Rendező nélkül maradt a Conan-feldolgozás
2009. május 10. 15:24, vasárnap
Hiába a forgatás kezdetének kitűzött dátuma, hiába a hónapok óta lefixált rendező és a sok előkészület, úgy néz ki, hogy a harmadik évezredes Conan, a barbár-projekt direktor nélkül maradt, s ezt a film minősége is bánhatja.

A tervezett Conan-reboot pruducere, Joe Gatta mondta el az Empire-nek, hogy a fanboy-ok által mélységes megvetéssel fogadott Brett Ratner (Csúcsformában-filmek, X-Men 3.) és a film útjai elváltak.

Az új rendező keresése jelenleg is folyik, azonban az idő szorít és a nagyobb nevek foglaltak, s producerek is a "maradékból" kénytelenek válogatni, hogy tartani tudják az augusztus 24-re kiírt forgatáskezdést, melyre Bulgáriában kerülne sor. A szakítás oka az időegyeztetés problematikája volt, s hiába vett részt Ratner immáron hatodik hónapja a produkció előkészítésében, hiába tervezte meg a stúdióval a filmet, mindkét fél bánatára távozni kényszerült.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. máj. 11. 16:34 | galéria | válasz | #6
Conan a bankár
isthun  
2009. máj. 11. 10:47 | válasz | #5
De ki játssza Conant.....?
2009. máj. 10. 19:15 | válasz | #4
Igen, ez jogos. Én úgy látom ha jó az alapanyag, azért nem szúrja el, szóval biztoskezű rendezőnek érzem. Illetve nekem szimpatikus, hogy az X-Men 3-ban meg mert lépni pár dolgot, persze nyilván ez nem csak az Ő érdeme. Amúgy teljesen igazad van... szerzői filmjét spec nem is nagyon láttam amúgy még, csak ezeket a blockbustereket
2009. máj. 10. 16:46 | válasz | #3
Ja hogy a barbár? Én a detektív conanra gondoltam a cím alapján...
winnie  
2009. máj. 10. 15:51 | válasz | #2
jó iparos inkább, épp ezért lehet, hogy jó lett volna a conanre. de egyébként semmi emlékezeteset nem nyújtott eddig, hiszen filmjei zömét az alapanyag és a színészek adták el. amikor kvázi szerzői filmet csinálhatott, akkor a végeredmény nem lett kimagasló annyira.
2009. máj. 10. 15:28 | válasz | #1
Pedig Rattner jóarc.