Vesztett a Terminator: Megváltás
2009. május 26. 19:39, kedd
Elvesztette az első összecsapást a Terminator: Megváltás, hiszen az akciófilm "csak" a második helyen nyitott az Éjszaka a múzeumban folytatása mögött. Ráadásul anyagilag is rosszabbul kezdett, mint a hat évvel ezelőtt bemutatott harmadik Terminator film.

Hirdetés

A negatív kritikák már előre jelezték, hogy valami nem igazán jött össze McG boszorkányműhelyében, ám az ő véleményük nem sokat izgatja a megszállott rajongókat. Az előrejelzések azonban méggis úgy szóltak, hogy a Terminator: Megváltás 70 millió körül kezd, az Éjszaka a múzeumban 2 pedig maximum 50 milliót érhet el.

Nos, végül is utóbbiban igazuk lett. Az Éjszaka a múzeumban 2 53,5 millióval kezdett hazájában, ami majdnem a duplája a három évvel ezelőtti első epizód premierjének. A 150 milliós büdzsé így bizonyára simán meglesz és talán az első film 250 milliójára is esélyes lehet.


The Brothers Bloom

Halálosztó barátunknak nincs oka az ünneplésre. Az ezüstéremhez 43 milliós eredménnyel jutott, ami egy 200 milliós büdzséjű filmnél elég soványka. Ráadásul ez az összeg - igaz nem sokkal, de mégis - kevesebb mint a harmadik részé volt anno. A film jelenleg 56 milliónál jár és ha a héten 40% feletti bevételkiesést könyvelhet el, akkor 150 milliónál kifullad.

A Star Trek továbbra is nagyon jól tartja magát, J.J. Abrams sci-fije már 260 milliós összbevételnél jár. És ezzel még nincs vége. Az Angyalok és démonok viszont csúnyán zuhan vissza, jelenleg csak a negyedik és mindösszesen 183 milliónál jár az összbevétele. Egy 150 milliós (+ minimum 100 milliós marketing) büdzsé mellett ez haloványnak tűnik.


Fel!

Érdemes még kiemelni a Wayans tesók legújabb vígjátékát, a Dance Flicket, ami 11 milliós nyitányával szépen kezdett. A 25 milliós büdzsét visszahozza simán. És végül jó hír, hogy Farkas barátunk átlépte a 300 milliós összbevételt, amivel tuti visszahozott minden egyes ráfordított centet.

A hét minden bizonnyal a Pixar Fel! című alkotásától lesz hangos, de Sam Raimi horroros visszatérése, a Drag Me to Hell is okozhat kellemes meglepetést. A The Brothers Bloom a héten megkapja a szélesebb vászonszámot, így a két hete már limitáltan vetített alkotás végre szélesebb közönséghez is eljuthat. Hozzátennénk, hogy már eddig is összegyűjtött félmilliót, pedig összesen 52 vásznon vetítették.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pixx  
2009. máj. 28. 22:00 | válasz | #35
Tudom mi lett volna a vége, köszi ebben azért, csak nem akartam lelőni a poént.Szerintem, pont hogy nem, de a dvd-én rajta lesz...
winnie  
2009. máj. 28. 15:47 | válasz | #34
2009. máj. 28. 14:28 | válasz | #33
én nem láttam a filmet, csak bele kattintgattam ritka s*ar minőség volt. Hát a végét ugyanilyen ritka sza*úl vágták meg, mintha egy filmet néznél a rtl klubbon és ott szoktak ilyeneket csinálni. olvass kicsit utána mi lett volna az eredeti befejezés és az kiszivárgott és így más vége lett, erre kellet újra vágni ugyanazt az anyagot. Hát eléggé pocsék lett, még az eredeti is jobb lett volna!
2009. máj. 28. 13:54 | válasz | #32
mi a baj a büszkeséggel? amúgy nem büszkén mondtam, hanem csak egy tényt mondtam magamról. no mind1 :D
pixx  
2009. máj. 27. 21:47 | válasz | #31
Mondjuk az a verzió egy sapka sz*rt nem ér :)
pixx  
2009. máj. 27. 21:46 | válasz | #30
Akkor gondolom a helikopteres alkonyatba repülős vége rész kimaradt, ott már okés :)
2009. máj. 27. 21:40 | válasz | #29

St0RmTr00pEr

Megnéztem, igen cammos volt FEAR verzió, bevallom nem igen tzdok jüól angolul, de a film végén Conor
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
úgy nézett ki mintha meghalt volna, még a szemei is felakadtak volna, nekem nem volt egyértelmű, hogy most meghalt vagy nem, oszt annak a fiatal csávónak mond valamit, akitől marcus elvette a fegyvert még a film elejin
No a lényeg, hogy nem volt egyértemű nekem a vége.....
2009. máj. 27. 20:58 | válasz | #28
korrekt!

Egy filmnek a legjobb reklám a szájhagyomány (persze a 2. héttől :-D), T4 esetében ez nincs meg+a nyitányon én is meglepődtem kibas*ott gyenge lett, egy ilyen költségvetésű és nagy múltú franchise-nál. Sztem nem tudták megfogni a rajongókat a trailerel stb. amiket láttak (tudom magamból indulok ki, de pl: engem se csigázott fel, pedig még a T3 se tartottam bűnrossznak)
Lehet sok mindenre fogni a dolgot, pl: Night...2-re, negatív kritikákra stb. valószínű nem is lehet 100% megállapítani, de a lényeg ez gyenge nyitány lett akkor is.
Ha nagy a visszaesés+világszinten nem tornázza fel keményen a bevételt, sztem lőttek a 4. 5. résznek, az új trilógiának, blama. Inkább ne is kezdtek volna bele, utálom ha egy "filmnek" nincs vége, félkész.
winnie  
2009. máj. 27. 19:46 | válasz | #27
"Szerintem sokat ártott a film kezdő bevételének a negatív hangú kritika.
A sok birka ember elolvas egy kritikát és ha az negatív hangvételő akkor úgy gondolja, hogy "Megse nézem mert biztos egy rakás szar" holott..."

holott te sem, én sem gondoljuk azt. más kérdés, hogy ha mindenki kánonban leszólja azután, hogy az ST remek, wolverine korrekt kritikákat kapott, az elgondolkodtató.

de ezek fanfilmek, fiatalok nézik, tesznek a hivatalos kritikákra (annál jobban adnak egymás szavára), nem egy sokkal jobban lehúzott film lett siker: egy underworldnél vagy resident evilnél a közönség
immúnis a kritikára. a T4-nél is ez tűnik nekem logikusnak.

nem láttam az előzetest, de azt észleltem, hogy hatalmas a hype körülötte, hogy sokan várják. kétszer ekkora nyitányon sem lepődtem volna meg, de ez..., döbbenetes.

" Ezért nem kell adni a kritikára a film megnézése előtt. Lehet, hogy kicsit túloztam az előbb de akkor is jogtalanul sok jó filmet húznak le a kritikusok. Hogy miért azt nemtudom. "

mert nem mindenkinek tetszik az, ami neked. z ember mindig akkor hörög a kritikára, amikor véletlenül beleütközik egy negatívba egy általa kedvelt filmről - az már kevésbé tűnik fel, hogy általában egybevág a kritika és a véleménye. (az hibás alapfeltevés, hogy a jó filmet lehúzzák. van, aki lehúzza a többség által jónak tartott filmet, mert ízlések és pofonok, de ha egy film neked tetszik, az nem biztos, hogy globalize "jó":)

fordítsd meg a felállást - te is lehúzol sok filmet. ha olyasvalaki olvasná egy lehúzó véleményedet, akinek épp ez a film bejött, akkor téged tartana lehúzónak. indokolatlanul.

kritikát nem úgy kell olvasni, hogy hányperhány lett, hanem a sorok között látni kell, hogy MIÉRT lett annyi amennyi. az osztályzat szubjektív, de abban hogy "3/10, mert túl sok benne a szex" nem a 3/10 a lényeg, hanem, hogy sok a szex, ami van, akinek eleve 7/10-ről indítja a filmet.
2009. máj. 27. 18:26 | galéria | válasz | #26
Akkor én kilógok a kisbetűs tömegből, mert nekem az összes eddigi "Terminator" film tetszett... kivétel nélkül.
A 3. rész ráadásul mélyített a dolgon, ezért állok értetlenül az "okádék", "szar" jelzők olvastán... ha már 10 mondattal több hagyja el egy Terminator száját, akkor szar a film?
3. rész: Ajánlom mindenki figyelmébe a komplett monológot az első komolyabb üldözés után (autó szétdarálás)... Schwarzenegger bőven ad gondolkodni valót.
Persze, lehet érezni az "erőltetettséget", de egyáltalán nem lóg ki úgy a lóláb, mint a 4-ik résztől.
Neton  
2009. máj. 27. 18:08 | válasz | #25
Én alapból azt mondom, hogy a T-franchise megbukott a 3-as résszel. A sorozat szerethető volt, de valljuk be, bűn rossz. Igazából nem is értem, miért erőltetik még ezt. Lehet jót tenne a T-franchise-nak is egy reboot.
2009. máj. 27. 17:53 | válasz | #24
hát ez az, még egy TERMINÁTOR névvel sem tudott kimagasló bevételt produkálni=nem húzónév, nem akkora sztár még
2009. máj. 27. 15:15 | válasz | #23
Szerintem sokat ártott a film kezdő bevételének a negatív hangú kritika.
A sok birka ember elolvas egy kritikát és ha az negatív hangvételő akkor úgy gondolja, hogy "Megse nézem mert biztos egy rakás szar" holott... Ezért nem kell adni a kritikára a film megnézése előtt. Lehet, hogy kicsit túloztam az előbb de akkor is jogtalanul sok jó filmet húznak le a kritikusok. Hogy miért azt nemtudom.

winnie  
2009. máj. 27. 14:59 | válasz | #22
" Nem a C-bale miatt fognak bemenni a moziba hanem a "Terminátor" miatt.
"

ez igaz, de ettől még egy nagy névre többen beülnek. bale viszont nem-batmanként még 50 milliós bevételt is alig tudott hozni.

"Főleg, hogy a kritikák túlnyomó része lehúzza az adott filmet. Függetlenül attól, hogy maga a film jó e vagy sem."

ez ordas butaság, remélem te is belátod. a kritikák éppenséggel, ha megnézel bármilyen hónapot, összességében inkább pozitívak, mint negatívak. rengeteg istenített film van. és persze sok lehordott is.
2009. máj. 27. 14:39 | válasz | #21
"C. Bale még nem húzónév, a nevére még nem jönnek annyira a nézők.
Szóval bevétel adatok sokszor jól tükrözik egy film fogadtatását"

Szerintem nemigazán számít a főszereplő neve. Ugyanis egy ilyen filnél maga a film címe a "húzónév". Nem a C-bale miatt fognak bemenni a moziba hanem a "Terminátor" miatt.

Én is nézném már mert kíváncsi vagyok rá. A kritikák sem tántorítanak el attól, hogy menézzem. Amíg nemláttam a filmet addig nem nagyon szoktam adni a kritikára. Főleg, hogy a kritikák túlnyomó része lehúzza az adott filmet. Függetlenül attól, hogy maga a film jó e vagy sem.
2009. máj. 27. 14:06 | válasz | #20
Kedves szlovákiai hun! Nemtudom hogy te megnézted-e a filmet, mert a spoilerbe elég nagy marhaságot írtál. De lehet hogy csak a rossz kamerás felvétel miatt értetted félre. A félrevezetés elkerülése végett itt található a befejezés:

SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
A végén Marcus és John harcolnak a T800-al, (ami egy ideig úgy néz ki mint Arnold, csak aztán leég róla az élőszövetet. A T800 átdöfi Connort egy vasdarabbal, súlyos sérülést okozva. Johnt csak egy szívtranszplantáció mentheti meg, amihez a donort Marcus nyújtja. Tehát Marcus meghal, Connor megmenekül.
2009. máj. 27. 12:49 | válasz | #19
Leszarom a kritikákat és a bevételeket, mivel T-fan vagyok mindenképpen megnézem, max nem fog tetszeni.

Egyébként szerintem azért lett a Sandler-film sikeresebb pénzügyileg, mivel a családosok egyből arra mentek, mivel az gondolom nem korhatáros.

Egyébként az 1. rész szar volt, ezt már meg sem nézem
2009. máj. 27. 07:56 | válasz | #18
SPOILER, CSAK AZ OLVASSA AKI NEM AKAR RÉSZLETEKET TUDNI? VAGY IS MÉG NEM LÁTTA!!!!

Kedves pixx

SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Aki túlélte ezeket a harcokat, az Marcus volt, és úgy vettem ki, hogy ő maga is terminátoer volt, az első talán, az volt az érzésem, hogy a film nem is Conorról, ha nem Marcusról szólt zömmel, Conor a végén meghal, eléghülye vége van
pixx  
2009. máj. 27. 01:41 | válasz | #17
T1, T2, szünet utána T4, és utána nagyon sokára T3. Én véleményem. :)
Vorpal  
2009. máj. 27. 01:04 | válasz | #16
Jó T4 ilyen lehet meg T4 olyan is de a T3 attól függetlenül egy okádék volt - amíg nem lépett fel keményebben a Fidesz ott kezdtem el érezni, hogy szégyellem magam mert magyar vagyok (Vajna).

És ez rosszabb? - akkor most mit gondoljak?
pixx  
2009. máj. 27. 00:19 | válasz | #15
Én megnéztem, szerintem jó, bár Connor kicsit olyan, mint a Hegylakó vagyis halhatatlan. Túlél egy atomrobbanást, és nem lesz sugárfertőzött, kétszer lezuhan helikopterrel. + terminátort, plusz swarcit féle '84-es terminátort kivégzi(ez félig az ő műve) Leszed egy Repülőt Terminátort vagyis egy HK-t, és kinyír egy motorterminátort, és a vízikígyó terminátorokat is aprítja. Szóval nem egyszerű a csávó...
A film akkor lesz igazán élvezhető, ha elkészül hozzá, a másik két rész, mert ez a rész igazából egy bazinagy Pilot rész. Látványos, viszont csak 106 perc körül van...
winnie  
2009. máj. 27. 00:09 | válasz | #14
"Ha már itt tartunk a T4 67 milliónál jár úgy, hogy 1 nap előnye van a Múzeumhoz képest ami kereken 70 millát hozott tegnapig. Várjuk ki a végét. "

itt nem kell végét várni. sajna a T4 bebukott (rossz kritikák, csalódott nézők, zuhanórepülésben az imdb-rating - sosem hittem volna, hogy a T3-nál rosszabb lesz a szombatja), a NATM 2. pedig még az első rész sikerét is felülmúlja egyelőre, bár vissza fog esni.
winnie  
2009. máj. 27. 00:07 | válasz | #13
nagyon soknak, de 65-70M-ben benne lehetett.
2009. máj. 26. 23:40 | válasz | #12
Tényleg, Angyaloknál az a 100 millás marketing kicsit soknak tűnik...
Bandew  
2009. máj. 26. 23:38 | válasz | #11
A marketing az egyik legdrágább dolog manapság, ez nem meglepő.
ddt500  
2009. máj. 26. 22:40 | válasz | #10
Ha már itt tartunk a T4 67 milliónál jár úgy, hogy 1 nap előnye van a Múzeumhoz képest ami kereken 70 millát hozott tegnapig. Várjuk ki a végét.
marcee  
2009. máj. 26. 22:24 | válasz | #9
Mi kerül 100 millió dollárba egy film marketingjében???
winnie  
2009. máj. 26. 21:37 | válasz | #8
"A Fel! 3D-s moziban érdekes lehet majd. "

csak győzzük kivárni az őszt.
winnie  
2009. máj. 26. 21:37 | válasz | #7
"a filmes hírek 80%-a a pénzről szól, nem pedig magáról a filmről..."

miről szóljon egy hír? sztoriról, költségről, bevételről. a filmről a filmkritika szól.
2009. máj. 26. 21:12 | válasz | #6
A Fel! 3D-s moziban érdekes lehet majd. Eddig még nem láttam igazán jó filmet 3D-ben, de most erre majd lehet esély. Igaz, a 3D miatt egyébkéntis megnézem, de valamennyire azért bízok a Pixarban is. :)
xido  
2009. máj. 26. 21:01 | válasz | #5
Sajnos a filmeket nem a nézőknek készítik,hanem a saját zsebüknek,így nem azon mérik le a tetszést,hogy miket mondanak róla,hanem mekkora bevételt hozott..

Pixarban megint nem fogok csalódni,,hogy stílszerű legyek,látatlanban is "two thumbs UP":))
2009. máj. 26. 20:59 | válasz | #4
pedig a bevételi adatok sokszor igen sok információval szolgáltatnak egy filmmel és franchise-sal kapcsolatban.
Pl: Casino Royale nagyon bejött a jónépnek, gyengén nyitott, de hihetetlenül lassan csökkent a nézettsége.+ Még a CR-nek köszönhető a QofS nagy nyitánya (tetszett a CR és várták a franchise folytatását), de ennek már 2. hétre kibas*ott nagy visszaesése volt, közel -70 %, ergo a jónépnek ez már nem jött be.
Vagy pl: ki gondolta volna, hogy a Star Trek lesz az idei nyár legnagyobb nyertese, mint anyagilag és mint kritikailag is. Előrejelzések szerint 4. hetére majdnem annyit fog hozni mint a T4 2. hetére. Szóval egyszerű bejött a jónépnek.
A terminátor fanak meg úgy látszik annyira nem akarták tovább erőltetni ezt a franchise-dolgot (én se) és a kritikák is őket igazolták, egyszerűen nem fogták meg őket a trailerek stb . (engem se) ezzel "bűntettek". Érdektelenséggel+a bevételből még egy információ erősen kisugárzik-C. Bale még nem húzónév, a nevére még nem jönnek annyira a nézők.
Szóval bevétel adatok sokszor jól tükrözik egy film fogadtatását lsd. Wolverine
Mondjuk ez csak az én kis okfejtegetésem, nem szentírás :-)
insp  
2009. máj. 26. 20:42 | válasz | #3
Annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, milyen következménnyel van egy film esetében a bevétel a várható folytatásokra, baromira idegesít, hogy a filmes hírek 80%-a a pénzről szól, nem pedig magáról a filmről...
winnie  
2009. máj. 26. 20:29 | válasz | #2
ezt milyen büszkén mondod.

ettól függetlenül durva, hogy ekkorát hasalt a T4. engem megdöbbent.
2009. máj. 26. 19:48 | válasz | #1
azért én kiváncsi leszek a T4-re...sose adok más szavára. Nekem az A & D -ok is tetszett.