Az Acer jelezte, hogy új készüléke az eddiginél nagyobb, a 10 hüvelykes korlátot is meghaladó méretű kijelzővel érkezik majd, ezt pedig az Asus sem hagyhatta szó nélkül, így már készül az Eee család hasonló tagja.
Hirdetés
Az Acer az Aspire One 751 jelzéssel dobja piacra saját megoldását, amely elsőként egy tajvani webshop oldalán bukkant fel. Az internetes oldalon közölt technikai specifikáció révén megtudhattuk, hogy a készülék 1,35 kg-ot nyom, a kijelző mérete 11,6 hüvelyk, a maximális felbontás ezúttal 1366 x 768 pixel, mindezt pedig az Atom Z520 processzor, 1 GB memória, integrált grafikus vezérlő, valamint 160 GB-os merevlemez teszi lehetővé.
Az Acer 650 dolláros (490 eurós) áron dobja piacra megoldását a szigetországban, ám ez természetesen nem jelenti azt, hogy kontinensünkön változatlan áron érkezik majd a netbook. A hatcellás (valamint választható háromcellás) akkumulátorral, webkamerával, kártyaolvasóval, 10/100 Ethernet csatlakozóval, valamint Wi-Fi és Bluetooth támogatással erősített készülék Windows XP Home operációs rendszert futtat, amely továbbra is népszerű a netbookgyártók körében. A választék pedig rögtön bővülni fog, hiszen az Asus máris jelezte, hogy hasonló megoldással készül, hogy kiaknázza a nagyobb kijelzőben rejlő előnyöket.
Ennek megfelelően utóbbi gyártó máris készül az Eee család legújabb tagjával, amely szintén 11,6 hüvelykes kijelzővel érkezik majd. Az Asus ugyan továbbra is a 10 hüvelykes változatokat tartja a mainstream vonal megtestesítőinek, ám nem szeretnének lemaradni, így még a hónap vége előtt felbukkan az új példány. Mi több, a nagyobb kijelzővel szerelt netbookok idén a teljes forgalom 30 százalékát teszik majd ki, ami nem elhanyagolható arány. Mindezt egy 15,5 hüvelykes és egy 13,3 hüvelykes ultravékony noteszgép egészíti majd ki a nyáron, 800 és 650 eurós áron.
Az Asus arra számít, hogy a kijelzőknél gond lesz az utánpótlással a nyár elején, emellett pedig a memóriaárak is növekedésnek indulhatnak - az ellátással azonban szerintünk nem lesz probléma.
"Villám villan, szikra zuhan, s míg pislogsz elszalasztasz mindent."
"A folyó nem hazudik, de a hazug ember a parton állva úgy hallja."
Best of Oma Desala
Meglepo modon mindennel egyetertek, amit itt irtal Haveromnak vettunk 300 fontert netbookot,kicsi,konnyu,mobilitas a toppon, en 500-ert laptopot beepitett BDvel,hogy helyettesitsen 1 desktopot...kinek mi kell
Van egy 4. szempont is, alacsony fogyasztású alkatrészekből van, akár 4-7 órás üzemidővel. Pl Asus 1000H nálam wifivel zenével + kb 1 óra játékkal is 4 és fél óránál előbb nem adta meg magát, 5 óra fölött volt az átlag. Mobilitásnál méret mellett ez elég fontos.
"Villám villan, szikra zuhan, s míg pislogsz elszalasztasz mindent."
"A folyó nem hazudik, de a hazug ember a parton állva úgy hallja."
Best of Oma Desala
Eh! 140.000.- be jön ki kb az a 490 euró. Annyiért már veszel egy Acer TravelMate akármit és mégis egy Notebook-od van egy Netbook helyett. És nem hiszem hogy az a 4" (~10 centi)fog számítani ami plusszba van. Ha 11,6"-os kijelzővel maradnának a 100-és-inkább-alatta ezer forint környékén akkor vinnék mint a cukrot. Így nem sok értelme lesz szerintem. De ha erre van kereslet akkor hajrá!
"Villám villan, szikra zuhan, s míg pislogsz elszalasztasz mindent."
"A folyó nem hazudik, de a hazug ember a parton állva úgy hallja."
Best of Oma Desala
aki ennyit nem ért meg , pontosan azok akiknek ezeket gyártják, pontosan az ilyen sznobok szívnak állva... mert nem értik a lényeget... hogy ülve kell, mert pont azért szívsz, hogy megszédüljél, hogy aztán le kelljel ülnöd... pontosan az ilyen emberek azok akik még arra sem képesek , hogy használják a fejüket... az ilyenekre mondja GANXSTA PAPA hogy ---Te sohase nézel be a dógok mögé---
ez a bamba lúzer.... kategória.... az ilyeneknek kocsi helyett szamarat adnék vezetni... számítógép helyett pedig egy ruszki tologatós számológépet... és azt mondanám neki apja helyett, hogy játszál fijam a p*cs*ddel !
Kellemes kalózkodást: https://torproject.org ; Szabadalmam a trinális ámítógép, amelynek alapja a trit. Ki nem szarja le a Windows 7-et ?
nem igaz ! ismétlem NEM IGAZ, az hogy nem elég az 1024x600 , amit a legtöbb netbook MITCHELL-expanzióval 1024x768-ra tud lapítottan felcsalni.., ha egyébként tűéles, gyönyörű szép és még jó kontrasztarányú képet is adnak !!!! Ezenk kívül ha még ez sem elég akkor tudnak még scrollozni is nagyobb felbontások mellett a hodály videomemóriák miatt.
1. legyen kicsi, hogy végre minden táskába gond nélkül elférjen, 2. NE legyen benne mozgó alkatrész, különösen ne az ADATHORDOZÓJA ! 2b. végre NE legyen már benne CD... kit érdekel 2009-ben már a CD(DVD) ??? Mikor ott van , tud USB-ről bootolni, ha nagyon az a perverzióm, hogy szaros CD-ket tologassak bele, akkor majd veszek hozzá egy külső USB-s CD-t .. ENNYI. 3. Legyen könnyű.
szerintem a legtöbb ember PONTOSAN E 3 szempont miatt vesz netbookot :
az első pontnál rögtön el is bukik a NAGY kijelző !
Különben is : mindegyik notin ott van szépen a VGA kimenet és ha nagyon az a perverzióm akkor úgyis rádugom egy méteres kijelzőre oszt csókolom...
Kellemes kalózkodást: https://torproject.org ; Szabadalmam a trinális ámítógép, amelynek alapja a trit. Ki nem szarja le a Windows 7-et ?
öö, nem értem... ha lassan méretben ugyanakkorák lesznek az miét jo? hogy vennem kelljen egy nagyobb táskát, mert eddig esetleg elfért abban ami volt....
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''