Petíció az internetcenzúra ellen
2009. május 7. 09:07, csütörtök
Németországban tömegesen írják alá az emberek azt a petíciót, amelyen a pedofil tartalmakhoz való hozzáférések blokkolása ellen lehet tiltakozni.

Hirdetés

A felhasználók egyértelművé tették, hogy - bár teljes mértékben egyetértenek a pedofília elleni harccal -, de nem kérnek a hozzáférések blokkolásából. Az internetezők ugyanis attól tartanak, hogy a német kormány a gyermekpornográf portálok után más, neki nem tetsző oldalakat is blokkoltatna a szolgáltatókkal. Az Internetblokádok Elleni Munkacsoport (AK Zensur) nevű csoport kezdeményezésére létrehozott petíciót eddig több mint 32 000-en írták alá. Az első napon 16 000-en helyezték el a szignójukat, a rohamot nem is bírta a szerver és gyakran elérhetetlenné vált.

A cél az, hogy a német kormány vonja vissza azt a törvényt, amely a Szövetségi Bűnügyi Hivatalt (BKA) felhatalmazza feketelisták készítésére, illetve amely lehetővé teszi, hogy ezen összeállítások alapján az internetszolgáltatók blokkolják a tiltottnak minősített honlapokat. "A mi célunk is a gyermekek védelme és a pedofil felvételek készítésének, illetve terjesztésének megakadályozása. Ez mindannyiunk érdeke. Azonban a szakértők szerint a tervezett lépések nem alkalmasak ennek a célnak az elérésére, viszont a segítségükkel veszélyes online cenzúra valósulhat meg" - mondta Franziska Heine, a petíció életre hívója. Heine hozzátette, hogy egyszerűbb és hatékonyabb megoldás lenne a tartalmak eltávolítása.

Christian Bahls, a MOGIS nevű szervezet megalakítója korábban azt vetette a német kormány szemére, hogy nem kezdeményezi az 1500 tiltott címhez tartozó főleg amerikai, holland, kanadai és német szerverek lekapcsolását. Pedig ezzel a lépéssel jóval többet lehet elérni, mint a hozzáférések blokkolásával, hiszen elérhetetlenné válna a világszerte online fellelhető pedofiltartalmak 90 százaléka.

Végül, még egy érdekes adat: az ellenpetíciót, amelyet két hete indított egy fiatalember, eddig összesen több mint százan írták alá. Ursula von der Leyen német család- és ifjúságügyi miniszter tavaly novemberben vetette fel a gyermekpornográf tartalmakat kínáló honlapokhoz való hozzáférések blokkolását, majd idén februárban a német kormány kötelezte a pedofília elleni harcra a hét legnagyobb internetszolgáltatót. A kérdés időközben választási téma lett Németországban.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
duke  
2009. máj. 08. 19:13 | válasz | #14
Az elobbi Gabe Dearborne nak ment.
duke  
2009. máj. 08. 19:11 | válasz | #13
"A képlet egyszerű: pedofilokat kiherélni, terroristákat felakasztani, a többit békén hagyni. "

Az ilyen idiotakat meg mint te is leloni.
2009. máj. 08. 13:56 | galéria | válasz | #12
Ahogy pedofilok mindig is voltak, vannak és lesznek, úgy a betiltott / leállított szerverek helyére is újak fognak beállni - amíg az emberiség létezni fog ezen a szarkupacon.

S bár nem vagyok pedofil [csak türelmetlen], KI A FASZ DÖNTI EL, hogy mi a pedofil?
Magyarországon tudjuk, hogy 15 éves kortól már fiatal felnőttnek tartjuk a tiniket, alatta egyszerűen gyereknek.
Így, ha én, 35 éves fejjel egy 15 éves kort tegnap betöltött lánnyal kavarok ma, és netán össze is jövünk, nem vagyok pedofil - ellenben liliomtipró [közben meg lehet, hogy a kislány előttem is kavart 1-2-... pasival...]

Mert az egyértelmű, hogy bőven 2 jegyű számú kor alatt pedofíliáról beszélhetünk... de 10-esek elejétől közepéig is (11 évestől 15-ig]. A közepétől lesz "érdekes" a dolog [15-20-ig].

hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. máj. 08. 13:01 | válasz | #11
Aha. Csakhogy a cionista szisztémában az a terrorista, akire ŐK mondják, hogy terrorista. Nincs kontroll, nincs második réteg, ami ellenőrizné a hatalom működését.
2009. máj. 08. 11:51 | válasz | #10
Te meg egy nagy darab barom vagy. Még egy ideig.
2009. máj. 08. 11:50 | válasz | #9
A képlet egyszerű: pedofilokat kiherélni, terroristákat felakasztani, a többit békén hagyni.
Kerub  
2009. máj. 08. 11:06 | galéria | válasz | #8
Csak nehogy terroristák... és pedofilok kezébe kerüljön
Kerub  
2009. máj. 08. 11:02 | galéria | válasz | #7
Szerintem te valami Mosados vagy aki azért kommenteli tele hülyeséggel a fórumot, hogy az olvasóban megfogalmazódjon a következő gondolat: "Ezek az idióták tényleg köztünk járnak."
2009. máj. 08. 10:09 | válasz | #6
Németországban most is van cenzúra. Pl.: flickr, vagy az eBay-ről levetetett cuccok.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. máj. 08. 05:23 | válasz | #5
Altermedia, Thiazi.net, ilyesmik... Nem csak nekünk van kurucinfónk ám.
duke  
2009. máj. 07. 22:43 | válasz | #4
"német kormány szemére, hogy nem kezdeményezi az 1500 tiltott címhez tartozó főleg amerikai, holland, kanadai és német szerverek lekapcsolását.
hiszen elérhetetlenné válna a világszerte online fellelhető pedofiltartalmak 90 százaléka."

A francba,mutathananak mar par ilyen cimet,puszta kivancsisagbol megneznek nehanyat,hogy lassam,mi a kurvaanyuk ellen kuzdenek ilyen eszement modon.
Baszak meg,kamu az egesz.Kb 15 eve netezek,de se veletlenul,se szandekosan keresve nem talaltam meg ilyen tipusu honlapot.Talan ha latnak az emberek,hogy mirol van szo,esetleg meg tamogatnak is a tiltast.De igy bemondas alapjan ez egy nagy turo.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. máj. 07. 21:27 | válasz | #3

Először a nácikért jöttek, nem szóltam, mert nem vagyok náci
Aztán a kommunistákért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista
Utána az anarchistákért jöttek, miért szóltam volna, mikor nem vagyok anarchista
Legvégül pedig értem jöttek, gondolatbűn volt a vád, mert már nekem is elegem volt a globalista-cionista-rablókapitalista rendszerből, de nem maradt aki értem szóljon.
szily3  
2009. máj. 07. 15:58 | válasz | #2
Ha ugye nem vagyok még 18, az nem pedofilia?? Akkor hol lehet ilyen lapokat kapni XD??? Na jo, vicc nélkül OFF neki(<-)
A hírhez szólva meg: NAGYONIGAZÚK VAAAAAAAN! SZABAD INTERNET, SZABAD ÉLETET, JOGOKAT, EGYENRANGÚSÁGOT! Na jól van ennyit az utópiákról :| Mindenesetre azért mellettük vagyok ;9
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. máj. 07. 13:30 | válasz | #1
Teljesen világos, hogy senkinek em érdeke az ilyen patkányság, mint néhány nagyorrú cickány cionistának , akik igenis létező , konkrét személyek (még egy darabig)