Van-e esélye idehaza a Crank 2-nek?
2009. május 6. 18:28, Szerda
A fiatalok közt rettentő népszerű Jason Statham, akciófilmjei alapján a nemzedék azt látja benne, mint a 90-es évek ifjúsága Van Damme-ben. A gond az az angol színésszel, hogy filmjeinek zöme megbukik a moziban. A tékákban viszont ő a király.

Hirdetés

A tékák és a letöltési adatok szerint Statham-nek nincs nagyon párja a műfajban, sőt, a nemrég a tévében leadott Szállító is az év eddig legnézettebb filmjeinek egyike lett itthon - miközben a Szállító 3 a moziban aratott sikert. A Szállító 3 nagyjából a kivételt jelentette Staham filmjei közül, mert nálunk (és Amerikában is) általában egyik próbálkozása sem aratott nagy közönségsikert, pedig volt, hogy Jet Lit is megkapta maga mellé.


Éppen ezért tűnt lehetőségnek, hogy a Crank - Felpörögve második része, a Crank 2: Magasfeszültség (Crank: High Voltage) nem kerül nálunk moziba, főleg azok után, hogy Amerikában is megbukott - meglepetésre. De szerencsére eldőlt, hogy itthon is megnézhetjük a Crank 2-t moziban: a Fórum Hungary július 2-ára tűzte ki a bemutatót a Transformers 2 után és a Brüno előtt egy héttel.

Közvetlen vetélytársa a július 2-án 3D-ben is megnézhető Jégkorszak 3: A dínók hajnala lesz.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 03. 17:56 | válasz erre | #13
citcar elveit én is szoktam használni de megszakítottam 1 óra után mert nem bírtam nézni ugyanis 1 semmitmondó film"pedig hd-ben is megakartam szerezni".
elnézést a rajongóktól dehát szar és kész!
GG  
2009. máj. 07. 23:36 | válasz erre | #12
igaz. Beszereztem a OSTjét és nagyon fain samplerek vannak benne :P
pixx  
2009. máj. 07. 12:53 | válasz erre | #11
Ez a film pont az a kategória, ami nem kell komolyan venni, hiszen a film se teszi azt. Amire készült, arra jó, kikapcsol.
GG  
2009. máj. 07. 12:45 | válasz erre | #10
De tényleg, egyes helyeken annyira szar hogy az már blödi :P
pixx  
2009. máj. 07. 12:40 | válasz erre | #9
Szerintem meg annyira szar, hogy már jó :)
Lewy20  
2009. máj. 07. 12:31 | válasz erre | #8
szerintem szar mind a 2 resz, a szallito 1 viszont jo
2009. máj. 07. 10:14 | válasz erre | #7
Kurva jo film a 2ik resz,sokkal kiralyabb lett mint az elso sztem.
BM  
2009. máj. 07. 09:28 | válasz erre | #6
még a szállitó 3 se jelent meg mindig dvd-n nálunk.
ennek is jó sokára lesz a bemutatója
citcar  
2009. máj. 07. 09:01 | válasz erre | #5
Szerintem meg nézhetetlen a film!
Sajnos van egy olyan "rossz" szokásom, hogy amit lekezdek nézni azt végig is nézem bármilyen sz@r is legyen!
Háááát ennél majdnem feladtam az elveimet, mert szerintem botrányosan gyenge és semmitmondó a dolog!
Ezért milliókat kifizetni??
Pfffff
Sok rossz filmet láttam már, de ez szinte nézhetetlen!
De ez az én véleményem!
Aki elmegy és megnézi moziban, annak jó szórakozást!
Remélem nem bánjátok meg!
2009. máj. 07. 08:37 | válasz erre | #4
Akkor most lett egy új letöltő:) Mondjuk idehaza is jó filmek közé rakták be:)
2009. máj. 06. 20:24 | válasz erre | #3
én is megnéznem angolul
nagyon komoly film
GG  
2009. máj. 06. 19:22 | válasz erre | #2
MIkor hallotam, hogy nem jön moziba egyből letöltöttem és megnéztem. Qrva jó lett tele van jobbnál jobb akcióval. Mondjuk volt egy kettő olyan jelenet amikor még én is összerezdültem. Pl.: amikor levágják a könyök végét egyik rosszfiúnak vagy amikor porszívóval kényeztették a főhőst golyóit a ellenlábasai. :P Én is beülők megnézni a moziba ha lesz persze egyedül a barátnőm az első "szíves" jelenetnél bedobta a törülközött.
2009. máj. 06. 18:57 | válasz erre | #1
Tuti beülök rá, szóval egy nézője már biztosan lesz. : )))