1 milliárd euróra büntették az Intelt
2009. május 13. 23:20, szerda
Beigazolódtak a korábbi pletykák, az Európai Bizottság valóban az eddigi legkeményebb büntetést rótta ki a processzorgyártóra, amiért az visszaélt előnyös helyzetével. A cég fellebbez a döntés ellen.

Hirdetés

A hivatalos sajtóközleményből kiderül, hogy az Intel 1 milliárd eurós, vagyis csaknem 1,5 milliárd dolláros büntetést lesz kénytelen kifizetni, az Európai Bizottság ugyanis több évig tartó vizsgálat után megalapozottnak találta az AMD által eredetileg hangoztatott vádakat. Az indoklásban ezúttal részletekkel is szolgáltak.

Eszerint a cég 2002 és 2007 között folyamatosan visszaélt előnyös piaci helyzetével a régióban, ezt pedig megpróbálta az AMD, vagyis a legnagyobb vetélytárs visszaszorítására felhasználni. A bizottság kiemelte, hogy részben és teljes mértékben rejtett kedvezményeket nyújtottak különböző cégeknek, amennyiben azok nagyrészt, vagy kizárólag az Intel processzorokat alkalmazzák saját kínálatukban, a MediaMarkt esetében pedig közvetlen kifizetésre került sor, hogy az üzletlánc mellőzze az AMD fejlesztéseit. Ezzel az Intel aláásta a piaci versenyt, és tisztességtelen módon tartotta előnyét a rivális gyártóval szemben.


Neelie Kroes, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős tagja

Az Európai Bizottság igyekezett hangsúlyozni, hogy nem a különböző árkedvezményeket tartják kifogásolhatónak, hanem azok felhasználását és az így elérni kívánt célt. Mivel az Intel magatartása egyértelműen szembement az EU trösztellenes előírásaival, és ezt a gyakorlatot hosszú éveken keresztül folytatták, indokoltnak tartják a büntetést, amely nem mellesleg kétszerese a Microsoftra annak idején kirótt összegnek. A gyártónak három hónapon belül kellene fizetnie.

Ekkora bírságot még a Microsoft számítástechnikai cégre sem szabott ki az Európai Bizottság, pedig az is hosszú éveken át szálka volt a brüsszeli hivatal szemében. Az Intel a világ mikroprocesszor-piacának mintegy 80 százalékát ellenőrzi a személyi számítógépek szegmensében. Egyetlen riválisa ezen a piacon az AMD. Neelie Kroes versenyügyi EU-biztos megfogalmazása szerint az Intel az európai fogyasztók millióinak okozott kárt a versenytársaknak a piactól való távol tartásával. "Nem lehet eltűrni az EU trösztellenes szabályainak ilyen súlyos és folytatólagos megsértését" - indokolta Kroes a kemény bírságot.

Az Intel máris jelezte, hogy fellebbeznek a döntés ellen, mivel az szerintük figyelmen kívül hagyja a processzorpiaci verseny szigorú követelményeit, emellett pedig a vásárlókat semmilyen kár nem érte az említett időszakban. Paul Otellini elnök-vezérigazgató szerint e piacot a folyamatos innováció, a termékek növekvő teljesítménye és az árak csökkenése mellett az erős versenyhelyzet is jellemzi. Elképzelhető, hogy az Intel fellebbezése nyomán hosszadalmas eljárás következik, miként ez történt az Európai Bírósághoz forduló Microsoft esetében is. Igaz, a szoftveróriás ezen végül még többet bukott, mert a luxembourgi taláros testület sem neki adott igazat, és a bírság a késedelmi kamatokkal is emelkedett.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 16. 12:39 | válasz | #65
Én általában amikor bűnről és bűntetésről beszélnek, két kérdéstre szoktam keresni a választ:

1. Volt e erőszakos cselekedet, (erőszakos) kényszerítés?
2. Volt e csalás-félrevezetés?

Ha ezekre a kérdésekre a válasz nem egyértelmű IGEN akkor nincs bűn és a bűntetés elrendelése/végrehajtása az igazi bűn.

Persze nem akarom itt saját véleményemet kivetni mindenkire, de azért érdekes, hogy senki sem gondolkodik el azon, hogy miért is bűn a bűn valójában... és mi az ami indokolhatja a bűntetést.

Más kérdés, ha károsított van (és itt most arra kell adni választ, hogy mi is valójában a károkozás, mikor okozta a kárt valaki és mikor lett a kár csupán normális cselekedetek eredménye vagyis mikor van kár és mikor nincs és mikor van felelős a kárért és mikor nincs) akkor a bűntetett nem a birokrata bandát kell gazdagítja hanem a károsítottat kártalanitani kellene. Gondolom az AMD nem fog ebből a milliárdból egy centet sem látni.

Szóval ha neutrálisan nézzük a dolgokat mellőzve az érzelmeket és előítéleteket valamint az irigységet és inkább a logikus analízisre támaszkodunk akkor minden sokkal világosabb lesz. Sajnos a különböző "bizottságok" (EU vagy nem EU teljesen mindegy...) általában mellőzi a logikát és az érzelmeken, előítéleteken, irigységen és populizmus által táplált anyagi javak redisztribúcióján szokott lovagolni amióta világ a világ.
2009. máj. 15. 17:06 | galéria | válasz | #64
Király ez az EU bíróság, "kicsit" jobban működik mint a hungarisztáni.
2009. máj. 15. 14:00 | galéria | válasz | #63
Én ilyet nem mondtam, hogy teszek a véleményetekre, mert van igazatok egyben másban, de valahol nekem is van igazam. És tényleg buta vagyok leállni vitázni (veletek).
2009. máj. 15. 13:44 | galéria | válasz | #62
Nem tudom, de az tuti volt, hogy a 3xxx vagy 4000+ os volt a e6300as árában :) Aztán hirtelen, mély zuhanó repülésbe kezdtek az árakkal amd-ék :D Utána már volt 20ezeré is 4000es :D :D De francnak se kellett, úgy hogy a c2d-m már akkor 3.3-on ment :D :D
A 3800as széria akkörül jött be pedig (meg volt a 2900as ami kb vicc vót :D )ellenben dx10.1-es jah..csak semmire nem mentek vele :D De már jó ideje nem nagyon játszom..Csak 1-2 gaméval, amire nekem tökéletesen megfelel :)
Jah, lehet nem 3 éve volt, hanem 2.5 :) nem kell minden olyan véresen komolyan venni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. máj. 15. 12:53 | galéria | válasz | #61
Na meg mintha 3 éve nem sűrűn lett volna 3800-as ati...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. máj. 15. 12:51 | galéria | válasz | #60
hát azon az áron nem is sikerült volna, max olcsóbban :)
2009. máj. 15. 12:35 | válasz | #59


Bracsek: elmondhatod a véleményed. Én elolvasom és értelmezem is. De Te is. Intel fan vagy, jó oké szabad (amúgy is jó cuccai vannak). NV fan vagy, jó oké (vannak jó cuccai). De amit leírsz, vállald is vagy ismerd be, ohgy eltúloztad picit. Nincs semmi baj evvel, mindenkivel megesik. De a büntetés jogos, amit az intel kapott. Lehetne kisebb, de mindenképpen magasabb, mint amit az MS kapott.
2009. máj. 15. 11:38 | galéria | válasz | #58
"Aztán leszarod..." még1x mondom leszarod
Szakadok ezen a bracsekon mennyire kész és buta forma

Ettől függetlenül, már majd 3 éve intel c2d-m van, és gf88gt-m És eszem ágában se volt, anno ezen az áron, X2 4000-et venni meg valami 3800as Ati vackot... :S Ettől függetlenül, JÓK ár/érték arányban az AMD..nem hogy jók, jobbak mint az intel, és az új ATi 48xx-49xx kareszok jobbak mint az NV :) De sajna, nekem most még amire használom a gépet, arra elég...Általában, az aktuális jót szoktam venni..Azelőtt Athlonom vót ati 1950proval :D :D :D
atix2  
2009. máj. 15. 10:23 | válasz | #57
Ez így igen naív gondolkodás.3x annyit adni érte.Ha az Intel kiszorrítaná az AMD-t és eleve nem lenne konkurense még 5x annyit is fizethetnél érte, mert úgy alakítaná az árait ahogyan akarná.Ugyan ez az helyzet az ATI/GF-al.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. máj. 15. 09:20 | galéria | válasz | #56
"ha 3x ennyit kérne is intelt vennék, mert már megtanultam a leckéket mind az amd mind az atival kapcsolatban"

Milyen user errorod volt? :D (mert más nem lehet)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. máj. 15. 09:17 | galéria | válasz | #55
hülyeség... a br is ugyanannak a 20 éves tech-nek a foltozgatása. Csak nem az előd nevét írták oda...
neoG  
2009. máj. 15. 07:16 | válasz | #54
Az a baj, hogy mi hiába mondjuk el a véleményünket,Te max elolvasod.Mondom: elolvasod.Aztán értelmezed, ismétlem: értelmezed.Aztán leszarod...
2009. máj. 14. 23:07 | galéria | válasz | #53
én elmondtam a véleményemet, jobb volna ti is elmondanátok, és nem piszkálnátok, a témához való hozzászólás nélkül, felőlem ez a téma lezárva, további kellemeset.
2009. máj. 14. 22:17 | válasz | #52
Na igen... az ilyen bracsek félék miatt is kezdődnek jól a napjaim. Annyira tudnak és annyira okosak mindenben.. bracsek és különböző tip. klónjai: El ne menjetek az SG-ről!!!
2009. máj. 14. 21:05 | válasz | #51
nagyon sok , NAGYON hülye egyén van itt az sg-n
2009. máj. 14. 20:23 | válasz | #50
De ne beszélj már ekkora hülyeségeket. Más is olvassa. Örültem, hogy végre normális mederben folyt a vita, erre jössz Te.

Kapd össze magad plz és bocsánat, ha megbántottalak. A mondanivalódat meg gondold át.
Tetsuo  
2009. máj. 14. 20:16 | válasz | #49
Ezt benezted..
Amugymeg, te mindenkepp fizetsz.
2009. máj. 14. 19:58 | galéria | válasz | #48
Nem nem mindegy, képes vagyok 3x annyit is kifizetni, meggyőződésből, és nem alaptalan szócsatákra alapozva dönteni.
A koronámhoz meg semmi közöd... vegyél magadnak, ha irigyeled...
A barmot meg kikérem a számodra, egyelőre ne minősíts mert még a hangnemet sem vagy képes színvonalon tartani, én is tudok más hangnemen beszélni, de nem vagyok hajlandó lesüllyedni a szintedre, mert még legyőzöl a rutinoddal, veszteni meg nem szeretek.
2009. máj. 14. 19:26 | válasz | #47
Tényleg, csak vezeti a VGa piacot az intel, tényleg semmi köze nincs hozzá. És nőtt is a részesedése. Bocsi, látom koronás barom vagy. Na elég volt belőled.
2009. máj. 14. 19:25 | válasz | #46
Ha mindig intelt veszel és 3x annyit is képes vagy kifizetni, akkor nem mindegy? Saját magadat cáfolod meg, ennyire hülye vagy? Igen, ennyire hülye vagy. Menj Intelezni meg GF-ozni, pont az olyan idiótáknak találták ki, mint Te.
2009. máj. 14. 18:16 | galéria | válasz | #45
olvass a sorok között...
az atit a geforce vel hasonlítottam volna össze... csak nem írtam le.
intelnek még jó szándékkal is alig van köze a videokártyákhoz....

és pontosan tudom mi az az ár érték arány, az alapján nem szoktam a legújabb fejlesztéseket venni, mert sokkal drágábbak, mint amennyit valójában érnek, csak hát ú fejlesztés, és a fejlesztés árát ki kell fizetni... én inkább megvárom, míg az ára a valós értékét kezdi elérni, persze relatív, hogy kinek mi a valós érték, mert lehet ha grafikus lennék, akkor biza egy jobb grafikus kártyám lenne, de mivel programozok, ezért nekem inkább egy jobb processzorom van.
mamo33  
2009. máj. 14. 17:52 | válasz | #44
Elég vicces hozzáállás! Ha a nagy cégek így alakítanák az üzletpolitikájukat, tönkre menne mind! A másik ez a "ha az ati jobbat gyárt mint az intel" na ezt végképp nem értem! A grafikus processzorok piacán az ATI a Ferrari, az intel meg egy Trabant! És még valami! Hallottál már arról a kifejezésről, hogy ár-érték arány?
2009. máj. 14. 17:04 | galéria | válasz | #43
nem érdekel mi van a konkurenciájával... ha 3x ennyit kérne is intelt vennék, mert már megtanultam a leckéket mind az amd mind az atival kapcsolatban... ha képesek lesznek jobbat mondom még egyszer, hogy halljad, hogy jobbat mint az intel, akkor meggondolom, mondom meggondolom, és akkor is intelt veszek, egyszóval azt csinálok, amit akarok, és igenis dühít, mert azt is belőlem sajtolja ki, amit az unió kap. ha az amd nek adnák, nem bánnám, mert tényleg játszik a macska az egérrel, de nem cserélem le a macskám egy félős egérre.
neoG  
2009. máj. 14. 16:01 | válasz | #42
Nem az AMD kapja.Az Intel vétett a európai piacon érvényben lévő szabályok ellen.Ezért megbüntették.Viszont ha jogerős lesz, akkor az AMD nyugodtan indíthat kártérítési pert!
2009. máj. 14. 15:44 | válasz | #41
Azt ritkán kötik az emberek orrára, hogy mire megy. Nem kapja meg mindet az AMD, sőt leeht csak keveset át belőle.
Apaci  
2009. máj. 14. 15:29 | válasz | #40
Végig olvastam a cikket, és az összes hozzászólást. Nem derült ki számomra, hogy ezt a 1 milliárd eurót majd az AMD kapja?
Az volna az igazságos, ha az AMD kapná meg a pénzt, mivel őt károsították meg!
Ha viszont az unió rakja el a pénzt, akkor viszont ez pofátlanság, hogy finoman fejezem ki magam! Erről miért nem írnak a cikkben?
2009. máj. 14. 15:10 | válasz | #39
Az AMD minden létező pénzét az ATi felvásárlására fordította, nagyon tájékozott lehetsz baszki.
2009. máj. 14. 15:09 | válasz | #38
"Elképzelhető, hogy az Intel fellebbezése nyomán hosszadalmas eljárás következik, miként ez történt az Európai Bírósághoz forduló Microsoft esetében is. Igaz, a szoftveróriás ezen végül még többet bukott, mert a luxembourgi taláros testület sem neki adott igazat, és a bírság a késedelmi kamatokkal is emelkedett."
2009. máj. 14. 14:19 | válasz | #37
A vakok es gyengeelmejuek kedveert: meg nem kapta meg ezt a buntetest,hiszen fellebbez...az pedig jopar ev (ismerve a birosagok sebesseget..)es addig naaagyon sokminden tortenhet....Szegeny AMD-nek meg annyira szarul ment...fel is vasarolta banataban az ATI-t....Az INTEL ott szivta meg,hogy kiderult a turpissag,de kar illuziokba ringatni magunkat,hogy az AMD-ATI sosem csinalt/csinal ilyet..
2009. máj. 14. 13:48 | válasz | #36
Ezt a kivonul Európából dumát azért nem gondoltad komolyan, ugye? Még viccnek is erős.
2009. máj. 14. 13:47 | válasz | #35
Úgy adta olcsóbban, hogy ha a konkurenstől soha többet nem vásárolsz.
2009. máj. 14. 12:43 | válasz | #34
De ehhez adjátok még hozzá a japán, dél-koreai büntetéseket is (pár tíz, esetleg száz millió, múltkor volt hírben, nem emlékszem pontosan). Maximum annyit lehetett volna még, hogy elosztani a büntetést, de nagyobb részt az Intel kapja.
yvorl  
2009. máj. 14. 12:28 | válasz | #33
"4x annyiért forgalmaz", "beszünteti az európai forgalmazást és megszünteti az európai supportot"

Ezek olyan jók :) Szerinted egy cég megteheti hogy sértődésből eldob egy kontinensnyi vásárlót? Pláne amikor annyit trükközött érte, hogy meglegyen a bevétel?
mamo33  
2009. máj. 14. 12:04 | válasz | #32
Az Intel nem olcsóbban adta a cuccot, hanem külön fizetett azért, hogy csak az ő termékeit használják, az AMD-t ne! Van egy kis különbség!!! Van még egy hardware gyártó, aki hasonlóan működik együtt a software cégekkel, szerintem hamarosan sorra kerül ő is! (gyk: nVidia)
mamo33  
2009. máj. 14. 12:01 | válasz | #31
Na ez mára annyit változott, hogy most írt alá az EU és a Dell egy tíz évre szóló szerződést, többek között majd' 75.000 AMD alapú pc leszállítására!
2009. máj. 14. 11:56 | válasz | #30
OFF

A blu-ray technikailag fejlettebb mint a HDDVD, ha nem is sokkal, de fejlettebb. HDDVD-re nem lett volna értelme átállni, mert egy 20 éves technológia foltozgatása, míg a BR legalább adott valami újat, elég ha a HDDVD-hez képest mért sokszoros tárolókapacitásra gondolni.
2009. máj. 14. 11:50 | válasz | #29
Mi versenyellenes abban, ha olcsóbban adom egy cégnek a cuccot mint egy rivális cég? ha én előtudom állítani olcsóbban úgyhogy még így is nyeereséget termelek, akkor annyival olcsóbban fogom adni a forgalmazóknak, hogy inkább az enyémet vegyék mint a rivális cégéét. Az intel ezek után meglépheti azt, hogy oké, kifizeti, de ezentúl európába 4xer annyiért árulja a chipjeit, mint bárhol a világon. Ahogy a M$-t is mondhatná azt, hogy nem fizeti ki, beszünteti az európai forgalmazást és megszünteti az európai support-t.

Nem értek egyet az Intel és a M$-t módszereivel, de azért ezt cseppet túlzásnak érzem. Kisebbségi komplexusa van az EU-nak, hogy egy egyszerü informatikai cégnek nagyon hatalma van mint egy egész kontinenst irányító szervezetnek? ciki..

Btw, nagyon jól mutat Neelie Kroes ezzel a kis nyáklappal a kezében, de szerintem fogalma sincs róla, hogy mi az, de azért megbírságot kiszabta.
2009. máj. 14. 11:49 | válasz | #28
én nem csak az intelt büntettem volna meg, hanem a játékában résztvevő partnereket is. elrettentésül.
2009. máj. 14. 11:08 | válasz | #27
MM-nek azért voltak necces reklámjai :D
2009. máj. 14. 11:06 | válasz | #26
Az összeg baromi sok, de talán ez már az a szám, ahol egy ilyen nagy gyártó, akár más ipari területen is, elgondolkodik, hogy érdemes e kockáztatni. Egyértelmű, hogy a Microsoft kilengése után, csak magasabb bünti jöhetett. Mert nem tanulnak ezek a szerencsétlenek. Meg persze vastagabban húzzák meg a cerkát egy olyan vállalatnál, ahol komoly bevétel van.

A Media Marktnál is könnyen kiszámlázták a 100milliós bírságot, a Hülye aki nem ünnepel szlogenért. Bazz, és kiküldtek egy SÁRGA CSEKKET 100 millióról, ez komoly.
2009. máj. 14. 10:56 | válasz | #25
Politikát hagyjuk ki. Ez belpolitika, az EU-nak nincs akkora befolyása, mint hinnénk. Nem mondhatja, ohgy Orbikám/Ferikém/Gordonkám, csaltatok, ide az összs vagyonotokkal és pápá.

On: Sony egy balfasz. 700 milliós büntit kapott már, amikor az a rootkites botránya volt, utána eldurranó akkumulátorok. NV detto balfasz: csalások (felhazsnálói beállítások felülírása, azaz effektek teljes kikapcsolása a felh tudta nélkül), GPU problmák (sok sok tönkrement noti). És most az Intel is beáll a balfaszok táborába. Grat nekik.
2009. máj. 14. 10:37 | válasz | #24
off
Kiváncsi vagyok, a magyar államnak mennyi esélye lenne beperelni egynémely multit és politikust azért a gusztustalan piaci magatartás és üzleti előnnyel való visszaélés miatt amivel magyar vállalkozók tömkelegét tették tönkre és itt most nem a tisztességes versenyről beszélek mert azzal nincs semmi bajom, hanem a feltételezhető zsebpénzekről amivel levajazták pl. az itteni adófeltételeiket. Egyáltalán lesz-e valaha olyan kormányunk, amelyik ezt a kérdést feszegetni szeretné vagy merné vagy tudná...

Bocs, csak erről az egymilliárd euróról eszembe jutott az államadósságunk amit olyan szépen bruttósítottak az utóbbi pár évben bizonyos politikusok és üzletemberek de remekül lehetne csökkenteni pár szerényebb összegű kártérítéssel... Álmodik a nyomor, valszeg soha nem fog megtörténni...

Bocs és on

2009. máj. 14. 10:36 | válasz | #23
A Sony ugyanezt csinálta a Toshiba-val, amikor kitört a formátumháború a blu ray és a hddvd között. Galád módon lefizette az összes kiadót és stúdiót, hogy csak az ő formátumát támogassák. A sony is megérdemelne egy ilyen büntetést.
tar86  
2009. máj. 14. 10:17 | válasz | #22
A megítélt bünti indokolt, legalábbis a hölgy kinézetéből kiindulva. Minden anyós így néz ki.
2009. máj. 14. 10:10 | válasz | #21
Javítanom kell: ...azért az 1 milliárd euró kurva sok, ámde egy szóval nem mondom, hogy nem érdemli meg.
2009. máj. 14. 10:09 | válasz | #20
Lehet érezte a vesztét az Intel (bár a büntetést csak megjósolni tudta, nem tudom mekkorára számított) és ezért van ez a Core i7 és i5 szeparálása?

De semmi pánik, az Intel magabiztosan vezeti a VGA piacot is, chipkészletben sokan előrébb tartják, mint az nvidiat, szóval csurran be neki, de azért az 1 milliárd euró kurva sok.
2009. máj. 14. 10:06 | válasz | #19
Ez így igaz. De lehet még fokozni: például a Dell is bedőlt az Intlenek és a márkahívők (2002-2005-ös időszak között a márka sokkal nagyobb értéket képviselt, mint ma) nem tudtak választani, csak Intelt. Intel meg magasabban tartotta a proci árakat, olcsóbban adta a Dellnek, ami meg magasabb hasznot szedett be és ez így ment. Tovább lehet ezt gondolni, hát mekkora vicc árak voltak már Intel terén. Akinek meg kevés volt a pénze, vett Celeront. Sempron meg olcsóbb volt a Cerkánál, ámde mégis jobb az Athlon64-es, az AhtlonXP-s meg ugyanolyan szar, mint a Cerka. .
2009. máj. 14. 10:05 | válasz | #18
Ez fura hozzáállás...sőt kifejezetten egészségtelen...;) ennyit a tudatos fogyasztoról...

100% hogy beépíti ezt a bírságot az áraiba, hiszen valamiből fizetni kell, de megnyugatlak az amd visszaszorításával már kitermelt magának némi aprópénzt...a konkurencia erősödésével meg túlságosan nem tudja rád verni, fogyasztóra...
2009. máj. 14. 10:03 | válasz | #17
Unió megél nélküled. Nem si ezért szabott ki ekkora büntit. Remélem másodfokon is érvényes lesz ez a büntetés. Úgy kell neki.

Ráadásul mi nem fizetjük. Van élet az Intelen túl is és baromi klassz. Jó, az Intelnek a megoldásai tetszenek (kivétel a Pentium 4, hosszú, ámde vacak sorozata). Ugye a P4-nél kezdte el nagyüzemben ezeket a csalásokat. Pedig ott volt egy Pentium M, mai hasonló volt az AMD-hez (alacsony órajelen adta azt, mint a P4 kurva magasan).
2009. máj. 14. 09:42 | válasz | #16
lal, de hülye vagy. Pont akkor fizetnéd meg ha az Intel tovább folytatná az AMD ellehetetlenítését. Az AMD csődbe megy utána Intel olyan árakat szab amilyet csak akar. Gondolkodj már egy kicsit, elhiszem, hogy nehéz, de hátha sikerül.
yvorl  
2009. máj. 14. 09:08 | válasz | #15
'naív vagyok' akart lenni
yvorl  
2009. máj. 14. 09:07 | válasz | #14
És azt nem fizeted amikor az Intel nem csökkent árat, mert nincs verseny?
Az Intelt tartod el vagy az EU-t...az EU nál tán van esély hogy valamennyi visszajön, pályázatok, stb. Persze naív vagy meg minden, de az Intelnél van esély, hogy visszaad valamit?
2009. máj. 14. 08:40 | galéria | válasz | #13
Kár hogy ezt is én is fizetem, meg ti is hangoskodók :) Miért kell én támogassam az uniót? éljen meg nélkülem.
2009. máj. 14. 08:25 | galéria | válasz | #12
Jó..de akkor is...
2009. máj. 14. 07:57 | válasz | #11
Firefox+Adblock megoldja.
2009. máj. 14. 07:55 | galéria | válasz | #10
( JA, EGYÉBKÉNT MEG MI A F*szom ez a Bokros genyó reklám a FŐOLDALON??????????egy informatikai/tudományos oldalon?Ahol nem szabadna elve politizálni????)
2009. máj. 14. 07:49 | galéria | válasz | #9
1 mrd juró asztabüdös
2009. máj. 14. 07:03 | válasz | #8
int intel-es és inter-es vagyok de ez télleg szemétség.
Tetsuo  
2009. máj. 14. 02:59 | válasz | #7
Na végre!
Stiff  
2009. máj. 14. 00:45 | válasz | #1
Nesze neked te INTELIGENS! Beállhatsz a Mikrofos mögé... Ez a vásárlóknak csak jó lesz mert a versenyhelyzet most lesz a legnagyobb, ugyanis az AMD kibújik gödréből :)