A könyvtárosok és tudományos szakemberek azt akarják elérni, hogy a közpénzekből támogatott kutatások eredményeihez minden felhasználó szabadon hozzáférhessen. A tudományos lapok kiadói nem örülnek.

Hirdetés

Gyakran úgy tűnik, hogy az Open Access mozgalom szélmalomharcot folytat, viszont a kutatók optimisták és úgy vélik, erőfeszítéseiket végül siker koronázza majd. A kezdeményezést a tudósok egy része is támadta, mivel attól tartanak, hogy az információkhoz való szabad hozzáférés több kárt okozna, mint hasznot hozna. Jellemző példa, hogy az ingyenesen beküldött publikációkat közlő tudományos folyóiratok többségébe csak komoly előfizetési díjak kifizetése után tekinthetnek be az emberek. Az Open Access tagjai ezen a gyakorlaton akarnak változtatni.

A 2003. október 23-án elfogadott Berlini Nyilatkozathoz azóta számos kutatóintézet csatlakozott, köztük van a Max Planck Intézet és a Tudományos Kutatást Támogató Alapok (FWF) nevű osztrák intézmény. Az FWF Ausztriában a legfontosabb kutatás-fejlesztést támogató állami intézet. Falk Reckling, az FWF szellemi és szociáltudományi részlegének vezetője, egyúttal ő foglalkozik az Open Access kérdésekkel.

"Célunk az, hogy mindenki szabadon hozzáférhessen az előzetesen megvizsgált és ellenőrzött tudományos anyagokhoz. Az Open Access mozgalmat két okból indítottuk. Az első, hogy az 1990-es években árrobbanás következett be a tudományos kiadóknál. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor megjelent a világháló, ami egy teljesen új kommunikációs formát jelentett. A tudományos kiadók többsége magáncég, amelyeket 90 százalékban közpénzekből finanszíroznak. Ez azt jelenti, hogy egy tudós elmegy egy tudományos folyóirathoz, benyújtja a munkáját, majd azt megvizsgálják más tudósok, akiket többnyire szintén közpénzekből támogatnak. Ugyanez elmondható az anyag alapját képező kutatómunkáról is. A cikket megjelentető újságot pedig eladják a könyvtáraknak és a kutatóintézeteknek. Vagyis a közpénz szerepe elvitathatatlan ebben a folyamatban. Mi azt szeretnénk, hogy ha már úgy is az egész rendszert közpénzből finanszírozzuk, akkor a tudományos eredményekhez férhessen hozzá mindenki" - hangsúlyozta Falk Reckling.

"Világszerte öt vagy hat nagy tudományos kiadó létezik, amelyek csomagokban adják el a szakfolyóiratokat az egyetemeknek. Sok újságra az intézményeknek nem is lenne szükségük, de meg kell őket venniük, ha meg akarják kapni az őket érdeklő kiadványokat. Nos, e csomagok ára nőtt meg drasztikusan az elmúlt évtizedben. Napjainkban a világ egyetlen könyvtára sincs abban a helyzetben, hogy minden újságot megvásároljon, mivel ezek nagyon drágák lettek. A számukra fontos tudományos magazinokhoz már sok kutatóintézetben dolgozó tudós sem fér már hozzá. Ebből lett a probléma. Az érintett kutatók pedig azt találták ki, hogy megjelentették a publikációikat az interneten, ami viszont jogi szempontból nem volt teljesen korrekt. Ezzel a lépéssel a szakemberek nyomás alá helyezték a kiadókat, hogy változtassák meg az árpolitikájukat" - tette hozzá a szakember.

A megoldást az Open Access folyóiratok jelenthetik. Reckling elmondta, hogy napjainkban már több mint 4000 ilyen elektronikus kiadvány létezik. A legismertebbek ezek közül az Arxiv, a PubMedCentral, a RePec és az SSRN.

Az FWF munkatársa közölte: ők azt az álláspontot képviselik, miszerint a kiadóknak lehetővé kell tenniük szerzőik számára, hogy megjelentethessék az anyagaikat a világhálón is. Negatív reakciókkal eddig még nem találkoztak. Megjelent ugyanakkor a Heidelbergi Nyilatkozat, amelynek aláírói azzal érveltek, hogy az Open Acces gyakorlat miatt a kutatás és a szerzők szabadsága kerülhet veszélybe.

Az öt nagy tudományos kiadó, az Elsevier, a Springer, a Taylor & Francis, a Whiley-Blackwell és a Sage egyelőre kivár. Eközben a tudósok azt akarják elérni, hogy az anyagaik több fájlformátumban (PDF, XML stb.) is elérhetők legyenek, hogy így még több emberhez juthassanak el. Emellett biztosítani kell azt is, hogy ezek a formátumok még évekig vagy akár évtizedekig megmaradjanak. Az Open Access legismertebb támogatói között van Harold Varmus, Stevan Harnad, John Willinsky és Lawrence Lessig. Komoly erősítést jelent Barack Obama is, aki az információkhoz való szabad hozzáférés mellett állt ki.