Életkor-ellenőrzés lesz a brit webes áruházakban
2009. május 12. 19:40, kedd - Forrás: MTI
Brit gyermekvédelmi szervezetek támogatásukról biztosították a kezdeményezést, hogy életkor ellenőrzőrendszert vezessenek be az internetes áruházakban azért, hogy gyermekek ne tudjanak veszélyes, vagy nem nekik való eszközöket, médiatermékeket vásárolni. Internetes kimutatásuk szerint kiskorúak akár katonai késeket is vehetnek a neten keresztül.

Hirdetés

A gyermekvédelmi szervezetek szerint túlságosan könnyű kiskorúaknak alkoholt, harci késeket és erőszakos videojátékokat venni. Tizenkét honlapot teszteltek szúrópróbaszerűen és az derült ki, hogy a rendszerek egyáltalán nem, vagy csak elég hézagosan működnek. A próbavásárlások során egy 16 éves gyerek vásárolt bankkártyával késéket, alkoholt és csak 18 éven felülieknek szóló filmeket és játékokat. Mindössze három cég kérdezett rá konkrétan, hogy hány éves a vásárló, de a 16 éves fiú egyszerűen hazudott ezzel kapcsolatban. A többi honlap mindössze annyit követelt meg, hogy aki megveszi a termékeket, ismerje el, hogy elég idős hozzá.

Az online termékek és szolgáltatások vásárlásának törvényjavaslatát a brit parlament felsőházában terjesztették elő, és az a lényege, hogy egy alapos ellenőrző rendszer kerüljön fel minden olyan honlapra, amely korhatáros termékkel is kereskedik. Ezek sokkal tovább mennének annál, minthogy pár gombot lenyomva egyszerűen beállítják a vevő korát. A korhatáros rendszert akkor kellene használni, amikor a húsz meghatározott termékből (kések, alkohol, dohány, korhatáros videojátékok, DVD-k, stb) valamelyiket árusítja az adott honlap.

Az internetes eladással is foglalkozó Oddbins kiskereskedelmi hálózat vezetése üdvözölte a törvényjavaslatot. A Debenhams áruházlánc internetes üzletének vezetői viszont - ahol például késeket is lehet vásárolni - kifejtették, hogy náluk tiszta és világos az online megvásárolható éles fegyverek sorsa. "A honlapunkon keresztül vásárló egyéneket figyelmeztetjük, hogy korhatáros termékről van szó és csak akkor vehetik meg ezeket, ha már a 18 éves korukat betöltötték. Mi sohasem adnánk el úgy ilyen fegyvereket, hogy tudnánk, kiskorúak veszik meg" - nyilatkozta a cég.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. máj. 13. 22:43 | galéria | válasz | #5
Ez szerintem ahhoz hasonló lesz, mint volt régebben az USA-ban az AdultCheck - vagy talán még most is létezik, nem tudom. Évi tizenvalahány dollárért regisztrálni kell és hitelkártyával fizetni, erre kapsz egy azonosítót, amivel beléphetsz a "felnőtt" tartalmakat kínáló oldalakra. Mivel hitelkártyája csak nagykorúnak lehet, ezzel igazolást nyert a megfelelő életkor.

Vagyis úgy tűnik, az efféle szolgáltatásokat nyújtó cégeknek sikerült meggyőzniök vagy lefizetniök valakit.
2009. máj. 13. 18:17 | válasz | #4
Magyarországon igen, de most itt angliáról van szó.
2009. máj. 13. 10:16 | válasz | #3
Amikor a sarki boltban is simán vásárolhatnak a 14-16 évesek cigit, alkoholt, akkor hogyan tudnák ezt a neten megakadályozni?!

Nem akartam elhinni a középiskolás gyerekeimnek, hogy az osztálytársaik naponta beülve söröznek, pezsgőznek az iskolához közeli borozóban 9. osztályos koruktól!!! Nehogymár a 14-15 éveseken nem látszik messziről, hogy nem nagykorúak!

Amúgy meg nem kell neten vásárolni a kést gyilkossághoz : a pár nappal ezelőtti brutális gyilkosság (17 éves fiú csontozó késsel ölte meg 16 éves barátnőjét) otthon a konyhában talált késsel történt.

Az egész megint csak arra jó, hogy a kereskedőket csesztessék és néhány hivatalnok megint bizonyíthassa, mennyire fontos ember...
2009. máj. 13. 09:39 | válasz | #2
Angliában van személyi szám? Nyilvánosan, bárki számára hozzáférhető? Úgy értem hogy Mo-n is _elvileg_ csak a hatóság kérheti el, más nem használhatja azonosításodra. Amúgy meg ha tizenéves tudja használni anyuci bankkártyáját akkor majd pont a személyi számát nem...

Komolyan érdekelne, hogy mit akarnak kihozni abból hogy "alapos ellenőrző rendszer"?
2009. máj. 12. 21:11 | válasz | #1
És ez most hogy? Talán meg kell adni pl egy személyigazolványszámot ezentúl? Mondjuk egy hatékonyabb szűrést nem ártana bevezetni...