Világszerte nő a másolt szoftverek aránya
2009. május 13. 09:29, szerda
A Business Software Alliance (BSA) az idén is nyilvánosságra hozta éves jelentését a kalózprogramok értékéről és arányáról.

Hirdetés

Az IDC piackutató intézet munkatársai által elkészített Global Software Piracy Study 2008 szerint a világszerte használt illegálisan másolt alkalmazások értéke 154 millió euróval nőtt és így elérte az 1,55 milliárd eurót. A legfontosabb eredményeket Robert Holleyman, a BSA elnök-vezérigazgatója ismertette.

Az Európai Unión belül Görögországban (57 százalék), Cipruson (50 százalék) és Olaszországban (48 százalék) a legmagasabb a kalózszoftverek aránya.
A legalacsonyabb értékkel Ausztria (24 százalék) és Luxemburg (21 százalék) büszkélkedhet. A legnagyobb arányú javulást ezen a területen az elmúlt évben Oroszország könyvelhette el, ahol 73-ról 68 százalékra csökkent a másolt programok aránya. Az európai uniós átlag 35 százalék, míg az illegális kópiák miatti forgalomkiesés a 2007-es évi 8,8 milliárd euróhoz képest 10 milliárd euróra nőtt.

A magyar piacon tavaly az első nyolc hónapban a sokévi stagnálást követően mérséklődött az illegális szoftverhasználat, ám az utolsó 4 hónapban a trend megfordult, s az eredmények romlani kezdtek. A gazdasági recesszió ugyanis sok cégvezetőt arra ösztönzött, hogy a kockázatosabb utat válassza, és illegális szoftvereket használjon. A BSA szerint ugyanakkor a bizonytalan gazdasági időkben is fontos, hogy a társaságok ne engedjenek a feketegazdaság csábításának, és ne akarjanak visszatérni az illegális szoftverek használatára, mivel ez tovább növelné a cégekre, a fogyasztókra, illetve a gazdaságra és a foglalkoztatásra gyakorolt káros hatást.


A BSA szerint az illegális szoftverhasználat nemcsak az iparági bevételeket befolyásolja: ha például Magyarországon a BSA tagok által PC-kre előállított szoftverek vonatkozásában 10 százalékponttal csökkenne az illegális szoftverhasználat, akkor négy év alatt több mint ezer új állás jöhetne létre, 47 milliárd forinttal nőne a cégek, illetve 11 milliárd forinttal az adóhatóság bevétele.

Világviszonylatban a kalózszoftverek aránya 3 százalékkal emelkedett és ezzel elérte a 41 százalékot, míg a forgalomkiesés 5 milliárd dollárral nőtt és idén már 53 milliárd dollárt tett ki. Globálisan a legalacsonyabb 20 százalékos értékkel az Egyesült Államok, Japán és Új-Zéland büszkélkedhet, míg 90 százalék feletti arányt könyvelhet el Örményország, Banglades, Grúzia és Zimbabwe. A régiók tekintetében Közép- és Kelet-Európa vezet 67 százalékkal, a második helyen Latin-Amerika található 65 százalékkal. Ugyanez az érték Észak-Amerika esetében 21 százalék.

A másolt programok miatt a legnagyobb károkat az Egyesült Államok szenvedi el. Az USA évente 9,8 milliárd dollár fogalomkiesést könyvelhet el. A 110 vizsgált országból 57-ben csökkent, míg 16-ban emelkedett a másolt programok aránya. A felmérés készítésekor a gazdasági világválság hatásait még nem vették figyelembe, de a szakemberek leszögezték: az értékek mind pozitív, mind negatív irányba változhatnak. A BSA azzal számol, hogy a következő öt esztendőben a fejlődő országokban 460 millió embernek lesz új internethozzáférése és közülük sokan használnak majd másolt programokat.

A tanulmány szerint a globális gazdasági recesszió vegyes hatást gyakorol az illegális szoftverhasználatra. Egyrészt a kisebb vásárlóerővel rendelkező fogyasztók hosszabb ideig megtartják a számítógépeiket, ami valószínűleg növeli az illegális szoftverek arányát, mivel a régebbi PC-ken nagyobb valószínűséggel futnak illegális szoftverek. Ugyanakkor felfutott az olcsó netbook-ok értékesítése, amiket az informatikai költségek csökkentése érdekében már legális, előzetesen telepített szoftverekkel, valamint üzleti szoftvereszköz-kezelő programokkal árulnak.

A szervezet munkatársai a legnagyobb problémának a bevételkiesésen túl azt tartják, hogy a kalózszoftverek jelentős biztonsági kockázatot jelentenek és növelik a kiberbűncselekmények kockázatát. Az IDC már 2006-ban rámutatott, hogy a másolt programokat terjesztő oldalaknak a 29, a fájlcserélő hálózatoknak pedig a 61 százalékán lelhető fel valamilyen vírus, kémprogram, trójai féreg vagy más kártevő.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 16. 15:52 | válasz | #21
Az hagyján de ez "Magyarországon a BSA tagok által PC-kre előállított szoftverek vonatkozásában 10 százalékponttal csökkenne az illegális szoftverhasználat, akkor négy év alatt több mint ezer új állás jöhetne létre"
Ezen besírtam. Ezt a bullshitet honnan vették. Ha több legális szoftver lenne akkor azok is csak a kiadók zsebeit tömné.
2009. máj. 14. 12:46 | válasz | #20
"a régebbi PC-ken nagyobb valószínűséggel futnak illegális szoftverek"

ez milyen összefüggés? :D
2009. máj. 14. 08:40 | galéria | válasz | #19
Ez a táblázat nem tudom mit támaszt alá mit nem, de ilyet kb hugom is tud csinálni....ez ám a komoly és magabiztos forrás :DDDD
2009. máj. 14. 07:36 | válasz | #18
A táblázat nem a "világszertét" ábrázolja, hanem csak "kelet-európát", Kazahsztánnal, meg Azerbajdzsánnal:)

Nem tudom a másolt szoftverek köréhez hozzátartozik a letö9ltések is, vagy csak ami ki van írva lemezre?
2009. máj. 13. 22:25 | galéria | válasz | #17
A táblázat adatai majdnem alátámasztják a cikk címét...
2009. máj. 13. 20:05 | galéria | válasz | #16
nekem bőven megfelelne a neten vett legális termék kulcs is persze erre pl. az MS nem hajlandó, egy dobozos termékeknél jóval olcsóbban adhatná de legalábbis többszöröséért mint amit a netbook gyártóktól elkér például egy win xp licenszért
2009. máj. 13. 19:21 | válasz | #15
A számítógépe lehetett a sufniban/garázsban:P Lehet, hogy csak ott fért el.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. máj. 13. 18:37 | válasz | #14
A masina neve PDP-10, a kőgazdag szülei vették 1972-ben neki.
2009. máj. 13. 15:51 | válasz | #13
Csak 1 kérdés (nem tudom,igaz-e a legendája,az életrajzában az áll:P) Ha 1955-ben született,akkor 1972-ben volt 17 éves (sac/kb akkor kezdödött a "legenda")1972-ben mégis miféle gépet tartott otthon?
2009. máj. 13. 15:47 | válasz | #12
Naja, a BSA erre szokta azt mondani, hogy valóban azzal adják el a gépet, de _szerintük_ azokra utána windóz kúszik fel. Tehát azokra gépekre nem úgy tekintenek mintha linuxos gép lenne... Tehát marad az ex-has arány...
cipike  
2009. máj. 13. 15:39 | válasz | #11
szerintem ezt igy nem lehet meghatározni, ugyanis a mostani konfigok többségét oprendszerrel együtt árulják, és a hirdetések alapján túlnyomó részt linux van az új gépeken... a MS meg bekaphatja
2009. máj. 13. 15:29 | válasz | #10
Akkor a BSA rosszul végzi a munkáját. Az M$ besegíthetne neki, meg Zeus is.
2009. máj. 13. 15:07 | válasz | #9
Ezt az arányt pedig hasraütéssel határozzák meg? Mármint hogy mennyit _szokás_ valamilyen unix-al, Mac-el, bármi mással használni? A _szokás_t pedig mondjuk az egységnyi ország, az USA fogyasztási szokásai alapján belőni (bár mondjuk Európában a linux aránya magasabb, mint amerikában. FireFox is ezt mutatja egyébként.)

A probléma, hogy ok-ok, oprendszer esetén ez mondjuk erősen vérezve, de még elmegy. Oprendszer majd minden gépen van (raktár mélyén kibontatlanokban nem biztos, ld. közbeszerzés). Mi van a többi cuccal amit képviselnek?

Billy fijú nem sufniban kezdte, ezt a legendát el kéne már felejteni. Apuci pénzén már akkor volt otthon számítógépe amikor azt még csak nagy bankok és egyéb mammutok engedhették meg maguknak...
Cat  
2009. máj. 13. 14:38 | galéria | válasz | #8
Pl. a számítógépeladások és a szoftverforgalom adatainak különbsége. Ha valahol elkel 100 számítógép, de csak 3 windows, akkor a maradék 96 az warez, 1-re megy linux.
Piel  
2009. máj. 13. 13:51 | válasz | #7
A bevételkiesést szét kell osztani és annyival olcsóbban kellene adni a felhasználói programokat. Kíváncsi lennék mit mutatna a statisztika. Gondolom a legnagyobb vesztes a Microsoft. Olcsóbban kellene eladni a régebbi verziós progikat. Ha jól figyeltem az utóbbi években alig esett az XP ára, pedig már a támogatottságának is számlálják a napjait. Biztos vagyok benne, hogy minden nyűgével és hibájával is lennének, akik hajlandóak volnának megvásárolni. Lehet csökkenteni a szoftver lopást, de mindenki rövid idő alatt akar annyi pénzt látni mint amennyit Billi fiú összeharácsolt. Pedig ő is sufniban kezdte, és az első rendszere tele volt összelopott dolgokkal. Ráadásul elég gyengén is muzsikált.
2009. máj. 13. 13:06 | válasz | #6
ahogy mondani szokas: Csak annak a statisztikanak higgy, amit te hamisitottal :)
2009. máj. 13. 12:54 | válasz | #5
Csak egy kérdés: honnan tudják, h hány db másolt szoftver fut? H kinél van másolt szoftver?
2009. máj. 13. 12:42 | válasz | #4
Hiába, az amcsik meg a földrajz.
Cat  
2009. máj. 13. 12:16 | galéria | válasz | #3
Kazahsztán, Azerbajdzsán meg Örményország mióta "Kelet-Európa"?
2009. máj. 13. 12:11 | válasz | #2
Imádom az ilyen felméréseket,táblázatokat...a rossebnek nem mentem el én is ilyesmivel foglalkozni Annyira hiteles és megbizható, mint 1 nótorikus hazudozó
2009. máj. 13. 12:01 | válasz | #1
hat a tablazat alapjan egesz jok vagyunk