika gépünk, ha 3-4 progit egyszerre indítottunk baromira beállt az egész rendszer.
Miért? Hát mert volt egy darab nagy ámde lassú folyamat ütemező, aki megmondta, ki, mikor és hova mehet...aztán ha sok kérés érkezett hozzá akkor faszán levolt terhelve, és senkitsem engedett sehova egy darabig...no..win7ben több pici ütemező van, hogy ne legyen ilyen dugulás..Vistában nincs...ez a trükkök csak egy része hogy jobb legyen az oprendszer, és mégtöbb van ami nem publikus mert fejlesztés alatt állnak...de az MS próbál jó irányba evickélni, látták, hogy a monomentális tetű Vista az bukta, és átnézték, hogy az XP-n is hol lehet javítani...na ez a Win7..kicsit XP kicsit vista meg kicsit Mini Win..
A mini win kerneljét nem kapta meg a Win7 sem, a Vista kernelje lett kicsit átgyomlálva...miért nem kapta meg?
Hát mert a win kernelről tudni érdemes, hogy csak látszólag 1 file...de nem az...több virtuális kernelből épül fel, és olyansziten átláthatatlan így már a kód, hogy nem sokan mernek hozzányúlni...és elég sok évig tart mire átbogarásszák és javítgatják tesztelik...a win kitalálói (nem Gates bácsi neki köze nincs hozzá), is csak nagy óvatossággal közelítenek felé, mert sikerült egy olyan kernelt készíteniük amit még ők sem látnak át.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!

|
hat nem cegeknek szantak. Es meirt ne vennek a windows tele van felsleges doglokkal es ebben nicns benne sok minden. Jo lenne ha az M$ el jutna arra aszintra hogy minden erovel csak a Windows kernetl fejleszti minek kell sajat graf felulet meg a sok szarsag? Mar evekkel ezelott meg alkottak masok sokkal jobbat felesleges eroforras pocseklas az X-et nem tudjak felulmulni.
|
|