Boris Becker webtévén mutatja be életét
2009. május 7. 21:28, csütörtök - Forrás: MTI
Bepillantást enged életébe Boris Becker; a korábbi teniszcsillag saját internetes televíziót indított, amely csütörtöktől mutatja be üzleti- és magánéletének pillanatait.

Hirdetés

"Ez a világ első személyes webtévéje" - mondta a bemutató alkalmával a 41 éves német híresség, akinek közelgő házasságáról is tudósít majd a "Becker csatorna". A projekttel "vegyes párost" játszik a háromszoros wimbledoni bajnok, aki egyfelől még inkább ki akarja aknázni ismertségét a reklámbevételek szempontjából, másfelől saját maga akarja formálni a nyilvánosságban róla kialakult képet. "Azt hiszem, a 2009-es Becker más, mint amit a közönség gondol" - fogalmazott a sokat szereplő teniszező.

Éppen ezért saját maga vette a kezébe a kezdeményezést, így valóban azt mutathatja be a közönségnek, hogy ki ő, és hogy él. Mint mondta, sokat változott, és nem akar mindig a múltjával, és a sportolói sikereivel kapcsolatos kérdésekre válaszolgatni. A tervet nem tartja magamutogatásnak, és biztosította a közönséget arról, hogy önkritikus ember. Bevallása szerint ugyanakkor sokat nevet, ami szerinte különösen fontos ezekben a gazdaságilag nehéz időkben.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tar86  
2009. máj. 08. 15:26 | válasz | #1
Elfogyott a teniszpénz? Vagy rossz helyre fektette be? Micsoda szégyen!