Csomagolóanyag vegyülete bukkant fel a vérben
2009. május 19. 00:54, kedd
Egy kanadai kutatás szerint az emberi vérben jelenlevő vegyi anyagok egyre bővülő listájához hozzáírhatjuk a gyorséttermek olaj- és zsírálló csomagolóanyagainak összetevőit is.

Hirdetés

Az úgynevezett diPAP-ok viszonylag újak, így a tudósok nem igazán tudják, milyen hatásai vannak az egészségre, az azonban tény, hogy ezek a vegyületek lebomlanak egy másik kellemetlen kemikáliára, a PFOA-ra, ami már bizonyítottan rákkeltő hatású lehet. "A kutatás üzenete, hogy egyes vegyi anyagok, melyek célja hogy könnyebbé, jobbá és kényelmesebbé tegyék életünket, a véráramban kötnek ki, toxikológiai következményeik pedig ismeretlenek" - mondta Scott Mabury, a Torontói Egyetem egyik kémikusa. "Elég intelligensnek kellene lennünk, hogy olyan vegyületeket állítsunk elő, amik azt teszik, amit mi akarunk, anélkül, hogy vegyi szennyezési problémához vezessenek."

Az új tanulmány a perfluor vegyületek összetevőin végzett kutatásokon alapul. A perfluor vegyületek legjelentősebb elemei a PFOA (perfluor-oktán-sav), illetve a PFOS (perfluor-oktán-szulfonát). A PFOA és a PFOS olaj- és vízálló, ami ideálissá teszi az használatát a teflonedényeknél, a mikrohullámú sütőben elkészíthető pattogatott kukorica tasakokhoz, ruhaneműknél, elektronikai eszközökben, és pizzás dobozokhoz, hogy csak néhány példát említsünk a számtalan alkalmazási terület közül. Az egyetlen gond, hogy ezek az összetevők a környezetben, ételeinkben és végül vérünkben kötnek ki.

Mabury tájékoztatása szerint minden általuk tesztelt vérmintában találtak perfluor vegyületeket, gyakran egész magas szintekben. Az állatkísérletek tanúsága szerint a PFOA és a PFOS többféle egészségügyi problémához vezethet, többek közt rákot és fejlődési rendellenességeket okozhat. Meglepő módon az északi-sarki jegesmedvéknél is magas PFOA szinteket mértek, ami először megzavarta a tudósokat, később azonban felfedezték, hogy nagy mennyiségű "előfutár" vegyi anyag szökik ki a környezetbe, ami a levegőn át egészen elszigetelt helyekre is eljuthat, megtelepedik az állatok szervezetében, ahol végül lebomlik PFOA-ra.

Marbury figyelmét egy eddig elhanyagolt előfutár csoport, a diPAP-ok (polifluoralkil-foszforsav-diészterek) keltették fel, melyeket az élelmiszerek zsírálló csomagolóanyagaihoz használnak. Ezeket a vegyi anyagokat úgy alkották meg, hogy hozzátapadjanak a papírhoz, Marbury azonban gyanította, hogy átszivároghatnak az ételbe is. Mivel a diPAP-ok gyorsan lebomlanak, ezért azzal is tisztában volt, hogy nehéz lesz bizonyítékot találnia az emberi szervezet szennyezésére.

A kutatók egy rendkívüli érzékenységű 500 000 dolláros tömegspektrométert alkalmaztak különböző típusú emberi vérmintakészletek elemzéséhez, ami meglepetésre a PFOA szintekhez hasonló diPAP szinteket mutatott ki az emberi vérben. Ez az első alkalom, hogy rátaláltak ezekre a vegyületekre a testünkben, a felfedezés pedig arra utal, hogy a diPAP-ok jelentős mértékben, legalább 10 százalékban hozzájárulnak a PFOA felhalmozódásához a vérben. Mitöbb a lebomlási folyamat köztes lépései olyan molekulákat hoznak létre, ami a kísérletek szerint tízezerszer toxikusabbak, mint maga a PFOA, hangsúlyozta Mabury.

"A diPAP-ok PFOA-vá válása során több olyan folyamat zajlik le, amit gyakorlatilag minden akadémiai kutató társaság figyelmen kívül hagyott" - mondta Mabury. "Ez pedig nem olyasvalami, amit az ember szívesen látna a szervezetében, különösen nem a mért koncentrációkban."


A kutatócsoport szennyvíz-mintákat is tesztelt, magas diPAP szinteket észlelve a szennyvíz iszapban, ami arra utal, hogy a kemikáliák bejuthatnak a vízkészletekbe és a termőföldekbe is. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) már meggyőzte az egyetlen amerikai PFOS gyártót, a 3M céget a vegyület alkalmazásának felfüggesztéséről, illetve a PFOA-t és előfutár molekuláit használó cégeket is igyekszik rábírni a kibocsátás csökkentésére és az alternatívák keresésére. Mabury reményei szerint kutatásuk felhívja az EPA figyelmét a diPAP-okra is.

"Korábban azt hangoztatták, hogy a PFOS és a PFOA semmilyen hatással sincs a környezetre" - mondta John Giesy a saskatooni Saskatchewan Egyetem környezeti kémikusa és toxikológusa. "Valójában azonban nagyon is hatással vannak. Meglepően hathatós mérgezőanyagok, melyek jópár mechanizmusban kifejtik a hatásukat. A kérdésem, amit nem csupán a magam nevében teszek fel: mit csinálnak pontosan ezek a vegyi anyagok?"

Eddig senki nem tanulmányozta a zsírálló csomagolóanyagok, vagy bomlástermékeik egészségre gyakorolt hatásait, Giesy szerint azonban érdemes lenne azonnali vizsgálatokat indítani. "Nem hiszem, hogy pánikba kell esnünk, az azonban tény, hogy semmit nem tudunk a hatásairól, pedig ez egy olyan vegyület, amitől tartanunk kell, és tennünk kell ellene valamit" - összegzett.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 01. 20:49 | galéria | válasz | #52
Bandi!
Én egy dolgot nem értek: az Aliennek fluoros vére van. Lehet, hogy az agya egy nagy daganat, és ezért annyira vérszomjas, mert megveszett?
2009. máj. 28. 08:30 | válasz | #51
Caro: a nyálkahártyán keresztül feloldódik a Fluor, agyba jut, agydaganadot okoz.
Tetsuo  
2009. máj. 24. 00:40 | válasz | #50
Mo-n komolyabb szabalyozas van az elemiszerek kezelesere vonatkozolag mint angliaban ill az ellenorzesek is komolyabbak.
Nem az elmeletet mondom, hanem a gyakorlatot. Mindenki tudja, aki dolgozott kinn angliaban vendeglatasban, h a HACCP-t altalaban NEM tartjak be, es az ellenorzes is joval lazabb mint Mo-n.
Mo-n "porosz" ill kontinentalis mentalitas van, a szabalyok betartasat illetoen, az angoloknal pedig "angol-szász", akar az adobehajtasban is..
Talan ezert is, de ugy erzem, itt angliaban sokkal tobb a gagyi cucc (minden teruleten) mint Otthon, de persze ez lehet szubjektiv, viszont a fenti mentalitaskulonbsegbol adodoan a (termek ill szolgaltatas-) minoseg (altalaban) magasabb Magyarorszagon. Persze lassan alig lesz szolgaltatas v gyartas hazankban, es angliaban oruletesen sok penz van, ugyhogy nem szamit..
Tetsuo  
2009. máj. 24. 00:29 | válasz | #49
Hozzateszem, h a legszembetunobb, a szinek megvaltozasa pl napfeny hatasara..
a legtobb muanyagot ugye szinezik, s a legtobb muanyag nehany heti napfeny hatasara megvaltoztatja a szinet..

Ha nehany honapja palackozott italt iszol, erezhetsz kulonbseget uveg ill muanyag csomagolas kozott..
Tetsuo  
2009. máj. 24. 00:18 | válasz | #48
Igen, ezek adalekok, de elvalaszthatalan a vegtermektol, vagyis ez is resze, hisz ettol lagyabb v "olyanabb".
A vegso termék, a csomogoloanyag nem 1 fele vegyuletbol (pl vmi polimer) allo anyag, hanem 1 rakas vegyulet egyvelege, amibol igenis kioldodig cuccos, csak azt nem hangoztatjak.
Inkabb azt tanitjak az iskolaban, h a ("tiszta") muanyagbol nem valik ki anyag, persze olyan formaban nem hasznaljak.. de az nem lenyeges. ;S
Tetsuo  
2009. máj. 24. 00:12 | válasz | #47
1. link

2. link

3. link

4. link

5. link

6. link
Tetsuo  
2009. máj. 23. 23:52 | válasz | #46
Woody Allen mondá: Ne allj le hulyekkel vitatkozni, mert lesullyedsz az O szintjukre es legyoznek a rutinjukkal.. De azert megteszem.

En a te stilusodat ruhellem. Az ilyennél alap a felreertelmezes.. Na mind1 leirom:
A csavo, NEM a KFCnel dolgozik, ott csak en dolgoztam.. O annal a cegnel dolgozik ahol a husokat csomagoljak es kuldik NEM CSAK a ratyi KFCnek (Ha akarod leirom a cimet, de nem fogjak beismerni persze).
A KFC valszeg nem tud az atcimkezesrol..

A Gravy-szoszt meg eleve ugy is kell csinalni.. mit nem ertesz ezen?! Talan az egesz vilagon is igy csinaljak.. de angliaban tuti.

Termeszetesen azert irtam a fentieket, mert meghokkento, nem azert mert koztudott.. ruhellem azt is ha vmi fszopo kis ketelkedik a szavamban ugy h fingja nincs mi van..
De mind1.. ;)
Piel  
2009. máj. 20. 15:27 | válasz | #45
Ez aztán a nagy üzlet! Nem is tudom, hogy nem jutott eszembe ez eddig. Meggazdagodni a sok majomember etetésével és közben szép lassan megmérgezni valamennyit. Ráadásul tesznek a túlnépesedés ellen is. Ez most akkor nekünk nem jó? Vagy nem is tudom.
2009. máj. 20. 12:16 | válasz | #44
A műanyagokkal általában nincs baj, csak azokkal az adalékanyagokkal, amiket azért raknak oda, hogy olyan legyen a műanyag, amilyennek elképzelték (megfelelően hajlékony, színes, bársonyos tapintású...)
2009. máj. 20. 08:27 | válasz | #43
a cikkre gondoltam :)
caro: az utolsó fél mondatod az érdekes..

félre ne érts, nem vitatom, hogy a gyorskaják, olcsó áruházi kaják tele vannak ezzel-azzal, de a csomagolás ad még hozzá némi "extrát"
Caro  
2009. máj. 20. 06:49 | válasz | #42
Eddig úgy tudtam, hogy a műanyag kémiailag inert, szóval nem oldódik. Ez is vele a baj.
Wiki szerint meg is lehet enni, akkor sem lesz bajod. Igaz, azt is írja, hogy amit kaja csomagolásra használnak, abban vannak veszélyes adalékok.
Caro  
2009. máj. 20. 06:42 | válasz | #41
De a fogkrémben nem molekuláris fluor van, hanem fluor vegyület! A kettő azért nagyon nem ugyanaz. Az mondjuk igaz, hogy a NaF is mérgező, de a fogkrémet nem szokás megenni.
Amit a bányákról ír, az meg tuti hülyeség, mert ott sem fluor gáz van, hanem kötött állapotban van a fluor, a bányászok nem kerülhetnek vele érintkezésbe. A radon miatti tüdőrák sokkal valószínűbb, az viszont minden bányában előfordul. A vízről már jobban elhiszem.
2009. máj. 20. 00:53 | válasz | #40
Lámának is gyenge vagy inkább menj mozigépésznek
2009. máj. 20. 00:52 | válasz | #39
Szerintem a lakótársad nincs tisztában azzal, hogy "kicsit máshogy" írják a dátumokat... főként, hogy ott a "Display Until" és a "Used By" dátumok is
vagy
azóta is röhög rajtad, hogy ezt az "1 éves romlott húst cimkéztem egész nap..." hülységet bevetted
Akkora a forgalma a KFC-nek, hogy ki van zárva még a legkisebb tanyán is, hogy rájuk rohadjon a hús! Erre gondoltál... rühellem ha valaki így osztja az észt.

A hab a tortán:

"...Pl, itt Ángliaban imadjak a Gravy-szószt, amit mindig az elozo napi olajba egett zaccbol csinaltunk..."

Erre mit írjak?
Tetsuo  
2009. máj. 19. 23:51 | válasz | #38
1 Lakotarsamnak eppen az a munkaja, hogy KFC-be meno husokat cimkezzen at 1 evvel, mert mar lejart a szavatossaga.
Ja, es ez Ánglia..
En pedig dolgoztam KFC-ben ami vmivel minosgibb, mint a Meki, de azota nem eszek ilyen kajakat..

Pl, itt Ángliaban imadjak a Gravy-szószt, amit mindig az elozo napi olajba egett zaccbol csinaltunk. Senki ott dolgozo nem ette meg.
A keszen kapott panirban mar benne vannak a laboraromak, tobbek kozott az izfokozo. Ez alap. Minden gyorskajaban van izfokozo es "titkos" fuszerkeverek (1enesen a laborbol), hiszen enelkul izetlen lenne.
A nagyuzemi allattartas es novenytermesztes teljesen rossz a termeszetnek ill nagymertekben csokken a vitamin es asvanyianyagtartalom, viszont megeszel sok olyan cuccot (mint pl novekedesi hormon, antibiotikum, novenyvedo szerek) ami ugyancsak alap, ebben az iparban.
Persze, mondhatod h nem lehet mast tenni, tul vagyunk nepesedve.. az igaz, de ha korultekintobben vizsgalnank az uj anyagokat, koteleznenk a cegeket bizonyos dolgokra (mert maguktol csakis a profitot hajszolnak, ugye), ha nem mindig utolag gondolkodnank.. akkor valszeg jobb lenne..
Tetsuo  
2009. máj. 19. 23:36 | válasz | #37
Valojaban te is tudod, h qrvara nem ugyanaz a 2.
Az a durva h ma korultekintobbek is lehetnenk, csak fel kene cserelni a sorrendet: elobb vizsgalni, aztan gyartani..
Regen pedig a szokasok, hagyomanyok a jo/rossz tapasztalatbol lett, nem tudtak tudomanyosan alatamasztani, csak ereztek hogy ugy a jo.. persze voltak rossz szokasok is, dehat folyamatos fejlodes volt;
ma meg (a nagy technika koraban) inkabb vissza.

/Inkabb megeszek 1 jo (haztaji, magyar) oldalszalonnat, mint 1 kibaszott takewaybol vmi szemetet..
Tetsuo  
2009. máj. 19. 23:27 | válasz | #36
dehogynem, ne mondj mar ilyen hulyeseget, inkabb nezz utana.
2009. máj. 19. 22:18 | válasz | #35
itt most nem a kaja a lényeg hanem a csomagolása..
djw  
2009. máj. 19. 21:57 | válasz | #34
valamitől meg kell dögleni, különben örökké élnénk...
majd lesz felirat a bikkmakkon is: "halált okozhat" bár ennyi erővel a kocsikra is ráírhatnák :D
Gery13  
2009. máj. 19. 21:48 | válasz | #33
Ez így igaz!
ziipp  
2009. máj. 19. 19:51 | válasz | #32
Szerintem a gyors éttermekben kapott étel semmivel nem rosszabb, mintha boltban vett élelmiszerből főzne az ember. Sőt, talán még jobban is ellenőrzik az előbbieket. Gond akkor van, ha egyoldalúan sok ilyet eszik az ember.
duke  
2009. máj. 19. 17:28 | válasz | #31
"hogy a diPAP-ok jelentős mértékben, legalább 10 százalékban hozzájárulnak a PFOA felhalmozódásához a vérben. "

A szennyezett levegö mellett,pontosan az ilyen vegyületek miatt van magyarországon tőbb mint 2 millio alergiás beteg.Hibáztatják a kulönböző növényeket meg állatokat,miközben ezek a mérgező vegyületek teszik tönkre az immunrendszert annyira,hogy végül már a természetes anyagokra is reagál,mint például a parlagfüre.
opeca  
2009. máj. 19. 16:16 | válasz | #30
Egy hónapja ettem utoljára Burger King-be, annyira szarul lett utána a gyomrom, hogy megfogadtam, soha többet gumikaja.
Most ezt a cikket olvasva egy okkal több, hogy ne egyek ilyen helyeken soha többet...
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. máj. 19. 15:45 | galéria | válasz | #29
Erről (méz) linket tudsz adni? Érdekel a dolog.
2009. máj. 19. 13:24 | válasz | #28
annyira örlütem, amikor kiderült a múltkor, hogy a mo-on forgalmazott mézeknek köze sincs se a virághoz se a méhekhez. pedig ez nem is nagy üzlet... persze sok ilyen után is nehéz lehet elhnni, hogy a sok pénzért sem kapsz már feltétlenül jót.
még van esély, hogy fogyasztóból emberré váljunk. ez magától és főleg könnyen nem fog változni.
persze az is lehet cél, hogy csúcsfogyasztóvá váljon valaki. ez kb. annyira illúzió, mint a finomabb darabokat elkapkódó disznóé, a körbekerített, sz@r*s ólban.

szép napot :)
gz8  
2009. máj. 19. 13:07 | galéria | válasz | #27
/off
kalcium, nem calcium; ezzel az erővel a klór is lehetne chlor
/on
kvp  
2009. máj. 19. 12:27 | válasz | #26
"Ugyanezt kapod akkor is, ha felvágottat csomagolnak be a boltban (papírhoz tapadó műanyag fólia)."

Nem, az egy masik vegyulet, de szerencsere az egy koolajszarmazek. (az is rakkelto, de mashogy) Ez pedig egy papirok atitatasara keszitett vegyulet, hogy ne legyen szukseg a muanyag foliara. A pizzasdobozok egy reszen nem hasznaljak. Magyarorszagon az amerikai 'pizzakunyho' halozat dobozaiban van, de pl. a kis magyar pizza sutok nem zsirallo csomagolasban hozzak a pizzat. (ez onnan derul ki, hogy van amikor mar atvetelkor atazott a zsirtol a szurkes ujrahasznositott papirbol keszitett doboz, cserebe viszont nincs benne annyi mereg)

"Fogmosásnál majdnem biztos hogy kapsz mérget:"

A calcium fluorid nem veszelyes annyira, mivel mar calciummal egyutt erkezik, tehat nem vesz ki a csontokbol calciumot. Viszont nem is igazan hasznal, csak csiszoloporkent van jelen a fogkremekben is. A vizet magyarorszagon meg nem dusitjak semmivel, legfeljebb tisztitasi celbol klorral, de meg arra sem nagyon van penz, tobbnyire marad az olcsobb es az embereket kevesbe zavaro uv feny kezeles.
2009. máj. 19. 12:15 | válasz | #25
nézzük a jó oldalát, legalább véradáskor más nem kell külön zacsiba csomagolni a vérünket..-_- egyébként undorodom az ilyen hamburgerektől :D csak a Chicken McNugget's
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. máj. 19. 12:05 | galéria | válasz | #24
Ugyanezt kapod akkor is, ha felvágottat csomagolnak be a boltban (papírhoz tapadó műanyag fólia).
2009. máj. 19. 11:52 | válasz | #23
szerintem ez Orbán Viktor hibája
Zombee  
2009. máj. 19. 11:50 | válasz | #22
Az még hagyján, hogy bedobják a zsírálló papírba, de be is dobozolják a nagyobbakat. Ez ilyen futószalagos kiszolgálás, ahol alapból úgy csomagolják, hogy a delikvens esetleg elviszi. Egyébként sem szabad ilyen helyen kajálni, drága, megfekszi a gyomrot, és csak rövid ideig laktat jól, vagyis inkább csak a jóllakottság érzetét kelti.
Nos  
2009. máj. 19. 10:57 | válasz | #21
Csak két link, hogy miért pont a sarkon dúsul: (ettől még lehet szceptikusnak lenni, én még nem vagyok teljesen meggyőzve, de ad pár választ)
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=3100
http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=22&PHPSESSID=c
Kornan  
2009. máj. 19. 10:32 | válasz | #20
Sorry én úgy tudtam ,hogy telepítettek oda is, mondjuk lényegtelen az utolsó mondatom igazságtartalma szempontjából, mert ha az északi sarkról telepítették nemrég, akkor tökmindegy hol vizsgálják...
2009. máj. 19. 10:25 | galéria | válasz | #19
Az Anktartiszon nincsenek jegesmedvék csak rozmárok, fókák és pingvinek.
Pares  
2009. máj. 19. 10:13 | válasz | #18
LOL
2009. máj. 19. 10:09 | galéria | válasz | #17
Akárhányszor voltam mekiben, igaz nem sokszor, de mindig kértem, hogy ne csomagolják be fölölegesen, hanem tegyék szalvétára a tálcán, különben nem fogom kifizetni. Az értelem annyira jut el a kiszolgálókig, hogy a becsomagoltat a szalvétára teszik és fizessem ki a kiszolgálást.
Ezek után már feltételezem, hogy direk meg akarnak fertőzni, ezért mondom, hogy drog csak nem eszem meg hanem kidobom, mint fölösleges hulladékot.
2009. máj. 19. 09:58 | galéria | válasz | #16
Minek csomagolják be a hambit, ha 5 lépésre a pulttól megeszem? Ez valami drog vagy mi? :) vagy csak hogy drágább legyen, amiért el tudják adni, reklám miért nincsen rányomtatva. Elég a szalvéta is vagy hozzák ki elém sütő lapáton, ha már étterembe megyek és olyan sokat fizetek azért az amúgy sem laktató kajáért. Ezt azért állítom, hogy nem laktató, mert én már 10 éve 65 kiló vagyok 193 centire és eggy pupozot tálca hambi kell, hogy jól lakjak, amíg itthon negyed kiló kenyér némi rátéttel, bőven elég és annyiba kerül mint két sajtos hambi és mellé még be is piálhatok, a maradékból sok sört vehetek.
Lame  
2009. máj. 19. 09:56 | válasz | #15
Fasza, hogy mindent ilyen siman hasznalhatnak. Azert legalabb 10 evnyi teszteleshez kene kotni minden uj anyag engedelyezteteset amivel emberek ilyen gyakran erintkeznek.
2009. máj. 19. 09:48 | galéria | válasz | #14
Tyuhaj, most én is úgy bevágnék pár hambit. Van is bkinges eksönjegyem, megyek falni a váppört! :D
Kornan  
2009. máj. 19. 09:44 | válasz | #13
"Meglepő módon az északi-sarki jegesmedvéknél is magas PFOA szinteket mértek, ami először megzavarta a tudósokat, később azonban felfedezték, hogy nagy mennyiségű "előfutár" vegyi anyag szökik ki a környezetbe, ami a levegőn át egészen elszigetelt helyekre is eljuthat"

Szerintem ez kicsit túlzás, inkább arról van szó ,hogy ezeket a dolgokat kirakják a szeméttelepekre, a jegesmedvék meg onnét szedik össze, ahogy minden állat amelyik élelem után kutat. Ha a déli sarkon is ezt mérik akkor nem szóltam.

2009. máj. 19. 09:37 | válasz | #12
nem rossz kép reggeli előtt...
2009. máj. 19. 08:46 | galéria | válasz | #11
Vagy bármikor elüthet egy 4kerekű, rádzuhanhat valami, megkéselhetnek stb...és akkor böjtőlhettél egész életedben lol Ez a multiknak meséljék, h mit ne tegyenek ebbe meg abba...
Kecske2   "Rest in Peace Kecske2" 
2009. máj. 19. 08:32 | válasz | #10
egyenek csak jó sok P-FOS-t !
Yv@n  
2009. máj. 19. 08:18 | válasz | #9
Hát és? Meg is haltak mind! :D
2009. máj. 19. 08:00 | galéria | válasz | #8
Ez erős túlzás és emo hozállás. A rák kockázatát növeli meg egy kicst. Ettől még nem hal ki az emberiség...

Fel nem fogom, hogy egyesek miért gondolnak ilyen meredek dolgokat. Régen azt hiszitek az ember nem nyelt le minden szart a rossz őrlésű gabona által, a szarul megsütütt kenyérben nem maradt semmmi gázos? Vagy a kurplihéj égetésekor nem nyelték le a dioxint? De...
toto66  
2009. máj. 19. 07:45 | válasz | #7
Csak a műanyag lágyítószer, az meg a spermiumokat öli.
fawcet  
2009. máj. 19. 07:26 | válasz | #6
Fogmosásnál majdnem biztos hogy kapsz mérget:
http://www.ketezeregy.hu/egesz/fluor.html
Én is nemrégóta cseréltem le gyógynövény alapúra.
Caro  
2009. máj. 19. 06:34 | válasz | #5
A műanyagról nincs szó a cikkben, itt egy teljesen más vegyületről beszélnek. A műanyag azért nem szokott az ételbe szivárogni.
2009. máj. 19. 03:45 | válasz | #4
nem tudom mi ezen a megdöbbentő, jelenleg egy Osztrák átlagemberbe 86 különböző, nem kiürülő vegyület kering.... és MOon se jobb a helyzet úgyérzem.
2009. máj. 19. 02:20 | galéria | válasz | #3
hát-ez-szívás :/
pixx  
2009. máj. 19. 02:20 | válasz | #2
Már megtettük, csak még nem haltunk meg a mellékhatásoktól.
De ezek elől nem tudsz elbújni, ha nem eszel gyorsétteremben, akkor majd a csapvízből megiszod, vagy mikor fogatmosól, és véletlenül le nyelsz egy korty vízet, vagy gyümölcsből, vagy a zöldségből is hozzájuthatsz.
Még az ásványvízbe is kerülhet, hiszen műanyagba csomagolják.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. máj. 19. 01:36 | galéria | válasz | #1
Megdöbbentő. Ha így folytatjuk, atomháború sem kell ahhoz, hogy kiirtsuk magunkat.