Hivatalosan is átadták Európa első petaflopos szuperszámítógépét
2009. május 26. 23:34, kedd
A Jülichi Kutatóközpontban három új szuperszámítógépet is birtokba vehettek az európai szakemberek. A leggyorsabb Európában elsőként átlépte a petaflopot, ami 50 000 PC teljesítményének felel meg.

Hirdetés

A hivatalosan átadott készülékek közül a legfontosabb a JUGENE nevű másodpercenként egy petaflop számítási teljesítményre képes szuperszámítógép. A szupergyors gépet a klímaváltozás szimulációjára, az új félvezetők működésében vagy éppen a szívet helyettesítő vérpumpában folyó vér áramlásának a vizsgálatában hasznosíthatják. A világranglistán a jülichi gép a harmadiknak számít.

A rendezvényen jelen volt prof. dr. Annette Schavan oktatási és kutatási miniszter, valamint dr. Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke. "Ez a beruházás is azt bizonyítja, hogy a tartomány a stratégiai fontosságú területeken már az élmezőnyben van. Észak-Rajna-Vesztfáliát az első számú innovációs tartománnyá akarjuk tenni és ehhez nagyban hozzájárulhat a Jülichi Kutatóközpont" - nyilatkozta dr. Jürgen Rüttgers.

"Ez egy nagyszerű nap mind a Gauss Központ, mind pedig Európa számára. A JUGENE megszerzésével Németország vezető helyet követel magának a szuperszámítógépek területén. A stuttgarti, a garchingi és a jülichi részlegek együttesen alkotják a Gauss Szuperszámítógépes Központot és optimális kutatási környezetet biztosítanak" - mondta Annette Schavan.


Prof. dr. Achim Bachem, a Jülichi Kutatóközpont elnökségének vezetője és a PRACE európai szuperszámítógép szövetség koordinátora hangsúlyozta, hogy a JUGENE segítségével Európa biztosította magának a független hozzáférést a 21. század egyik meghatározó technológiájához. A PRACE-t támogatja az Európai Unió és célja egy európai szuperszámítógép-hálózat kiépítése. Bachem külön megköszönte, hogy Észak-Rajna-Vesztfália és a német állam éveken át támogatta a program megvalósítását.

A masina 72, vízhűtéses telefonfülkényi szekrényből áll, amelyeket egy hatalmas teremben helyeztek el. A gép maga 2,2 megawatt elektromos áramot használ, a terem összesen 5,3 megawattot, ami egy nagy szélerőmű teljesítményének felel meg. Az új szuperszámítógépet nemzetközi és német kutatócsoportok egyaránt használják majd elsősorban fizikai, kémiai, biológiai, csillagászati és környezettudományi problémák megoldására, illetve bizonyos helyzetek modellezésére. A JUGENE februárban került Jülichbe, és jelenleg a világ leggyorsabb polgári szuperszámítógépe.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Romel  
2009. máj. 27. 17:58 | válasz | #18
Jungene Juden xD
2009. máj. 27. 17:34 | válasz | #17
Költözz csak vidékre egy-két évre (nem muszáj az északi sarkra) és majd meglátod, hogy mennyire működik az elméleted :) pedig ott emberek élnek sok esetben több évszázados településeken... van egy barátom Alaszkán érdekes, hogy mennyivel drágább ott minden mint az kontinentális USA-ban éppen azért mert ritkán lakott és főleg a központoktól távolibb helyeken a kinálatott sokkal nehezebb növelni mint ahogyan a kereslet növekszik és ezért a több pénzed kevesebbet ér még akkor is ha van mit vegyél de legtöbb esetben az ami a New Yorki-nak két lépésre van (és elérhető) az Alaszkainak 2000km-re van és ha van pénze ha nincs nem éppen érheti el.

Na de ez nem is fontos, az ami fontos, hogy ott az energiát csak kevesebb hatékonysággal tudják kihasználni és nem csak az energiát, mindent, mert a társadalom a cserén alapszik és ott ahol kevesen vannak és távol egymástól a csere nem hetékony, sok esetben akár annyira nem hatékony, hogy nem is jön létre.
2009. máj. 27. 16:58 | válasz | #16
és azért vannak még megfelelő helyek is a sarkkörhöz közel.. lehetne pl izland, svédország, norvégia, finnország, kanada.. szal nem a vásárlás és a lakás lenne ott a gond..hanem valóban az áram.. de egy helyi kis vízerőmű? ott a niagara csöpp-csöpp fognak egy tyúkbelet oszt áttolják rajta a kraftot..
Sir Ny  
2009. máj. 27. 16:14 | válasz | #15
akkor az emberek megveszik a cuccokat a nagyvárosban, és pénz helyett azokat adják oda. vagy bevezetik a postát.
2009. máj. 27. 13:24 | válasz | #14
De ott a pénz nem ér majdnem semmit... mivel ott nincs sem árúház sem DHL vagy UPS sem akármi más amit a nagyvárosokban megszoktunk...

Különben a sarkkörön egy ilyen gép működtetése ha hiszi valaki ha nem több energiába kerülne mint itt tehát kevésbé lenne hatékony mint itt. Az igazi gond nem az általa termelt hőenergia hasznosítása, hanem a működtetésére szükséges energia előállítása, és ez az ami a sarkkörön nem igen van és ha ezt valahogy megoldjuk akkor is sokkal kevésbé hatékonyan mint itt.
kutyak  
2009. máj. 27. 13:07 | válasz | #13
Hűteni tényleg egyszerűbb a sarkkörön túl. De mire a bázist odatelepítik, az kicsit macerás. Technikusoknak (több műszakban), kutatóknak kell szállás, és ha már szállás, akkor ellátó személyzet és infrastruktúra is kell. Az meg nem kevés lecsó. Így viszont professzorék otthon megkávéznak, elköszönnek Igridtől, elhajtanak a kutatóközpontba Opel Vectrán, dolgoznak szorgalmasan, együtt ebédelnek a dns kutatócsoport vezetőjével, politizálnak, egymás fejében gondolatot ébresztenek, este hazamennek, kicsit még olvasgatnak a neten, megnézik a tényfeltáró riportot a SAT1-en, aztán szunya és minden kezdődik előlröl.
2009. máj. 27. 12:43 | válasz | #12
Érdekes, eddig ahány gépen próbáltam jól ment, csak kellett kicsit bűvészkedni a beállitásokkal.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2009. máj. 27. 10:45 | válasz | #11
A lappok ingyen és önként laknak ott, lapp rendszergazdákkal kell üzemeltetni
Nonix  
2009. máj. 27. 10:30 | válasz | #10
Attól függ mennyiért...
Power  
2009. máj. 27. 10:02 | válasz | #9
Te laknál a sarkkörön?
2009. máj. 27. 09:41 | válasz | #8
Én csak azt nem értem, hogy ezeket miért nem lehet elvinni mondjuk a sarkkörön túlra, ahol a hűtése jóval egyszerűbben és olcsóbban megoldható lenne, miközben az ottani kutatóállomást is lehetne fűteni vele...

Egyébként meg jó dolog, hogy európában van, büszkék lehetünk rá. Olyan szimulációt is el tudnék képzeni, ahol azt nézik meg, hogy a résztartalékra épülő, a pénzt mint hitelt előállító bankrendszer, mennyi idő alatt teszi tönkre a földet és lakóit?
Thrawn  
2009. máj. 27. 08:44 | válasz | #7
Ennek a gépnek az árából már lehet venni egy komplett szigetet, berendezni a crysishez és élőben játszani mondjuk paintballal.
Piel  
2009. máj. 27. 08:02 | válasz | #6
Bizonyos vagyok benne, hogy nem Vistát futtatnak egy ilyen gépen. Milyen égő lenne, mikor betáplálják a kutatási adatokat és megkérdezné a gép: Biztos futtatni akarja? Biztos ki akarja számolni?
Piel  
2009. máj. 27. 07:59 | válasz | #5
"A szupergyors gépet a klímaváltozás szimulációjára, az új félvezetők működésében vagy éppen a szívet helyettesítő vérpumpában folyó vér áramlásának a vizsgálatában hasznosíthatják."
Ott van a bevezető után a második sorban.
2009. máj. 27. 07:55 | válasz | #4
Window Vista milyen gyorsan bootol be? Az mérvadó :D
Amúgy mit nem adnék, hogy ott dolgozhassak! Vele.
2009. máj. 27. 00:44 | válasz | #3
Crysis mindenen szaggat, kb most kéne megjelennie ha optimalizálták volna, de így meg nem ütött volna akkorát, nem lett volna akkora bevétel, bármilyen szar is. És ez csak erről szól, mint tudjuk :)

Arról lehet tudni valamit, hogy mik lesznek a főbb kutatási/számítási területei?
2009. máj. 27. 00:19 | galéria | válasz | #2
2009. máj. 26. 23:59 | válasz | #1
ezen nem szaggatna a crysis