Újabb sorozatból készül mozifilm
2009. május 8. 23:48, péntek
Úgy tűnik, hogy Amerikáról Angliára is átterjed a sorozatokból mozifilmeket készítő feldolgozási láz, amivel nincs is baj, amíg a közönség támogatását élvezik a produkciók. A legújabb feldolgozás érdekes módon egyszerre lesz amerikai és angol.

Persze a fő készítők angolok maradnak, de az HBO-n már nálunk is bemutatott Little Britain USA azon kevés sorozatok közé tartozik (ld. még Da Ali G Show), mely úgy kapott az angol után amerikai verziót, hogy a készítők nem változtak.


A népszerű szkeccs-komédia amerikai mutációja tavaly startolt el a prémium csatornán, s bár nem hozott különösebb sikert, az HBO megrendelte a készítőktől a széria folytatását. (Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszhatott, hogy Amerikával ellentétben Angliában nagyon sikeres volt a sorozat bemutatkozása.)

Az író-főszereplők Matt Lucas és David Williams azonban további terveket is dédelgetnek, hiszen már be is fejezték forgatókönyvüket, mely a sorozat eseményeit Las Vegas-ba helyezné.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2009. máj. 11. 09:32 | válasz | #4
kockafejek. volt róla szó, elkészült a pilot, be is rendelták, majd csendben elföldelték a tervet valamiért.
2009. máj. 11. 08:42 | válasz | #3
Én örülök a folytatásnak, nekem mindkét széria bejött. Nagyon eltalálták a témákat amit kicikiztek. Jókat lehetett röhögni. Jó lenne egy Kockák (The IT Crowd) amcsi remake is, nem mintha nem lenne jó a britt, csak baromi kevesett készítenek belőle, és alig lehet kihúzni egy évadot a készítőkből. Ez lett az The Office-ból is. Már az 5. évad pörög nagy sikerrel, nekem is az egyik kedvencem.
winnie  
2009. máj. 09. 15:44 | válasz | #2
próbáld be a little brtain usa-t.
2009. máj. 09. 14:11 | válasz | #1
az első little britain évad még tetszett, aztán azt láttam amit a southparknál is: ötlet egyre kevesebb, a humort meg durvasággal és obszecitással próbálják pótolni. a második évad közepén feladtam.