![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Idén piacra dobná okostelefonját az Acer
2009. május 23. 19:04, szombat
A harmadik legnagyobb PC-gyártó megerősítette, hogy még az év vége előtt piacra szeretnék dobni saját okostelefonjukat. Egyre jobban elmosódik a határ a telefonok és a netbook megoldások készítői között.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az Acer ilyen fejlesztéssel készül, amely különösen a tajvani Eten Information Systems 2008-as felvásárlása után nem volt meglepő. Most azonban a cég telefonos részlegének első embere jelentette ki, hogy nem várják meg az év végét, minél gyorsabban szeretnék bemutatni saját okostelefonjukat, mégpedig az Android operációs rendszerre alapozva azt. ![]() A vezető a Párizsban megrendezett Reuters Technology Summit alatt beszélt a tervről, amelyben egyébként 10 különböző modell szerepel - ezek közül mindössze egy épülne Windows operációs rendszerre. A cég nagy lehetőséget lát a szegmensben, többek között a Gartner előrejelzésére is építve, hiszen a piackutató vállalat korábban azt vetítette előre, hogy miközben a telefonos piac összességében véve csökkenni fog az idei év során, az okostelefonok 27 százalékkal növelhetik forgalmukat. Ez kitűnően jelzi, hogy az erős vásárlói igény igenis megvan az ilyen és hasonló készülékek iránt. Érdekesség, hogy a netbook megoldások, valamint a mobiltelefonok gyártói egyre inkább egymás célterülete iránt érdeklődnek. Az Acer természetesen az első csoportba tartozik, ám elképzelésével nem áll egyedül, hiszen korábban az Asustek, a Hewlett-Packard, a Lenovo, valamint a Dell is jelezte, hogy szintén belépnének a számukra újnak számító piacra. A telefonjairól ismert Nokia ezzel egy időben pedig megpendítette, hogy saját laptopon dolgozik, ami még több elemzőt és felhasználót ért meglepetésként. Kérdés egyelőre, hogy milyen esélyekkel tudják majd bővíteni portfóliójukat a fenti cégek. Az Acer a maga részéről 2012-2013 tájára 6-7 százalékos részesedést szeretne megkaparintani az okostelefonok szegmensében. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Robotok is írhatják a WikipédiátA svéd Wikipédián megjelent cikkek közel felét egy szoftver segítségével generálták, amely online forrásokat kutatott át, adatokat gyűjtött és azokból szövegeket állított elő.Assange éveken át Ecuador londoni nagykövetségén ragadhatA WikiLeaks társalapítója hosszabb időt is a külképviseleten tölthet, ugyanis sikertelen volt William Hauge brit és Ricardo Patino ecuadori külügyminiszter találkozója.Európának ígér új okostelefonokat a Kazam A korábban a HTC-nek dolgozó egykori vezetők Londonban alakították meg saját vállalatukat, amelyen keresztül meglepő megoldásokat dobnának piacra.Videofunkcióval bővülhet az InstagramA Facebook június 20-án sajtókonferenciát tart, amelynek apropójáról egyelőre semmit sem lehet tudni, néhány dolog azonban arra utal, hogy az Instagram rendszerébe kerülhet egy új videofunkció.Indiában nyugdíjazzák a táviratotA fejlett államok után a végeken is eltűnik a távirat, az ázsiai szubkontinensen július 14-én küldik el az utolsót.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|