Egy iszlám szervezet leszedetett egy flash játékot
2009. május 2. 13:55, szombat - Forrás: MTI
A muszlimok és a keresztények számára egyaránt sértőnek minősítette egy befolyásos iszlám szervezet a Faith Fighter című online flashjátékot, amelyben vallásos figurák harcoltak egymással, és követelte annak eltávolítását az internetről.

Hirdetés

A játékban Jézus, Mohamed próféta, Buddha, Isten, és Ganes hindu istenség harcolnak egymással égő házak előtt. A játék tulajdonképpen az ősrégi verekedős számítógépes játékok sémáira épül, csak éppen a kiválasztható harcosok a különböző vallások jól ismert képviselői. A megidézhető támadó varázslatok is "idomultak" az istenségekhez: a keresztény Isten például villámot és tűzoszlopot szórt ellenfeleire, a turbánban ábrázolt Mohamed pedig egy égő fekete meteoritot idézett meg.

A muszlim országokat képviselő, szaúd-arábiai székhelyű Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) szerint minden vallás számára sértő ez a játék, ezért azt követelte, hogy azonnal szedjék le az internetről, amelynek a készítők végül eleget is tettek. "A játék rendkívül veszélyes és sértő volt tartalmában a muszlim és a keresztény vallásra nézve egyaránt. Semmi más célja nem volt, minthogy a vallási intoleranciát szolgálja" - hangsúlyozta az OIC hivatalos közleményében.

A Molleindustria nevű fejlesztőcég a honlapján közölte, hogy a játékot félreértették és már egyébként is lassan egy éve volt fent az interneten, a felhasználók több milliószor játszottak vele. Mindenesetre a nagy nyomás hatására úgy döntöttek, hogy leállítják. "A mi játékunk valójában az intolerancia ellen szólt, illetve a dán Mohamed-ellenes és iszlámellenes szatirikus karikatúráknak is egyfajta görbe tükröt mutatott. Ha ez a rendkívül tiszteletre méltó szervezet képtelen volt felfogni a játékunk iróniáját, akkor tényleg kudarcot vallottunk" - hangoztatta a Molleindustra képviselője.

Az igazi problémát egyébként az okozta az iszlám szervezet számára, hogy az iszlám törvénykezés szigorúan tiltja Mohamed próféta ábrázolását. Amikor egy dán újság még 2005-ben 12 karikatúrán negatív módon ábrázolta Mohamedet, a muszlimok az egész világon iszonyúan felháborodtak. Marokkóban és Indonéziában gyilkos tüntetések söpörtek végig, melyek során a dán és más nyugati nagykövetségeket felégettek, illetve bizonyos muszlim országokban bojkottálták a dán kereskedelmi termékeket.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 09. 16:22 | válasz | #18
azt inkább ne várd meg haver hogy habozzon a szájuk, mert annak sosincs jó vége, lásd 1944....
endyxx  
2009. máj. 08. 22:58 | galéria | válasz | #17
"Az igazi problémát egyébként az okozta az iszlám szervezet számára, hogy az iszlám törvénykezés szigorúan tiltja Mohamed próféta ábrázolását."
Tejóég. Hogy tudnak képet alkotni a képtelenről? És rikoltozzunk borivás közben, hogy az alkohol a lábunkba szálljon, akkor nem látja Allah. :D
(Gárdonyi Géza: Egri csillagok) - Jól emlékszem?
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. máj. 05. 15:09 | válasz | #16
Ha mi jövünk. Látunk .. és kő kövön nem marad utánunk !
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. máj. 05. 08:10 | válasz | #15
Mi megcsináljuk, nem próbáljuk. Ahogy a Führer is megírta, a Mein Kampfban mit és miért fog megtenni és aztán megtette. Ennyi.

Igen. Megcsináltuk. (MSZP választási propaganda)
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. máj. 05. 08:05 | válasz | #14
"A muszlimok és a keresztények számára egyaránt sértőnek minősítette...."

milyen érdekes, hogy a zsidókat nem sérti....
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. máj. 05. 08:00 | válasz | #13
próbálkozni a kutya szokott, meg néhány kaporszakállas vén gec*i kóbi akiket a führer a f*szánál fogva lógatott volna bele a ... tejbevajba , mint amilyen az a tenyérbemászó képű simon peresz is aki fel akarta vásárolni Magyarországot
2009. máj. 04. 20:26 | válasz | #12
Huh, buddha kemény a közelharcban...
Egyébként van a cég oldalán még néhány érdekes játék, mint pl. Oiligarchy és a mekis.
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. máj. 04. 18:14 | galéria | válasz | #11
Párszor már próbálták, kevés sikerrel mint az köztudott.
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. máj. 04. 18:08 | válasz | #10
Ha 800 millió habzó szájú birka lenne, akkor Izraelt már a történelemkönyvekből is leradírozták volna, nemhogy a térképről...
2009. máj. 04. 01:41 | válasz | #9
" Cionista körök szítanak háborút. Az igazi bűnösök a cionisták ! "

Hogyne, nem ám a 800 millió habzó szájú birka.


Kipróbáltam easy módon, baromi jó a rejtett istenség :D Atommal elég könnyű aprítani a jónépet.
2009. máj. 04. 00:08 | válasz | #8
Tök jó,amíg nem volt ez a nagy felhajtás,nem is hallottam erről a flash progiról.De ezután egyből kipróbáltam,és tök faja játék volt xD
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. máj. 03. 22:11 | válasz | #7


Cionista körök szítanak háborút. Az igazi bűnösök a cionisták !
2009. máj. 03. 13:47 | válasz | #6
" Az igazi problémát egyébként az okozta az iszlám szervezet számára, hogy az iszlám törvénykezés szigorúan tiltja Mohamed próféta ábrázolását. "

Tudtommal sem az Egyesült Államok, sem Európa nem sharia törvénykezés alatt működik, honnan veszik tehát a jogot hogy leszedessék ezt a tartalmat, és korlátozzák a szólás- és véleménnyilvánítás szabadságát?


" Amikor egy dán újság még 2005-ben 12 karikatúrán negatív módon ábrázolta Mohamedet, a muszlimok az egész világon iszonyúan felháborodtak. Marokkóban és Indonéziában gyilkos tüntetések söpörtek végig, melyek során a dán és más nyugati nagykövetségeket felégettek, illetve bizonyos muszlim országokban bojkottálták a dán kereskedelmi termékeket "

Nohát, bizony nem kellett volna szidni ezt a békés népséget, végülis csak pár száz embert öltek meg egy kurva képregény miatt.
2009. máj. 03. 12:11 | válasz | #5
úgy is van. Most pedig jelentkezz be szépen adler741-ként, értsél okosan egyet magaddal, aztán meg garrett27-ként, és köszönd meg magadnak a nevedben. Utána mesélhetsz a babiloni szajháról, meg a háttérhatalomról. Félkegyelmű.
2009. máj. 03. 11:30 | válasz | #4
Aj új verzió nagyon ütős lett :D

http://www.molleindustria.org/faith-fighter
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. máj. 02. 23:08 | galéria | válasz | #3
"A Molleindustria nevű fejlesztőcég a honlapján közölte, hogy a játékot félreértették"

Ahhoz kepest faszan lehet jatszani vele (faith fighter). Lehet valasztani a normal es a cenzurazott verzio kozt... Jo game...
2009. máj. 02. 21:52 | válasz | #2
Valóságos ideológiai kampány indult el, a szólás- és a véleményszabadság egyre kevesebbet nyom a latban.

Engem például az autósok folyamatos ócsárolása háborít fel, meg még néhány dolog...akkor most ugye kiszedik azokat a sajtótermékekből?!

Neeeeemmm????

Ezzel a példával csak arra akartam rávilágítani, hogy a "politikailag korrekt" vélemény-nyilvánítás SZABÁLYAINAK MEGÁLLAPÍTÁSI JOGA politikai hatalomhoz kötött, és SEMMI KÖZE SINCS ilyen elavult fogalmakhoz, hogy becsület, igazság, tisztesség, jövő, stb. Ez VALAMENNYI VILÁGPOLITIKAI MAFFIÁRA ÉRVÉNYES, az összes oldalon.
peterx  
2009. máj. 02. 14:06 | válasz | #1
pff...