Braid
2009. május 9. 04:09, szombat
A Braid tehát, mint a fenti sorokból is kiderülhetett, nem egy egyszerű alkotás. Bár rövidsége miatt nem nyújt annyi lehetőséget, mint egy jól megtermett RPG játék, így is sokkal szórakoztatóbb kortársainál. A logikánk és időzítésünk kombinációját magas szintre emelő produktum kötelező darab azoknak, akiknek az utóbbi időben a Portal-féle, vagy az ismeretlenebb, nem agyonreklámozott játékok jelentettek kikapcsolódást, hiszen nem csak egy aranyos kis történettel, de egy igazi agytornával is gazdagabbak lehetünk a Braid megvásárlása után. Továbbá mindenképpen kiemelt figyelmet érdemelnek a zenék és a szépen megfestett hátterek, amelyek már-már a művészi kategóriába helyezik a játékot, hiszen ha létezik a játékvilágban művészet, akkor a Braid mindenképpen annak tekinthető.

Hirdetés



Grafika: Alacsony költségvetésű játékról beszélünk, ennek ellenére hihetetlenül csodálatos és színes világ tárul elénk a betöltés után. A háttereket és a puzzle-darabokból összerakott képeket akár olajfestményekkel is párhuzamba lehetne hozni, de hasonló jókat lehet elmondani a pályaelemekről is, amelyek egyszerűek ugyan, de gondosan megválogatott, szemnek barátságos színekből építkeznek. Karakterünk amilyen kicsi, annyira interaktív rajta minden. Futás, vagy ugrás közben mozog a haja, a nyakkendője, de még az öltöny felsője is, egyszóval a látvány pazarnak nevezhető.

Kezelőfelület: A menü egyszerű, de nagyszerű, nincs elrejtve semmi, minden hamar megtalálható. Ugyanez elmondható a játékban elénk táruló képről is, hiszen semmi felesleges információ nincs feltüntetve, csak a kirakós darabjai a bal felső sarokban, ezenkívül az egész képernyőt betölti a pálya csodálatos és színes világa.

Játszhatóság: Igazi klasszikus irányítással találkozunk a Braid betöltése után, hiszen a jobbra-balra nyíl mellett egyedül az ugrással (alapesetben Space), és az időlassítás billentyűjével (alapesetben bal-Shift) kell ügyeskednünk. A gyorsabb időutazás eléréséhez még a fel-le nyilakkal is bűvészkedhetünk, hiszen ezáltal utazhatunk az időben előre is, ha egyszer már sikerült visszatérnünk a múltba.

Intelligencia, nehézség: A pontszámból itt mindenképpen le kell venni egy keveset, mivel bizonyos fejtörők valóban túlontúl nehézre sikeredtek, és akinek nem vág úgy az agya, mint a borotva, elsőre nem biztos, hogy meg tudja fejteni a lényegét. Természetesen megtehetjük azt, hogy a pályákon csak átrohanunk, ahogyan valamikor a Mario esetében megtettük, de akkor éppen arról maradunk le, ami a Braid betöltése után élménynek nevezhető.

Hangok, zene: A hangok egyértelműen hozzák azt a szintet, amit a játéktól első ránézésre elvárnánk, azaz nem realista hanghatásokkal fogunk találkozni, hanem inkább aranyos effektekkel. A zenék esetében már más a helyzet. Minőségileg magas szintet képviselnek, ehhez kétség sem férhet, és érdekes darabokkal is találkozhatunk egy-egy világ betöltése után. Stílus szempontjából elég nehéz besorolni őket, hiszen nem a szokványos háttérzenék, hanem leginkább melankolikus, de ugyanakkor dallamos ambient darabok ezek, amelyeken leginkább a szintetizátor és a hegedű dominál, az összkép pedig valami hihetetlenül nyugtató és játékba illő.

Összegzés: Nincs tökéletes játék, ez tény. Biztosan sokan nem értenek majd egyet az öt csillagos osztályzattal (amely nem is színtiszta 5-ös), de meg kell jegyezni, hogy a Braid nem hasonlítható össze a mai kor játékaival, nem hozható párhuzamba egyetlen grafikaorientált darabbal sem. Ezt az alkotást egy teljesen más megközelítésből kell vizsgálni, értékelni, és játszani is. Ez a játékvilág művészete… Vagy csak elfelejtettük volna mennyire jó és kreatív alkotások voltak régebben?


<< Előző oldal  1 2 [3] 
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 23. 19:53 | válasz | #48
A hotd nekem is sokáig kedvencem volt, sőt, etalonnak számított. ("Last food! Last food!") Szerintem a Braid könnyedén megugrotta a mércét... de valóban csak akkor, ha a történetet is olvasod. Én még xboxra vettem meg a játékot, és nem emlékszem rá, hogy bárhol is gondom lett volna a grafikájával.
A lenti Hirosimás utalást felejtsétek, annak nincs köze hozzá... viszont a legutolsó pálya, és utána a befejezés... Elég annyit mondanom, hogy nagyon lenyűgözött a játék addig is, de azt a pályát muszáj voltam még egyszer végigvinni. Egyszerűen döbbenetesen jó a lezárása szerintem...
2009. jún. 07. 14:24 | galéria | válasz | #47
hotd: Heart of darkness
2009. jún. 07. 14:21 | galéria | válasz | #46
Megnéztem a videót, de engem nem győzött meg. Egyetlen ilyen oldalnézetes játék, amit akárhányszor végig tudnék vinni az a Hotd. Azt lehet ehhez hasonlítani?
2009. jún. 04. 20:12 | válasz | #45
HHHAAAAHHHHÓÓÓÓ!!!!!??????Hol találom a game mentéseit???
2009. jún. 03. 00:24 | válasz | #44
*kapjabe aki aztmondja hogy flash tudjátok mi a flash?
A WOW a WOW!!
2009. jún. 03. 00:22 | válasz | #43
Hallo én is jónak tartom a gamet azt akarom kérdezni hogy holtalálom a játék mentéseit??

előre is köszi

PAtr0n  
2009. máj. 21. 02:53 | galéria | válasz | #42
Ez a játék úgy csodás ahogy van. A története kiváló, és maga a feladatok is. Még csak az első 2 világot csináltam meg, de megvan mindegyik Puzzle. Valahol tényleg elakad picit az ember, de megéri gondolkodni.

Nálam ez a játék csillagos 5ös...
Voltan  
2009. máj. 12. 00:07 | galéria | válasz | #41
Egyetértek. A cikkíró is átérezte a játék mélységét bizonyos szinten. De a vicc az, hogy a sztori itt fontos szerepet játszik. És lehet, hogy nem mindenki érzi át. Ez a játék az agyjátékra legalább annyira játszik, mint az érzelmekre. Hülyén hangzik, igen, de tényleg így megy. Igenis el kell olvasni a kis könyveket, és érzelemmel töltve játszod a pályákat.
Én ezzel a kritikával értek egyet:
Ezzel
2009. máj. 11. 20:39 | válasz | #40
Előre is elnézést kérek. Lehet már mondtátok. A cikkírónak címzem, nem sértésnek, csak vélemény, megjegyzés.
Jó kis cikk lett, ez tény, de:
"és egy kis történeti szálat is felfedezhetünk majd, amelynek túl sok jelentősége nincsen" cáfolnám. Ha nem érted a mögöttes tartalmat, akkor nem sokat ér a játék. Nem a logika és ügyesség a legfontosabb. A mondanivaló. Alapból is nagyon jó,elragadó. De ha elolvasod, és megérted a kis könyvecskéket, már megérte. Nem tudom, kinek mi tűnt fel benne. Pár példa: kiemeli a megbocsájtás szerepét. Mielőtt teszel, gondolkozz, mert te nem tudod megváltoztani a múltat. Amit egyszer elrontottál, nem fogod ugyanúgy visszakapni. Kiemeli a szeretetet. A tudász vágyát, ahogy kutat. Ahogy kutatja a "hercegnőt". És a végén hova jut? Lehet, hogy lelövöm a "poént". Ha ennyit mondok, hogy Hiroshima, megérted? Remélem igen. Köszi, hogy elolvastad, nem beszólásnak intéztem, csak akinek nem tűnt volna fel. Ez a játék... egy igazi klasszikus. Nagyon szép, és jó. Fogadjátok meg a tanítását.

Ui.: Bocs, hogy E/2nek címeztem, de gí bárki is olvassa, úgy érezheti, konkrétan hozzászólok! :)
2009. máj. 11. 09:33 | válasz | #39
Ejha !

Asszem ezt beajánlom a Reflexive Arcade oldalnak, hátha felrakják magukhoz.

Cat  
2009. máj. 11. 04:55 | galéria | válasz | #38
" ez csak 2 példa van még millió hasonló, nem reklámra szánom, de úgyis kiszedik. "

Ezen jót röhögtem :) Bizonyára az általad említett oldalak is fizettek az SGnek, ezért született róluk már több hasonló hétvégi cikk :)
http://www.sg.hu/cikkek/60307/gyilkos_flash_jatekok_10_ora_jatekido_ingyen

Vagy
http://www.sg.hu/cikkek/58218/online_flash_jatekok_a_mindennapi_addikciot_add_meg_nekunk_ma

Vagy:
http://www.sg.hu/cikkek/60607/online_flash_jatekok_ultra_kreativ
szombi  
2009. máj. 10. 21:01 | válasz | #37
Legalább a képernyőn megjelenő öltönyös játékos ne lenne ilyen antiszociális börtöntöltelék pofa...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. máj. 10. 19:07 | galéria | válasz | #36
Nagyon vártam ezt a játékot... kb. egy fél órát játszottam vele és meguntam, pedig úgy voltam vele, hogy megnézés nélkül megveszem, mihelyst lehet.
xido  
2009. máj. 10. 17:23 | válasz | #35
Nézz be a játék topikjába,videót is találsz róluk..vannak pályák,amik kicsit tovább is vannak "építve",mint amit alapból látunk és ott kell összeszedni 8 csilalgot,amik a menüben a csillagképen vannak...
2009. máj. 10. 16:25 | válasz | #34
Ha nagyon bele akarsz kötni, akkor tessék: Nincs vessző a "ha" előtt.
Hegi90  
2009. máj. 10. 14:52 | galéria | válasz | #33
1. kihúzva. Engem meg szövegértésből lehetne meghúzni
Hegi90  
2009. máj. 10. 14:51 | galéria | válasz | #32
"Egy véleményt írtam ha nem tetszik menj tovább." Még te fikázod a helyesírást, amikor te nem tudsz összerakni egy mondatot. De biztosan siettél...

"Szeretem az olyan játékokat amik nem egy délutánosak, és kihívást jelentenek." Szóval te lazán végignyomtad az elejétől a végéig, és közben egyetlen rejtvény se jelentett kihívást. Szeretnék veled kezet fogni. Vagy lehet, hogy ki se próbáltad?? ejjj :(

"Nos tessék szétnézni..." Konkrét példát kértünk, te nem tudtál mutatni. Akkor meg miről beszélünk?
Voltan  
2009. máj. 10. 14:32 | galéria | válasz | #31
Egyszerűen imádnivaló ez a játék! Egy ritka gyémánt!
És most tényleg az SG-nek köszönhetem, hogy tudomást szereztem róla. Máris beférkőzött a mindenkori top 10-embe! És ez nem kis szó.
Azokat pedig nem értem, akik fikázzák. Ilyen egyedi és hangulatában megismételhetetlen játékkal régen találkoztam.
jackcsabi   "Rest in Peace jackcsabi" 
2009. máj. 10. 13:21 | galéria | válasz | #30
Ha belépsz valamelyikbe véletlen nemkell végigcsinálnod... ott az ajtó, vagy esc és ottvan vmi lehetöség amivel a felhökhöz kerülsz.
2009. máj. 10. 12:12 | válasz | #29
Hmm. Én mindenre nyitott vagyok. Megnéztem a két linken található flashes játékok egy részét... Hát, közük sincs a Braid szinvonalához. Persze, izlések és pofonok. Flash játékok... :D
Ferrer  
2009. máj. 10. 12:02 | válasz | #28
De az igaz, hogy DOS-alapú? Mert nekem mindig dos ablakkal indul. Ez csak azért szar, mert ha megnyomok egy altot, vagy ha váltani akarok más progira, akkor alkalmazáshibával kilép.
Meg az nem tetszik benne, hogy ha véletlen rossz világba lépek bele (olyanba, amit már megcsináltam), akkor végig kell újra járnom :(
jackcsabi   "Rest in Peace jackcsabi" 
2009. máj. 10. 09:50 | galéria | válasz | #27
Rejtett csillagok? Elmondanád pontosan azok mik is. Lehet hogy találkoztam velük, de nem tudom.
2009. máj. 10. 08:04 | galéria | válasz | #26
bárcsak több ilyen játék készülne
a sok gagyi között gyöngyszem a Braid

Ferrer  
2009. máj. 10. 01:25 | válasz | #25
Köszönjük, hogy felnyitottad a szemünket!
És az általad belinkelt oldalakon valóban nagyon összetett és szép játékokat találhatunk.
2009. máj. 10. 01:15 | válasz | #24
Nos tessék szétnézni az http://armorgames.com/ oldalon vagy a http://www.kongregate.com/. ez csak 2 példa van még millió hasonló, nem reklámra szánom, de úgyis kiszedik. Hiszen ezért a játékért tuti fizettek azért hogy reklámozzák...
Ez az oldal erről szol, meg a sok 10 évesről akik beszólhatnak bármibe , beleanyázhatnák minden büntetés nélkül..
Végül is ez a mai szint, na én léptem sok sikert a marió-záshoz, és az egymás alázásához.
bb
Ferrer  
2009. máj. 09. 23:44 | válasz | #23
Szerintem a helyesírással kár volt jönnöd. :D Most nem azért..
2009. máj. 09. 20:56 | válasz | #22
Akkor játssz a flash játékokkal, szabad országban élünk.
Amúgy linkelnél egy ennél komolyabbat? Csak kíváncsiságból kérdem.
2009. máj. 09. 20:48 | válasz | #21
Nos köszönjük a Te nagyokos hozzászólásod, az IQ-t és az életkort inkább ne feszegesd, az a kevés is amit írtál tele van helyesírási hibákkal, valamint a beszólás is sokat mutat értelmi szintedről. Egy véleményt írtam ha nem tetszik menj tovább. Nem vagyok "nfs" van és nem is érdekel. Szeretem az olyan játékokat amik nem egy délutánosak, és kihívást jelentenek. Mint írtam hamar meguntam, és nem a nehézsége miatt.
ha érdekel használd a google-t csodákra képes, nem egy komolyabb flash-t láttam már. ahol logikai játékok komplexebb összevonásából ilyet vagy jobbat kihoztak.
Lényegében 3 játék összevonása mario, puzzle, és b&w. Nem mondom hogy rossz de nekem kevés aki újra, és kihívásra vágyik.
2009. máj. 09. 20:12 | galéria | válasz | #20
Most muszály volt ezt a linket benyomni. A játék lényege, hogy magadtól találd ki a megoldásokat. Ha nem megy, hagyd ott és később próbáld újra. Ha megnézel egy végigjátszást, onnantól semmit se ér az egész.
2009. máj. 09. 19:34 | válasz | #19
itt van hozzá videóvégigjátszás, én is csak ezzel tudtam végigjátszani!

Braid Videóvégigjátszás
Ferrer  
2009. máj. 09. 19:07 | válasz | #18
A zenéje tetszik a legjobban.
De nem értem.. a Hit ereje pálya elején van egy puzzle rögtön az elején, ott van fölöttem, de akárhogy ugrálok, nem tudom leszedni :S Meg amikor 6/6 vadászni kell az elején, akkor se tudok átugrani a másik oldalra :((
xido  
2009. máj. 09. 17:50 | válasz | #17
Ugorj neki a rejtett csillagoknak..tuti elleszel vele még egyszer annyi időt:)
Rage47  
2009. máj. 09. 17:42 | galéria | válasz | #16
Hát én nem értem... hogy lehet ezt egy flash játékhoz hasonlítani. Komolyan, aki ezzel dobálózik, mutasson már egy jobb játékot, ami flash.
Sok mai, csilivili game elbújhat a Braid mögött, olyan hangulata van.

2009. máj. 09. 17:10 | válasz | #15
Ilyet és ennél jobb flash gameket is csinálnak. Sztem.
2009. máj. 09. 16:55 | válasz | #14
Hagyjátok a fenébe a 16 éves (és valószínűleg nem sokkal több IQval rendelkező) NFS fanokat akiket csak a config meg a grafika érdekel, játsszanak csak tovább techdemókkal. Amúgyis, valszeg 5 perc után elakadnának a játékban és megunnák (lásd Lord Sux :D)
Csak megsúgom, ez nem egy Mario platformer, ott csak végig kell menni a pályán. A Braid-ben bizony ha nem használod az agyad akkor sose fogod tudni végigjátszani, vannak benne olyan megoldások hogy a fejedet fogod amikor végül rájössz.
Zseniális.
Casual flashjáték? lol
jackcsabi   "Rest in Peace jackcsabi" 
2009. máj. 09. 16:19 | galéria | válasz | #13
Kijátszottam, és kifogom még minimum egyszer, egyszerüen zseniális ez a játék, lehet hogy nem tünik többnek mint egy márió vagy hasonlók, de ez az idömanipulálás, a zene és a történet egyszerüen szuper. Nekem nagyon bejött, igaz letöltöttem, de akár kiis adnám érte az árát, 10/10
2009. máj. 09. 16:04 | válasz | #12
Nem rossz, de semmi újat nem ad amit ne láttam volna.
Ezrével vannak ilyen casual flash pár órás játékok a neten.
Kb félóra alatt a feléig toltam aztán meguntam.
Pénzt tuti nem adnék érte mert ingyen vannak ilyenek máshol.
2009. máj. 09. 14:53 | válasz | #11
Próbáljátok ki a magyarítással :)
2009. máj. 09. 14:39 | galéria | válasz | #10
te miről beszélsz? ez a játék pont a régi szép időket hozza vissza. hangulat. egyedi koncepció. kitűnő játékélmény. áhh, minek koptatom a billt...

Hegi90  
2009. máj. 09. 12:49 | galéria | válasz | #9
vagyisez: "Az egyetlen baj csak az, hogy ezen játékok többségéből éppen az veszett el, amiért 10-20 évvel ezelőtt leültünk játszadozni néhány órára."

asszem még vissza alszok kicsit -.-
Hegi90  
2009. máj. 09. 12:47 | galéria | válasz | #8
"Az idő múlásával egyre szebbek, jobbak és tartalmasabbak lettek a játékok, ma pedig már olyan technológiák állnak a rendelkezésünkre, amelyeknek hála monitorainkon szinte a valóság köszön vissza."


2009. máj. 09. 10:49 | válasz | #7
Ezt a játékot tessék kipróbálni, képek és leírás alapján ne tessék itélkezni. Nagyon rég nem kaptam ilyen élmény egy játéktól sem...
A kategóriájában méltán lett az év játéka.
2009. máj. 09. 10:44 | válasz | #6
Hagyd, ez is amolyan divatfika a részükről. Egyesek meg ezzel a c64 volt az istenkirálycsászár dumával úgy jönnek folyton, mintha arra nem készült volna ugyanúgy szar játék. de mind1 is, ez nem szar, ez jó, ha nem is modern, de kit érdekel, szórakoztat.
2009. máj. 09. 09:41 | válasz | #5
Hát, nem tudom neked mi a szép, de szerintem meg pont ilyen játékokat (is) kellene csinálni. Nyilván egyikőtök se próbálta ki, csak okoskodik... Utóbbi idők egyik legjobb kisjátéka.
2009. máj. 09. 09:34 | galéria | válasz | #4
se nem modern, se nem szép és drága
2009. máj. 09. 09:29 | galéria | válasz | #3
Mondd már meg mi bajod vele... Ha meg nem is játszottál vele, akkor ne szídd már ok nélkül, mert egy nagyon jó játék, bár egy kicsit rövid. Ugyanazt azt az élményt adja mint a régiek csak sokkal modernebb és szebb formában.
2009. máj. 09. 08:20 | galéria | válasz | #2
Amikor ilyen sz.rokat látok, bizony visszasírom a C64-es Dizzy-t ... na AZ játék volt
2009. máj. 09. 07:46 | válasz | #1
Én már végig játszottam bár pár puzzle darabot nem bírtam megszerezni (3-4 db). Talán kicsit nehézre sikerült néha saját magamon is meglepődtem amikor végre rájöttem egy két darab megszerzésének a titkára. ennek ellenére tényleg fantasztkus jó játék a zenék nagyon jók és a játék egyedi stílusa is lenyűgöző!