 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ha OLED lesz benne, akkor a GPS nyugodtan ki is kerülhet, hiszen az OLED kijelző képe nem igazán olvasható napfényben. Aki szerint pedig egy telefon lehet teljes értékű fényképezőgép, azoknak ajánlom bármelyik fotózásról szóló könyvet. Egyszerűen nem éri meg a gyártóknak alapfunkciókon kívül mást belepakolni egy ilyen nem létfontosságú részegységbe. Láttam kifejezetten fényképezésre kihegyezett mobilokkal készült képeket, és bizony még digitális fotókhoz edzett szem számára is borzalmasak. Nem is lesznek szebbek, hiszen korlátozott a beépítési méret, és a fizika törvényeit nem hatja meg, hogy a dobozon Nokia vagy Samsung felirat díszeleg. Az iPhone pedig lehet, hogy több sebből is vérzik, mégis lehet benne valami, hogy ennyire sok ember által vágyott tárgy lett. Nem tökéletes, de van mivel kárpótoljon a tökéletlenségeiért. Mindezek fölött élmény használni. Az akksi csere sem annyira bonyolult, akár házilag is. A neten 2-3000 Ft-ért érhetők el hozzá szettek, amelyekben benne van az akksi mellett a szétszedő szerszám is. Már persze aki sokallja az Apple szervizt és nem érdekli a garanciavesztés. Ja, és tud egy kicsit forrasztani.
Muszáj ugyanazt szajkóznom mindig, az ujjam is elkopik már, minek tanul az olyan nyelvet, aki a sajátjához is szamár?

|
Igen,igen..bezzeg külföldön,ahol a sok indiai,lengyel,magyar,stb munkás dolgozik a gyárakban..ott aztán ihaj-csuhaj a minőség...álmodik a nyomor....(azaz pontosabban,nem tudom máshol mi a helyzet,de pl angliában alulról súrolja a minusz végtelent a szinvonal,mindenféle szolgáltatásban amit angolok csinálnak..)
|
"OLED-nek nem látom nagy hasznát" jah csak +200 óra akku időt :) amúgy szerinttem powerpc-s proci lesz benne, mert Nem véletlenül vásárolta fel a P.A. Semi -t
Just avoid to falling into the hands of terrorists.
|
Akkor még sajnos nem lesz telefonom eggy jó ideig. Majd nyomtatok eggy összehajtható dobozt
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
"Csak attól félek, hogy megadja magát a kijelző/akksi pár éven belül. Nem tudja valaki, hogy ha ezek közül bármelyik bekövetkezne, mit lehet tenni?"
De tudom. Bal kézzel a jobb váll fölött, laza csuklómozdulattal jó messzire el kell hajítani.
Az életben van ugyan Quicksave, a bökkenő csak az hogy nincs Quickload :D
|
És Te, azt hallottam, hogy a jailbreakelt készülékeket nem szabad kikapcsolni, ez ugye nem igaz..? Mert akkor tényleg hamar meg fog dögleni nálam..
|
OLED-nek nem látom nagy hasznát, de egyébként úgy néz ki ez nem lesz annyira fos, mint a mostani iphone, sőt, jó lesz:). De remélem legalább lesz benne videotelefonálás, egy normális vaku és min. 3,6-os 3G-is, mert anélkül elég ciki már egy telefon ebben a kategóriában. Meg azt is remélem, hogy ezen nem fog magától berepedezni a lakk... És ha még a gyökér árusítási formáról is letennének, akkor lehet, hogy még vennék is :D (bár az N5800 úgy érzem még mindig több hasznos funkciót tud)
|
"nem szeretem a telefonokat, mert mindig földhözvágom őket"
Ez egy hatékony módja a pénz felhasználásának.
"Megéri ilyet venni"
Ha jól keresel, akkor igen. Persze függ attól is milyen sűrűn csapkodod földhöz:D
Gigabyte P35|Intel E5200|Kingmax 4GB DDR2 800|Sapphire HD4670 512MB|Samsung 2243NW
|
Ha lesz benne AF + Xenon + 5mp, akkor benevezek egyre. A fényképező ma már fontos paraméter. Ki akar egy kompakt gépet magával hurcolászni, ha a telefon is megfelel az alkalmi fényképekhez.
Gigabyte P35|Intel E5200|Kingmax 4GB DDR2 800|Sapphire HD4670 512MB|Samsung 2243NW
|
Nekem is tetszik ez a telefon, pedig nem szeretem a telefonokat, mert mindig földhözvágom őket és éppen ezért nem fizetnék érte ennyi, de kéne eggy ilyen. Megéri ilyet venni?
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
|
"És van olyan hülye aki megveszi."
Én meg mindig azon gondolkodom, hogy hogy lehet valaki olyan hülye, hogy mindenféle hülye telefont vesz amikor iphonet is vehetne.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
"Hogy lehet zoom nélküli kamerát rakni egy multimédiás"
Miért? Minek egy telefonba egyáltalán kamera??! :o
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
bizony az a szemétség, hogy ezekre max 1 év garid van.. azért jobb vétel az iPhone, mert azt nem itthon szervizelik, ellentétben a Touch-csal, amit ugye itthon és az bizony még nem megfelelő szintű szolgáltatás.. A kijelzőjével nincs sok baj, az akksival lehet, és jól tudod, ezek bizony súlyos tételek, de ha vigyázol rá, 4-5 évig hű társad lehet, de 1 év alatt is lelakhatod annyira, hogy a javítás annyiból jönne ki, mintha újat vennél.. Viszont azt hiszem, ez minden beépített akksis/ilyen kompakt megoldásnál így van, geciség, hogy nincs rájuk több gari! Az Apple-ben ha valamit, akkor a garanciális megoldásaikat igenis utálom.
|
Nem szeretni kell azokat, használni :D
Én most szeretnék venni Touch-ot, ami sokban hasonlít az Iphone-hoz, de "csak" 60 ezres tétel. Csak attól félek, hogy megadja magát a kijelző/akksi pár éven belül. Nem tudja valaki, hogy ha ezek közül bármelyik bekövetkezne, mit lehet tenni? Mert ahogy olvastam a pletykákat a kijelzőről, egy esetleges behalás még ennyi pénzt se érne meg.
|
nem azt mondom, hogy az Apple hibátlan, de úgy érzem, te valamiért csak a velük kapcsolatos negatív véleményeket olvasgatod :) mellesleg a BeszMac-en is pont erről van szó, hogy egyáltalán nem tökéletesek az Apple termékei, viszont sokak számára a legjobb kompromisszum lehet. Nem hallottam még olyat, hogy valaki >szereti< a Windows-át/Linux-át/Nokia-ját, olyat viszont már igen, hogy a Mac-jét, vagy az iPhoneját..
|
Vannak optikai zoomos telfonok (Nokia és Samu biztos), de az,hogy alap lenne,az túlzás.
|
A zoomos kérdés szerintem egy költői kérdés volt :) Ugyanis bár a digitális zoom is zoom, de azért még mindig a vicc kategória ezzel reklámozni bármit is. Nyomsz két "+" gombot valami képnézegetőben azt ott a kétszeres zooooom. :) Egyébként pedig lehet hogy nem tökéletes teló (pedig lehetne csak nem érné meg!) de én még nem találkoztam ennél kényelmesebben és élvezetesebben használható telefonnal pedig nem ilyenem van. Ami számomra nem jön be az az iTunes, az akksi (ha valoban nem cserélhető) az hogy nincs AF a fényképezőn, a mocskolódó hátlap, az hogy csak T-nél kapni "tisztán" Store-ban nem, az hogy túl van árazva kicsit, illetve az Apple üzletpolitikája. Mégis ha érintős telót akarnék venni akkor csak ez jönne szóba. És ezzel nem feltétlen az Apple-t dicsérem, inkább a többieket marasztalom el.Ha lenne komoly kihívója, biztos jobban megerőltetnék magukat a készítők.
|
"Mért, melyik telefonban van zoom?" már 2-3 évvel ezelőtt alapdolog volt egy Nokiában, amúgy ez csak egy még nagyobb pénzlehúzás. Sokan szidják az MS-t az üzletpolitikája miatt, de úgy látszik Apple-nél is fontos már a profit, így évek óta szart állítanak elő, marha drágán. És van olyan hülye aki megveszi. Aki nem hiszi van is BeszéljükMac fórum, bizonyíték, hogy nincs olyan típusa a cégnek, amivel ne lenne valami hiba. Vagy szoftver, vagy hardver, egy drága hulladék...
Az anti-winnie brigád másodikszámú képviselője.
|
A Telefonra az van írva, hogy Nokia ...
Egyébként nem vennék olyan telefont, aminek nem cserélhető az aksija, így kenjék a hajukra az ájfónjukat !
Az életben van ugyan Quicksave, a bökkenő csak az hogy nincs Quickload :D
|
Miaza Iphone?
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
A Samsungban tuti van! Ha zoomolni akarsz akkor meg kell nyomni a kis kék plimplam gombot, majd akkor csak közelebb lépsz 4-5 lépést, ha meg nagylátó felé mennél akkor meg hátra kell lépni párat...
Mától nem vitatkozom buta emberekkel. - 2011. 07. 03.
|
Mért, melyik telefonban van zoom?
|
Már várom, elég valószínű hoghy meg fogom venni.. Most Samsung U900 Soul-t használok, amivel teljesen meg vagyok elégedve, de túlságosan is féltem, nehogy valami baja essen, mert gyönyörű :D Az előző két Ájfónnal a bluetooth és a kamera volt a bajom!?! Hogy lehet zoom nélküli kamerát rakni egy multimédiás telefonba?!!?!?!?!?! tiszta röhej -.-
Intel i7 950@3,07 , Foxconn Flaming Blade GTI , ATI HD5870 , 1665GB HDD, Logitech G15 billentyűzet, Icon7 Z500,Samsung 920NW monitor, Logitech Z-5500 5.1 hangszóró
|
de, mar volt bejelentes...
corei7 920@3.8Ghz + Scythe Mugen2 | CoolerMasterHAF932 | 6Gbyte1600MHz DDR3 CorsairDominator | GigabyteX58 UD5 | Gigabyte GTX295
|
felbontás necces, mert a rengeteg program ami van appstoreban nem lenne kompatibilis
Ingyenes Online zenelejátszó: www.cant.io | http://www.visztpeter.me
|
A nagyobb kérdés számomra, hogy vajon a felbontást megnövelik-e. Ha igen, és nem lesz komolyabb hátulütő, akkor lehet, hogy most először elgondolkodom egyen.
|
"Mert ugye az OLED kijelzők kékje egyelőre nem jeleskedik élettartam dolgában"
Ez így volt néhány éve, de nem hinném, hogy azóta nem haladtak a témában. Nem gondolnám, hogy melléfogás lenne, egyrészt szebbek a színek, gyakorlatilag nincs utánhúzás, remek a kontraszt és - nagyon fontos! - kevesebbet fogyaszt.
|
A vilagon semmit nem jelentettek ki "officially", meg csak a telefon letezeset sem.
http://www.mobilize.hu - miért is állnál meg?
|
remelem ismet femhatulju lesz, mert ez a muanyagos szar3g elegge otvar:D
|
Az csak jó lesz, ha jön az új, mert akkor az előző generációk second hand átlagára is csökken.
|
hat akkor atvagtak, mivel offically kijelentettek, hogy gumirozott hatulja lesz.
corei7 920@3.8Ghz + Scythe Mugen2 | CoolerMasterHAF932 | 6Gbyte1600MHz DDR3 CorsairDominator | GigabyteX58 UD5 | Gigabyte GTX295
|
200-300$ gondolom előfizetéses árra vonatkozik
Ingyenes Online zenelejátszó: www.cant.io | http://www.visztpeter.me
|
én bizony lecserélném, HA igaz az a pletyka, hogy a hátulja valami fém lesz..
|
Na ja... Én is utána néztem meg, hogy törve van...  Csak példának akartam felhozni, de úgy látszik nem magyar boltot kellett volna néznem. Egyébként meg úgyis jailbreakelnéd, onnan meg már csak egy plusz gombnyomás a függetlenítés, szóval nem nagy cucc (bár JB Apple szerint nem legális).
Muszáj ugyanazt szajkóznom mindig, az ujjam is elkopik már, minek tanul az olyan nyelvet, aki a sajátjához is szamár?
|
Ez milyen ótvar, tört telefonokat reklámozni/eladni. :-/
Ha valaki megerőltetné magát, Európában lehet kapni tök legálisan kártyafüggetlenül, behozhatná azt.
|
Nem csak onnan lehet. Nézz szét itt!
Muszáj ugyanazt szajkóznom mindig, az ujjam is elkopik már, minek tanul az olyan nyelvet, aki a sajátjához is szamár?
|
Azért ez durva. Vékonyabb design ÉS dupla processzorteljesítmény ÉS dupla memóriakapacitás ÉS másfélszeres üzemidő? Egy kicsit hihetetlen, még akkor is, ha hozzávesszük, hogy az OLED kijelzők vékonyabbak. Az OLED szerintem is nagy melléfogás lenne az Apple részéről. Egyrészt a rövid élettartam (bár ez egy 1-2 évente cserélődő telefonnál még elmenne), másrészt viszont napfényben igen rosszul látszik, hiszen csak emisszión alapszik, túl kellene világítania a napsütötte felületet. A modern LCD-k háttérvilágítás nélkül is olvashatók napfényben, a képpontelemek fényelnyelésének és a visszaverő háttérnek köszönhetően. A 2-300 dolláros ár pedig valószínűleg csak egy szép álom marad.
Muszáj ugyanazt szajkóznom mindig, az ujjam is elkopik már, minek tanul az olyan nyelvet, aki a sajátjához is szamár?
|
gondolom megint csak a t-szartól lehet majd meg venni... ne zavarja az applet ha rendesen mindenkinek elérhetővé tenné akkor 2x annyit tudna eladni alsó hangon...
GIGABYTE EP45-DS3|CORE2 Q6600|CHIEFTEC CFT-750-14CS 750W|THERMALTAKE VI1000BNS M9|XFX 9800GX2|GIGABYTE 8600 GTS|4X1 GB DDR2 KINGSTON|ACER AL2017|LOGITECH X-540|XBOX360 Premium pack| Samsung 40b650
|
Mhm én egyelőre semmi olyat nem látok benne ami miatt lecserélném rá az iphone 3G-met. Jó lenne valami bővebb lista. Egy fényképező, meg mozgóképfelvétel nem késztet cserére, a kétszer erősebb proci már érdekes lehet ha lesz valami értelmes kihasználása.
Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja.
|
Vajon hányezer órásra tervezi az Apple az Ájfón élettartamát? Mert ugye az OLED kijelzők kékje egyelőre nem jeleskedik élettartam dolgában - párezer óra jelenleg, ami ráadásul a kijelző színeinek rendszeres újraállítását is igényli a többinél gyorsabban halványuló kék miatt.
http://magyarorszag21.blog.hu/2009/04/16/p1069869
"Terrorists may attack the open society, but only governments can abolish it." (The Pirate Party)
|
szerintem az iPhone 3G volt a beetető occó készülék (műanyag hátlap, hardveresen lényegében uaz az egész), a most megjelenő készülék 400 dolcsi körül lesz alsóhangon.. mellesleg reméljük az a 3,2 MPx-es kamera AF-es lesz.. :) Ő és előlapi kamera is elférne már rajta..
|
|