Vékonyabb és kisebb e-olvasók érkezőben
2009. május 22. 05:00, péntek
A jelek szerint néhány gyártó úgy gondolja, hogy az Amazon átesett a ló túlsó oldalára, amikor megnövelte Kindle olvasójának méreteit. A jövőben több, kisebb méretekkel hódítani akaró fejlesztést várhatunk.

Hirdetés

Ezek közé tartozik a brit Cool-er olvasó készülék, valamint a francia fejlesztésű CyBook, amely nem számít újoncnak a pályán, hiszen saját megoldásuk harmadik generációján dolgoznak. Mindkét fejlesztőcsapat úgy véli, hogy a kisebb, kényelmesebb használatot biztosító e-olvasókban találhatják meg a kitörés lehetőségét, ezért inkább erre helyezik a hangsúlyt, a kiegészítő funkciók elhagyásával.


Cool-er

A Cooler Books például május 27-én szeretné piacra dobni saját készülékét, amely 183 x 117 x 10 milliméteres paraméterekkel rendelkezik. Ez érzékelhetően kisebb, mint az Amazon által most előnyben részesített új Kindle (203 x 135 x 10 mm), bár azt érdemes megjegyezni, hogy a két újdonsült rivális kijelzőjének mérete nem különbözik egymástól. A Cool-er azonban jóval olcsóbb az Egyesült Államokban hódító Kindle-hez képest, hiszen a cég 200 fontot kér a fejlesztésért, amivel talán az Amazon első generációjának megmaradt példányai vehetik fel a versenyt (a Sony Reader 260 dollárt kóstál a szigetországban, kicsit ducibb és alacsonyabb külsejével).

A CyBook most bejelentett új megoldása 200 dpi-t és egykezes vezérlést kínál, mérete pedig megfelelő ahhoz, hogy akár a zsebünkben hordjuk a készüléket. A cég azonban nem árulta el a pontos paramétereket, így nem tudjuk, hogy valójában mekkora zsebre van szükségünk, emellett pedig egyelőre a kereskedelmi árat is homály fedi. Az azonban biztos, hogy egyik új jövevény sem támogatja a kiegészítő funkciókat, így nincs internetes vásárlási és letöltési opció, text-to-speech szolgáltatás, vagy akár MP3-lejátszás.


CyBook

Egyelőre még kérdés, hogy az e-olvasók piaca valóban két részre oszlik-e majd, mint ahogy azt egyes elemzők sürgetik - a vásárlók még csak most ismerkednek a készülékekkel, nem dőlt el, hogy a kisebb, kényelmes megoldásokra, avagy a nagyobb változatokra van-e igazán kereslet.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 24. 16:44 | galéria | válasz | #25
Ez csak eggy szerencsétlen kijelző, tudom, de szeretném használni is nem csak nézegetni. Én csak ezt hiányolom. Az alaplapom kijelzőjére meg tudok írni csak a biosban, mert nincsen hozzá programom.
Én is lusta vagyok, azért nem lettem programozó!
2009. máj. 24. 16:37 | galéria | válasz | #24
Nincsen rá pénzem! Meg fentartani sem tudnám a villanyszámlát, másrészről nem kell az a brutál nagy mobiltelefon.
Ez a gomb meg inkább lehetne a billentyűzeten és minden usb-vel csatlakoztatható kijelzőnek a képernyőjére írhatok, még az mp3-ra is és akkor már kell plusz két gomb is a betű nagyság növeléséhez és csökkentéséhez, meg még esetleg plusz kettő a betű stílusra és talán a színekre is, meg a betű formázási extrákrák kiválasztására is kell kettő gomb. Az én multimédiás billentyűzetemen felül van pár gomb amit úgysem használok.
Kerestem neten, de még nem találtam ilyen programot ami kezeli az usb driverek kijelzőit.
Inkább pocket pc kéne, az még olycsóbb is, de nem ekkora a kijelzője, viszont sokkal többet tud és érintőképernyős, de ott sem tudom használni a billentyűzetemet. Ez olyan kiárándító, hogy az asztalomon kismillió billentyűzetnek kell lennie. Eggy nem lenne elég, ahoz hogy játszak a gépen és közben jegyzeteljek, meg netezzek eggy másik monitoron... Ezek a fanatikus embereknek kell, nekem nem!
Sir Ny  
2009. máj. 24. 12:25 | válasz | #23
"most végigfutottam a könyvespolcom"
és nem tört össze alattad?
Tetsuo  
2009. máj. 24. 00:19 | válasz | #22
LOL minek plusz monitor v bill 1 konyv-olvasora?? miert nem veszel laptopot?
2009. máj. 23. 21:21 | galéria | válasz | #21
Azért elférne rajta eggy billentyűzet opó gomb!
Nem lenne nagy fáratság és sok haszna lenne, mert kevesebbet fogyaszt, mint plusz eggy monitor, habár árban ugyan ott van.
Tetsuo  
2009. máj. 23. 21:03 | válasz | #20
A "text to speech" alapvetoen hasznalhatatlan, annyira szar hallgatni, h max a vakok olvasnak igy. (Nekik nincs mas ugye.) Ezt is kb vmi mp3 playaban tudom elkepzelni, mert nekik (vakoknak) meg minek kijelzo??

Szvsz ami fontos
-konnyu legyen es ergonomikus,
-a kijelzo minosege, (jo felb, nagy fenyben is olv, kellemes szinek)
-ne fogyasszon sok aramot (1-2konyvet el lehessen rajt olvasni toltes nelkul)
-a legtobb formatum tamogatasa
-a szoftver tuti legyen rajt (gyors, felhaszn barat)
-nehany Giga konyvtarat gyorsan ra lehessen tolteni, esetleg adathordozokent is funkcionalhat..


Zenet es kepeket neeee (kepnek max a konyvekben levo egyszeru vonalas abrakat birnam el, kezi rajzokat..)
Tetsuo  
2009. máj. 23. 20:49 | válasz | #19
LOL
Neked ott az okostelo.. minek mindenbol gagyi hibrideket csinalni ami igazan semmire sem jo??
Barmily meglepo, en pl olvasni akarok 1 e-olvason, semmi mast.
2009. máj. 23. 18:28 | válasz | #18
Akkor én még fölértékeltem

De tényleg oda megy el az egész, hogy már lassan meg se lehet mondani egy kütyüről, hogy mi akar lenni,
miniPC, laptop, mobiltelefon, fényképezőgép, stb.

Én csak egy könyvolvasót szeretnék,
amin a doc-tól a pdf-en jpg -n keresztül szinte mindenféle dokumentum és képformátumot meg lehet nézni,
pontosabban olvasni.

Ezen kívül minek bele mp3 lejátszás???
Ja a hangoskönyvek,,,,
De már bocs, azt egy köröm nagyságú mp3 lejászón is le lehet hallgatni ....

Meg jegyzetelés,....
ha valaki ilyet akar, vesz egy laptopot, azt kész...

2009. máj. 23. 17:14 | válasz | #17
Szerintem ne gondoljuk hogy ez csak egyoldalú funkcióval van ellátva. Szerintem biztos lesz benne keresés, könyvjelző. OLED kijelzős remélem, és nagy fényben is olvasható. De nem adnék érte 30 ezernél többet. 30at is alig...
2009. máj. 23. 12:56 | válasz | #16
én azt djaznám, ha max 50ezerre menne le ezeknek az ára,
mert amit egyáltalán lehet kapni, az irreálisan drága...
2009. máj. 22. 22:36 | válasz | #15
Létezik már ilyen megoldás, az iLiad, ha neked ez kell válszd azt. A többség szerintem beérné épp az itt említett alapgéppel, ami olcsó és nincs tele felesleges funkciókkal.
Vorpal  
2009. máj. 22. 21:09 | válasz | #14
Hát nézd - ezek mind olyan funkciók amiket egyszer 30 év alatt használnék - most végigfutottam a könyvespolcom - 1 könyvemben nincs belefirkálva - de viszont nagyon fárasztó egy 400oldlas szakmai pdf et görnyedni akár laptop felett is.

Mivel az élet rövid a hátgerincem meg már T alaku - nekem megérné csak ezért.

Olvasni meg bookmarkolni lehessen.
2009. máj. 22. 19:52 | válasz | #13
Ilyen tepsin ki akar hallgatni MP3-at?
Déta  
2009. máj. 22. 18:18 | válasz | #12
Áh, Én már összekuporgattam a pénzem a Kindle DX-re és akkor is megveszem, ha vénasszonyok potyognak majd az égből...
2009. máj. 22. 18:11 | galéria | válasz | #11
Az én könyv funkcióm között az is szerepel, ami eggy kisgyereknél is, hogy össze vissza firkálom, őket. Megjelölöm a fontos részeket, stb..., ha ez is könyv akkor tudjon ilyet, hogy én is könyvnek nevezzem. Addig én tuti nem veszek ilyet, mert csak eggyoldalú funkcióval rendelkezik és semilyen kényelmi funkció nincsen benne, ilyen felhasználási alapon.
Vorpal  
2009. máj. 22. 13:04 | válasz | #10
Semmilyen funkciót nem hiányolok - ahogy egy könyvet, ezt is csak olvasásra akarom használni.

Le a Balcsira azt olvasás - kész.

Csakmár legyen.
2009. máj. 22. 12:52 | galéria | válasz | #9
Az érintő gomb is jó lenne, de a billenytűzet funkciót hiányolom, hogy használhassam a pc-n, más programok használata melett vagy, hogy külön tudjak rá jegyzetelni eggy billentyűzet rákötésével, ami lehet csatlakozós vagy beépített is, de a beprogramozott billentyűzet váltás gomb is bőven elég lenne ezek mellé vagy külön-külön.
whito  
2009. máj. 22. 12:51 | válasz | #8
A nagy méretnek elég sok előnye van. A nem ebook olvasóra direktbe előre formázott könyveken kívül a tonnaszámra fellelhető PDF alakú kiadványok sok esetben élvezhetetlenek és olvashatatlanok a kis méretű, hagyományos ebook olvasókon tördelési és megjelenítési problémák miatt. Emiatt a nagyobb formátum sokkal jobb lehet, ha a SW-t is megcsinálják hozzá normálisan.
2009. máj. 22. 11:38 | válasz | #7
Arra gondolsz, hogy kirajzolja neked a billentyűzetet és azon pötyögsz?! Vagy mi?! /Elolvashattad volna párszor mielőtt elküldöd egyébként.../

Mert ezek nem érintősek, csak megjegyzem...
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. máj. 22. 10:58 | galéria | válasz | #6
Mp3-at amúgy sem kell tudnia, arra ott van az ember telefonja vagy használ kis hordozható lejátszót. És máris olcsóbb lehet az olvasó.

A felolvasás már kétesélyes, de egy vaknak semmi szüksége a nagy kijelzőre, ő sokkal jobban járna egy kijelző nélküli verzióval, nem kellene megfizetnie a kijelző árát.
2009. máj. 22. 09:55 | galéria | válasz | #5
Vagy ha rácsatlakoztatom a gépre akkor eggy gyorsgomb lehetne az ebookon, hogy ellopja a számítógép billentyűzetét és azt nyomogathatom, hogy hova írjak akár játék közben is, mert csak más lapon látnám az billyentyűzetemnek azon gombjait amit az ebook meg tud jeleníteni(a hangerőt nem), de a gyári gombjai mindig működjenek.
Sajnos ettől, már pár ezer forinttal többet kéne érte fizetni. Az is lehet, hogy van ilyen csak én nem tudok róla.
2009. máj. 22. 09:34 | galéria | válasz | #4
Nem eggy hanem még eggy:) az áramellátás mellé.
2009. máj. 22. 09:28 | galéria | válasz | #3
Lehetne rajta érintő képernyő is legalább az alján, hogy játék közben készítsem a jegyzeteket, ablakváltás nélkül, a windows-ban vagy eggy mini usb bilentyűzet csatlakozó, hogy mégolcsóbb legyen.
Ha van ilyen akkor veszek eggyet!
2009. máj. 22. 08:51 | válasz | #2
Ezeket az e-Book-okat en leginkabb az oktatasban tudnam elkepzelni, ode padig nem szukseges, h. fel tudjon olvasni meg P3-at lejatszani... Nem kellene tobb kilonyi konyvet cipelni, hanem csak egy olvasot meg a fuzeteket, amibe irnak. Kezdve akar altalanos iskolatol. Nem mellesleg kornyezet- es penztarcabaratabb is.
2009. máj. 22. 06:49 | válasz | #1
tekercs formában nem lehet kapni? akkor kissebb lehetne a mérete használaton kívüli állapotban.. mert egy ekkora izét nem szivesen hordok magammal..