Figyelmeztetéssel engednék a fájlcserélést
2009. május 7. 17:48, csütörtök
A tengerentúlon érdekes javaslattal állt elő a politika: a dohánytermékeknél alkalmazott figyelmeztetéseket vezetnék be az összes fájlcserélő- és ftp alkalmazás esetében, a választás lehetőségét kínálva a felhasználóknak.

Hirdetés

A képviselőház energiaügyi albizottsága kedden hallgatta meg az ügyben a javaslattal előálló politikusokat, akik szerint a figyelmeztetésekkel sok fejfájást spórolhatnának meg mindkét oldalon, vagyis a kiadók és általában a szórakoztatóipar, valamint a felhasználók táborában egyaránt. A megoldás lényege a fájlcserélésben szerepet vállaló internetezők figyelmeztetése, cselekedetük súlyának tudatosítása lenne, a dohányosoknál már megszokott módszerekkel.

A javaslat két fontos feltételhez köti a fájlcserélést, valamint az ftp alkalmazások széleskörű használatát. Az első szerint a program fejlesztőinek gondoskodniuk kell arról, hogy a szoftver a telepítés során egyértelmű és világos üzenettel értesítse a felhasználót, hogy az adott termék saját állományaik megosztását, azok további számítógépekre történő továbbítását teszi lehetővé. Az alkalmazást telepítő felhasználóknak jóvá kellene hagyniuk ezen észrevételt, hogy folytassák a telepítést. A második kitétel szerint pedig a program futtatásakor hasonló figyelmeztetés jelenne meg a képernyőn, amelyre Tovább-ot nyomva vehetnénk csak igénybe annak szolgáltatásait.

A javaslat kritikusai rögtön jelezték, hogy annak szövegezése érdekes következményekkel járhat. Példaként említik, hogy a Windows, Linux és Mac operációs rendszerek mind beépített ftp programmal jelennek meg, amely viszont nem tartalmaz ilyen figyelmeztetést, így előfordulhat, hogy a Microsoft, a Free Software Foundation és az Apple is törvényt sért majd (már amennyiben a javaslat törvényerőre emelkedik a jövőben). Legalább ilyen fontos észrevétel, hogy a fájlcserélés meghatározása meglehetősen általánosra sikeredett, így számos olyan program is bekerülhet az adott körbe, amelyek eddig nem tartoztak oda.

A másik oldalon az hangzik el érvként, hogy a figyelmeztetések megjelenése még egész tűrhető megoldás lenne, ennél sokkal kedvezőtlenebb javaslatokat is láttunk már - meglátjuk, hogy a képviselőház mit szól ehhez.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tntmax  
2009. okt. 29. 12:43 | válasz | #27
Hirtelen azt olvastam hogy "Fizetésemeléssel engednék a fájlcserélést".
cipike  
2009. máj. 09. 17:10 | válasz | #26
"... a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól..." ezt valahol mintha olvastam volna ( lehet nem szó szerint idéztem )
2009. máj. 09. 12:59 | válasz | #25
ne adj má több ötletet a törvényhozóknak lécci...
2009. máj. 09. 08:28 | válasz | #24
viszont ha nem magyar nyelvű, védekezhetsz így. ( kötelesek Magyarországon magyar nyelvű tájékoztatót adni)
2009. máj. 08. 23:50 | válasz | #23
Azt hiszem egyedul Domsodi tapintott ra a lenyegre: az egesz lenyege az, hogy ne vedekezhess semmilyen birosagon azzal, hogy te nem tudtad, vagy ilyesmi... az EULA-t sem azert teszik be, mert kb a felhasznalok 2%-a olvassa el (pedig van akinek tenyleg fontos mit irkalnak ott), te csak nyomsz egy tovabbot, de azzal maris elfogadtad a teljes tartalmat.
Azorut  
2009. máj. 08. 23:31 | válasz | #22
Arról nem is beszélve, hogy a pl. a LimeWire honlapján, mielőtt letöltöd a szoftvert rá kell kattintanod a "kijelentem, hogy szerzői jog által védett tartalmakat nem fogok megosztani" gombra...ezek szerint a szakértők úgy látják, hogy ez bevált és a Limewire-t nem használják jogvédett tartalmak megosztására.

(Off: Az egyik legjóízűbbet akkor nevettem életemben, mikor a Limewire ingyenes verziójával le lehetett szedni a fizetős PRO-t...nc :) )
kisb92  
2009. máj. 08. 22:43 | válasz | #21
lol... szánalom... no komment...
2009. máj. 08. 21:13 | válasz | #20
Don Kanyar@: Mi van? Már a "hottold" és a "gettoharcos2" nickeket is bannolták?
2009. máj. 08. 19:57 | válasz | #19
Qrvára nincsenek olyan helyzetben , hogy kompromisszumokat kössenek.
Fájlcserélés lesz, ha akarják , ha nem, és semmilyen kompromisszumról nincsen, nem lehet szó! Főleg nem , egy ilyen idióta, agyalágyult, hülyeségről, amit már megint valami felsőbb körökből, valami nagyfejű, nagyorrú cionista kifingott a száján.
2009. máj. 08. 14:57 | válasz | #18
eddig se volt ez védelem. a törvény nem tudása nem jogosít fel a büntetés alól. - vagy mi.

ja, mert az EULA-t is mindenki elolvassa. kb annyi értelme lesz, h installkor egy ablakkal több nextet nyomok.

lammaer #11: igen, ennyi erővel a takarító néni is megszakérthette volna.
2009. máj. 08. 13:58 | válasz | #17


eleinte mindenki kiröhögné a figyelmeztetést, majd egy idő után elkezdenének szállingózni a hasba rúgott geekekről szóló híresztelések, amiket amúgy nem lehet bizonyítani a profi rendőri munkának köszönhetően. és így lenne egy saját 'lock ness-i szörnye' az IT világnak :D:D
Tsol  
2009. máj. 08. 13:48 | galéria | válasz | #16
"a választás lehetőségét kínálva a felhasználóknak."
Eddig nem választhattunk? Hát ez IXDÉ!
Ettől majd biztos fellendul a szórakoztatóipar.

2009. máj. 08. 13:16 | válasz | #15
Ez arrol, szól, hogy ha ezután beperelnek a kiadók, akkor Te már nem védekezhetsz azzal, hogy nem tudtad, mit csinál a program...

Ki van ez találva.

2009. máj. 08. 12:10 | válasz | #14
....Vagy inkább totális agymososás...
2009. máj. 08. 12:06 | válasz | #13
Ez egy paródia, hát LOL......
2009. máj. 08. 11:58 | válasz | #12
Ebben nincs semmi új, rlz csapatok is beleírják az nfo-ba. "Buy it if you like it, we did" vagy hasonló szövegek szoktak lenni.

a választás lehetőségét kínálva a felhasználóknak.

Szóval torrent fájl megnyitásakor egy popup ablak jelenik meg, rajta két gomb:
Igen, letöltöm ezt a HD sorozatepizódot
Nem, megvárom azt az egy-másfél évet míg az RTL klub szarrá vágva, ocsmány minőségben leadja

:)
2009. máj. 08. 11:38 | válasz | #11
"A képviselőház energiaügyi albizottsága"

teljesen kompetens albizottsag, nem?


FefeeX  
2009. máj. 08. 11:38 | válasz | #10
Ilyen mozgóképes kellene, hogy a fájlcserélés súlyos gyomorbántalmakat okozhat - következő képen betörik az ajtót a kommandósok és jól hasba rúgják a komát... :)
05lampard   1 db büntetőpont 
2009. máj. 08. 11:06 | válasz | #9
A uTorrent öregíti a bőrt??!!! Uninstallom is rögtön...
2009. máj. 08. 09:57 | válasz | #8
Vicces, a biztonsági mentés véletlenül file-okat oszthat meg :). Vajon az scp-re is érvényes lesz? Ha jobban belegondolunk egy email kliens pedig nemzetbiztonsági titkok megosztására alkalmas. Jó lenne oda is valami figyelmeztetés, esetleg egy kis sárga karika permanensen a bal also sarokba? Valaki?
kvp  
2009. máj. 08. 09:27 | válasz | #7
"A második kitétel szerint pedig a program futtatásakor hasonló figyelmeztetés jelenne meg a képernyőn, amelyre Tovább-ot nyomva vehetnénk csak igénybe annak szolgáltatásait."

Ez azert lenne vicces, mert a legtobb ftp hasznalat automatizalt, tehat rendszer vagy egyeb frissitesek letolteset, esetleg biztonsagi mentesek atvitelet szolgalja. Igy nem lehetne script-bol vezerelni ezeket a programokat. Csak a vallati rendszerek nagyreszet es az osszes automata frissitest tennek tonkre vele. (pl. a windows automatikus frissitese) Ez a felhasznalok fele meg elfogadhatonak tuno otlet a gyakorlatban hasznalhatatlan.

Az elsovel ezzel szemben semmi gondom. A feltort windows-okban is benne szokott maradni az eula, megsem zavar senkit sem. Bar valoszinuleg a programok figyelmeztetese nem mentesitene senki semmi alol. Ez csak egyfajta felhasznalo bosszantas akarna lenni, hogy ne hasznaljak az erintett programot.

En ekkor mar pl. kotelezoen tovabb-ozandova tennem az osszes http-s letoltest. Egy weboldal neha tobb szaz elembol all. Mindegy elem letoltesenel kellene nyomni egy tovabb-ot. Kivancsi vagyok, hogy a torveny kitaloi mit lepnenek ha egy ilyen gepen kellene dolgozniuk.
2009. máj. 08. 08:47 | válasz | #6
Erre ment:
>A második kitétel szerint pedig a program futtatásakor hasonló figyelmeztetés jelenne meg a képernyőn, amelyre Tovább-ot nyomva vehetnénk csak igénybe annak szolgáltatásait.
2009. máj. 08. 08:44 | válasz | #5
úristen xD
Ez azért most ütött.

Most biztos majd a júzer azzal fog foglalkozni, hogy figyelmeztetéseket olvasson, vagy inkább ugorjon át, miközben pont azért töltötte le a programot, hogy varezelhessen.
Amelyik programba ilyeneket beépítenek az már alapból bukás. Nem is érdemes belekezdeni a programozásbába. Nem mintha valamennyi realitása is lenne ennek a dolognak..
Vogel  
2009. máj. 08. 08:40 | válasz | #4
Majd skippelve lesz mint az eula.
2009. máj. 08. 07:14 | válasz | #3
"Vigyázat, a fájlcserélés fájlok cseréjét eredményezheti!"
"Vigyázz! A filmek letöltésével komoly szórakozást érhetsz el!"
"Figyelem! Az ingyenes tartalmak internetfüggést okoznak!"
2009. máj. 08. 05:05 | galéria | válasz | #2
Lenne is kb akkora értelme mint a cigiken a "meghalsz" feliratnak...
2009. máj. 08. 02:07 | válasz | #1
hát lol... no comment :D