Távozik a Fringe egyik főszereplője
2009. május 27. 17:34, szerda
A jelenlegi gazdasági helyzet miatt a legtöbb amerikai sorozat kénytelen szorosabbra húzni a nadrágszíjat, szinte mindegyik csökkenti költségeit, s a szériák zöme ezt úgy teszi, hogy megszabadul egy-egy állandó szereplőtől, megspórolva ezzel annak fizetését.

Hirdetés

Nem véletlen, hogy már majdnem 20-an haltak meg az amerikai sorozatok idei szezonzáró részeiben, s a lista egyre csak bővül, hiszen a nyári uborkaszezonban is távozni fognak páran. Az egyik ilyen távozó a Rejtélyből (Fringe) Kirk Acevedo lesz, aki Charlie-t alakította.

Hogy kitörlik-e a sorozatból a karaktert, vagy más, olcsóbb színészt hoznak, azt nem tudni (a hírek szerint Acevedo nevének köszönhetően többet keresett, mint a főszereplő Anna Torv), az viszont biztos, hogy miután a színész Facebook oldalán megerősítette kirúgását, az egyik készítő is elmondta, hogy valóban elválnak útjaik, azonban szó sincs kirúgásról, mindössze annyi történt, hogy a kötött 7 éves szerződések első évének végeztével mindig van egy opció, amit érvénybe léptetve folytathatják a színészekkel az együttműködést.

Acevedo esetében ezt az opciót a gyártó stúdió nem léptette érvénybe.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 13. 11:03 | válasz | #13
:|:|:|
NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE
nemnemnemnemnemnemnemnem......
nenenenenenenenenene
ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
ien nincs -.-


ÓRIÁSISOROZAT!!! KÁRÉRTE!!!
2009. máj. 28. 11:34 | válasz | #12
többek közt az elit alakulat sorozatban játszotta joe toye-t
2009. máj. 28. 09:23 | válasz | #11
JA, most kezdett bepörögni a színész. Nem tom ki fog segíteni Oliviának? Mert hát ugye Charlie intézte, a nem legális infók beszerzését és ilyen akciók támogatását.
2009. máj. 27. 23:02 | válasz | #10
Pff, én tök bírom, amikor majdnem felzabálták azok a paraziták, nagyon paráztam, meg ne haljon! Szóval klafa, hogy jön a 2. évadban! :-)
2009. máj. 27. 20:33 | válasz | #9
sose láttam ezt az embert
2009. máj. 27. 20:04 | válasz | #8
Láthatatlan ember még nem volt semelyik részben?
winnie  
2009. máj. 27. 19:49 | válasz | #7
direkt fogalmaz így. nem kirúgták, hanem. és az sem véletlen, hogy nem a színészt, hanem francis ügynököt említi. kicserélik a testét? hoznak egy alternatív charlie-t, ha már több is van belőle?

ha cáfolat lenne, akkor szerintem konkrétan fogalmazna.
atis78  
2009. máj. 27. 19:44 | válasz | #6
Nem pénzelni kell őket legyenek ötletesebbek, a mostani költségcsökkentéshez nem kell sok ész, ha jobban elgondolkodnának okosabban is tudnának spórolni.
ldavid  
2009. máj. 27. 19:27 | galéria | válasz | #5
pénzeld őket, és nem kell spórolniuk
05lampard   1 db büntetőpont 
2009. máj. 27. 19:16 | válasz | #4
Hát sokat nem tesz hozzá ez a karakter a sorozathoz, az egyszer biztos.
atis78  
2009. máj. 27. 18:38 | válasz | #3
Szal volt kb 2 hetünk még örülni nekünk akik nem olvasták a korábbi híreket, de most már ettől a sok spórolástól kezdek bedühödni
Pid69  
2009. máj. 27. 18:28 | válasz | #2
Igen, ez kb 2 hetes hir volt...
Proart  
2009. máj. 27. 18:22 | válasz | #1
Az SG kicsit le van maradva.

Jeff Pinkner, a sorozat showrunnere elmondta, hogy Kirk Acevedo-t nem rúgták ki, s a 2. évadban többet is fogunk látni Francis ügynökből.

http://www.tvguidemagazine.com/news/fringes-kirk-acevedo-was-not-fired-1215.html