Három USB-tárolót veszített el a Brit Királyi Légierő
2009. május 26. 13:20, kedd
A brit védelmi minisztérium hónapokon keresztül igyekezett eltitkolni a legújabb szigetországi adateltűnési ügyet.

Hirdetés

A szaktárca vezetői félrevezették és becsapták nem csak a kormány tagjait, hanem a parlamenti képviselőket és a közvéleményt is. Az eset azonban mégis csak kiderült, a botrány pedig egyre dagad. A BBC és a Guardian tudósítása szerint a Brit Királyi Légierő (RAF) korábban elveszített három USB-kulcsán összesen 500 magas rangú RAF-tiszttel kapcsolatos adatcsomagot tároltak. A háttértárolókon a tisztek egészségügyi állapotára, szexuális szokásaira és pénzügyi viszonyaira vonatkozó információk voltak.

A három pendrive még tavaly szeptemberben tűnt el az innsworthi RAF-támaszpont közelében. A légierő és a minisztérium az esetet ugyan elismerte, arról ugyanakkor mélyen hallgatott, hogy a háttértárolókon őrizték 500 magas rangú tiszt adatait is. Az érintettek közül néhány a legmagasabb biztonsági besorolással rendelkezik. Az adatcsomagokat a Brit Királyi Légierő központjába, High Wycombe-ba akarták átszállítani. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezeket a fájlokat nem titkosították, így azokhoz elvileg bárki szabadon hozzáférhetett és azokat lemásolhatta.

A tárolt információk arra vonatkoztak, hogy az egyes tisztek mennyire jelentenek biztonsági kockázatot, például zsarolhatók-e valamivel, büntetett előéletűek-e, voltak-e drogügyeik, vannak-e adósságaik és normális-e a szexuális életük. Az ügy azután vált ismertté, hogy a RAF egyik volt tisztje az információ szabadságról rendelkező és az adatvédelmi törvényre hivatkozva kért tájékoztatást az esetről. A védelmi minisztérium kénytelen volt eleget tenni a kérésnek és egy belső jegyzéket küldött neki, amelyben részletesen ismertették az eltűnt adatcsomagokat és az eltűnés körülményeit.

A dokumentumból viszont kiderült az is, hogy a szaktárca munkatársai megpróbálták eltussolni a részleteket a parlament tagjai elől. Sőt, még a tavaly október 3-án leváltott Des Browne védelmi minisztert, illetve a brit adatvédelmi hivatalt sem tájékoztatták az ügyről. A minisztérium egy forródrótot hozott létre az érintetteknek, hogy így jelezhessék a zsarolási kísérleteket. Ilyen azonban eddig nem történt.

Nagy-Britanniában korábban is kirobbantak hasonló botrányok. Tavaly márciusban egy jelentés rámutatott, hogy 1998 óta csak a brit védelmi minisztériumból 503 laptopot és 23 asztali számítógépet loptak el. Idén májusban pedig ismertté vált, hogy a szaktárcától az év első öt hónapjában 28 laptop tűnt el.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 28. 00:06 | válasz | #15
Nos,aki mar latott angolt kozelebbrol,az tudja,hogy agykapacitasuk alig-alig haladja meg 1 atlagos kavicset (hihetetlenul nincs erzekuk a logikahoz es a jozan paraszti eszhez),igy nem lehetetlen,hogy valoban csak annyi tortent,hogy elvesztettek a titkositatlan adatokat....
2009. máj. 27. 09:48 | válasz | #14
kb 2 hét, és megtörik...
kvp  
2009. máj. 27. 09:31 | válasz | #13
Kezdjuk ott, hogy miert gyujtottek egyaltalan ilyen adatokat az angolok? Ha meg gyujtottek, akkor miert a legieronel taroltak es miert nem az MI1...MI19 (nem kivant torlendo) valamelyik bunkereben? Az, hogy halozat helyett pendrive-on viszik az adatokat meg ertheto, mert ezek a gepek (ahogy magyarorszagon) nincsennek semmilyen halozatra kotve. A kulonbseg annyi, hogy itthon _vannak_ tiktositas(ok) a kulso tarolokon.
2009. máj. 27. 09:06 | válasz | #12
nem vagyok paranoiás:) a bios jelszó még onnan maradt, mikor család használta a gépet és valamiért eltűntek a fileok. nem tudnak kitömöríteni normálisan, így egyre nagyobb lett a szabad hely egyik másik winyón. a rendszer titkosítás onnan van, hogy kipróbáltam a truecryptet, egész jó, nem is lassult tőle a gép. meg a melós dolgok is kinn vannak egy truecrypt partición, azokhoz is kér egy jelszót induláskor.
Vogel  
2009. máj. 27. 08:35 | válasz | #11
Jézusom, szexuális szokások, és zsarolhatóság. Hová süllyed a világ.
2009. máj. 27. 07:48 | válasz | #10
Te jó ég. Paranoiás vagy? Egy jelszó nyolc karakterrel, kis- és nagybetűkkel és-vagy különleges karakterekkel, máris biztonságban vagy.
Minek ennyi jelszó meg zárolás?
acdc  
2009. máj. 27. 01:31 | válasz | #9
Vagy pedig kiszortak egy kis fals informaciot hadd oruljenek az ostobak is.
2009. máj. 26. 22:19 | válasz | #8
Huh, talán gyermekpornó-dealer vagy?
2009. máj. 26. 21:54 | válasz | #7
csak míg elindul az oprendszer 3 jelszót kér a gépem.. aztán ha 7 percig nem nyúlok a géphez, akkor még a cdrom-ot is lezárja a lockmypc, a truecrypt pedig lecsatolja a kedvenceket.
ezek meg 500 magasrangú tiszt minden személyes adatát titkosítatlanul őrzik, ráadásul egy pendriveon. szánalom. EPIC FAIL.
Gery85  
2009. máj. 26. 20:09 | válasz | #6
Tessék már nekem megmondani,hogy a pöcsömbe lehet 23db notebookot csak ebben az évben ellopni a brit védelmi minisztériumból??
Ha ez a mi cégünkben történne mindenkit úgy rúgnának ki,hogy csak repülnénk...
nem beszélve arról,hogy 11 év alatt 526gépet loptak el...pff
ott minden van csak biztonság meg védelem nincsen!!!
2009. máj. 26. 19:17 | válasz | #5
Azt azért merem állítani hogy az ilyen esetekben valaki tuti kaszál!
Nem hiszek a véletlenekben!
Ilyen kényes anyagot-sőt akármilyen nemzetbiztonsági adatot titkosítva szállítanak szerintem.
Nem véletlenül tüntek el azok.
2009. máj. 26. 18:34 | válasz | #4
Miért tartják pendrive-n ezeket az adatokat, ne mondják már h ezekkel viszik, mintha nem lenne belső hálózat...pont ilyesmire kitalálva. Továbbá, ha lett volna rajta titkosítás, tökmind1 h elveszítették vagy sem, mert 5db blue gene is 500évig számolná mire sikerülne feltörni. Kormányzati szinten, hogy lehetnek ennyire amatőrök?
2009. máj. 26. 18:27 | válasz | #3
Már késő...
bigjoe  
2009. máj. 26. 15:48 | válasz | #1
Barmok. Miért nem titkosítják ezeket a fájlokat.