![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
18 Android telefon érkezhet idén
2009. június 3. 13:33, szerda
Erre számít a Google, amely szerint akár 20 feletti számot is kaphatunk majd az év végére. A HTC eközben OPhone néven mutatja be Kínában Magic névre hallgató készülékét.
A New York Times a Google mobil platformokért felelős igazgatójával készített interjút a napokban, elsősorban az okostelefonok piacán kialakulóban lévő versenyfutásra koncentrálva. Ebből megtudhattuk, hogy nagyjából mire is számít a keresőcég - nem meglepő, hogy optimista elképzeléseik vannak az idei év második felére vonatkozóan, amelyre minden alapuk megvan. A Google ugyanis azt reméli, hogy a különböző gyártók révén legalább 18, de akár 20 olyan okostelefon is megjelenhet a piacon, amelyek kivétel nélkül a cég Android nevű operációs rendszerére támaszkodnak majd. Ez már elegendő lenne ahhoz, hogy kedvező esélyekkel vegyék fel a harcot az Apple iPhone ellenében, amelynek eddig nem sok félnivalója volt az éppen csak bemutatkozó platformtól. Jelenleg mindössze a T-Mobile G1, valamint a HTC Magic elnevezésű készüléke kapható a piacon (egyes régiókban), azt azonban nem hajlandók elárulni, hogy mely vállalatok készülnek hasonló megoldással. A HTC-hez kapcsolódó hír, hogy a cég hamarosan Kínában is bemutatja készülékét, itt azonban érdekes módon OPhone néven árulják majd azt, ami nyilván szintén az Apple népszerű telefonja ellen irányul. A Magic alapjában véve hasonló a G1 készülékekhez, ám itt a teljes QWERTY-billentyűzetet érintőképernyő váltja fel, a Kínában kapható változat pedig a hírek szerint az Android 1.5-ös verziójára épül, emellett pedig támogatja a 3G, GPS, Wi-Fi és Bluetooth technológiákat, valamint számos eltérő multimédia platformot. Amennyiben a két gyártó (és a területre újonnan belépő cégek) nagy sikerekre tesznek szert, alapvetően átalakulhat az okostelefonok szegmense. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|