Egy euróért kelt el az Electro World
2009. május 19. 23:42, kedd - Forrás: Napi Online
A jó hírű Murányi és a nemrég bezárt ElektroPont elektronikai üzletláncok után az Electro World (EW) Magyarország anyavállalatának, a Dixons-csoportnak is beletört a magyar piacba a bicskája.

Hirdetés

A cég a kilenc hazai áruházat működtető Electro World Magyarország Kft-t. egy euróért az EW Elektro Retail Ltd-nek értékesítette. A vevő mögött a jó magyar kapcsolatokkal bíró román TechnomarketDomo-csoport áll, amely Romániában indult, majd Délkelet-Európa vezető elektronikai láncává nőtte ki magát. A társaság jelenleg 250 egységet működtet Románia mellett Bulgáriában és Szerbiában. Terveiben szerepelt a régió nyugati felén, így a Magyarországon való terjeszkedés is, amelyhez jól jött az eladósorba került EW.

Pedig a Dixons leányvállalata, a skandináv Elkjop (amelyhez az EW közvetlenül tartozott) 2002-ben annyira komolyan vette a magyar piaci terjeszkedést, hogy rövid távon lényegében bedarálta a hazai elektronikai kereskedelmet a magas minőségű márkákkal és alacsony árakkal. Budaörsön, az első áruház nyitásakor a vásárlók párosával vették a tévékészülékeket, s nem sokkal volt kisebb a felhajtás a többi áruház nyitásánál sem. Az elemzők szerint az árleverés és a több száz milliós marketing terhét tolta maga előtt az áruházlánc és nem tudott kikeveredni az induláskor felhalmozott veszteségekből.

Bár az induló kampány gyors ismertséget hozott az EW-nek, ám a nagy vetélytárs Media Markt megrázta magát és kihasználva helyzeti előnyét (idősebb szereplő a magyar piacon), visszahódította a vásárlókat. Ráadásul felgyorsította terjeszkedését is. A két-három éve betokosodott elektronikai piacot törheti fel most a Domo-csoport. A cég tájékoztatása szerint a korábban eldőlt EW-fejlesztéseket tovább viszik, így két új áruház nyílik az idén - Miskolcon és a Budai Skála helyén lévő Allee kereskedelmi központban.

Az elemzők kissé furcsállják, hogy nem maga a Domo volt a vásárló, kérdéses továbbá az is, honnan szerzi be az árut a hálózat. A Dixons-éra alatt a cég még Magyarországon gyártott elektronikai terméket is csak a brnói központból rendelhetett, közvetlen kapcsolata egyetlen magyar importőrrel vagy termelővel sem volt. Úgy tudjuk, a Domo hivatalosan még egyetlen hazai képviseletet sem keresett meg. Romániában drágábbak az elektronikai termékek, vagyis onnan szállítani nem kifizetődő, ezért sokan úgy vélik, rövid távon a lengyel piacról kerülnek Magyarországra az áruk. A hazai gyártók ugyanakkor bizakodnak: az új tulajdonos szakmai tapasztalata és 600 millió eurós múlt évi árbevétele reményt kelt a a márkaképviseletekben.

A háztartási elektronikai eszközök piacán a fizetőképes kereslet visszaesése komoly gondokat okoz valamennyi kereskedőnek - ám nem feltétlenül a közvetlen forgalomcsökkenés miatt. A gyártók által megkövetelt értékesítési tervek növekvő tendenciát várnak el a partnerektől - a jelentős összegű bónuszok kifizetését ezeknek az értékesítési terveknek a teljesüléséhez kötik. Ezek elmaradása miatt a kereskedő cégek elesnek bevételeik azon részétől, amelyre profitabilitásuk épül, hiszen a marzsok minimálisak, a termékeket sokszor beszerzési ár alatt értékesítik.

"Egy veszteséges céget vásároltunk, amelynek felfuttatásához rengeteg munkára és komoly tőkeinfúzióra van szükség. Megkaptuk a cég készletállományát, állóeszközeit, de tartozásait, kötelezettségeit is. A kilenc áruház hosszú és bonyolult újraszervezési folyamat előtt áll, ám a hálózat reményeink szerint egy éven belül nyereségessé válhat. Ehhez elengedhetetlen az áruházak felületeinek és költségeinek optimalizálása, egy megfelelő, bővített kínálat, valamint számos újdonságnak számító szolgáltatás bevezetése." - nyilatkozta Szarvadi Loránd, a Domo vezérigazgatója.

"A cég egyik fő problémája a helyenként túlméretezett üzletfelület, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy ezekben a boltokban "shop in shop" típusú üzleteket alakítunk ki. Mivel a Domo Bukarestben Toyplex néven már üzemeltet játékáruházat, elképzelhető, hogy az EW-szakboltokban játékok is felkerülnek a polcokra - de ettől nem változik az áruház eredeti műszaki profilja. Hangsúlyozni akarom: ezek még nem eldöntött tények - a szerződést csak hétfő este írtuk alá. Az idén legkevesebb két új áruházat nyitunk - ezekre aláírt, megörökölt szerződéseink vannak. A következő két-három évben további egységekkel bővítenénk az áruházláncot - elsősorban vidéki városokban tervezünk új nyitásokat. Szándékaink szerint a magyar szakáruházak száma 2012-ben eléri majd a húszat - a csoport stratégiájában kiemelt helyen szerepel a további terjeszkedés." - tette hozzá a vezérigazgató.

Németh Bernadett, az Euler-Hermes Hitelbiztosító iparági elemzője szerint az EW hazai helyzete akkor pecsételődött meg, amikor az alapvetően élelmiszer-ipari láncként ismert multik egyre agresszívabban léptek fel a non-food szegmensben is - sikerrel alkalmazva azt az élelmiszereknél alkalmazott technikát, hogy a beszerzési ár alatt kínált termékek kieső hasznát meg lehet keresni egyéb termékek eladásán. Hozzájárult a csődhöz az is, hogy az EW-lánc nem volt méretgazdaságos.

A DSG már korábban tervezte az EW-lánc értékesítését, a bekövetkezett válság azonban ezt nehezítette, sőt a finanszírozás fenntartásáért az Euler-Hermes szerint áprilisban a Dixons 2 milliárd forintos tőkeemelést is végrehajtott a cégnél. Az Euler-Hermes információi szerint a vevő cégcsoport tagjai az Equest Investments Balkans LTD cégen keresztül kapcsolódnak egymáshoz, amely társaság pénzügyi befektetőként tevékenykedik (Virgin-szigeteki bejegyzésű és jegyzik a londoni tőzsdén), ám a hitelbiztosító szerint számos tényező nehezíti a cégcsoport teljes körű megítélését.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 21. 07:54 | válasz | #29
Megértem a dühödet, de akkor most miért volt szükség tönkretenni több hazai kereskedelmi láncot és tűzön-vízen keresztül vinni egy ilyet? Csak azért, mert annak idején rosszul számolták(-hatták) ki a több évre szóló tervezett költségvetéseket? ..
2009. máj. 20. 18:16 | válasz | #28
Bukjon minden ilyen drága árúházlánc. Hiába a piac törvényei rájuk is érvényesek.
Nem fogunk könnyet hullajtani értük.
2009. máj. 20. 17:12 | válasz | #27
Kedvenc barátaink a románok !
2009. máj. 20. 15:52 | válasz | #26
Végre. Bár én inkább az EW-t zártam volna be és az ElektroPontot mentettem volna meg. Az EW eddig mindig csak átvágott. Még nézelődni, körbetapogatni se volt jó, mert nagyrészt csak kifutott termékeket lehetett találni a polcokon, amit már a gyártó honlapjáról is levettek. A MM-t is utálom a reklámjai miatt, de az EW még jobban rászolgált, megérdemelte a vesztét. Kíváncsi leszek, hogy az az egy év, amennyi idő alatt várhatóan nyereséges lesz, hány napból fog állni...
OFF
Egyetértek Bogyi007-tel és a többiekkel, akik az utánajárást és a netes rendelést javasolják, de még ennél is tovább mennék. Ugyanis van, hogy az adott termék szállítással és minden egyéb járulékos költséggel is 30-50%-kal olcsóbb külföldön. Jó példák erre a konzolos játékok, amiknek idehaza nincs túl nagy piacuk, ezért képesek a brit árak duplájáért adni, hogy a kevés eladásból (amit maguk generálnak a magas áraikkal) is eleget tudjanak profitálni. És ekkor még nem is említettem Amerikát, mert ugye nem akarunk a régiókódokkal vacakolni. Szóval tessék csak nyelveket tanulni és körbenézni a világban, különben a fizetésed fele a multikat fogja gazdagítani.
ON
2009. máj. 20. 13:21 | válasz | #25
a roman domo egy eleg korekt ceg szinvonalas weblapjuk van melyen mindent termek megtalahato. ha valamire akcio van akkor van is olyan termekuk raktaron nem csak marketing fogas es a hazhozszalitas ingyenes itt romania teruleten ha a weboldalukrol rendelsz. osszesegeben jo ceg meg vagyok elegedve mert itt is van eleg sok lehuzos multi
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. máj. 20. 11:41 | galéria | válasz | #24
"Egy euróért kelt el az Electro World"

Best buy...
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. máj. 20. 11:21 | galéria | válasz | #23
"Az pedig, hogy az emberek ostobák szerintem nem feltétlen az ország vezetőire nézve szégyen... "

Való igaz, a magyar lakosságra nézve szégyen, hogy még nem zavarta el a fenébe a politikusait. Esetleg a lámpavasra applikálást is elfogadható megoldásnak tartanám.
2009. máj. 20. 10:52 | válasz | #22
Nem hiszem, az ilyen cégeknek nincs "árukészletük", olyan marha sokára fizethetnek és bizományban van náluk minden ... ki is használják a kicisk ellen.
tar86  
2009. máj. 20. 10:41 | válasz | #21
Árukészlettel együtt 1Ft?
2009. máj. 20. 10:32 | galéria | válasz | #20
sajnos igen...Bár a pénz itt van az országban, csak rosszúl van elosztva.
2009. máj. 20. 10:26 | galéria | válasz | #19
"Talán mert ha vár és tovább gyüjt,"

Ennél nagyobb baromságot ritkán látni..Esetleg igen, onnan fentről.Nyílván, majd azt a pár ezer forintot félre rakja a plazma tv-re.És így vehet 2 ÉV ALATT egy plazma tv-t.Bravó, gratulálok.Normális országokban egy átlag HAVI fizuból kaja mellett egyet minimum lehet venni...Remélem érzékelhető a különbség....Legalábbis az értelmesebbje számára.
2009. máj. 20. 10:15 | galéria | válasz | #18
Sajnálni nem sajnálom őket ők is meg a MM is egy lehúzós banda. Csak egy példa: Játékkonzolok. Bolond aki ilyen gépeket ilyen nagy üzletekben vásárol meg. Ott vannak a (főleg Pesti boltok) amik futárral lehozva is sokkal olcsóbban adják a konzolokat és ugyanúgy érvényesíthető a garancia náluk is.

Konkrétan egy Xbox360 vettem a múlt héten így meg és már érvényesítve van az 1+2 év garim is ugyanúgy mintha valamely nagy láncnál vettem volna. Csak nekem úgy lett 68e az összes ár hogy ebben még 5! játék is volt hozzá. Míg ugyanezen pakkból a példa okán a MM-ban 70 lett volna csak a gép. Röhejesek ezek mind!

Fulladjanak csak bele abba amit kikevertek maguknak!
2009. máj. 20. 09:31 | válasz | #17
Én még karácsonykor rendeltem EWtől az mp4 lejátszom (egy Creative Zen-t) neten, mert ott volt a legolcsóbb (pedig végignéztem kismillió más netes áruházat). Másnapra kihozták halál pontosan arra az időpontra amit megadtak szóval ilyen téren sem lehet panasz.

De Kanizsán mindig az euronicsbe járunk, mert ha nagyobb értékben vásárolsz, sokszor 10%-ot is lehet alkudni a kiírt árból vagy valami ajándékot adnak hozzá (pl. anno Hi8as kameránkhoz adtak 3 kazettát, meg egy táskát). Az eladók kedvesek, értik a dolgukat.
Vogel  
2009. máj. 20. 09:06 | válasz | #16
Ezek a nagyok* ...
Vogel  
2009. máj. 20. 09:06 | válasz | #15
Ezek a nagyon sztem rendkívül drágák és nem hozzáértőek az emberkék. A kisboltoknál nincs jobb, ott garantált a hozzáértés, bár kevésbé udvariasak. Minap kértem hűtőzsírt procihoz és kiröhögött, hogy ezt a nevet használom. Beszól, hogy az hővezető paszta és összeröffennek a munkatársával. Mondom, akkor legyen úgy, hívjátok ahogy akarjátok. Erre a kiadott zacsira is hűtőzsír van írva :)
2009. máj. 20. 08:44 | válasz | #14
igaz hogy nem műszaki, de ezért szeretek én az ikeában vásárolni. neten MINDEN termék, még az utolsó 190 forintos kispárna is fent van, lehet válogatni, és mindkét áruházra naprakész raktárkészletet lehet lekérni.

a másik véglet, amit nagyon gyűlölök, az az euronics újsága, amiben egy tv-hez, mosógéphez, bármilyen műszaki cikkhez 90%-ban SEMMI adat nincs megadva, csak a típusszám, néha még az sem. egyszerűen nem hiszem hogy lehet ilyen igénytelen reklámújságot összerakni, az biztos hogy oda be nem teszem a lábam!
2009. máj. 20. 08:42 | galéria | válasz | #13
az EW még drágább volt mint a MM kínálata kb. ugyanaz volt, igaz a MM néhány akciós cuccát egész jó áron adja de mégis csak megfogdosni kipróbálni megy oda az ember és inkább rendeli olcsón másik boltból
2009. máj. 20. 08:34 | galéria | válasz | #12
Ezek, meg a többi ilyen kókler csaló multibanda egy rakás szar. Volt, hogy akció kezdete ELŐTT hajnalban körbetelefonáltam az összes áruházukat és mit ad Isten, már mindenhol elfogyott az "akciós" készlet és rendelni sem szándékoztak belőle. Volt, hogy sérült mintadarabra nem adtak engedményt, volt pofájuk ugyanannyiért eladni, hiába is próbált az ember helyben egyezkedni velük. Sorolhatnám még. ("Nem vagyok hülyében" is általában PONT AZ nem kapható csak, amiért odamentél. Van egy lepusztult, széthasznált, hiányos mintadarab full áron és haller, de azért hirdetik orrba-szájba) Persze az emberek tűrnek, mint a birka (én is), mert kinek van ideje pereskedni ezekkel a tetves multikkal. Ők kinyírták a kiskereskedőket, de maguk is belebuktak, mint a szar, nesze neked rablókapitalizmus! Ezt akartuk, ezt kaptuk!

Eleve már nem is szabad olyan cégtől vásárolni SEMMIT, akinek nincs percre kész online készletnyilvántartása, amihez neten magunk is hozzáférhetünk (még ha limitáltan is). Azaz, ha nem tudják megmondani, hogy melyik üzletükben van éppen raktáron (tutira) az adott termékből és mennyiért, oda nem is érdemes menni, de még csak felhívni sem őket. Dögöljenek meg a múlt századi üzleti stratégiájukkal, jelenleg a harmadik évezredben vagyunk vaze! Aki nem költ netes felületre és központi adatbázisra, az csak utolsó, szemét, kőkorszaki banda.

Lásd. a magyar nagyáruházak német verzióinak többnyire van normális webes felülete, a hazaiaknál nemhogy az árakat, de még az áruik nevét sem tudhatod meg (biztos szupertitkos). Röhejes...

Persze tisztelet a kivételnek.
Piel  
2009. máj. 20. 08:20 | válasz | #11
Érdekesnek tartom, hogy egy magyar vállalat nem tud gazdaságosan, nyereséggel működni Magyarországon! Egy román igen! Nem furcsa ez egy kicsit??? Ehhh...
Mcsiv  
2009. máj. 20. 08:13 | válasz | #10
"Talán mert ha vár és tovább gyüjt, akkor meg tud vennni valami minőségibb darabot, ami tovább is tart, és így végeredményben kevesebbet fizet?"
Igen, én pont ezt tettem, vettem egy 106-os plazmát még anno, mikor a felső kategória közé tartozott, meg is bántam... Most van egy TV-m, amit a 2 év alatt többször javítottak, hála égnek garancia idő előtt két héttel mondta fel most a szolgálatot (3 hete szervízben van azóta), így van egy értékcsökkent tv-m, ami kitudja mikor döglik meg újra:P
2009. máj. 20. 08:08 | válasz | #9
Az EW és MM tapasztalataim szerint a termékei jelentős részét 1,5-szer - 2,5-szer annyiért adja, mint amennyiért megveheti az ember egy kis netes kutatással. Nálam a biztosítékot a minden PC boltban kapható 2000 Ft-os Genius fejhallgató verte ki, amit ők 4500-ért adtak. Persze az is igaz, hogy találtam már normális áron is cuccokat náluk, de azért az ritka szerintem (pl. pár hónapja Sennheiser fejhallgatót vettem 4000-ért, ami a válság óta inkább 5000 körül van mindenhol).

NorbyI: A Tesco termékek általában olyanokat, amiket más gyárt és más boltban is megveheted talán 5%-al drágábban. Csakhogy a Tesconál ezekből akció is szokott lenni, amikor már egész jó áruk van és aki csak ki akar próbálni valamit, vagy nincs rá több pénze, annak nagyon jól fog jönni. Én pl. a Tesco márkájú kávéfőzőmmel nagyon meg vagyok elégedve és szerintem jobb is, mint a hasonló drágább márkák.

2009. máj. 20. 08:08 | válasz | #8
lehet, hogy masra kell a kulonbozet? pl mindennapi betevo?
2009. máj. 20. 08:06 | válasz | #7
ott a pont. nem a magyar emberek az igenytelenek, hogy nem kene nekik a jobb, markasabb, nagyobb tudasu stb. cucc. ez a magyar kormany szegyene.

10 eve elek kulfoldon es igen szeretem az orszagomat, orulok kicsit hogy nem kell ezzel napi szinten szembesulnom.
Yv@n  
2009. máj. 20. 08:05 | válasz | #6
Talán mert ha vár és tovább gyüjt, akkor meg tud vennni valami minőségibb darabot, ami tovább is tart, és így végeredményben kevesebbet fizet?

Az pedig, hogy az emberek ostobák szerintem nem feltétlen az ország vezetőire nézve szégyen...
2009. máj. 20. 07:42 | galéria | válasz | #5
Mivel az átlag fizetés nem a 200.000 forintos plazmákra/lcdkre van belőve, miért is várnád el az átlag emberektől, hogy rohanjanak venni a nagy tévéket, 7.1-et és a 100ezres erősítőket?
Azt veszik ami futja, és ha ez futja, az szomorú..nem az emberekre nézve, hanem az ország vezetőire.
JL666  
2009. máj. 20. 05:46 | válasz | #4
esse mostani kép. jó kis crt tv-k.
NorbyI  
2009. máj. 20. 05:02 | válasz | #3
Azzal az egy eurós vételárral megvette az EW több milliós tartozását is ahogy azt a cikk említi szóval nem biztos hogy ez akkora üzlet volt. Kiváncsi vagyok miket tudnak majd kezdeni a MM egyeduralmával és a tesco-k fostengerével. Nálunk nem igazán van komoly vásárlói réteg aki hajlandó többet fizetni egy komolyabb márkásabb műszaki cikkért. Ha valami olcsó akkor már viszik is mint a cukrot, még akkor is ha gyenge minőségű, esetleg már kifutó termék. Ezzel kell most felvenniük a versenyt.
2009. máj. 20. 03:19 | válasz | #2
nah azt azért nem gondoltam hogy az EW ennyire veszteséges lenne :) fura olvasni hogy megdöglik egy multi :D
pasi29uk     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2009. máj. 20. 00:28 | válasz | #1
Én kettőt adtam volna érte :)